Tapasztalatok

Napsugár

Az ego halála, avagy "Ki vagyok én, és mit akarok valójában?" A "kötelező" egyetemet otthagyva rögtön szárnyakat bontottam. Kipróbáltam magam, belekóstoltam sokmindenbe, megjártam mélységeket és magasságokat, párhuzamosan: párkapcsolat, hobby, önismeret és munka területén is. Egyet elhatároztam már a legelején, kizárólag a szívemre hallgatok majd, és mindenhol csak addig maradok, amég jól esik, vagy amég azt látom hogy tud hozzám adni, és nem csak elvenni.. A teljesség igénye nélkül (és nem időrendi sorrendben), voltam pici faluban posta vezető, voltam autó alkatrészes cégnél sofőr (kiszállító), kipróbáltam magam fesztiválon sörcsaposként, tanultam, dolgoztam külföldön, költöztem jónéhányszor, jártam életem során úszni, teniszezni, légtornázni, néptáncolni, játszottam furulyán, fuvolán, gitáron, énekeltem éveken keresztül. Oldottam sokmindent családállítással, kineziológiával, asztrológiával, ismerkedtem számmisztikával, kronobiológiával...stb. Legutóbb pedig úgy hozta a sors hogy egy szuper, lehetőségekkel teli multi céghez keveredtem, ahova eladó-pénztárosi pozícióba jelentkeztem, és itt ismertem meg igazán önmagam. (Fun fact, nem is emlékeztem hogy beadtam az önéletrajzom... :D) Egy rövid beszélgetés után felvettek, mindent imádtam, a környezetet, az embereket, a feladatokat, a kihívásokat, nehézségeket, mindent!.... és néhány héten belül a legnagyobb döbbenetemre és meglepetésemre felkértek üzletvezető helyettesnek. (Wow, mekkora sztárnak éreztem magam, micsoda elismerés volt ez a hiúságomnak...) Igazi Amazon voltam, hasítottam, szárnyaltam, mindenki elájult tőlem, -najó, voltak olyanok is, akik kifejezetten utáltak, és ezt valahol meg is értem-, és egyszerűen imádtam az érzést, hogy nekem nem kell megsavanyodnom a munkahelyemen, mert ez egy teljesen más világ az átlaghoz képest. (Azért egy belső hang végig ott volt, hogy nem innen fogok nyugdíjba menni :-) ) Szóval 1-2 év hasítás után jött a hideg zuhany, lett egy új főnököm -akit kezdetben tényleg imádtam-, aki szép lassan egyre többet és többet várt el. Én a tőlem telhető legtöbbet nyújtottam, mégsem volt neki egy idő után elég, elismerést sem sokszor kaptam. "Ez a munkád, mit dicsérgesselek?!" Egyszerűen hervasztó volt vele együtt dolgozni, sőt egy idő után gyomorgörcsöm, hányingerem lett tőle. A területi vezetőnk tanácsára, én végig csapatmunkában szerettem volna működni. Azt csinálni amiben igazán jó vagyok, amiben szívvel-lélekkel tudom használni a képességeimet, és kívülről -az én szemszögemből- teljesen jól ráláttam, hogy mennyire jól kitudjuk egészíteni egymást a kollegáimmal. Vagyis tudnánk. Mert a közvetlen főnököm azt akarta, hogy mindannyian orrvérzésig dolgozzunk és multifunkcionálisak legyünk. Tiltakozni kezdtem. Küzdöttem, vergődtem, veszekedtem vele, mindenbe beleálltam és én szívből akartam egyirányba húzni a szekerünket, mert láttam mennyire jó lehetne úgy a csapatunk, ahonnan én néztem. (Btw: A munkatársaim mind egyetértettek velem mindenben, mégsem szólalt fel rajtam kívül élesben senki.) A főnököm nem így látta, sőt, bizalmatlan és gyanakvó volt velem szemben, azt hitte ellene dolgozok, hogy a munkatársainkat manipulálom, és ellene uszítom őket. Olyat vetített ki rám ami nem én vagyok, hadakozott velem, és én is ővele. Aztán amikor már eleget szenvedtem, rájöttem mi a következő lépés. Be kellett látnom, hogy lehet hogy képes lettem volna arra, amit elvárt tőlem, de milyen áron... "Na nem. Biztos hogy nem fogok tovább gyomorideggel és megfelelési kényszerrel dolgozni! Az fogja meghozni a lelki nyugalmam, ha "visszafokoztatom" magam eladóvá. Akkor majd nem lesz akkora felelősség a vállamon, nem kell 100 dologra figyelnem egyszerre, nem hagyhatom hogy elfogyjon az energiám. Csak mondják meg reggel mi a dolgom aznap, azt szívvel-lélekkel fogom végezni, a vásárlóinkat nagy mosollyal és nyugalommal fogom kiszolgálni, este pedig átöltözök, hazamegyek, és magam mögött hagyom a munkát." Így is lett. Mindenki meglepődött, volt aki egyenesen hülyének nézett. "Még ilyet!" - Jó fizetést, a menő pozíciót, és az azzal járó "szabadságot" feladni?! Ki hallott ilyet ... senki. Korábban én sem. ..de tudtam, hogy ez már nem fér bele. Többre, másra vágytam. Hívott egy hang, és bár nem tudtam mi lesz a cél, de a következő lépést már tisztán láttam. "Újra költöznöm kell." Cégen belül átkérettem magam egy másik városba.. ..és innentől pedig gyökerestül megváltozott az életem, átadtam magam, és sodródni kezdtem. Annyira jól döntöttem! Egyetlen percre sem bántam meg, sőt. Kicseréltek, és a világ legboldogabb embere lettem. :-)

Vass György

Idén tavasszal abba a szerencsés helyzetbe kerültem, hogy 20 év munkaviszony után felmondott a külföldi munkáltatóm. Ennek következtében megoldódott a régóta halogatott munkahelyváltás problémája is, valamint a törvény szerint járó végkielégítés kapcsán nagyjából egy év fizetett szabadságra lettem bocsátva. Ez az idő elegendő arra, hogy ne kelljen azonnal munka után néznem, és kipróbálhassam magam az élet más területén is, mint ahol eddig dolgoztam. Felmondásom óta dolgoztam már lovas oktatóként, túravezetőként, és külföldi utazáson idegenvezetőként, az előbbi kettőt képesítéssel, az utóbbit amatőr szinten. Az utazásra elsősorban személyes ismerősöket, barátokat hívtam meg. Mindhárom munkakörben megtaláltam magam, pozitív visszajelzéseket kaptam a munkámmal kapcsolatban, és szerény, de nem elhanyagolható jövedelemben is részesültem. Nekem mindig gondot okozott korábban egy olyan munkahelyről továbblépni, ahol karriert, sikereket értem el, de most nagyon hálás vagyok érte az életnek, hogy ezt lehetővé tette.

Morgós Bence

Karrier, vállalati politika, helyezkedés → Megtapasztaltam, mi az amivel sikeres tudsz lenni egy multiban. Mi az amit soha ne csinálj. Hogyan nem segít a túlórázás. Miért nem érdemes mások problémait megoldani. Hogyan érdemes mégis. Tanultam szövetségekről, kötöttem barátságokat, szereztem ellenségeket. Léptettek elő, fokoztak le, rúgtak ki. Vezettem embereket, projekteket, terveztem folyamatokat. Több mint húsz éve tanulom hogyan kell haladni egy munkahelyi környezetben.

Latinovics Tamás

Nem régen váltottam munkahelyet és igencsak jól alakult. Nem mondom, hogy az én módszerem a tuti tipp, ami biztosan rögtön az álom melóba repítene bárkit, de utána néztem, mit várnak a cégek általában és magamba néztem, hogy én valóban mire vágyom. Ennek a kettőnek a a finom ötvözete juttatott arra a helyre ahol jól vagyok. Fontos, hogy szeressek a csapattal együtt dolgozni, jó fej és szakmailag is motiváló a legyen a közeg, nyugodtan lehessek, aki vagyok, legyen kihívás, de annyi, amennyit elbírok, tudjak folyton tanulni és fejlődni, ha akarok, értékeljenek és honoráljanak megfelelő fizetéssel. Először meg kellett fogalmaznom magamnak, hogy én mit akarok. Ez után tudott kialakulni hozzá a lehetőség is. Utána néztem apró részletekig, hogy mit vár ma a piac, milyen CV kell, milyen megjelenést, kommunikációt, hogyan fogalmazzam meg azt, amit tudok stb. Ezek is mind előnyömre váltak. Azt látom, hogy a magabiztos és őszinte megjelenés minden technikai utánajárás ellenére, vagy azok mellett, elengedhetetlen volt, hogy a kezdettől fogva jól érezzem magam a munkában. Ha megjátszottam volna magam, akkor szenvedés lehetne most. Csak annyira finomítottam a dolgokon, ami segített, hogy bemutatkozhassak. Onnantól, ha nincs meg a “kémia”, jobb, ha nem is ott kötök ki. Igen, kémia. Azt látom, hogy fontos az emberi része a dolognak, hogy tudjunk kapcsolódni és ne csak szakmai dolgokról beszélni. Ha ez nincs meg, akkor a váltás egyben első nagy lépés lehet a kiégés felé szerintem. Kell ehhez az egészhez szerencse, de én kovácsoltam is a sajátomat és mostanra egész jó vasművessé váltam.

Mariann Nagy

Egyre többször találkozunk azzal a gondolattal, hogy egyetlen állandó dolog van az életben: a változás. A változáshoz való alkalmazkodás képességét tartjuk manapság az egyik leghasznosabb kompetenciának. Azt hiszem, ennek gyakorlása folyamatosan az életem része. Fontossá vált számomra, hogy megtaláljam a kiutat az áldozati szerepből, amibe a traumáim és negatív gyermekkori mintáim folyton vezettek, és hogy én legyek az első magam számára. Ahhoz, hogy ezeket elérjem, el kellett kezdenem nagyon erősen meghúzni a határaimat. Sok esetben az okozta a legnagyobb belső feszültséget, hogy olyan módszereket kellett alkalmazni, olyan "erősen" kellett beleállnom, ami az én alaptermészetemmel szinte ellentétes volt. Ezek voltak az én kihívásaim, sokszor családtagokkal is... Nem volt más választásom, hiszen olyan mértékben voltak gyakran verbálisan vagy érzelmileg erőszakosak, hogy egy idő után felismertem, hogy magamat kell választanom, különben elveszek... Nagyon nehéz volt, és még nincs vége. De sikerült! És ezt az élet minden területén kamatoztatom, minden emberi kapcsolatban. Sok leckét kaptam: érzelmileg elérhetetlen szülők, bántalmazó kapcsolatok, lelki bántalmazás a munkahelyen, érzelmileg kihasználó emberek... Egy ponton elhatározásra jutottam. Nem hagyom többé, hogy olyan közegben legyek, ahol hosszútávon negatív, bántalmazó hatások érnek. És nem foglalkozok azzal, mások hogyan ítélnek meg emiatt, hiszen azt lát meg belőlem, amit tud és akar. Jónéhány munkahelyet megjártam emiatt, ahol sok embernek segítettem rálépni erre az útra, akinek túlzás nélkül megváltoztattam az életét. Továbbra sem adom fel, hogy megtalálom az emberséges munkahelyet, és addig is kitartóan segítek egy új szemlélet elterjedésében, amely fontosnak tartja a munkavállaló jóllétét a szó komplex értelmében. A jó működés mindig kölcsönösségen alapul, így mindkét félnek tenni szükséges azért, hogy a cél megvalósulhasson.

Anikó

9 évig dolgoztam szociális területen, időseket ápoltam- gondoztam. Akkoriban váltam és a két gyerekem még kisiskolások voltak, kellett a pénz. Valahogy erre a területre kerültem, nem akartam, de így utólag vissza nézve, semmi sem volt ami akadályozott volna, sőt kiválasztottak, hivtak, később marasztaltak. Sokszor volt nehéz, mivel ebben az időben nemcsak váltam, hanem a spirituális utam, az önismeret is zajlott.Gondoltam ebben a munkakörbe is gyakorolható az alázat, mások segítse. Volt, hogy élveztem is.Sok embert, sorsot, családi viszonyokat ismertem meg. Az egyik felfedezésem az volt, hogy akkor vagyis ebbe az évekbe segítettem másokon a legtöbbet, amikor én magam is segítségre szorultam volna. Büszke voltam mennyi erő van bennem lelkileg és fizikailag.De egy idő után nem akartam erős lenni, sőt segíteni sem igazán. Rájöttem, bárki bármilyen nehéz helyzetben van , bármilyen a kapcsolata a családjával, vagy akár egyedül él, ez jár neki, ezt érdemli, megha elsőre úgy tűnik szomorú ez. Az idős emberek gondolkodása és az én gondolkodásom között nagy a távolság. Az elfogadáson és a gondozáson kívül az utóbbi évekbe már nem tudtam többet adni illetve.tudtam , hogy csak ennyit tudtam adni végig. Bár úgy éreztem a fizetésért megdolgoztam, de minden reggel egyre tisztábban szembesültem az érzéssel, hogy nem akarom már. Márciusban felmondtam.