Tapasztalatok

Urbánkó Regina

#nőiség megélése; önfelvállalás „Kislányom, csipkedd meg az arcodat, harapdáld meg a szádat, olyan fehér a bőröd, azt hiszik, vérszegény vagy! Állj vigyázzban, hadd nézzem a lábadat! Boka, térd összezár! Jól van, nem vagy görbelábú! Szegény kislányom, az a plötty hajad, nem áll sehogy! Nézz rám: szegénykém, azok a csúnya szeplőid ne lennének…” Szeretett az anyukám, ő nem úgy értette, csak… hát, mégis… Önbizalmam a béka feneke alatt volt, gondolhatjátok. Nagyon visszahúzódó kislány voltam. Gondoltam, hogy én aztán örülök, ha majd valaki rám néz. Hát, ha már szép nem, de okos még attól lehetek. Kompenzáltam: tanultam sokat, szorgalmasan, kitartóan. Mivel azt éreztem, hogy nem vagyok elég jó és eleve hátránnyal indulok az életben, ezért mindig kő keményen dolgoztam, beleadtam anyait - apait bármiről legyen is szó. Tudtam, hogy nekem túl kell teljesítenem. Meg akartam felelni másoknak, cserében nem volt elvárásom másokkal szemben. Tökéletesen akartam csinálni, amibe belefogtam. Meg akartam mutatni, hogy én is itt vagyok a világon, én is érdemes vagyok arra, ami másoknak jár. Minden jó volt úgy, ahogy másoktól kaptam, miközben én meg erőn felül akartam viszonozni: munkában, barátságban, szerelemben egyaránt. Az első komolyabb férfihez gondolkodás nélkül feleségül mentem. Sokáig a tenyerén hordott, és megélhettem vele azt, hogy én jó vagyok, hogy én tudok pont elég lenni valakinek. Sokat segített elindulni a nővé válásom útján. Majd hirtelen vége lett a házasságunknak, és én cserben hagyva a földre kerültem. Egyszerre kellett emberként és nőként is újra felépítenem magam. Ismerkedni kezdtem, először bátortalanul, majd egyre jobban belejöttem. Felfedeztem a bennem rejlő NŐT. A NŐT, - akinek járása légiesen könnyed - aki beragyogja a teret - aki egy hegyet is félreállít az útból - akinek az átélt gyönyörtől kicsordul a könny a szeméből - akinek lesik minden kívánságát - aki a társaság középpontja tud lenni Sikerült eljutnom oda, hogy kéretlenül érkeztek a megerősítések férfiaktól, nőktől egyaránt. Találkoztam olyan gyermekkori titkos hódolómmal, aki elárulta sok év távlatában, hogy szerelmes volt abba a szeplős, szőke, selymes hajú kislányba. Senkinek nem merte elmondani, mert nem merte az érzéseit felvállalni. Jól tette, én is voltam olyan félénk, hogy visszautasítottam volna. Viszont a gyermeki énem egy része most meggyógyult általa. A nővé váláson lehet dolgozni, és megéri dolgozni rajta. Sok segítséget tudok ahhoz nyújtani, hogy ebben gyorsan tudj fejlődni. Viszont nekem is van még e téren teendőm: még mindig nem merek a valódi értékességemnek megfelelően választani, dönteni, cselekedni.

Balogh Mariann

Erős volt bennem a ragaszkodás. Emberekhez, helyekhez, helyzetekhez, érzésekhez. Sokszor még úgy is, hogy az már nem volt jó nekem. Azt gondoltam, hogy ha ezeket elengedem, akkor kevesebb leszek. Akkor ki is leszek valójában én? Talán pont az ettől való félelem az, ami hátráltatott. Mára már szembenéztem önmagammal, sokszor az ürességgel is ami bennem van. És lehet, hogy pont ez az üresség az, amibe aztán beléphet az új? Erre még most is keresem a választ.

Viktor Gyollai

A barátnőmmel jó pár igen mély kapcsolati válságon vagyunk túl, és jobb a kapcsolatunk mint valaha. Úgy indultunk, hogy ő elég gyakran triggerelődött szinte bármi által, mivel borderline jellegű személyiségű. Nálam az érzelmek lekapcsolása volt nagyon gyakori, mivel meglehetősen érzékeny vagyok. Nagyjából egy évbe telt, míg ezeket a köröket tudtuk úgy átélni, hogy ne bántsuk meg egymást, és ne zuhanjunk bele a saját kis vermeinkbe. Olyan jó kis empatikus páros lettünk, így összeadva mindkettőnk személyiségét és élet tapasztalatát, hogy jó eséllyel tudunk irányt mutatni párkapcsolati válságban lévőknek. Írj bátran! Válaszolunk :-)

Molnar Anna

A pálos kolostor romjainál láttuk egymást újra, a "lebukást" követő hosszú csönd után. Ami alatt Ő is, én is tudatosan a felé fordultunk, hogy esélyt adjunk a régi kapcsolat megújulásának. Mert egykor hűséget fogadtunk? Magához a régi döntéshez próbáltam hű maradni? A régi érzéshez? Mert ha az igaz volt, az új szerelem délibáb, tévedés kell, hogy legyen? Sőt, immorális? És akkor minden erőmmel át kell alakítani vagy akár: ki kell irtani magamból? A romoknál nagy közösségi találkozó volt, jöttünk mind családostul, gyerekzsivaj, csevegés, piknik, és mi jól viselkedtünk, csak távolról találkozott a tekintetünk, egymáshoz se szóltunk. ("Aki minket meglát, mit fog az mondani? Azt fogja gondolni, idegenek vagyunk.") És ezután eloszlott bennem a köd. Hogy a hűségem annak az álarcnak szólt, amit mások felé mutattam magamról. MI VAAAN?! Hogy mindenkihez szóltam, mindenkihez odafordultam, mindenki másra figyeltem, csak éppen nem arra, ami most a legfontosabb, a legnagyobb kincsem: a szerelmemre? Van ennél durvább megcsalás mint a hűtlenség önmagamhoz? Amilyen egyszerű, olyan nehéz belátás. És beleállás, hogy ilyet többet NEM.

Cziráki Orsolya Boglárka

Alapvetően nem vagyok egy alkalmazott típus (túl önfejű, a maga útját járó, innovatív, a tekintélyszemélyeket nem tisztelő, csak a hiteles személyt követni képes ) ennek ellenére és önfejlesztés céljából (alázatot kellett tanulnom , elég sokat meg, hogy a részletekre is oda tudjak figyelni, ne csak rendszerbe lássak , a nagy egészet madártávlatból) lehúztam 6 évet állami szférában köztisztviselőként. Nem mondanám, hogy be tudtam illeszkedni a rendszerbe, akármit csináltam kilógtam belőle , aztán egy idő után már meg sem próbáltam. Én voltam a "csodabogár", aki folyton hatékonyabbá, ésszerűbbé, meg emberségesebbé akarta tenni a működést, és akit folyton felvilágosítottak, hogy ez hülyeség, és hagyjam abba. Az volt a szerencsém, hogy trénerként dolgozhattam itt is (álláskeresési tréningeket tartottam, majd belekóstolhattam a HR-s melóba is , interjúztam, toboroztam nagyobb cégeknek) illetve később EU-s programok koordinátora lettem és vállalkozói támogatást nyújtottam (a beérkező üzleti terveket kellett elolvasgatnom és minősítenem majd támogatásra előterjeszteni) és akkor még nem is sejtettem, hogy valójában az élet a jövőmet készíti elő, a vállalkozói léthez ad felkészítést . Pedig akkor még álmomban sem jutott eszembe , hogy én valaha is eljutok oda, hogy saját vállalkozásom legyen , egyedülálló anyaként semmi esélyt nem láttam erre. Sokáig csak szenvedtem a munkahelyemen, utáltam bemenni, mert egyrészt korán kellett kelni , másrészt csak a szarkavarás ment egész nap és ennyi önmagát és egymást gyűlölő nőt én még nem láttam egyrakáson. Ráadásul ott volt a rengeteg értelmetlen szabály, az állandó bizonytalanság (mindig csak határozott időre volt munkaszerződésünk ami folyton lejárt , majd megújult) és főleg az, hogy nem igazán kötötte le az agykapacitásomat a munka. Aztán a szenvedésemet átalakítottam azáltal, hogy rájöttem nincs is jobb hely ennél a pszichológiai tudásom tesztelésére és gyakorlására, úgyhogy elkezdtem "terápiázni" a kolléganőimet és néha az ügyfeleket is (de csak aki önként jelentkezett, nem erőltettem senkire magam, meg volt, akin nem is lehetett segíteni :) ezzel kicsit lefoglaltam az energiáimat , másrészt magamat is sikerült olyan szintre terápiázni, hogy végre rájöttem, hogy nem szenvedni vagyok ott, hanem alázatot tanulni, meg precizítást, pontosságot, azaz olyan készségeket, amik addig a gyengeségeim voltak , de amikre a jövőben szükségem volt. Abban a pillanatban pedig, hogy már nem álltam ellen a helyzetnek teljes erőmmel, és hogy befogadtam a tanítását elkezdett minden megváltozni, elkezdtek új lehetőségek megjelenni az életemben, és elkezdtem tudatosan felkészülni a változásra, mert már elkezdtem hinni abban, hogy ez lehetséges a számomra , úgyhogy éberen figyeltem több mint egy évig a felbukkanó lehetőségeket és amikor eljött, amire vártam újra ugrottam a semmibe (a válás után ez volt a második tudatos ugrásom a tényleges semmibe). Otthagytam a biztos rosszat a bizonytalan jóért egyik napról a másikra és elengedtem az utolsó kapaszkodót is, a várost, meg a rendszeres biztos fizetést , a kiszámíthatóságot , a biztonság utolsó látszatát is és belevágtam az ismeretlenbe , távol a várostól. Egy bakonyi kis faluba mentem panziót vezetni. Sosem tanultam, fogalmam sem volt mit és hogyan kell csinálni , de végre a magam ura voltam, nem volt főnököm, nem kellett korán kelnem (erre vágytam a legjobban :) ,én osztottam be az időmet és az energiámat és igaz hogy gyakorlatilag 24 órát dolgoztam (volt hogy éjfélkor még éjszakai túrát vezettem a gyerekeknek) , de boldog voltam, gyönyörű természeti környezetben , egy hatalmas tanyán élhettem a fiammal és szabad voltam. Így lettem alkalmazottból vállalkozó és utána már nem volt visszaút csak előre. Megtapasztaltam a saját teremtő erőmet, azt hogy csak az elmém szab határt annak, hogy mit tudok elképzelni a magam számára, de ha el merem képzelni és hinni tudok benne, akkor gyakorlatilag bármit meg tudok valósítani csak idő kérdése és persze a befektetett energiáé. Ha a történetem bármelyik része megszólított vagy éppen karrierváltásban gondolkodsz és eleged van az értelmetlen munkákból, az akták tologatásából , a fásultságból és szeretnél újra lelkessé és élettelivé válni , akkor várlak szeretettel egy beszélgetésre.

Anna Sándor

Jogásznak tanultam szülői ösztönzésre, és az egyetem után kb 14 évet el is töltöttem benne. Amint elvégeztem a jogot, utam a Sotéra vezetett, mentálhigiénét tanultam, és azonnal lenyűgözött az emberi lélek megközelítésének sokszínűsége, mélysége. Először a pszichodráma színpada, majd a családállítás és az EMK talált rám, és fokozatosan, 8 év alatt teljesen áteveztem a(z elsősorban) versengésben és kiskapuzásban segítő jog terepéről az önmagunkkal és másokkal harmonikusan együttműködni segítő önismeret világába.

Morgós Bence

Lelkesedés, túlcsinálás, összeomlás → Amikor eljutsz oda, hogy nem tudod mi az amiért lenne kedved felkelni másnap. Pedig előtte évekig este jártam haza a munkahelyemről. A projektem amin éveket dolgoztam a kukában végezte, egy tollvonással kinyírták. Eddig háromszor rúgtak ki a munkahelyről, mert elfogytak a feladatok. Próbáltam közösséget építeni, de nem szállt fel. Adtam ingyen a szolgáltatásaimat, de nem becsülték meg. Sokféle módon égettem már ki magam. Mostanában egész jól tudok már figyelni az egyensúlyra. Szivesen mesélek ezekről, a folyamatról, arról, hogy mis segített túllendülni, vagy csak meghallgatom te hol jársz a folyamatban.

Anna Sándor

2008 óta foglalkozom pszichodrámával, családállítással és egyéni életvezetési tanácsadással, valamint kommunikációs, csapatépítő és burnout tréningeket is tartok egyének és szervezetek számára. A tanácsadásaim során lélektani ismereteim mellett használom a jog és menedzsment területén szerzett tudásomat, tapasztalataimat is. Az egyéni és csoportos önismereti foglalkozásokon abban segítek a klienseimnek, hogy a saját útjukat járják és teljesebb, örömtelibb életet éljenek. Úgy gondolom, hogy minden ember a saját életének mestere, ezért segítői szerepemet abban látom, hogy a megoldások keresése során támaszt kínálok a hozzám fordulóknak.

Enzo Molinari

Hirtelen jött nagy szerelem, amelyből komoly tanulságokkal léptem ki mindent magam mögött hagyva. Kellett(?) az a közeg a házasságomban amiben meg tudtam fogalmazni magamnak, hogy hol van az a pont ameddig el akarok menni a társam “boldoggá tételében” és hol van az a határ ami után fel tudom vállalni a saját fontosságomat. Nagy tanítás volt…megérte

Izsa István

Nem szerettem a közeli családtagjaimat sőt egyenesen utáltam hogy ők a családom és menekültem otthonról. Édesanyámon kívül nem volt más akivel szívesen beszélgettem volna. Mikor elkezdtem lecserélni a haragomat, elvárásaimat, ellenállásaimat-megértésre és elfogadásra akkor egy olyan tér nyílt meg bennem feléjük amiben rájöttem hogy nem is olyan szőrnyűek mint ahogy azt addig gondoltam.