BalázsSzia Edit! Nem szívből akartam lezárni, amikor még dolgom volt vele. Csak egy helyzetet szerettem volna megoldani - nyilván nem megfelelő módon. Ezt persze nem is nagyon lehetett máshogy látni, mint lezárásnak. Ezt meg is értettem. Nem akartam semmit megúszni, legfőképp tapasztalást nem. Lett is tapasztalás bőven. Sajnos nekem volt okom a másikra csúnyán nézni. Amikor nem egyenlő a mérce, azt azért nehéz saját hibának látni. Mégis beletettem mindent, mert láttam benne, ami talán nincs is ott. Amikor végleg eljött az érzés, hogy ez nem az én utam, már nekem sem volt kétség.
0- Balázs
Igen, azt tettem én is, azt az utat jártam végig én is. Ilyenkor mindig az járt a fejemben, hogy tényleg én nem értem? Tényleg én vagyok kevés? Vagy lehet, hogy bár ő is foglalkozik önismerettel, mégis ő nem tudja meghaladni saját magát? Vagy esetleg én nem? Csináltam ezt addig, amíg muszáj volt elérnem a falig, és rájönni, hogy egyáltalán nem arról van szó, hogy én nem vagyok elég, vagy én nem vagyok elég jó. És még csak arról sem, hogy ő nem halad - bár ebben tényleg nem vagyok biztos. Az kellett, hogy elfogadjam, nem tudok elég jó lenni - neki. Hiába akarom belelátni, nincs ott. És nem is lesz soha. Úgyhogy igen, hálam is eljött a tisztánlátás. Csak hát sokáig tartott. És igazad van abban is, hogy a kapcsolódás hiányzik. Pontosan azok, amiket írtál. De milyen viccesen hangzik, hogy ezek megvoltak, mégsem sikerült ezt kölcsönösen megélni. Sok mindent kaptam tőle, amit más nem tudott megadni. Csak a legfontosabbat nem. Azt máshol kell keresnie és keresnem.
Schlotter EdinaSzia Katica! Nagyon egyetértek, én is tapasztaltam ezt hogy nincs olyan hogy fejben eldönti az ember hogy na most akkor elengedem. Ha el tudom mondani magamról hogy mindent megtettem ami tőlem tellt és ennek ellenére nem sikerült, akkor ez annyira megnyugtató tud lenni, hogy az elengedés magától megtörténik mert tudom mindeközben hogy a másik ember is egy külön sziget saját mintázatokkal meg neveltetéssel meg gondolatokkal és a cselekedeteit meg érzéseit nem tudom irányítani. És attól még van gyász de nincs már frusztráció meg ilyen "mi lett volna, ha.." gondolatok. És ez munkában is igaz.
Katica TothAhogy olvastam, amit írtál, az volt az első érzésem, hogy igen… ezt én is végigjártam. Az én legutóbbi kapcsolatom is nagyjából három évig tartott, és én is próbáltam letenni. Többször is. Mondtam magamnak, hogy most már elengedem, lezárom, megszakítom, de közben éreztem, hogy nem tudom igazán letenni, nem tudom elengedni, mert volt még benne kérdés, volt még benne vágy, volt egy halk remény, hogy talán mégis az, aminek én szeretném látni. Ma már azt gondolom, amíg nincs meg a tisztánlátás, addig nem lehet letenni. Addig csak elszakadni lehet, de lezárni nem, és amíg van elvarratlan szál, addig a szív visszavágyik. Én is visszamentem (többször is). Tettem még bele 1-1,5 évet. Mert azt éreztem, ha már benne vagyok, akkor menjen el a végéig. Adjak oda mindent, de tényleg mindent, és valóban el kellett mennem egészen a falig. Volt egy pillanat, amit ma már ébredésnek hívok, amikor ott álltam teljesen nyitott, élő, lélegző szívvel, mindent odaadva, és abból nem lett valódi kapcsolódás. Ott történt meg a józanodás. Nem drámával, nem haraggal, hanem egy tiszta felismeréssel, hogy ez nem az. Most már tudom azt is, egészen biztosan, hogy az „elég jó” az még nem jó. Az „elég jó” még nem az, amire belül, intuitíven, minden kétséget kizáróan azt érezzük, igen, ez az. Érdekes módon a józanodás után már nem ő hiányzott, nem maga az ember. Hanem az a fajta kapcsolódás, amiben én jól éreztem magam: a nő, aki mellette voltam, a vibrálás közöttünk, az otthonosság érzése, az a minőség, amit megéltem és amiben hinni akartam. De közben már pontosan tudtam, ki ő, és azt is, mennyire nem vagyunk kompatibilisek egymással és én mennyire beleálmodtam, ami ő még nem volt. Amikor a vágy és a tisztánlátás végre összeért, akkor szűnt meg a fájdalom. Maradt egy csendes gyász, de már nem volt benne kapaszkodás. Inkább egy nyugodt, belső integritás, igen, ez így jobb. Rengeteget tanultam ebből a kapcsolatból, legfőképpen önmagamról. Arról, hogyan szeretek, hogyan kapcsolódom, milyen mélységeim vannak és milyen vakfoltjaim voltak. Nem volt mindig kellemes belenézni ezekbe a tükrökbe, de ma már hálás vagyok értük. Jó volt látni az ő tükrében önmagam. Utólag ez az egyik legnagyobb ajándék.
- Balázs
Egy évvel ezelőtt megpróbáltam letenni. Aztán jött éppen a te videód, amiben azt mondtad (nem pontosan idézve), hogy addig kell beletenni, amíg el nem fogyok, amíg már nem tudom feldolgozni. Újra kezdtem. Fél évig tartott, mert újra csak én tettem bele megfelelő erőfeszítést. Aztán tavaly év végén megint újra beletettem. De nem megy. Egyedül nem megy. Tehát belehaltam. És most tényleg azt érzem, hogy ez így jobb. Mindenkinek.
0 
Joós IstvánTapasztalatom, hogy veszélyes-nehéz-káros-öngól-megfutamodás a kapcsolatot letenni / letenni próbálni. Hanem belehalni jobb. Amihez nem letennem “kell”, hanem épp többet beletenni, amennyit már NEM tudok feldolgozni, ha nem sikeres az erőfeszítésem. 👍
0- Balázs
A helyzet ugyanez. 3 év, "igazi" nő, dolgunk van egymással stb. Neki - a házasságát kivéve - 2-3 éves kapcsolatai voltak. Kezdem érteni (vélni), miért. Bár én egyelőre ott tartok, hogy elengedésben vagyok, már nem érzem, hogy jönni fog. Akinek más fontos, több kell, annak nem elég, ami van. Aki magával sincs rendben, az a kapcsolatával sem lesz. Én is elfáradtam. Mindig adni, és csak szeretetmorzsákat kapni, már nem engem szolgál. Le kell tennem - ezt érzem. Pedig vele tényleg jó volt.
0 - PSPetra Szántó
Adott egy férfi az életembe akinél az elejétől fogva azt éreztem, az volt a belső megélésem hogy nekem ő az “igazi” férfi, nekem dolgom van, lesz vele. Telt az idő, hol közelebb hol távolabb kerültünk egymáshoz, hullámzott a kapcsolatunk, de sokszor volt érezhető az hogy mindig mindig visszatalálunk egymáshoz! 3 év telt el azóta hogy ismerem, az elmúlt fél évben kezdtem azt érezni hogy adok adok, kezdek elfáradni, és nem igazán tudom mit tegyek. Próbáltam magamra fókuszálni,nyitni más,új dolgok, emberek felé,elengedni a dolgot,az elképzeléseim, hiszen akármennyire szerethetsz valakit ha az élet stagnál közbe és neki a karrier(jelenlegi élethelyzete) most fontosabb mint te! Mikor elengedésben voltam és már nem ő volt az életem középpontjában, akkor elkezdett jönni, akarni, komolyabban venni, teperni, de én amit görcsösen akartam évekig és nem jött, majd pedig elengedtem ezeket a dolgokat, hirtelen elkezdtek a dolgok változni,viszont nem tudtam mit kezdeni vele, olyan hibákat, bántásokat okoztam az előtte bennem okozott kérdőjelek és fáradalmak miatt, hogy most elúszni látszik a dolog, pedig mélyen még mindig azt érzem hogy nekünk dolgunk van egymással, és nem görcsös ragaszkodás van hanem zsigerileg érzem hogy vele nekem jó!
0