Szántó KittiIsmerkedni viszonylag könnyű, de társat találni nehéz. Rohanva nem lehet társat találni. Tudatosan lassítani kell a száguldó életen. Most ezt gyakorlom.
2
Balázs ANTÓKFurmányos feladat a mintáink legyőzése. A pofáraesés garantált! Én legutóbb a pszichológusomat hívtam randira... Az ego és a gyermeki éned bármikor okozhat komoly meglepetéseket, ezek viszont kizökkenthetnek és mélyen elgondolkoztathatnak a miérteken. Mert több rétege-, szintje van a mintáknak és mind és sok meglepetéssel tud szolgálni. Az alázat és a hála átsegíthet a zökkenők egy részén. De utóbb garantáltan hálás leszel a nem várt zakózásodnak. Képzeld el, hogy az őszi vihar után önfeledten bringázol a fák között, és a küllődbe pattan egy erős ágacska... És az elmaradhatatlan szirénhangokat még be sem hoztam ;-)
2
Attila2005-Ben tértem meg. Fogadtam Jézust a szívembe. Erősen magával ragadott a hit. Mint az első szerelem. Környezetem gyerekkoromtól lehúzott. A hit irreális bátorságot adott. Az ige szerint mindenkinek van valamire elhívása. Én ezt úgy elhittem, hogy addigi fizikai munkásként gondoltam egy nagyot és 2007 Ben mikor az építőipari vállakozások nagyrészt csődt jelentettek ekkor nyitottam egy pici építőanyag kereskedést. A könyvelő akit akkor választottam meg is jegyezte:”Most akarsz vállalkozni? Most mindenki tönkre megy.” Én annál bátrabb lettem. Akkor harminc éves voltam. Idén április 11.-én lessz tízen nyolc éves a cég. Az akkori óriás ok (konkurencia) már valóban nem működik. A 2010 és évek elején el bíztam magam, nem foglalkoztam annyit a vállalkozással és az eredmény: rám nyitottak. Nem veszélyeztet de veszítettünk az ügyfelekből. Folytatás: Házasság , hűtlenség, szetetői viszony , hitbéli bukás tapasztalati kategóriában várható.
Krisztina dr. TeubelNemrég kérdezte tőlem valaki, hogy én mindig ilyen vidám vagyok? Elgondolkodtam és végül annyit mondtam rá, hogy látod, ezt teszi a táncos gyerekkor 😊 Mióta az eszemet tudom, lételemem a mozgás. Kikapcsol, felszabadít, vitalitással tölt el, megnevettet, olykor meghatódom tőle. Kifejezetten kötődik ez bennem a zenéhez és a tánchoz. (4 évig zongoráztam és kórusban is énekeltem gimnazista és felnőtt koromban is.) A szüleim táncházban találkoztak, a testvéreimmel néptáncos közegben szocializálódtunk, itt kaptunk alapokat a férfi-női minőséghez, egymással való bánásmódhoz, mindegyikünk ennek a miliőnek köszönheti közvetve vagy közvetlenül a házastársát. A néptáncon túl jártam jazzbalettre, modern táncra, majd évekig jógára, most pilatesre és latin táncórákra járok. A felnőttkori érzések ugyanazok, mint gyerekkoromban: érzem, hogy jól vagyok, hogy erre szükségem van, hogy ez éltet. További élményem a táncos közeggel kapcsolatban a közösség, a minőségi kapcsolodás, az összetartozás érzése. Számomra ez alapérték. Sok alkalmazkodást igényel az összekapcsolódás megteremtése, ad hideget és meleget is, de a legfontosabb, hogy a tagok számíthatnak egymásra, támaszkodnak és támasztanak. Szívesen mesélek az életem ezen részéről és szeretettel várom a te megéléseidet is ezzel kapcsolatban.
Zsuzsanna VadászA szocializmus időszakában nőttem fel. Egy napon apám hazatért a gyárból, letette a táskáját a konyhaasztalra, és közölte anyámmal, hogy felmondott. Ettől kezdve a saját maga ura lesz. Földeket vásárol, gyümölcsöt és zöldséget termeszt, majd piacon értékesíti azokat. Anyám hosszú ideig aggódott, hogy nem hagyhatja el a biztos állást a bizonytalan jövőért. Kislányként számomra mindez ijesztő volt. 20 évesen, egy sikertelen felvételi után, anyám unszolására jelentkeztem egy helyi postai alkalmazotti állásra. Az első nap végén kopogtam a főnökhöz, megköszöntem a lehetőséget, majd felmondtam. Elmondtam, hogy én magam akarom irányítani az életemet, a saját vállalkozásomban szeretnék dolgozni. És így is történt. Harminc éve dolgozom a saját vállalkozásomban. Bár sok negatív mintát hoztam a szülői házból, el kell ismernem, hogy valódi értékeket és gyöngyszemeket is kaptam tőlük.
Balogh MariannSokáig hittem azt, hogy nem tudok egyedül lenni. Felemésztett a magány. Pedig voltak körülöttem, szerettek és támogattak, mégsem volt elég nekem, mert nem volt az az egyetlen, akire igazán vágytam. Ez kezdetben a válás utáni űr volt..én a társamat vesztettem el akkor, akivel hittem, hogy életünk végéig és hogy jóban-rosszban. Aztán jöttek férfiak, csodás kapcsolódások, de valahogy egyik sem volt igazán az, akit kerestem. Míg egy alkalommal olyan mély kapcsolódás alakult ki, amit addig nem tapasztaltam korábban. Kellett egy kis idő mire beleengedtem magam, de mégis egy se veled-se nélküled kapcsolat alakult ki, annak minden fájdalmával együtt. Hiába volt meg a mély lelki kapcsolódás és testi vágy is, mégsem működtünk jól együtt. Egy pillanatban lezártam, de a fájdalom még egy ideig velem maradt. És ma már tudok hálás lenni ezért a fájdalomért is. Ezáltal éreztem meg az egyedüllét igazi mélységét, és egyúttal áldását is. Már tudok így élni. Tudom, hogy önmagam is értékes vagyok, beleálltam az erőmbe, megélem azt. Ezen az úton sokan kísérnek, van aki rövidebb, van aki hosszabb ideig marad, és hiszem, hogy egyik útelágazásnál ott lesz a Társam is.
Varga AnnaSokat gondolkodtam azon, hogy miért nem ismerem a globális boldogság fogalmát. Miért nem tudok komplexen boldog lenni?! Talán mert az ügyem, a küldetésem a Család. És mert ebben megbuktam. Zámbó Jimmy szavaival élve "bukott diák vagyok már rég". Azt hittem kislányként, ha valamit nagyon szeretnénk, ha valami lelkesít, ha valamihez van érzékünk, tehetségünk, azt véghez is tudjuk vinni. De kislányként még hiszünk a mesékben és a hercegekben/királykisasszonyokban. Aztán felnövünk és rájövünk, hogy semmi sem biztos. Minden folyamatos változásban van és az aki nem tud alkalmazkodni, azt nagyon keményen megdörzsöli az élet. Bezárulnak régi ajtók és kinyilnak újak. Ezek megtörténnek. A kérdés csak az, mi hogyan reagálunk erre. Ragaszkodunk a rossz vagy elavult küldetéseinkhez, elképzelt sokszor túl illúzionált ügyeinkhez, vagy felülemelkedve magunkon ránézünk az életünkre és rájövünk, hogy még ha nem is teljesn úgy ahogy kislányként hittük, de meg van mindenünk, amiért hálásak tudunk lenni. És hol van ebben a küldetés/ügyünk további szerepe?! Az, hogy mindig lehet jobban csinálni. Mindig van fejlődési lehetőség. Szeretnék annyira jó Anyává válni, hogy megteremtve a biztonságot, más életet kapjanak a gyermekeim. Megtanulni megbocsájtani magamnak, hogy elbuktam és nem tudtam nekik Apát biztosítani. Megbocsájtani magamnak, hogy ezentúl csak mi vagyunk egymásnak és nem tudok egyszerre Anya és Apa is lenni. Megengedni magamnak, hogy a szokásos módon értelmezett Család, nálunk csak egy Anya és két picurka szív. Elfogadni, hogy most így vagyunk mi egy egészséges csapat. Tehát a küldetésem, az ügyem az, hogy ebből kihozzam a maximumot. Szeretve lenni és szeretetet adni. Erősnek maradni, de nem megkeményedni...
- Varga Anna
Egyedül maradtam 8 évnyi kemény bántalmazó kapcsolódás után. Hogyan lehetnék egyszerre Anya is és Apa is?! Hogyan adhatnám meg azt nekik, amit már eddig is képtelen voltam?! Csak a remény él bennem, hogy majd egyszer azt mondják nekem, - tudjuk miért döntöttél így Anya, és ez volt a helyes döntés! - Amikor a fiamnak elmondtam, hogy el kell hagyjuk az Apjukat mert veszélyben vagyunk, a fiam azt mondta, - Tudom, Anya! - ekkor 5 éves volt. Megkérdeztem tőle, hogy neheztelni fog-e ez miatt rám?! (sosem rettegtem ennyire a gyermekem válaszaitól mint ebben az időszakban..) és akkor azt válaszolta; - Nem. Apa rosszul viselkedett. Szóval a gyereknevelés nem egyszerű dolog. Mindenek felett áll a példa mutatás. Ha azt látják, hogy mindent el kell tűrni és bármit megtehetnek velünk, akkor ők is hasonlóan fognak cselekedni. Borzalmasan tudatosnak kellett maradnom, akkor amikor a válás és az az előtti időszak megmérgezett és idegileg tönkre tett. Nem volt egyszerű felülkerekedni azon, hogy ez már nem csak rólam, és nem csak az érzésekről szólnak. Meg kellett állítanom valamit, ami már az én őseimtől indultak. Amilyen mintáim voltak, ahogyan megéltem a gyerekkoromat. A gyermekek nevelésének legfőbb alapjai, a védelem, a példamutatás, a következetesség és a tiszta szeretet. Tiszta fejjel ez jól megy. De ha kibillen az ember, sok hibát elkövet. Hálát adok Istennek, hogy végül a gyermekeimen keresztül tette számomra világossá, mi a helyes cselekedet, mi a helyes út, az ő érdekükben.
- Varga Anna
8 év együttélés, ebből 4 év házasság. 2 gyermek. Bántalmazó Apa. Sérült és gyenge Anya. A vége totális káosz. Lelki, majd fizikai bántalmazás. Rendőrség, bíróság, távoltartás, válás, gyámügy, családsegítő, pszichológus, különböző terápiák. Olyan maradandó törések és traumák, amelyek már mindig benne maradnak a hátizsákba. Egy alkoholista Anya és Apa szivárvány gyermekeként, örök bizonytalanságban felnőve, követtem a mintáimat. Olyan embert sikerült választanom akinek nagyon komoly pszichés gondjai voltak. Szintén alkoholista. Utólag látom, hogy az ismerős programot futtattam. Megakartam menteni. Gondoltam ha a szüleimet nem sikerült, majd a férjemet. De kudarc lett a vége. Sok sok bántás, csalódás, könnyek, traumák és kilátástalanság. Én a Nő, nem voltam képes egyben tartani a családomat. Mindig is arra vágytam, hogy olyan családom legyen amilyenben én nem részesültem. Ennek ellenére kaptak a gyerekeim egy látszat Apát, aki nem törődve a következményekkel bántotta az Anyjukat. És kaptak egy olyan Anyát, aki nem mérte fel időben, hogy mekkora felelőssége van abban, amit átélnek, látnak ők. Nem bírtam lépni. Úgy éreztem az utolsó utáni esélyt is meg kell adjam neki, mert nem bírtam elfogadni, hogy kudarcot vallok. Nem tudom megteremteni azt, ami járna ezeknek a gyerekeknek. Bele kellett halnom. Meg kellett semmisülnöm. Amikor részegen megakart ölni egy kalapáccsal, ahogy nézett rám, ahogy maga az ördög kacsintott, rájöttem, hogy nincs maradásunk. Nincs tovább. Csak fogtam a gyerekeket és elmenekültem ebből a házasságból. A fiam azt mondta; - Anya, nem féltem annyira, csak attól féltem, hogy megöl téged! - 5 éves volt ekkor. (Tavaly) A gyermekem tartotta a legnagyobb tükröt nekem. Akkor jöttem rá, hogy nem számít az általam átélt kudarc, vagy az, hogy a város mit mond. Nem számít, hogy Isten színe előtt mondtam ki az igent. Pokoli volt. Alvás és evés zavarom lett. Az idegeim teljesen kikészültek. Persze mellettem állt a Bátyám és az Édesanyám, de annyira egyedül voltam. Annyira féltem. Emlékszem amikor elaludtak a gyerekek a paprika sprét szorongatva sírtam. Hogy lehet az, hogy akit annyira szerettünk, hogy mindenünket oda adtuk neki, most megakarjon ölni?! Miért hagytam, hogy ez idáig jusson?! Most már ennyi hónap távlatából, sok terápián és önismereti útmutatáson túl, persze még mindig a fejlődésem útján, kezdem megérteni, hogy egyszerűen annyira vágytam a szeretetre, a családi képre, hogy nem tudtam meghúzni a határaimat és ebbe bele kevertem két kicsi lelket is. A felelősség óriási és visszafordíthatatlan. Nekem csak ők maradtak és ez az ügyem. Elváltam. 30 éves 2 gyermekes Anya vagyok. Megjártam a földi poklot. Csak bízni tudok, hogy még nem késő...
Kamilla FejérImádok a természetben lenni, kézműveskedni,kreatívkodni, gyerekekkel játszani.Nagyon fontos számomra a harmónia,a csend,béke,nyugalom,boldogság. Keresem az egyensúlyt a szellemi és fizikai törvények közt,miközben törekszem vágyaimat,álmaimat megvalósítani,önmagamat kiteljesíteni,mélyebb önismeretre,önértékelésre szert tenni,hogy a lehető legtöbbet hozzak ki magamból,hogy megvalósítsam önmagam és mindazt megéljem és megtegyem,ami szükséges a személyes szellemi/lelki fejlődésemhez. Minél egészségesebb és természetközeli életre törekszem. De valahogy mindig az az érzésem,hogy nem találom az arany középutat se a magánéletben,sem az anyagi világban. Talán illúziókba kergetem magam vagy túl elszállok vagy meg kell élnem bizonyos tapasztalásokat fejlődésem érdekében vagy a karmikus kapcsolatokat kell lerendeznem vagy nem tudom. Természetesen minden tapasztalásból tanulok,viszont a feedback mindig azt dobja vissza,hogy még mindig túl naiv, jóhiszemű "kislány" vagyok és túlságosan alábecsülöm magam. Ezért szeretnék nagyobb önbecsülésre,önértékelésre szert tenni,de elsősorban nagyobb önismeretre van szükségem vagy inkább"delete"-re,mert valami régi mintaprogram fut még a tudatalattimban,ha még mindig ismétlődnek a hasonló tapasztalások. Itt vagyok,hogy olvassak hasonló helyzetben lévők tapasztalataiból a továbbfejlődésem érdekében,hogy ne kelljen fölösleges köröket futnom vagy mókuskerékben vergődnöm. Köszönet és hála,hogy létezik ilyen humánus lehetőség erre✨