Megosztásaid

• 

  Inczédy Edit

  Szia Andrea ! A párom viselkedése sokszor volt ilyen. Előfordul mèg, előjön ez belőle, de mostanra ritkult. Az elejèn volt, hogy megijedtem ettől, szorultam, szűköltem, ès megbántottnak èreztem magam. Azt èreztem, el akar nyomni. Felül kerekedni….hogy én nem vagyok fontos. Aztán a megfigyelésem azt eredmènyezte, hogy rá jöttem, ezt ő nem azèrt teszi, hogy bántson engem. A sajàt felelősségemet kellett felismernem. Azt, hogy mennyire ellene mentem neki ilyenkor. A sajàt igazamat tudtam csak elfogadni. Makacs voltam, s inkàbb okoskodtam. Nem tudtam a valódi szeretet nyelvet. Idő volt, míg átalakult bennem az, hogy valahogyan èrzem, hogy mikor kell csendben maradnom, vagy mikor mondjak bàrmit is. S ha mondom, azt ne arroganciából mondjam. Az elejèn egyszer azt mondta nekem. - “ Sokkal többet elèrnèl nálam, ha lágyabb, gyengédebb lennèl. “ Azt nem tudhatom, hogy te milyen minőségben tudtál kommunikálni, de az is megfigyelésem, hogy akkor is jöhet agresszió a Férfitől, ha mi nem megyünk ellene, inkább meghúzódónk, nem szólunk, mint a nyuszik, de ekkor meg fèlelem volt bennem. Azt pedig megèrzik. ( amikor szembe mentem vele, végül is, az is fèlelem )Valahol középen érzem a megoldàst, és a bizalomban.

  #Ismerkedés

  Tovább

  2
• 

  István Szabó

  Jelenleg életem legmélyebb válságát élem, keresem a válaszokat , hogyan fejlődhetek, hogyan menthetem meg a házasságom, és mindeközben találkoztam a Humania oldalával. Látom, hogy nem vagyok egyedül, sokan túl vagytok ezen, túléltétek, én mindent megteszek a folytatásért, sokat tanulok az írásaitokból, köszönöm!

  #Kapcsolati válság

  Tovább

  0
• 

  Kiss Tünde Anna

  Szia Zsuzsanna! Régen mindig akkor rohantam fejvesztve Istenhez, amikor nem kaptam meg, amit szerettem volna. Ösztönösen vezetett hozzá az utam, amikor én magam már nem mentem az eszemmel semmire…🙂 Katolikusként szívesen jártam szentmisékre, szívesen barangoltam temetőkben. Sokat jártam Pannonhalmára is, ha Istennel szerettem volna beszélgetni. Az autóban hagytam a telefonomat és csak mentem és mentem kilométereken át. Csináltam olyat is hetekig, hogy tudatosan elkezdtem jó cselekedeteket végrehajtani. Húztam a strigulákat az asztali naptáramba, hogy lássam egy nap mennyit sikerült összehoznom…🙂 És figyeltem… Döbbenetes dolgok kezdtek történni velem. Én egyszerűen csak csodáknak hívtam őket. Elkezdtek megsokszorozódni a csodák… És egyre jobban hallottam Istent. És egyre jobban át mertem adni az irányítást… Egyre inkább mertem bízni benne… Szeret engem… érzem! Téged is szeret!❤️

  #Nagyobbhoz igazodás
• 
• ZH

  Zsuzsanna Harman

  Igen, ismerem, gyönyörű vers. A krízisem elején én is ezt tapasztaltam, szinte magától jött, hogy mi a dolgom csak van már mögöttem már 4 év és azt gondoltam sokkal könnyebben megy minden elfogadás, megértés. Ez részben igaz is csak most inkább egy kis zavarodottságot érzek és úgy érzem nehezen engedem meg magamnak a zuhanást. Persze egyébként jól vagyok, nincs kétségbeesés, vagy ilyesmi csak picit többet várok magamtól. A türelem nem az erősségem. Köszönöm, hogy reagáltál.

  #Nagyobbhoz igazodás

  Tovább

  0
• ZH

  Zsuzsanna Harman

  Nekem is volt hasonló tapasztalatom és nagyon élveztem. Pont ezt szeretném most is visszahozni. Köszönöm, ez ösztönöz.

  #Nagyobbhoz igazodás

  Tovább

  0
• 
• ZH

  Zsuzsanna Harman

  Óh, igen, valószínűleg ez van. Én még "TUTI" szeretnék lenni, csakhogy ilyen nincs. Köszönöm.

  #Nagyobbhoz igazodás

  Tovább

  0
• 

  Kiss Tünde Anna

  Nagyon sok “Tuti szeretnék lenni” helyzetből született meg az elfogadás, hogy ne akarjak tökéletes lenni…🙃🙏❤️

  #Nagyobbhoz igazodás

  Tovább

  2
• 

• 99
• 100
• 101

Szia Zsuzsanna ! Nekem is volt olyan, amikor “akarat erővel” ki tudtam jönni a mélyből. És olyan is, amikor ez nem sikerült. Úgy èrtem, hogy nem az akaratommal lendültem. Az akaratom egy pont utàn nem segített. Lefele vitt engem is valami, kapálóztam, de még nem volt bizalmam. Mèg nem tartottam ott, hogy megköszönjem a “zuhanást.” A kontroll átadása, az irànyítàs àtadàsa nem ment akarással. Ha pillanatokra ment is, az mèg nàlam sem volt az igazi. Vissza tekintve nem igazàn volt különbség aközött, hogy szeretnèk egy tucat új ruhát, vagy szeretnèm àtadni az irányítást Istennek. Ismered-e Reményik Sándor Kegyelem című versét ? Valami olyasmi történik, történt akkor, amikor elfogadtam, hogy lefelé megyek. Jó az, ha lefelé megyünk s talajt érünk, mert onnan csak felfelé van tovább. Az önàtadàs màr nem egy szeretném, vagy akarom állapotból jön lètre. Az valahogyan egy teljes kifáradásból törtènik magától.

Igen, ez ismerős. Ez a nehezen engedem meg. Nekem azèrt ment nehezebben, mert volt, hogy könnyebben ment, s talán vissza akartam hozni azt a tapasztalatot, hogy akkor most is könnyen menjen. Elbírok vele. De olyan volt, mintha inkább gyengültem volna. Az az erő nem volt most ott. Utólag látom, hogy pontosan a nehezen engedem meg, kellett, mert egy ponton megengedtem, elfogadtam, màr nem akartam “tuti” lenni, akinek màr nem szabadna esnie. Amikor az volt a pillanat igazsága, azzal kezdtem nem “veszekedni.” Èn is köszönöm neked !

Szia Beáta ! Nekem sokat segített mások megnyugtatàsa, amikor kimondtàk, hogy teljesen rendben van ez is velem. És valóban rendben volt, helye volt, “üzenete” volt. Vannak dolgok, amiket csak akkor láttam meg, amikor “eltaknyoltam.” Állva azok nem mindig látszanak. Nem rögtön, nem azonnal, nem az első mèlyben levésnél, hanem később “kellett” az alàzat. Meglàttam a “kicsisègem”, esendőségem, hogy mennyire nem a személyem irànyít. Nincs hatalmam a folyamat felett. Küzködtem sokáig, ellenálltam, sírtam, szègyenkeztem,….imàdkoztam, de semmi. Elfogadàs lett belőle, és Istennel való beszèlgetès. Ami elszakított, az össze is rakott. Ami gyengített, az magasba is repít. Ès talán a legfontosabb felismerés, hogy rá bízhatom magam.