Tapasztalatok

Imre Orcsik

Ez az ami sosem ment. Bár nagyon vágytam rá, de tudatalatt abszolút menekültem előle, úgy, hogy közben társfüggőként mindig kellett valaki aki betölti a bennem lévő ürességet. Nagyon intenzív első három hónap után ( jó esetben ) jött a kifogáskeresés. Semmi nem volt igazán jó. Először jó volt azt mondani, hogy azért mert ő ilyen, de később már nem lehetett felhasználni ezt a kártyát. Felelősséget vállalva a mai napig azon dolgozom, hogy a saját határaimat megtartva önszeretetben, de mégis odafigyelve, szeretettel tudják kapcsolódni .

Noémi Telek

2020. A kilátástalanság éve…és zabolátlan istennőségem születése. Oh, csodás Tinder! Elveszettek játszótere! Kiábrándultak mentsvára! Összehordta a szemetet a szél, mi? Hát nézzük! Nagy bajunk nem lehet belőle, igaz? Mondjuk valljuk be, online?! Ne vicceljetek már velem. Tök gáz. De itt vagyok… óriási! Basszus… itt… jobbra húzni valakit… kemény lesz… senki sem fog meg. Rettentő. Na, de jó. Legyen. Huzigálok, huzigálok, abból mindig jó szokott kisülni 😁. Szupi! Nagy nehezen összehozok néhány jobbrát. Inkább külföldieket. Bamm! És itt is van! Egy francia krémes, puha croissant, sikkes start-upper. Izgi!!! Rávesz, hogy vasárnap este spontán menjek a Gozsduba koktélozni. Hezitalok… de eszembe jut drága jó édesanyám aznapi szösszenete: ‘Csak azt szeretném, hogy boldog legyél! Ha nem akarsz komoly kapcsolatot, mondd meg, én megértem, nem erőltetünk apáddal semmit!’ Durr. Az ítélet: nem felelsz meg. Büntetés: mintatörés. Hogy én mit nem akarok?! És Te mit szólsz bele?! Ácsi. Na, jó. Francia-küldetés: GO! Izgalmas, újszerű, lázadó. Este 9-re érek a Gozsduba. Ő kikéri a legdurvább koktélt… Ebből még jó néhányat. Iszonyat jót beszélgetünk, tetszik. Intelligens, értelmes, vicces. Annyira jól érzem magam, hogy el sem hiszem, hogy éjfél van és zár a hely. Mégiscsak jó ez még, folytatnunk kell. Felmegyünk hozzá az airbnb-be. Ő csillogó szemmel, teljes harci keszültségben, én abszolút flowban. Beálltunk. Pár téma és pillanatok alatt lekerülnek a ruháink. Annyira szabad vagyok. Teljesen meztelen. Testileg, lelkileg, szellemileg. Azt csinálok, amit akarok és azzal, akivel akarok. Orbitális élmény, totális összhang. Később beszélgetünk mély dolgokról. Az ő start-up küzdelméről és a hatalmas vásárlási árajánlatról. De bennem feltartóztathatatlan a szenvedély. Kezembe veszem az irányítást. Végleg elengedem magam, felfedem ki vagyok. Olyat is engedek, amit eddig nem. Minden ösztönös és 100%-ig én. Nincs takargatni valóm. Esküszöm beleszerettem. Arra a pillanatra. Aztán kimegyünk. Az Instant, romkocsma, iszogatunk, dumálgatunk. Lassan 4 óra. De még újra nála. Újra én. Eszement születés. 5-kor az ajtóban búcsú, taxi. Feltöltődtem. Megszülettem. Később otthonról, kicsit még kábultan, melóba megyek. Itt a NY-i főnököm 2 hétre. Vissza a szürke hétköznapokba. De mégsem. Mert ez volt Tinderezésem első találkozása, ami után megszámlálhatatlan szexuális élmény, sexting, nudes, dick pics, vagy észveszejtő beszélgetések, viták, kávék, séták, mások elutasítása, veszélyes találkák, egy-két csalódás következtek. Elszadadultam. Hetente többen. Függőség. Használtam őket. Mindenre. De nyitottam. Pár hónap és jött is a végzetem. Nem szamítottam rá. Nem akartam kapcsolatot. Szexuális viszony volt. Majd kötődés, ragaszkodás és hatalmas egotörés, óriási pofon, méltatlan, de kijózanító mélyzuhanás. 2 év huza-vona, hazugságok. De megérte. Minden perce engem emelt a Tinderes istennő korszakomnak. Viszont beteltem. Zárdába vonultam. Az is 2 év. 2 év… miközben a vágy újra éledt és apácaságomban is ott volt egy újabb imádó szemében. Csak elfojtottam, mert féltem a zabolátlan nőtől bennem. Pedig milyen butaság volt. 2 év után megengedtem, hogy megéljem és 7 hónap FWB után gyógyultan, erősen, stabilan, visszaállt az életembe most, 2025-re a Rend. Megnyugodtam, békében vagyok.

Morgós Bence

Születésem óta valamit mindig vezettem → Talán a fizikai adottságaim miatt (magas vagyok) is, de biztos nem kizárólag, valahogy mindig rám fordulnak a tekintetek egy csoportban. Mondjam meg, adjak irány, irányítsak, mediáljak. Soha nem bírtam tétlenül nézni ha valami nem működött. Mindig megpróbáltam úgy terelni a dolgokat, hogy a legtöbb érintettnek legyen összességében a legjobb. hogy elérjük a célt, hogy sikeresek legyünk együtt. Sokat tanultam a szolgálatkész vezetői munkáról (Servant Leadership), építettem vezetői közösséget is. Fejlesztettem más vezetőket, mentoráltam, tréningeztem, coaching-oltam. Facilitáltam eseményeket, mediáltam konfliktusokat. Vezettem csapatot, projektet, szervezetet. Voltam cégtulajdonos, tanácsadó, vezetett dolgozó és lelkes aktivista. Jó eséllyel a te élethelyzetedhez is lehet hasznos meglátásom e téren. Szívesen megosztom.

Toók Eszter

Már gyerekkoromban furcsa kapcsolatom volt a "más világgal". Mindig mélyen érintett, ha a lélekkel történt valami. Akkor azt mondták, hogy ez Isten. Elkezdtem hittan órákra járni, imádtam őket. Végre egy hely volt számomra, ahol izgalmas témák voltak érintve és válaszokat is kaptam. Aztán úgy volt, hogy meg is leszek keresztelve, de sosem jött össze a gyakorlatban, mindig volt valami. (Pedig még rokonok is vannak a családban, akik lelkészek. :) ) Mára már tudom, hogy ez azért történt így, mert akkor egy egyházhoz kellett volna tartozzak. Bezárult volna a szabad választás. Isten számomra nem az egyházban van, hanem bennünk lakik és mindenhol ott van. És Isten számomra egyenlő egy nagyobb hatalommal, amit jobban szeretek Sorsnak vagy Univerzumnak hívni.

Márkus Gábor

Válaszd azt, amit akkor is csinálnál, ha nem fizetnének érte, mert akkor azt olyan szinten fogod művelni, hogy fizetni fognak érte! Matematika-informatika szakos tanárként (és majdnem programozóként) végeztem, de összesen 1 évet tanítottam, mert bár érdekelnek az emberek és szeretek velük foglalkozni, de nem éreztem magaménak a szakmát, és nehéznek éreztem olyanokat oktatni, akik nem akarnak tanulni. Csak azért választottam az egyetemen ezt a szakot, mert egyrészt csak ehhez (matek) értettem, másrészt a szüleimnek kellett a papír. Elvesztegetett 6 évnek éreztem, de akkoriban még a világomról sem tudtam. Egyetem után elkezdtem felnőtteket oktatni félállásban. Nem akartam még felnőtté válni. Az egyik egyetemi szakom még folyamatban volt, albérletben laktam, barátnővel közösen. Csak arra kellett a munka, hogy valamennyi pénzt keressek. Egyszer csak párom belekezdett egy értékesítési munkába, amit először hülyeségnek tartottam, majd utána úgy voltam vele, hogy én sokkal jobban tudnám csinálni, és majd megmutatom hogy kell. Belekezdtem, de nem tettem oda magam rendesen. Fél kézzel még kapaszkodtam a félállásomba, de az Élet segített lépnem: a főnököm azt mondta, hogy jól végzem a munkámat, de szükségük van egy olyan emberre, akire teljes állásban számíthatnak. Mivel ismét nem éreztem a helyemen magam, így néhány hónapnyi "kettősügynöki" lét után az értékesítést választottam. Nem tudtam, hogy sikeres leszek e, de több perspektívát láttam benne, és nem volt se család, se egzisztencia, semmi veszítenivalóm. 26 éves voltam ekkor. Több, mint 8 évet dolgoztam ott. Jól csináltam, sikeres voltam, szakmailag elismertek, sokan fordultak hozzám tanácsért a munkatársaim közül is, de idővel elfogyott a lelkesedésem, egyre többen "lehagytak", mert ők tudtak csapatot működtetni, én nem. Illetve a baráti társaságom, ismerőseim is csak ebből a körből voltak. "Rendes munka" után kellett néznem. A megszerzett értékesítői tapasztalattal és informatikai végzettséggel elkezdtem 8 órában dolgozni. 35 évesen megint válaszút előtt álltam: megtalált egy olyan dolog, ami addig teljesen új volt. Budapesten megnyílt az első szabadulószoba. Éreztem, hogy ez kell nekem, és épp abban az időszakomban voltam az önismeret útján, amikor azt éreztem, hogy bármit is kössenek mögém, azt elhúzom. Amint lehetőségem adódott, felkerestem a tulajdonosát, hogy hogyan lehetne ezt a városomba elhozni. Lejátszottam, beleszerelmesedtem. Pénzem nem volt rá, ezért szüleimhez fordultam. Életemben először történt meg velem, hogy egy ötletemre nem az volt a reakciójuk, hogy "Hülye vagy!", hanem, hogy "Oké, üljünk le és beszéljük át!". Teltek a hetek és minden ebbe az irányba terelt. A kis kirakós darabkák egymás után illeszkedtek a helyükre. Már a csak a 8 órás munkám volt a fék. Túl sok időmet vette el, viszont most én voltam a gyorsabb. Ugrottam egyet az ismeretlenbe: felmondtam a munkahelyemen, mert éreztem, hogy az időmet és az energiámat oda kell fordítanom. A következő 4 hónapban csak az új projekt foglalkoztatott. Még mindig egyedül voltam, család és egzisztencia nélkül, de már én döntöttem a (karrier)váltás mellett. Egy olyan "munkahelyet" teremtettem magamnak, amit sosem éreztem munkának. Ahol bármikor szívesen bent maradok akár éjfélig is, ha egy feladat épp azt kívánja. Ahol várom a hétfőt, hogy csinálhassak valamit. Ahol nem érzek fáradtságot. Ő volt az első gyerekem. Ma már 13 éves. Mindkét nagyobb váltásom időszerű volt abban a korszakomban. Először a pénz motivált, másodszor valami újnak a megteremtése (ja, és a pénz). De mindkétszer igaz volt, hogy csak akkor tudtam kibontakozni, ha félelem nélkül, magamat teljesen beletéve választottam. És onnantól nem foglalkoztam azzal, hogy jól döntöttem e, csak tettem a dolgomat.

Fekete Nikolett

Azt lehet mondani viszonylag hamar ráeszméltem, hogy a hasonló elvárásokon alapú házaságom a végéhez közeledik. Ha őszinte akarok lenni, a megismeredéskor is már zúgolódott egy belső hangocska, hogy nem jó az irány. 29 évesen azonban voltam olyan önző és családra vágyó állapotban, hogy a biztonságos jövőkép reménye elnyomta bennem az ellenérzéseket. Valójában sosem lelkesítetett kellő mértékben, de ugyanígy igaz az is hogy én sem tudtam jól szeretni senkit akkoriban, vagy épp azt hogy mik is a valós vágyaim. Aztán 4 év közös út után egyre feszítőbbé vált számomra a keretezettség. A lelkem haldoklott. Nem találtam az utat a férjemhez és már nem is akartam. A beszélgetések elcsökevényesedése és más múltbéli férfival a lelki kötelék felélesztése elbizonytalanított a házasságom életképességét illetően. Az átbillentő élmény sorszerű időzítéssel érkezett Joós István videói formájában. A folyamat azonban nehéznek ígérkezett, mert értetlenség fogadta az megreformált énemet és ellenséges érzület. Az első hónapokban talán én is túl kemény voltam és határozott a kommunikáció során. Aztán a békesség érdekében belső igényem lett hogy önmagam sokkal szelidebb, szereteteljesebb, nagyvonalúbb verzióját adjam. Sokkal jobban is esett, tehát nem volt mesterkélt. Az önmunka eredményeként a másik oldalon is enyhülés következett be és a válás után félévvel baráti jellegűvé lenyegült át a kapcsolatunk.

Kisida Borbála

A hivatástudatom megvolt, erre kaptam otthonról készségeket. A párkapcsolat működtetése viszont teljesen új tanulàst igényelt. Lassan bukdàcsoltam benne, amíg eljutottam - azt hittem - a megoldáshoz. Mert meg akartam oldani. Hogyha elég sokat beleteszek, ha még többet leadok magamból, ha felvàllalom - önkéntesen - a kapcsolat megmentését, ha eleget küzdök, akkor majd megjavul, és boldog kapcsolatunk lesz. Nem így lett. Innen nézve egyértelmű a negatív szenàrió. De addig mentem, amíg betegségekkel, pánik rohamokkal ébresztett rá a testem, hogy ez nem működik. Így nem működik. Így kerültem a ráció halála gödrének az aljàra. Ez a válsàg vitt a szembesüléshez: adósságom van. Sàrkànnyà kell vàlnom, amihez le kell porlasztanom a magamra növesztett maszkot, mindazt, ami igazából nem vagyok. Hogy az erőmet a nem-jeim felvállalása által visszavegyem, és megjelenhessen az, ami valójában vagyok. Az Igaz.

Györkei Máté

GYENGE TEST, ÖNBIZALOMHIÁNY FÉRFIKÉNT: Egész gyermekkoromban mindig én álltam a tornasor végén. Mindig én voltam a legalacsonyabb az iskolában, a fiúk közül pedig mindig én voltam a leggyengébb. Különösebben ügyes sem voltam, így egyik sportban sem tudtam önbizalmat szerezni. Ezt untam meg kb. 18 évesen. Elkezdtem tornázni, edzeni. 20 évesen elkezdtem harcművészeteket tanulni, zéró tapasztalattal. 22 évesen elkezdtem lovagolni tanulni. Szépen lassan megerősödtem, és egyre ügyesebbnek is éreztem magam a különféle sportok, mozgásformák terén. Most itt állok 42 évesen. Nem vagyok tökéletesen egészséges, nem vagyok kigyúrva, és nem tudok helyből hátra-szaltózni. De van egy normál férfi fizikumom, képes vagyok megőrizni az egészségemet, van lehetőségem tenni önmagamért az edzéseket keresztül. És ezzel tudok önbizalmat nyerni. Amikor rosszkedvű vagyok, amikor érzelmileg kibillentem, amikor gyengének és tehetetlennek érzem magam, akkor segít a mozgás, ezt milliószor átéltem, megtapasztaltam. Mert harmonizál, megértést ad, visszahozza az erőmet, és stabilizál engem. Tudok segíteni, ha úgy érzed, megszólítottalak ezzel.

Beáta Sebes

9 év házasság után amit a gyermek utáni vágyódás és annak megvalósulatlan mivolta (lásd gyermekvállalás tapasztalat) határozott meg, jött az ex férjem döntése hogy válni szeretne. Számomra ez olyan érzés volt akkor mintha egy szőnyeget húztak ki volna a lábam alól. Ennek ellenére, barátság van köztünk és tartjuk a kapcsolatot, hisz sokáig társak voltunk az élet nevezetű játékban. Ha ebben a cipőben jársz és tudok segíteni valamiben szívesen mesélek részletesebben. Köszönöm, hogy elolvastad. Ölelés! Bea :)

Cziráki Orsolya Boglárka

A válásom után én is kipróbáltam a társkeresők világát (Badoo) és bár itt ismertem meg végül életem egyik legmeghatározóbb kapcsolódását, mégis a hagyományos ismerkedés híve vagyok és nekem az a tapasztalatom, hogy nincs szükség „ismerkedésre”, nem kell tenni semmit azért, hogy megtaláljuk azt, akire szükségünk van, és nem is lehet erőltetni, mert amikor eljön az ideje ,úgyis ott lesz, akár akarjuk, akár nem. Sőt, mindig pontosan az fog érkezni, aki meg tudja mutatni nekem , hogy valójában hol tartok, milyen állapotban vagyok, hol van elakadásom, rá tud mutatni a vakfoltjaimra, akár tetszik ez nekem, akár nem. Nekem az a tapasztalatom, hogy nem kell hozzá mást tenni, csak önmagamat olyan Társsá formálni, amilyenre vágyok, magammal olyan őszintének lenni, amennyire csak tudok, és felkutatni magamban mindazt , ami akadályozhatja a kölcsönös elköteleződés megélését. A társkeresős kapcsolat pl 3 évig tartott , 3 évig jártuk a közeledés-távolodás táncát, 3 évig játszmáztunk egymással, mert nem mertünk érezni, bízni és szeretni, és hiába voltunk egymásnak mind fizikailag, mind érzelmileg, mind pedig szellemileg megfelelő partnerei , mégsem lettünk társak , mert nem mertünk elköteleződni és mert nem ezért találkoztunk, hanem, hogy meggyógyítsuk egymásban a korábbi sérülést. Hiába vágytam ugyanis mindennél jobban a szerelemre és hittem is benne, hiszen ezért váltam el , képtelen voltam befogadni ekkor még , le kellett ásnom nagyon mélyre önmagamban és a felszínre hozni azokat a gyerekkori és későbbi fájdalmakat, amik a bizalmatlanságomat táplálták és ami folyamatos védekezésre és páncél hordására késztetett. Meg kellett szelídítenem a bennem tomboló Amazont, hogy először is igazi Szeretővé válhassak, a szó legnemesebb értelmében, egy olyan nővé, aki képes szeretve lenni és szeretetet adni. Hosszú és fájdalmas út vezetett idáig, de minden perce fontos tanításokat tartogatott a számomra. Életem egyik legnagyobb tanítása az volt, amikor megtapasztalhattam azt a fajta szeretetet, figyelmet és elfogadást egy férfi részéről, amire mindig is vágytam sőt azt az egységállapotot valakivel amit egész életemben kerestem és én mégsem tudtam befogadni , mert nem álltam rá készen. A Egom számára iszonyatosan ijesztő volt az, hogy egy ilyen fajta mélységben totálisan megsemmisült az, amivel addig azonosítottam magam, gyakorlatilag szó szerint belezuhantam a semmibe az ölelése által és sikítva menekültem a helyzetből. El kellett még teljen pár év mire képes voltam erre a mélységű kölcsönös elköteleződésre , bizalomra és feltétel nélküli szeretetre egy férfival kapcsolatban is , amit addig egyedül a fiam iránt tudtam érezni. De szerencsére az élet kegyes volt hozzám, és nem csak egyszer kínálta fel ezt a lehetőséget nekem és másodjára már élni tudtam a lehetőséggel , ő most a második férjem. Még mindig van még mit tanulnom, még mindig szelídülök és közben képviselem is magam és tanulom, gyakorlom, hogy hogyan kell ezt jól csinálni, úgy hogy a másik számára érezhető legyen a tiszteletem és szeretetem , de én is tisztelve és szeretve érezzem magam. Tanulom az odaadást és az önátadást és tanulom a szabadság és a biztonság összeegyeztetését , egyensúlyba hozását egy mélyen elkötelezett kapcsolaton belül. Volt idő ugyanis amikor ebben is csak vagy-vagy-ban tudtam gondolkodni, vagy biztonságban voltam , de nem éreztem magam szabadnak, vagy a szabadságot választottam és akkor szenvedtem a biztonság hiányától, de ma már tudom, hogy ebben a témában mindenképp van egy harmadik lehetőség is, az IS-IS lehetősége, amikor ez a kettő együtt is meg tud valósulni.