Ivánkovits NoémiBoldog voltam. Ma boldog voltam. Úgy igazán. Kivételes életet élek, és ezért elképzelhetetlen módon hálás vagyok az Úristennek. Csak sétáltam a városban, lassan bandukolva a napfényben, nem rohanva sehova. Az idő megállt, a tér kinyílt, a valóság fátyla fel-fellibbent. Csodavilág, amit láttam! Csodavilág, melynek részese lehetek az Úr kegyelméből. Budapest a mi városunk! A maga goromba bájával, füstjével, zamatával, a szelíden hömpölygő Dunával. Szerelem-város, tömjénfüst, arany babérkoszorú. Kívánom hát, hogy érj az égig! Kívánom, hogy tündökölj! Kívánom, hogy pompád betöltse a végtelen határt! Legyél fényűző, legyél pazar, legyél díszes, ékes, angyalok álljanak őrt kapuidnál! Isten óvó karja öleljen át, s békés legyen álmod, Neked, s minden benned lakó emberfiának.
2
ZitaAbszolút megértelek és átérzem a helyzetedet. Ezzel annyira tudok rezonálni: "már nem akarok egyedül mindent megoldani. Tudom,hogy képes vagyok,de már nem jó így." Talán - és ez csak egy meglátás, lehet, hogy nem jól látom - a váltás, továbblépés egy olyan munkahelyre, ahol jól tudod érezni magad a leendő párkapcsolat szempontjából azért is lehet fontos építőelem, mert segít abban, hogy ne valamilyen hiányból kapcsolódj. Én a "hasonló hasonlót vonz" elve alapján abban hiszek, hogy rendben lévő emberrel akkor tudok kapcsolódni, ha én is rendben vagyok. Lehetséges, hogy tényleg csak ez hiányzik a saját kirakódosból? Pár éve én is elég nagyot váltottam és a választásnál nekem fontos szempont volt, hogy társadalmilag hasznos munkát végezzek. Én egy civil szervezetnél dolgozom és annak ellenére, hogy a munkámnak magának vannak olyan részei, amit nem annyira szeretek, maga a légkör, a női megtartó közeg, amiben dolgozunk, illetve a célok, amikért nap, mint nap teszünk, nekem felülírják ezeket az esetleges nehézségeket. Ha versenyszférában dolgoznék, akkor pl. jóval több pénzt kereshetnék, de nem tudnék ennyi időt a gyermekeimmel tölteni – vagy adott esetben a páromra elég energiát fordítani – és ez nekem abszolút felülírja az anyagi szempontot. Így is megvan mindenünk, ami nekem fontos. 😊 Szóval csak bíztatni tudlak, bátorság, tudom, hogy nehéz fejest ugrani az ismeretlen mélyvízbe, de én eddigi életem során mindig azt tapasztaltam, hogy megéri!
- Zita
Szerintem úgy van ez, hogy legtöbbünknél nagyon hasonlóak a kirakós darabkái, csak a sorrend különböző, hogy miként kerülnek a helyükre az egyes részek. Talán azzal kapcsolatban/azon a területen lépünk először, ahol a legnagyobb hiányaink, legegyrételműbb adósságaink vannak, ami kapcsán a leginkább szenvedünk?! Az én tapasztalatom az, hogy az "amazonkodás" nem egyik pillanatról a másikra ér véget, hanem fokozatosan "tesszük le a kardot". Pont ez az a része az ábrának/az útnak, ami nekem szintén már csak akkor nyert értelmet, amikor benne voltam egy ideje: ha megnézed, a Hölgy korszak esetén, bár az alapvető tendencia egy folyamatos emelkedés, de közben az út rengeteg heggyel-völggyel tarkított. Nekem néha olyan érzés ez, mintha kettőt lépnék előre, egyet vissza. És van úgy is, hogy az úgynevezett karriert nem is kell teljesen kimaxolni, egyszerűen csak idővel elmúlik az igény, szükséglet arra, hogy ilyen módon az ember bizonyítani akarjon önmagának vagy másoknak, hogy ez legyen valamiféle siker mércéje számára. Velem pl. ez történt. Én is köszönöm, hogy megosztottad velem a gondolataidat és csak bíztatni tudlak, hogy továbbra is kapcsolódj őszintén, mert végső soron tényleg ez az a módszer, ami a legjobban segít a haladásban. :)
- Zita
Kedves Andrea! Két kérdés is felmerült bennem a dilemmádat olvasva: egyrészt, hogy mit értesz az alatt, hogy "a férfi támaszkodhasson rád?", illetve azon, hogy "a kapcsolatnak komoly érzelmi teret adunk"? Nekem az a tapasztalatom így visszagondolva, hogy abban az életszakaszomban, amikor a karrier építése, önmegvalósítás, anyagi biztonság és függetlenség megteremtése volt a feladatom és célom - és ezzel együtt szó szerint fellázadtam a számomra sok-sok évig nagyon is valóságosnak érződő "férfi elnyomás" ellen -, akkor nem voltam alkalmas valódi mély elköteleződésre a párommal, akármennyire is azt gondoltam én agyban, hogy erre vágyom (sem a gyermekeim édesapjával, sem az utána következő kapcsolataimban). Utólag erős önkritikát kellett gyakoroljak, hogy felismerjem, hogy bár igyekeztem nagyon támogató, figyelmes, érzelmileg elérhető lenni a férfi számára - jókora megmentő komplexus is dolgozott bennem hosszú évekig -, valójában ez úgy és addig működött jól, amíg én is megkaptam ebből a kapcsolódásból azt, amire szükségem volt (nem feltétlenül tudatosan, sőt nagyon sokára tartott azt is felismernem, hogy mit hozok a gyerekkoromból, a szüleimmel való kapcsolatból, amit újraéltem ezekben a kapcsolatokban). Ez az "Istennő"-korszak és ha szeretnék sem tudnék rácáfolni István korszakos rendszerének elméletére, ugyanis pontosan azokat a folyamatokat és úgy éltem meg, ahogy leírja. Amúgy szerintem az a csodás, ugyanakkor türelmetlenség okán olykor bosszantó is ebben a korszakos útban, hogy tényleg csak utólag áll össze a kép, hogy ez így meg úgy volt, és hogy én akármennyire is hittem már közel 5 éve, hogy én már túl vagyok az amazon korszakomon, ide nekem az "Igazi FÉRFI"-t, néhány hónappal később a "ráció halála" olyan elementáris erővel taglózott le, amire fel sem tudtam volna készülni, egyszerűen csak tettem azt - ösztönösen - amit István is javasol, hogy el kell menni a végsőkig az "önzésben", az önközpontúságban, a magam körüli minden híd felégetésében. Szóval a rövid válaszom az, hogy nem, szerintem nem működik a kettő együtt, először az önös vágyainkat kell maximálisan megélni (nőiség, istennőség, szexuális fantáziák, férfiaktól imádat, karrier, siker, anyagi függetlenség, mindent megoldok egyedül, megállok a saját lábamon, nincs szükségem senki másra, szülőktől való elszakadás, akár kapcsolat megszakítása bizonyos ideig, tanult minták lerombolása, felülírása, edzés, sportteljesítmények, "spirituális megvilágosodás"-ra törekvés, stb-stb.), amíg ebben nem mentünk el a falig, addig szerintem nem tudunk nőként olyan állapotba érni, hogy valóban látni és érezni tudjuk a férfit és vele valódi elköteleződésen alapuló szövetséget kötni. Nekem ez a saját életemben a tapasztalatom.
Joós IstvánÖrök hűséget fogadni... az emberek nagy része alkalmatlan az én tapasztalatom szerint / én magam teljesen alkalmatlan lettem volna 30 évesen. Mert épp csak három fogalom jelentésével nem voltam tisztában. Hogy mit jelent, hogy "Örök", hogy mit jelent, hogy "Hűség" és mit jelent, hogy "Fogadni". ... Arról nem beszélve, hogy ez "Isten előtt" történik, amiről-akiről lövésem nem volt 30 évesen még, mert szocializációmból fakadó mintáim és az intellektusomból kiinduló (tehát arrogáns) elméleteim voltak még csak, és tapasztalásaim nem. Egy ideje mondogatom, hogy mindezek miatt a házasságok 99%a nekem érvénytelennek tűnik. Akár kánonjogi szempontból is: mert nem voltak beszámítható, felnőtt, fogadalmat tenni alkalmas, a fogadalom tárgyát és tartamát értő, Istennel kapcsolódó állapotban a felek.
Eszter FintaAmíg lány voltam, tanultam és szülővel laktam együtt még tűrhetőbb volt az egyedüllét. A párkereső oldalak vettem igénybe akkoriban, bár nem éreztem azt, hogy nemcsak testileg, hanem lelkileg is engem kerestek volna, bár manapság sem ilyen sok fiú/férfinak a hozzáállása. Még az is hátrány lehet, hogy fiús dolgok érdekeltek gyerekként. Plátói érzelmeim voltak hosszú ideig egy énekes sztár felé, azonban a megváltozott, már kevesbé elfogadható külseje nem volt annyira vonzó, több mint egy évtized múlva. Egy pár évig nem tudtam elviselni a párok ,,fizikai megnyílvánulásait,, az utcán, lelkileg kellemetlenül éreztem magam köztük. A megtèrésemet követően a teremtő elvette tőlem ezt az ellenszenvet, ami később újra visszajött azáltal, hogy gyengébb lettem óemberileg, egy közösségben lévő párkapcsolati bűn eltusolása miatt. Azt követően szellemileg és lelkileg erősödve újra megszabadultam (többnyire) attól az ellenszenvtől. Az egyedüllét egyre nehezebb számomra, hogy még nem sikerült párt találnom. A média még súlykolja is ezt a dolgot, hogy jobb kapcsolatban lenni. A facebookon és hasonló oldalakon látszatra boldog párkapcsolatban/házasságban mutatkoznak az ottani ismerősök. Jelenleg újra párkeresőt használok pár éve, de nem találok olyat valakit még, aki lelkesítene és engem keresne lelkileg is. A megtérésem hamarabb volt, mint a pár találás és az visszatart az alkalmi kapcsolatoktól. Magamon folyamatosan ,,dolgozok,, külsőleg-belsőleg, amennyire lehetőségem adódik. De az is lehet én vagyok válogatós, türelmetlen vagy nem látom a fától az erdőt!?
- Eszter Finta
Szakmai tudásom ápolói területen a gyakorlatban nem annyira teljes, mint elméletben. A gyakorlataim és munkahelyeim által nem érzem úgy hogy elég lehetőséget biztosítottak volna vagy tapasztalatot adtak volna át, illetve az elvárásokkal ostromolnak, így nem biztos, hogy elég talpraesett lennék benne és ott lenne az egészségügyben a helyem. Mégis egy beteg gondozása által szerettem meg ezt a területet.
0