Esztergomi KatalinKarrierváltóként "új" világba csöppeni... 26 éve dolgozom pedagógusként ugyanabban az iskolában, ahol végigjárva a ranglétrát, 2011 óta igazgatóként is tevékenykedem. Számomra a kommunikáció nem csak eszköz, hanem a kapcsolatok építésének alapja. Az asszertív kommunikáció a szívügyem, hiszem és vallom, hogy a tudatos kommunikációval minden helyzetben lehet előre lépni. Idén januárban kommunikációs trénerként vizsgáztam, és ez a mérföldkő adta meg a lendületet, hogy egyéni vállalkozásba kezdjek. Hamar rádöbbentem, hogy vállalkozónak lenni nem csak a szakmai tudás átadásáról szól. Az egyéni vállalkozói nyelv egy új idegen nyelv. Meg kellett tanulnom a marketing, az ügyfélkapcsolatok, a tárgyalások finom árnyalatait, a digitális kommunikáció szabályait. És közben újra megerősítést nyert számomra: a "life learning", vagyis az életen át tartó tanulás minden területen igaz, még a kommunikációban is. Mindig van mit tanulni, mindig van hová fejlődni – és ez teszi izgalmassá és értékessé az utat.
2- Esztergomi Katalin
Szia, Zsófi! Ezt az idézetet én nem értem. De érdekel, hogy Te hogy értelmezed, hátha akkor könnyebb nekem is megérteni. Segítesz? :-) Üdvözlettel: Kata
0 
Szalay ZsófiVan egy, a maga módján profán, mégis sokkolóan valid idézet egy nekem kedves írótól: "A bátor ember segít, a gyáva ajándékot hoz." Nekem ez tökéletesen leképezi a kapcsolati dinamikákat: mennyire vagy jelen és részese a másik életének, valódi értékteremtés-e, amit teszel, vagy csak imposztorkodsz és a mátrixban pótcselekszel. A magam részéről a bújtatott gyávaságot kiszűrni már megtanultam, a jelenlegi kihívásomat pedig abban látom, hogy megtaláljam, hol tudok én segíteni és hasznosulni. És engem hol találhat meg ez.
- Szalay Zsófi
Sosem szerettem a small talk-ot, nemhogy részt venni benne, de még hallgatni sem. A húszas éveim persze nekem is felszínesebb, funkcionális kapcsolódásokkal teltek, amik megtartottak a mindennapokban, de ezek természetszerűleg ki is koptak, ahogy betöltötték a szerepüket. Aztán az amúgy is zárkózottnak mondott családi mintát levetkőzve, az igazi magamat mutatva megjelentek ennek az egyoldalú haszonélvezői is. Sok csalódást megélve jutottam én is arra, hogy itt az ideje tisztogatni, ami ambivalens érzést hozott magával: egyszerre szabadultam fel, jutottam levegőhöz,és üresítettem ki magam körül a teret. Direkt, őszinte, bolondos, olykor nyers kommunikációval pedig még nagyobb kihívás megtölteni ezt a teret, de ez kettős élű fegyver: távol tartja az alvajárókat és tiszta rácsodálkozással bevonzza az arra fogékonyakat. Az utóbbiak tapasztalatom szerint sokszor hitetlenek ebben: mert amit nem ismernek, attól tartanak. És én mit tehetek ilyenkor? Türelmesen, konzekvensen mutatom magam tovább, egyre mélyebben, ahol az igazi kapcsolódások kiforrhatnak.
Dániel SzőkeKiégni nehéz…legalább is nekem nehéz volt eljutni idáig. Diktátor munkakerülő Apa, önsajnáltató és munkamániás anya, 3 testvér. Szinte vak bal szem, kövérség, töménytelen kiközösítés, bántás, megalázás 7. Osztályos koromig. A gyerekkorom önmagamban boldog volt, de sose értettem a világnak mi baja velem, miért bánt?! Aztán jöttek az emésztési gondok (mai napig 33 éves vagyok), egy erős 15-20 évnyi pánik roham periódus különböző felvonásokban stb. A középiskola még keményebb volt, verekedések, maffia, túlélés, éberen alvás stb. Kemény játék egy gyereknek, de túléltem. Igaz, a kollégiumban nem mertem elmenni wc-re, miután egyszer rám rugták az ajtót és elvették a wc papírt, mert nekik ez vicces volt. Igen, 5 nap wc megvonás minden héten! Minden áron túléltem, nem törtek meg soha, a jószívűségem és kedvességem, kapcsolódni vágyásom nem tört meg. Alig vártam hogy kiszabaduljak az iskola karmaiból, ahol az a rengeteg sérült ember és tanár volt. Bántottak, de magukat is bántották! Lett egy barátnőm aki már feleségem és 15 éve vagyunk együtt :) Ő a mindenem, nélküle lehet nem éltem volna túl, pont jókor érkezett. A munka világában ambíciózus, motivált voltam, sok szakmát megtanultam, sok helyre költöztem, egy lehetőséget se hagytam ki. Mindig rettegtem, de a bátorságom mindig erőt adott. Tanultam, dolgoztam, tanultam, dolgoztam, költöztük stb. Aztán volt egy űr bennem, ami teret nyert. Mire jobb lett a pánik betegségem, visszatért ismét. A jóga és meditáció segített, meg egy 5-6 év önfejlesztés, minden formáját faltam a témának. Lett egy gyerekünk, okos, gyönyörű gyerek, már 8 éves, ez szüntette meg az űrt! Viszont az apai minőség keményebb lett mint az iskolás éveim…túl sok a felelősség, túl nehéz. A munkák amik szembe jöttek - munka, vállalkozás, napi 12-14 óra munka, kft, még több munka és egyre nehezebb fennmaradni a felszínen. Sok költözés, sok szakma, sok újrakezdés, rengeteg megfelelés…A piac szűkül, a szakemberre kevesebb az igény, nagy a verseny, az adóterhek több mint 10*-ére duzzadtak időközben. Hiába dupláztam 4* a fizetésem, alig éltünk jobban. Na ez tört meg, itt égtem ki. Eddig bírtam. Elbuktam az iskolában, önérvényesítésben, a munka világában is, vagyont sem tudtam szeretni sehogyan, apaként is keveset vagyok a gyermekemmel. Az egészségem romlik évről évre, nem látom a kiutat, de szeretem az életem nagyon, meg az embereket is. A feleségemmel viszont megújultunk sokszor, a legértékesebb kincs az életemben a mai napig! Igaz, a kapcsolatunkban is vannak extrém dolgok, de ezeket nem itt és nem most! Kapcsolódni imádok, de akik körülöttem vannak erre nem képesek. A meditáció, jóga, önfejlesztés és tudatalatti módszerek nem hoznak áttörő eredményeket a ráfordított energia és pénz ellenére sem. A munka megvan, megélünk, de ennyi. Nem találom a 10 éve keresett hivatásom, hiába kérem. Kiégtem, átadom magam az életnek és lemondok a vágyaimról, ambíciómról, azt mondom hogy kapja be mindenki! Csak békét akarok, semmi mást, csak békét! Azt érzem az egész életnek ez volt a célja, hogy megtörjön, akkor legyen boldog vele. Tudom, hogy küzdöttem, nem adom fel amíg élek. De bölcsebben cselekszem mindenben az életben. Ez nyilván a történet egy apró szelete, amelyet kezdésnek osztok meg ezzel a közösséggel, de jó lenne előbb-utóbb a teljes képet átadni. Hogy miért? Megtudni, vajon hol hibázhattam? Vagy hogy van e értelme hibát keresni egyáltalán?! A hitem ami többször változott életem során mind darabokban van. Nem is érdekel tovább, csak béke kell. Nem pénz, nem egészség (mert belefáradtam az egészség keresésébe), nem siker, csak béke, a családommal! Hogy megélhessem a kapcsolódást, az időtlenséget. 33 éves vagyok, de azt érzem, mintha 60 év belement volna már az életembe, mint tapasztalás. gyerek korom óta félek, szinte minden nap, alig vannak olyan napok, mikor nem szorongok a félelemtől. Az oka, a haláltól való félelem. Ez mindent felülír. A pánikrohamaim is innen vannak. Igaz, ezek már nagyon ritkák és akkor is pár másodperc alatt elmúlnak. Lehet, hogy épp ez az oka a kiégésnek, nem is a fent említett többi ok, meg amiket le se írok ide. Ki tudja?! Akárhogy is, békére vágyom, semmi másra! Köszönöm, hogy megoszthattam! Dani
Peter TakacsEgész életemben kerestem a magam hitét. Legyen az bármilyen Isten, vagy többesszámban, és így tovább, csak most az első mondat megfogalmazásánál esett le, hogy elvétettem az irányt. Mindig is érzékeny voltam, és mai napig az vagyok, remélem maradok is. Könnyen átérzem mások(élő lények) energiáit, vagy ha így jobban tetszik lelki világát. Ez sokáig nagy teher volt számomra, néha még most is, mert van hogy ezek az energiák legyűrnek, rám ragadnak, elfojtják önmagam, és rám kényszerítik negatív valójukat. Gyerekként sokat szenvedtem, az ilyen alkalmakkor. Ma már hasznát is élvezem a dolognak, mikor "szellemileg fogyatékos" emberekkel dolgozom, vagy éppen szabadidőmet töltöm. Segít kapcsolatot teremteni, helyzeteket felismerni, és élvezni, akár szavak/gesztusok nélkül.
Christoph Dózsa12 eves koromban elvesztettem a szüleimet 3 honap különbseggel. „Senkitöl“ nem kaptam segitseget(nem talalkoztam pszihologussal). Most 31 evesen 10 ev noszogatas utan a felesegemtöl egy „valsag“ pillanat vegett vegre raszantam magamat arra, hogy beszeljek egy pszihologussal. Nem bantam meg!, söt nagyon sokat adott nekem; biztonsagot, megertest, ravilagitast arra miert eltem ugy az eletemet addig. Ui.: azota is folyamatos kapcsolatban vagyok a pszihologussal es ijesztö de rengeteg mindent mond amiröl Istvan is beszel a videokban.
- Peter Takacs
Mindig szeretnénk valahova tartozni, ez a valami folyamatosan változik. Hol haverok/barátnők, munkahelyi klikkek, ilyen-olyan klubbok akikbe járunk szabadidőnk "tartalmas" eltöltésére. Személyi fejlődésünk fontos része, hogy tudjuk kik vagyunk, ehhez pedig meg kell tapasztalni, hogy kik nem. Visszataláltam az oldalra, mert hiányzik ami itt van, támogatás, megértés, embernek lenni, és nem kutyák között várni, hogy melyik tép szét legközelebb, mert éppen megijedt lényem egy kitükröződésétől. Kinek kell bizonyítanom? Miért támadnak? Gyenge vagyok, vagy már olyan erős, hogy mindenki ellenfélnek lát? Én vagyok az áldozat, vagy a többiek védekeznek tőlem? Mennyi ilyen és hasonló kérdés merült fel bennem az elmúlt jó pár évben. Még mindig hasonló tapasztalatokat gyűjtök, bár már nem veszem magamra. Nem figyelünk egymásra, és elsiklunk a másik mellett, ebből már könnyen jön a bármilyen minta, és a bántás. Okosnak lenni könnyű, később, de elcsípni hogy én mit rontok, és elismerni fájdalmas, és felemelő.
Fanni NémethEgész életemben hittem. Akkor is, amikor kihúzták a talpam alól a talajt, és kiléptem az addig megszokott világképből. Kétségeim ébredtek, kérdéseim lettek, amikre senki nem tudott választ adni. Nem tudtam elfogadni, hogy az én fejemben élő Isten annyira más legyen, mint amit tanítottak. Az élet folyt tovább, a hitem megmaradt. Csiszolgattam, tisztogattam magamban az újonnan tanultakat. Más Istenségeket, más hiteket, más felfogásokat. Aztán kikristályosodott előttem valami, egyfajta konklúzió. Ugyanabba a szőttesbe vagyunk belefonva mindannyian. A világ pedig, amibe beleszülettünk, sokkal hatalmasabb annál, mint amit fel tudunk fogni, meg tudunk ismerni. Ahogyan Isten is lehet más, mint ahogyan eddig tanultuk.