Kapcsolataim egész életemben válságban voltak. Hazudtam magamnak családot, barátokat, szeretőket, párkapcsolatokat. Mindent megtettem, hogy megértsem Önmagam- Mi lehet velem a baj, hogy ennyire gyűlöl az anyám. S mivel az ő szemével láttam magamat, a világ is gyűlölt rendesen. Mondhatni, hogy a legnagyobb válság önmagammal volt kapcsolati szinten. Gyűlöltem magam a viselkedésem miatt, hogy túl okos vagyok, túl gyors, vehemens, szenvedélyes durva és határozott. Türelmetlen, túl direkt. A legtöbben féltek és utáltak, de ha segítségre volt szükségük mégis nálam kötöttek ki. Próbáltam minden oldalról normális emberi kapcsolatokat kialakítani. Nyesegettem és cseszegettem önmagam. Hülyét csináltam magamból, hogy másnak ne legyen terhes, hogy én mennyivel jobb vagyok szinte mindenben. Gyártottam magamról hibákat, hogy ne zavarjam a környezetemet. Együtt dolgozni velem szinte képtelenség, mert ha kiengedem a veremből a legjobb barátomat az agyamat, akkor mindenkinek kisebbségi komplexusa lesz és szarhatok a szoba közepére. Nem léteztem önmagam számára, csak a mások mindenre kiterjedő igényeinek kielégítésére törekedtem. De nem tudtam jól teljesíteni azt amit magamtól elvárok, így kiugrottam a korlátozó és mérgező környezetemből. Védtem a saját életemet. A mai napig ezt teszem. Segítek ahol tudok, annyit amit tudok, de az elsődleges személy akiért élek az én magam vagyok. Ugyan jelenleg ez még másnak hoz pénzt, de mindennap elkövetek mindent ahhoz, hogy becsempésszek egy-két bátor jelentkezőt azok közül akiik válallják a közös küldetést: Önszolgálat mindenek felett. Szolgáld önmagad, hogy egymás megfelelő segítői lehessünk. Üdvözöllek a csapatban
12 eve dolgoztam egy nagyvallalat alkalmazasaban az alompoziciorol almodozva. Aztan szepen lassan, sajat megfigyeleseim es tapasztalasaim altal rajottem, hogy mit csinaltam eddig rosszul. Megtalaltam a helyes iranyt. Szivesen tovabbadom megeleseimet, ismereteimet a temaval kapcsolatban.
46 éves, 10 éve szinglianyu szerepben élő nő vagyok, aki sokszor felbukott, de mindig felállt egyedül, és már nem okolja az úton levő kavicsokat, nem sajnálja a segítő kéz hiányát. Most már tudom, hogy mind tanított!
Gyakran mondják nekem emberek: „nem megy ez nekem, én nem tudok meditálni, pedig szeretnék, többször próbáltam, nekem ez nem sikerül…” Fontos tisztázni, hogy a meditáció egy állapot, amibe bele lehet lépni, nem valami, amit „csinálni” kell. A meditáció hasonlít a transz állapothoz, amit sokan különböző szerek alkalmazásával érnek el, csak mélyebb annál, sokkal-sokkal nyugodtabb állapot. Itt lehetőséged lesz Önmagaddal, a lelkeddel, a teljes valósággal kapcsolódni. Sokak számára a meditáció valami nehezen elérhető, bonyolult dolognak látszik. Manapság használják erre az állapotra a „flow” kifejezést is. Ahhoz, hogy belekerüljünk, nem kell merev gerinccel, lótusz ülésben, elsötétített szobába visszavonulni. Itt vannak például a kisgyerekek. Hosszú autóút közben vagyunk. Mikor a kezdeti izgalmuk elül, elcsendesednek. Szótlanul szemlélik a tájat, elmerengve utaznak melletted. Ilyenkor Te is maradj csendben! Óvatosan érintsd meg, épp csak, mint egy pihe, és csak figyelj Te is szótlanul. Hamarosan érezni fogod, ahogy elönt a jó érzés, a gyerek kapcsolódik hozzád, szabadon áramlik köztetek az információ, a szeretet. Csodálatos élmény a gyermeked lelkével kapcsolódni. Vagy vidéken, a nagymamád mellett, a nyári konyhában szilvás gombócot készítetek. A mozdulatok már rutinból működnek, nem kell rájuk figyelni. Az illatok, a tészta puha tapintása ellazít, elfogy a szó, beáll a csend. Ha ebben az ellazult állapotban tudatosan figyelsz, na akkor a nagyi tuti, hogy megmutatja, milyen az, amikor az energia szabadon, téren és időn túl, szeretettel áramlik köztetek. Amikor úgy ülsz le, hogy közben tele vagy elvárásokkal magaddal szemben, mert meditálni akarsz, akkor tulajdonképpen pont ezeket a csendes, gondolat nélküli, örömteli állapotokat keresed. Ugyan ilyenkor nincs melletted senki, aki lelkes „theta” gyakorló és „belesegít” ebbe az állapotba, ám ne keseredj el! Már tudod milyen érzés ellazultan kapcsolódni, már tudod, hogy mit keresel. Idővel egyedül is menni fog. Meglehet, nem törökülésben, merev gerinccel fogsz először, egyedül belépni ebbe az állapotba, hanem mondjuk biciklizés vagy táncolás közben. Esetleg fekve, zenehallgatás vagy olvasás közben, vagy eső utáni futás közben a Margitszigeten… Nem ezt az állapotot nehéz elérni, hanem azt nehéz észrevenni, hogy nahát, már elérkeztem ide. Legyél rá tudatos, amikor megtörténik és élvezd ki, hogy aztán egyre könnyebben és többször térj oda vissza.
43 éves férfi vagyok, Budapesten élek. Úgy érzem, hogy a munkám, rokoni kapcsolataim, hobbijaim kielégítenek. Eddigi életem során több hosszabb párkapcsolatom volt már. Néhány éve kezdtem érezni, hogy szeretnék végleg elköteleződni. Azóta volt több hosszabb-rövidebb párkapcsolatom, de sajnos egyik sem tudott tovább fejlődni. Jelenleg párkeresésben vagyok. A célom hogy megtaláljam azt a nőt, akivel szövetséget tudunk kötni, el tudunk köteleződni egymás mellett és családot tudunk alapítani.
Sziasztok! 14 éves kapcsolatból, ebből 8 év volt házasság.... léptem ki tavaly. Van 2 gyermekem. Egy évet jártam terápiára, megszerettem magam, saját életem építésére kezdtem a fókuszt tenni. Vállalkozásba is kezdtem, sportolok, gyerekekkel is 3-4 napos váltásban vagyunk. Multinál pénzügyi, ügyfélkapcsolati területen dolgozom + pénzügyi tanácsadással foglalkozom. Van edzői, gyermekápolói papírom is. Felgyógyultam daganatos betegségből (2010) Tele vagyok élettel, szeretettel, sok célom, álmom van, motivált vagyok. Meditáció és a sport sokat segít. Jó lenne egy remek társ is, aki jó barát, vicces, sportos és akivel a kémia is működik, mert szerintem kell a szikra nagyon. Egyedül is tudok boldog lenni, de mostmár bő 1 év után nyitnék mások felé.
Miután családgondozókén 10 évet töltöttem kiskorú gyermekek- családok segítésével a válás jelensége széleskörű tapasztalatokkal szolgált Azt gondolom, hogy a válás gyakran sokkal jobb megoldás mint szenvedni, bantalmazódni egy rossz kapcsolatba. Van volt lesz. Bátorság kell hozzá, némi önimádat- talán valaki önzésnek tartja, de szerintem sokkal jobb megoldás, mint várni az egyszer majd nem lesz ilyen szar állapotára. Sem a gyermekeknek, sem a társunknak nem szolgálja a szükségleteit, ha minden lehetőséget megvizsgálva új útra akarunk lépni. Hiszek abban, hogy házasságok kellenek és helyrehozhatók bármilyen körülmények között abban az esetben, ha a társ akit választottunk valóban hozzánk tartozik. Nem valamilyen külső nyomásból, fiatalos lendületből, félelemből, szokásbó, vagy a szüleink példájának helyrehozása érdekében kötünk házasságot. Minden emberi kapcsolatunknak meg vannak azok a háttér okai amiért létrejött. Ha képesek voltunk házasságot kötni, az nagyon jó előjel arra, hogy kapcsolódni kész személyiségállapotunk befogadó egy másik személy szerepválallására. Elköteleződni egy életre úgy, hogy mindenki tisztában van azzal, hogy ilyen már nem létezi, csak ritka szerencse amikor első körben megtaláljuk a nekünk megírt társat. A válás már nem olyan elítélendő. Szükséges rosz, de ha nem megy tovább együtt magunknak kell bevallani, hogy másképpen akarok élni. Túlfejlődtem a társam, vagy nem egy irányban gondolkodunk, mást láttam benne a kezdetekben és mástként láttam magam és a jövőmet én is. A boldogság beteljesítése az érdeke a társadalomnak. Nem nyer azzal senki sem ha kitartunk valami olyan nem létező ábránd mellett, ami sosem teljesedik be. Elengedni annyit tesz, tisztelem a másikat annyira, hogy be merem neki vallani nem vagyok boldog és így nem tudok boldogságot teremteni neki. Bevallani saját felelősségünket, elismerni a másik érdemeit mind jó, mind rossz irányba és merni újra kezdeni. Elismrni minden új lehetőségben rejlő fejlődési potenciált. Utólag kiderül, hogy nem olyan fájdalmas, mint a kapcsolatban lévő időszak alatt. Megfejlődni saját magunk vágyait, megismerni valódi értékeinket, szükségleteinket, teljesítőképességeinket és teljesség lehetőségével megajándékozni magunkat. De előtte tenni kell. Tegyél meg magadért mindent, hogy a társadat megfelelően szolgálhasd és a közös életeteket. Ha ez sem elég, induljon a mandula.
Sokáig töprengtem (igen, ez a legjobb szó rá), hogy mit keresek én egy nagyvállalatnál, aminek sokszor a kultúrája, rendezőelve szöget zár be az én értékrendemmel. Nyilván minél magasabb szinten van a kollega, minél közelebb a központhoz, annál erősebben érzi a bőrén és a lelkén ennek lenyomatát. Mivel én nem taposom a vezetői lét malmát (és itt nem is szeretném), és nem is a központban dolgozom, ezért ez hellyel-közzel kevésbé érintett közvetlenül. Mindemellett a vezetőmet (és egyben mentoromat), a csapatot nagyon szeretem. A középvezetőket, kollegákat, akikkel kapcsolatba kerülök a munkám során, nagyon kedvelem, szeretek velük dolgozni. Közvetetten viszont tapasztalom a kollegák szenvedését, hallom, látom a nyomorukat amit ebben a rendszerben tapasztalnak. Szóval jött a kérdés: miért vagyok én még itt, mi dolgom van még itt? Nem feszültem be ezen, viszont a morális kérdések vissza-vissza köszöntek a bensőmben. Aztán egyszer ventilláltam egy nagyon kedves barátnak, mikor jött a felismerés, hogy hiszen én itt ugyanazt csinálom, mint ami az én küldetésem: hatni emberekre, hogy merjék másként gondolni, merjenek kilépni a komfortzónából, a panaszkodás helyett megoldásokat találni, cselekedni, nem belesüllyedni, támogatni és bátorítani, akár váltásra is! Mindennek a katalizátora* tudok lenni, a motorja pedig ő. Egyébként a katalizátor egy alkatrész, amelynek szerepe a motor által kibocsátott gázok (kipufogógázok) károsanyag-tartalmának csökkentése. És akkor megérkezett a megértésem, hogy az a küldetésem itt is és körülöttem mindenhol, hogy ezt a károsanyag-kibocsátást csökkentsem. Mérséklődjön a puffogás, egészségesebben működjön az autó, miközben a környezetét is kíméli. Ez érkezett meg.
A gyerek vendég a háznál, jó sokáig maradó vendég, szívesen látott vendég ... de eljön az idő amikor elmegy és el kell engedni a sok sok szeretet, élmény, tapasztalat munícióval
Párkapcsolati válságunk válásba torkollott. 23 év, melyből 15 év házasság, 3 gyermek, 22 év harmónia. A kapcsolat javításába fektettünk energiát, ami egy idő után egyoldalú volt a részemről. Nem adtam fel, ő adta fel. A férjem elköltözése után még erősebben belfelé kezdtem figyelni. Ezzel kapcsolatos élményem, hogy bár a csendemben talált válaszaimnak nem örültem maradéktalanul, de a saját békém felé sokat haladtam. És hosszú távon így jártam, meggyőzödésem, hogy így járok jól: elhagyott egy magát őszintén nem vállaló ember, ami bár fájdalmas volt, de jó ez így. A saját részemet látom benne, szembe néztem vele, dolgoztam rajta és nyugalmam van vele. (A következőnél majd jobban csinálom!) Azóta rendeztem, rendezem az életem más területeit: a jelenlegi hivatásomban stabilizálódok, új célokat tűztem ki és részben értem is már el, a gyermekeimmel megerősödött a kapcsolatom, harmonikusabb az anyaságomhoz való viszonyom, letisztultak a baráti kapcsolódásaim, megerősödtek a nagycsaládiak. Helyrebillentettem a nőiességem. Készen állok és kíváncsian várom a továbbiakat. Szeretettel várom megkeresésed, ha párkapcsolati válságkezelésről, a válás megéléséről, süllyedésről és emelkedésről, női újjászületésről beszélgetnél.