Tapasztalatok

Azt mondtam szabad vagyok , mert azt hittem szabad vagyok.Erős embert mutattam , mert erősnek tartottam magam.Szellemi úton járó embernek tartottam magam , mert érdekeltek a szellemi tanítások , az emberen túli világ.Nem hobbi volt nekem ,hanem ennek éltem. Tartottam magam előtt ezt a képet magamról és tényleg elhittem hogy ez vagyok. Azt mondtam , az emberek hazudnak másoknak és hazudnak saját maguknak.A leghalványabb fogalmam sem volt , hogy nagyobbat hazudok magamnak mint bárki akit ismertem. Egy képet tartottam magam előtt nem tudatosan , hogy mutassak kifelé egy embert és magam is elhittem hogy ez az ember én vagyok. Ahogy magam jellemezni tudom: Félelem , alárendeltség , szégyen , vezeklés , kóros megfelelés , önszabotálás , öngyűlölés , rettegés , kudarc tudatú , önsanyargató , önnyomorító.Egy igazi szerencsétlen nyomorult lény , aki egy sötét mély rideg helyiség egyik sarkában sínylődik. Sokkolt a felismerés.Nem is ment egyszerre ,több hullámban történt és történik. Ha valaki más mondta volna ezt rólam , nem hittem volna el , mert annyira nem igaz ez rám.Szinte félelmetes amúgy. Mikor ezt először felismertem , minden értelmet nyert , mindent abban a pillanatban tisztán láttam a múltamból , hogy miért történt úgy , hogy miért mondtam azt , hogy miért nem sikerült amaz.Minden egyes mozzanat megvilágosodott , ez hökkentett meg igazán és ezért tudtam hogy ez bizony igaz. Ez a saját tapasztalat mutatta meg nekem , hogy ténylegesen egy tükörvalóságban élünk.Mert minden apró mozzanat a helyére került és most is mindent torzítás mentesen mutat.Ez miatt imádom a valóságot , mert annyira tűpontos és tökéletes.Semmi sincs ok nélkül , egy látszólag kósza gondolat sem , egy találkozás valakivel , egy seggfej munkatárs...Semmi.Ez nem enged már mást és másokat okolni , mert értem hogy miért van és teljes felelősség vállalást vált ki belőlem. Minden más feladat elhalványul amellett , hogy a valóságomat énmagamként tükrözzem.Mert csakis itt lehet változtatni , minden más csak toldozgatás és foltozgatás.

Krisztina Sipos

Egy fizikailag erősen gondoskodó ,nagy összetartó,egymàst segítő csalàdban szocializàlódtam.Àm èrzelmileg teljes nihil volt kórülöttem.Azt hiszem igazàn senki nem vàrt Tőlem semmit s nem is volt ràm kìvàncsi senki.Itt most a szükebb csalàdomra gondolok.Anyu,Apu s 2 bàtyàm akik 10 -12 èvvel idősebbek Nàlam.Anyukàm egy matriarcha.A mai napig minden hètvègèn mindkèt bàtyàm ott ebèdel a pàrjukkal a 87 èves anyukàmnàl.Ami akàr lehetne szèp ès megható is,...Ennek a felèm kiàradó èrzelmi nihilnek köszönhetően azutàn èn lettem a csalàd fekete bàrànya,amikor elindult bennem az ösztönös làzadàs.

Krisztina Sipos

Megfejtèsre vàr ,hogy erős szemèlyisèggel rendelkezem,àm a 3 legfontosabb ember az èletemnen,a Mesterem,a volt fèrjem,s a baràtnöm mindhârmuk erősen nàrcisztikus emberekkè vàltak idősebb korukra.Màr nincs velük kapcsolatom,àm mind3 30 èvig tartott,egyenkènt....

Krisztina Sipos

100èletút tapasztalati tőkèjèvel,kudarcok ,erőssègek realizàlàsa okàn,elfogadva a múltam kúzdók a jelenemmel.keresem a tàrsam.vàrtam a tàrsam.most keresem újfent.egy mintâzat közben làthatóvà vàlt....akinek èn tetszem,az nekem nem,aki nekem tetszik ,annak èn nem....gyanús....😊

Krisztina Sipos

Egy darabig gyógyultam Tőle,egy idő utàn màr kevès lett.Mert nem tud igazi lenni benne semmi.Megöli az èrzèseket amikor felhuzza a nadràgjàt ès becsukódik utàna az ajtó.Traumatizàltam magam ezzel is....hogy benne voltam,hogy megelègedtem,hogy elhittem,hogy azt hittem.Mostanra a legjobb baràtom.9èv.

András Kardos

Sokat idealizáltam. Érzelmileg elérhetetlen nőkbe zúgtam bele. Gondolatban a köztünk lévő távolságot a képzeletemmel hidaltam át, egy álomképet kergettem. Mára felismertem a mintát és csak azt figyelem, mit akar ez nekem üzenni. Mert megmutatja, merre van még dolgom, magammal. Lehet spontán, a pillanatban, tervek, szándék, álomképek nélkül is kapcsolódni. Most ezt tanulom.

Eszter

Messziről kezdek, vagyis inkább kronológiailag a legvégéről. Egy éve váltam…, a hosszú, félelemmel, kétségekkel teli vajúdásnak végül felszabadító gyümölcse lett. Ámde a válás után (valójában már azelőtt is) az instabil önbizalmam atomjaira hullott. Sokan leírtátok már…csak ismételem azokat a tipikus kérdéseket,amik cikáztak az én fejemben is: Kinek kellek 2 gyerekkel? Plusz kilókkal, amit a múlt terhe égetett rám és amivel mindig is védtem magam a sérülésektől? Elég jó lehetek így is? Látja valaki a lényeget bennem? Tudom majd látni a lényeget én is a másikban? Nem voltam kezdeményező(most tanulom:)), de annál inkább sérülékeny, bizalmatlan, sokszor kritikus, mert rettegtem/gek az elutasítástól, miközben magamat is elutasítottam. Megfosztottam magam a szabadságtól, az új megtapasztalásoktól, a megnyílástól a lágyulástól, miközben az elmém csak pakolta az újabb falakat. A bennem megfogalmazott kritika az ismerkedés terén, mind-mind a belső félelmeim kivetülései voltak. Féltem megismerni mást, megmutatkozni, átadni magam a hibáimmal, hiányosságaimmal együtt, féltem, hogy nem kellek. Lassan gyógyul a lélek, épül a bizalom, bátorodik a tett, de ma már egyre többször kap helyet, szót a belső lényegem, hogy elmondja, mi fáj, vagy éppen kit/mit akar, mire vágyik, ki is akar lenni valójában, mit érez IGAZnak. Az őszinteség önmagamhoz, ez a fajta “vetkőzés” a legfelszabadítóbb! Mennyi energia szabadul fel, mennyi felismerés talál meg ezáltal! Most azt érzem nyílik a nő, erősödik a hitem, egyre kevesebb a felesleges kör, tisztul az, hogy kivé,mivé akarok válni. Sok meló van már ebben, és még mennyi előttem:). De ez így jó.., egyre izgalmasabb:)! Így változom napról-napra. Ma már igent mondok magamra és kicsit remegő lábakkal ugyan, de nyílok a Másikra. Minden megtapasztalás épít, teret adok Neki. Köszönöm, hogy elolvastad!🙏

Gábor Kondor

Ha épp van egy esemény az életemben, ami kapcsán nincs bennem elfogadás-megengedés, az ellenállást szül. Nem akaroommm: hopp felhúzok egy falat, egy gátat e kapcsán. Ez olyan gondolatokat hoz, melyek az adott helyzetet negatívnak, kellemetlennek, elfogadhatatlannak tűntetik fel. Minden gondolat erre a megélésre érzéseket hoz elő az emlékeimből a múltból. És ez az ítélet ezeket a gondolatokat fixálják, kialakul egyfajta hurok. És jövőkép. Olyan, mintha egy követ felforrósítanék. Aztán ez a kő belekerülne a vízbe, ami szintén felforrósodik. Ilyenkor az érzelmek is hevesek, negatívak, forranak. Szóval maga az ellenállás “ennek nem így kellene lennie” ellehetetleníti az elfogadást-megengedést és így az életenergia-áramlás is lelassul, részben megakad, vagy épp túlgyorsul-pörög és túlárad. Belső örvény alakul ki egy helyzet kapcsán, ami csak befagy vagy épp forrong. Az élmény, a mozi öngerjesztő örvénybe kerül. Negatív gondolat–negatív érzés pingpong. Vagy leállás vagy rohanás. Mindegy, csak ne ez legyen, ami van! Más kép is használható hasonlatnak: a gát. A folyónak megvan a maga mozgása, ami medret váj ki magának és a maga módján az áramlás megvan. Ha ez elé gátat építek, ez az áramlás megáll, az energia felduzzad és ahol a víz és a gát találkozik feszültség jön létre, vagyis fájdalom. Az az érdekes, hogy ez az ellenállás nemcsak hőt tud létrehozni, hanem pont a másik végletet is: hideget. Ilyenkor a negativitás inkább befagyasztja az érzelmeket és fagyos gondolatokat ápol. Ami az áramlást úgy állítja meg, hogy jégkása és fagy jön létre. Ezek testi érzetekben is jelentkeznek. Bizonyos negatív helyzetben pont felforrósodik (düh, harag, szégyen), máskor lehűl (tehetetlenség, félelem, szorongás). Mindenesetre végletes élményt hoz minden ellenállás. Ez a tapasztalatom. A nem-ellenállás, a megengedés, áramlás feltétel nélkül meg valahogy békét. És nem létrehozza a békét, hanem engedi, hogy az alap természetemmel legyek, ami békés.