Szabóné Oláh EditAz élet akkora terhet ró ránk amekkorát elbírunk ! Hmmm Néhány hónapja kirántották a talpam alól a talajt ! Felébredtem! Rákényszerültem a lelki nagytakarításra! Nem azért, mert rájöttem, hogy ezt kell tennem, hanem azért, mert már annyira szenvedtem, hogy nem maradt más választásom. Fájdalmas , de hiszem hogy megéri!
2
Gréta Dávid22 éve vagyok alkalmazott és szeretnék vállalkozast üzemeltetni, de annyira nehéz, hiszen nem ebben nőttem fel. Azt láttam, hogy kell jo parancs végrehajtónak lenni és azt már nem tudom, hogy kell hajtani a saját szekeremet...vajon ez a személyiségrész váltothat?
0
Tünde46 éves, 10 éve szinglianyu szerepben élő nő vagyok, aki sokszor felbukott, de mindig felállt egyedül, és már nem okolja az úton levő kavicsokat, nem sajnálja a segítő kéz hiányát. Most már tudom, hogy mind tanított!
1- Tünde
Sokáig azt hittem, ha nincs senki mellettem, nem vagyok egész ember, selejt vagyok, szánalmas, és kapartam azért, hogy ezt ne érezzem. Faltam a pasikat sorra, mert persze ezt érezni lehet, hiszen görcsösen, akaratosan ragaszkodik az ember... természetesen ilyenkor csak elvesznek tőlünk. Most már elértem, hogy jó egyedül, nincs szükségem senkire a boldogsághoz, lehet, hogy nem vagyok tökéletes, de így vagyok én! Folyamatosan fejlesztem magam ebben a témában is és általában az önismeret témájában. Szívesen tapasztalatot cserélnék ebben a témában másokkal.
- Tünde
10 éve nevelem egyedül a lányom. Most már Ő 18 éves lett, de még mindig minden nap beszélgetünk "az élet nagy dolgairól", és örülök, hogy hozzám fordul. Nagyon nehéz volt nagyszülői, baráti segítség nélkül, és apa is 100km-es távolságban... de talán pont ezért szereztem olyan tapasztalatokat, amikkel szívesen segítek.
3 - Tünde
Többször kényszerített rá az élet, hogy elölről kezdjem egy új úton. Nem az a bátor, aki nem fél, hanem aki tovább tud lépni a félelmei felett. Egyedülálló anyaként dupla felelősséggel a vállamon kellett minden rizikót felismernem és lépnem. Soha nem volt senki, akivel leülhettem volna ezt megbeszélni... de ha szeretnéd, én leülök Veled.
2 
Viktor GyollaiElszállt amit írtam, mert mobilon írtam és vissza akartam térni oda, ahol egyben látom a szöveget és nem takarja el a képernyő alsó felét a billentyűzet, hogy így könnyebben átolvashassam publikálás előtt, de ehelyett teljesen visszalépett és eltűnt, amit addig írtam. Jócskán hozott fel bennem dühöt a "veszteség", de aztán arra gondoltam, hogy talán nem véletlen, és most újra kezdtem, ezúttal jegyzetként, hogy nehogy úgy járjak, mint az előbb. Szóval ez most nagyon más lesz. Jobb is így. A válás az egyik legnagyobb szívás, ami történhet bárkivel - és ne felejtsük el, hogy a válás a házassággal kezdődik! Hogy értem? Hát úgy, hogy jól kell tudni választani, és akkor odaállni, amikor tudjuk biztosan, hogy "ő az igazi". Az én esetemben a kapcsolatunk rövid előzménye, a túl fiatal korom, és az egyházi ráhatás miatt ez sérült. Mármint a megfontolt döntés. Nagyon kellett volna vagy 15 év plusz élettapasztalat... A válás tényleg olyan, mintha meghalnál, különösen, ha nagyon az "együtt"-ként értelmezted magadat, vagy legalábbis főleg férjként (vagy nőknél feleségként). Gyakorlatilag nulláról kell felépíteni magadat, különösen ha még szinte gyerek voltál, amikor a kapcsolatotok elkezdődött. Nálam ez volt. Nekünk két gyerekünk született, és miattuk különösen nehéz volt a válás után az élet. Nekem legalábbis. Valahogy nem találtam az egyensúlyt, hogy hogy tud ez úgy működni, hogy ne fájjon. Erre csak rájön az, hogy a gyerekek miatt a volt feleségemmel nagyon sok konfliktusunk volt. Pedig amúgy nem volt sok, de az a nem sok, az amúgy nagyon sok volt valójában. Nevelésbeli és világnézeti különbségek miatt, pénzügyek miatt, csak hogy azokat említsem, ami legelőször eszembe jut. Bennem a válás olyan szempontból is mély nyomot hagyott, hogy nagyon-nagyon sokáig nem voltam képes igazán beleengedni magamat az újabb párkapcsolataimba. Ez nekem nagyon sok időbe telt. Talán amiatt is, hogy igazából nekem a házasság volt az első párkapcsolatom. Mondjuk ez azért ritka... De nálam így volt. És mi a jó a válásban? Hát az, hogy nem kell színlelni, vagy ha őszinték vagyunk, akkor nem kell azt látni a gyerekeknek, hogy a párkapcsolat egy szörnyűség, ahol nehéz az együttműködés és csak konfliktusok vannak szinte mindenen. És a fő érzelem a düh. Igazából nálunk az is jól alakult, hogy lett hamar új kapcsolata a volt feleségemnek, és a gyerekek jó (jobb) példát láttak a párkapcsolatról. Szívesen beszélgetek erről a témáról, ha neked segít, mert éppen ebben vagy. Írj bátran!
Szintia SárkányÚgy néz ki nekem csak úgy sikerült az ügyeimet véghez vinnem, hogy szükségem volt az ellenszélre. Ha nem lettek volna, a következő "támogatások" amelyek húztak volna vissza (például minek csinálom, úgyse fog sikerülni; marhaság az egész; kár a befektetett energiáért stb.), akkor nem erősödtem volna így meg. Igenis meg kellett győzzem magam, hogy helyesen gondolom vagy érzem az utam. Huszonéves lányként még a gyerekek előtt elsősegély csapatokat oktattam pici faluban, rengeteg gyereket - imádtam. Aztán láttam hogy kellene még ide valami, hát megalapítottam a cserkészcsapatot is - szintén sok gyerek szerezhetett ezáltal rengeteg hasznos tudást, életreszóló élményt és az első szerelmeket. Amikor kineveltem az utánpótlásom, átadtadtam a csapatvezetést és anya lettem. Bár ebben az életszakaszomban voltam egyszerre a legbizonytalanabb is, mégis az ösztöneim felerősödtek, az energiáim megtöbbszöröződtek és képes voltam megtalálni a köldetésem. Tanítóként ráláttam az oktatási rendszer "szépségére" és én másikat szerettem volna. Szerbia első Waldorf iskolájának alapításába kezdtem többedmagammal. Amikor a sors összekovácsolt a megfelelő társakkal ezen az úton, hiába volt minden negatív komment, TUDTAM hogy a helyemen vagyok. Ez a folyamat sok-sok veszteséggel járt. Kiestek azok az emberek az életemből, akik igazából sosem voltak igaz, elfogadó, támogató barátok/családtagok. A veszteséggel azonban járt a nyereség is, mert olyan új emberek kerülhettek közel hozzám, akikért hálás vagyok! Ők azok akik elfogadnak, meghallgatnak, inspirálnak engem. Őszinte, érdekmentes szeretet fűz hozzájuk, már ezért megérte hallgatnom a belső hangomra és nem törődni bizonyos helyzetekben semmi mással (pedig még van férj és 3 gyerek is) csak magammal! Teljesen más ember vagyok és szeretem ezt a kicserélődött bátor, határozott énemet.
- Viktor Gyollai
Miért ne legyen a következő téma az elköteleződés? Hát lássuk milyen tapasztalatokat adott nekem ebben az élet! Olyan családba születtem, ahol nehéz volt az elköteleződés. Lehetséges, hogy elhagytam volna, ha az is opció lett volna kisgyermekként... Apám ivott, anyám emiatt nagyon dühös volt, ezért mindennaposak voltak köztük a veszekedések, amikben gyakran én játszottam a villámhárító szerepét. Gimnáziumban leginkább a reál tantárgyak felé köteleződtem el, kémiával például minden nap több órát is foglalkoztam, mivel a tanárom hitt benne, hogy van esélyem a legjobbnak lenni. Igaza volt, kétszer is benne voltam az ország legjobb három kémikusában középiskolás szinten, de a másik két évben is ott voltam az országos döntőn. Gimi utolsó évében jött egy újabb (kettős) elköteleződés: egy lány és egy hit. A hit (egész pontosan a lelkészünk) "lökött" minket az elköteleződés egy következő szintjére, ami természetesen a házasság volt, kicsivel több mint 19 éves fejjel. A történet kilenc évvel később válással ért véget, de közben sokat tanultam az elköteleződésről. Két gyermekem felé azóta is elkötelezett vagyok, és ez így is marad, amíg csak élünk. A kémia iránti elkötelezettség még nagyon sokáig megmaradt, emiatt tudtam annyi mindent megtanulni és tapasztalni ebben a tudomány ágban. A párkapcsolati elköteleződés a válás után sokáig nehézséget okozott nekem, olyan is volt, amikor ez hűtlenséghez vezetett. Ami még izgalmas megfigyelés volt saját magammal kapcsolatban jó pár évvel ezelőtt, az az volt, hogy fontos emberek iránt elkötelezett tudok lenni. Például nem dobok ki egy embert a szívemből csak azért, mert a párkapcsolat nem működött vele. Ha volt benne érték számunkra, akkor tudott folytatódni barátságban, ahol mindketten tudtuk, hogy számíthatunk egymásra. A mostani párkapcsolatomban eljutottam az elköteleződés egy fontos szintjére, ami korábban nem volt számomra elérhető. Mondjuk úgy, hogy "megfejlődtem" - vagy hogy szokták mondani? :-) Erről valószínűleg fogok írni külön, ezzel most ezt le is zárom. Kérdezz nyugodtan, ha valami kérdést indít benned!
- Viktor Gyollai
Izgalmas témának tartom az ismerkedést, ezért szeretnék megosztani magamról ebben a témában. Azt figyeltem meg az évek alatt, hogy az ismerkedéshez sokszor jól jön a türelem. Állatokkal szinte nem is lehet máshogy. Őket nem lehet lenyűgözni a jó dumával és általában pontosan érzik, hogy kik is vagyunk. Érzik a magabiztosságunkat vagy bizonytalanságunkat. Érzik, hogy béke és szeretet van-e bennünk, vagy agresszió és felsőbbrendűség érzés. Általában emberekhez is érdemes türelmesen közeledni, mert a másik ember ettől érzi biztonságban magát ebben az interakcióban. Eszembe jut az egyik kedvenc filmem egyik vicces jelenete, amikor a falut vezető szamuráj azt mondja a nála "vendégeskedő" amerikai katonának, hogy első találkozáskor mi lehet csodásabb, mint hogy mindketten bemutatkoztak egymásnak? Ez mai léptékben is igaz. Egyes emberekhez lassan lehet közel kerülni, viszont gyakran ezek az emberek jobban önmagukat mutatják az ismerkedés minden stádiumában, mint azok, akik szélsebesen ismerkednek. Néha a türelmes közeledés azt jelenti, hogy gyorsan közeledik egymáshoz a két ember. Ez is előfordul, amikor mindkét ember érzi a másikat, és érzik, hogy milyen sebességgel lehet közeledni a másikhoz. És ha megvan a vonzalom, vagy hívjuk inkább kíváncsiságnak, akkor minden felgyorsul önmagától és spontán. Voltam sales-es is, és ott az ismerkedésre kevés idő van. Lehet trükközni, elhitetni a másikkal, hogy nagyon szimpatikus neked, és akkor ezzel is lehet gyorsítani a folyamatot. Ezt a magánéletben nem javaslom. Jobb őszintének lenni! Most ennyit... Ha valakit érdekel a téma, órákig is tudok beszélni róla, mert szeretem. :-) Ja, mégis eszembe jutott valami: akiben valódi érdeklődés, kíváncsiság van az emberek felé, annak könnyű ismerkedni. Persze jó még, ha van hozzá egy egyenrangú szemlélet benned, és egy kedves, elfogadó attitűd - nem a kritizálás a kedvenc időtöltésed :-)