A hűség számomra mindig fontos erény volt, talán elvi kérdés is, vagy csak egyszerűen akit szerettem, tiszteltem is, így mikor lett volna lehetőségem a hűtlenségre, nem tettem. Lettem viszont szerető, kétszer is a válásom után. Mert miután engem megcsaltak, valahogy megengedőbb lettem, mert más nézőpontokat is megismertem és megvizsgáltam azt a dinamikát, ami ilyenkor történik. Nem tartom rossznak és elítélendőnek a harmadik felet, akkor tud megjelenni, amikor hely lesz számára, mert két ember között az egység sérül, gyengül. Amikor a férfinek valami hiányzik, és a házasságán kívül találja meg egy másik nő által. Ezt a pluszt adtam meg én is. Voltam szerető úgy, hogy nem vágytam másra azzal a férfivel. És lettem szerető úgy, hogy beleszerettem a másikba, és vágytam a többre vele. Utóbbi helyzetben rengeteg kérdés is merült fel bennem, és sokszor voltam bizonytalan abban, hogy mi a helyes és mi nem, és hogy mi legyen a következő lépés... sokszor elakadtam, majd megjártam ugyanazokat a köröket. És ez lelkileg megterhelő volt. Volt bennem sok ellenállás, és közben a vágy is. Kíváncsi voltam mások tapasztalatára, hogy könnyebb legyen a hogyan tovább. Kaptam tanácsokat, amiket sokszor nem érezetem igaznak a magam számára. Tapasztaltam, hogy nem értenek, majd megkönnyebbültem, amikor azt tapasztaltam, hogy igen, megért a másik, akivel erről beszélgetek, mert ő is átélte ezt, vagy hasonlót. Szóval... könnyebb, ha van, aki támogat egy-egy nehéz helyzeteben. Arra bátorítalak, hogy merj segítséget kérni olyantól, akinek van tapasztalata a kihívásodban! Én is itt vagyok...:-)
12 éves voltam amikor egy táborban azt a feladatot kaptuk, hogy induljunk el az ismeretlen városban, ahol táboroztunk és minél több ismeretlen embert szólítsunk meg az utcán, tudjunk meg minél többet róluk. Nagy kihívás volt. De akkor tapasztaltam meg valamit magamból, valami fontosat és azt is hogy kell kapcsolatokat kezdeményezni. Ehhez a belső tapasztaláshoz nyúlok vissza mindig, ha egy rendezvényen kontaktokat kell szerezni, társaságban kapcsolatot építeni, mozaik családunk kapcsolatrendszerét fésülgetni. Nevezetesen valami olyasmi, hogy jobban kell figyelnem a másikra és ezalatt egy pillanatra sem figyelmen kívül hagyni magam, őszintén kérdezni, az emberek szeme felragyog ha róla kérdezed.
Babát vártunk, akkor már két éve minden lélegzetvételünket közösen vettük, fiatalok voltunk és társfüggők. Gyereket akartunk, jött is hamar. Várandóságom elején már tapasztaltam, hogy elfordul tőlem, más dolgok lettek fontosabbak, ma sem tudom az igazi okát. Én egyre mélyebb kapcsolódásra vágytam várandósan, ő egyre kevesebbet adott. Így szépen nőtt a távolság, nekem a gyerek megszületése jósok dolgot hozott, mindennapi tennivalót, a férfi egyre távolabbról nézte ezt. Eltolódott a bioritmusunk, én korán feküdtem, hajnalban keltem a gyerekkel, ő éjjelezett, nappal aludt. Nehéz anyagi és lakhatási körülmények sem segítettek. Jött a második gyermek. Építkeztünk. Mondta, hogy elmegy Londonba. Karriert építeni, engem -minket Isten áldjon. Tíz év következett így. Ma mind magyarországon élünk, igaz külön, mindent ő fizet a gyerekeknek. Együtt ünneplünk, elmegyünk strandra, abban segítjük egymást amiben tudjuk, pont abban. Nagy tisztelet!
Miért ilyen nehéz feldolgozni a sikert és a pozitív történéseket? Közel 6 év után, mióta dolgozom végre úgy érzem 28 évesen a helyemen vagyok. Túl egy karrierváltáson, agrármérnökből marketing specialistaként szinte szárnyalok, többszörösét keresem, mint amiről valaha is álmodoztam, rekord eredmények a munkahelyen, kreatív, feltölt, leköt, a visszacsatolások is szuperek és relevánsak. Egyszerűen imádom! Mégis baromi nehéz megélni. Miért? Nem érdemlem meg? Imposztor szindróma? Vajon a karrierváltás előtti sok sikertelenség, stressz és negatív dolog miatt? Mindenesetre, lassan kezdem feldolgozni a sikereket és megengedni magamnak, hogy örüljek, hogy igen is megérett a munka gyümölcse és megérdemlem!
Játék és pornó függő voltam meg, ami ezzel jön. Ezek olyanok, mint amikor egy tengerben fuldokló egy cápa hátán kapaszkodik meg. Eleve azért alakulnak ki, mert jelentős elakadásai vannak valakinek, majd ezen problémákat ezen függések tovább eszkalálják. Nekem egy 9,5 éves "harmónikus" kapcsolatom ért véget, mert karriervonalon teljesen egyhelyben álltam 7 éven át. Én egy személyként érzékeltem magunkat. Számomra közel elviselhetetlen fájdalom volt, amikor kiszakadt "belőlem". Sarkítva persze úgy is mondhatnám, hogy problémáim forrása az volt, hogy nem tudtam mit kezdjek a saját (kellemetlen) gondolataimmal, érzelmeimmel és élményeimmel. (Hiába tudom, mikor volt a pákozdi csata, ez az információ valahogy sosem segített :D) A szüleim hatalmas elvárásokat támasztottak felém, amelyeknek amúgy képességeim szerint simán meg kellett volna tudjak felelni. De nem azzal a mentális teherrel együtt, amit cipeltem és aminek a kezelésében ők nem tudtak segíteni. Az én élményem az, hogy egy Ferrari vagyok, amit szoftveresen lekorlátoztak egy Zsigulira és így éltem 10 éven át. Ezt a korlátozást mára feloldottam, de felfoghatatlan mennyiségű időt buktam mostanra. Mások ezt az időt és energiát közvetlenül be tudták csatornázni a karrierjükbe. Én meg írtam egy könyvet az asztalfióknak, ami valószínűleg kiadhatatlan, mert olyan szinten áthatja a saját elvont, romantikus, mesei nézőpontom, hogy az nem befogadható a többség számára. Nem említve, hogy nekem nincsenek "gyors" megoldó tippjeim, mint az önfejlesztő piacon népszerű arcoknak. Én éveken át mentem be a függésekbe és éveken át jöttem ki. Nekem gyanús minden csodatechnika, ami pár héten belül hatalmas változásokat ígér. Összefoglalva, amiben tudok segíteni az a függőségek, a szorongás, a depresszió és a kényszeres cselekvések, gondolatoknak, ha nem is a kezelése, de biztosan tudok olyan támpontokat, nézőpontokat vagy eszközöket adni, melyeknek a használata közép- és hosszútávon érdemben segít neked. Jelentékeny mennyiségű időt töltöttem ezen minták társaságban. Én ezeket testközelből éltem át, nem csak valami könyvben olvastam róluk, mint némelyik pszichológus. Egyiküket sem megbántva.
Az életfeladatok közül az egyik legfontosabbnak az önkéntességet gondolom, amikor feltétel nélkül adsz magadból azért, hogy segíts másoknak, segíts másokon, akár számodra ismeretleneken is. Amikor feláldozod magad és az időd egy nemes cél érdekében. Mióta dolgozom, azóta mindig vannak olyan szervezetek, ahol önkéntesként jelen vagyok. Mivel kislányom koraszülöttként jött világra szívügyem, és számomra a legfontosabb a Koraszülöttekért Országos Egyesületben végzett munkám. A civil szerveződéseknek ma Magyarországon nagy szükségük van az önkéntesekre, ezért mindenkit arra buzdítok, hogy keressen számára szimpatikus szervezeteket, feladatokat és vállaljon önkéntes munkát vegyen részt a környezetében jelen levő közösségek életében.
A legnehezebb a Hála, a hálám okát megértetni a másikkal, aki fájdalmat és bánatot vár.. vagy lát csak.. ha önmagát próbálja, meri adni, mutatni, nyújtani.. Hálás vagyok a bátorságáért, mindenért, amit önmagáért tesz, tenni képes.. már.. Pedig minden bánat és fájdalom, ami a másik viselkedése miatt fellép bennünk, csak tükör.. tükröződés.. valami mélyen, sötétben csücsülő sebre vetül csak a váratlan fénynyaláb.. sírsz, mert fáj.. azt hiszi ő okozza, neki van bűntudata.. elmenekül, elkerül, h ne lásson, ahogy, amikor fájdalmat okoz.. te érzed, hogy nem.. nem miatta van.. valami mélyebb dolog ez, ami ennyire fáj.. és akkor a fényben rá tudsz nézni, meg tudod nevezni, felszínre tudod hozni, meg tudod gyógyítani.. és akkor már hálás vagy a másiknak.. nagyon.. és nem félsz már, sőt örülsz az újabb sebeknél.. hisz tudod, újra csak gyógyulsz, így (is) gyógyít ő.. ugyanígy gyógyítod te is őt.. egymást.. Csak ezt nehéz vele megértetni.. hogy utána jó, minden sokkal jobb.. gyógyultabb, könnyedebb, boldogabb.. h ne meneküljön... nem kell... önmaga elől sem, előlem sem, a fájdalom elől sem, a hála elől sem...
Igazából , hogy mi az igazi küldetésem pontosan még nem tudom , csak körvonalazódik lassan a fejemben . Régen se éltem pénzügyi bőségben , de még is bőséges volt a gyerekkorom függetlenül ezektől . A pénzhez való viszonyom akkor kezdett el foglalkoztatni , hogy mikor legelső keresetemet megkaptam . Nagyon haragudtam a pénzre , a világra de már kezdem érezni hogy ezzel dolgom van . Sokan a körenyezetmben megszólnak , hogy mibe fektetem az időm és pénzem , de ezt is kezdem magamról ledobni , ez az én ÉLETEM ezzel csak én tartozom elszámolással . Vannak tartozásaim de egyre több a befektetésem is amivel helyre szeretném álltani a pénzügyi helyzetemet. Sokat olvastam arról , hogy érzelmileg hogyan kellene hozzá állni pénzhez , viszont ezt csak akkor tapasztalom meg ha be megyek a boltba és morcogok ha sokat fizetek :D Viszont azt tapasztaltam , hogy amit ténylegesen észreveszem magam körül a bőséget, és hogy hova jutottam a döntéseim áltam , meglepően csodák történnek velem . Sokszor szükségem volt pénzre és csak egyszerüen megérkezett hozzám . Bármikor volt egy nagyobb lépés az életemben , legyen az munkahely váltás, vagy életmód váltás , rögtön jött mellé a pénz is . Azt hiszem ez nem szerencse volt , hanem tényleg maga a gondolkodás , a hozzá állás . Ebből szeretnék létrehozni egy támogató oldalt, vagy bármit amivel tudok segteni az embereknek és át adni valamennyi tudást hogy mások élete is jobb legyen .
A vágyaimat igazán megélni talán épp azért sikerült, mert bátran követtem őket. Mindig is vonzott a külföld és a különböző kultúrák világa. Az évek során hét országban éltem és dolgoztam – Hollandiában, Belgiumban, Albániában, Görögországban, Oroszországban és Spanyolországban. Minden egyes hely új tanítást hozott, formált és gazdagított, és mindezek által váltam azzá, aki ma vagyok.
Én sosem vagyok kész a rendrakással. Emellett a világban rend van. Erre a paradoxonra nehezen varrtam gombot. Nekem hosszú időkön keresztül mindig a technika kellett, amennyiben láttam vagy elhittem, hogy valaki eredményes. Hosszú éveket áldoztam helyesnek gondolt világképek mentális strukútrák, technikák megismerésére. Ennek egy óriási hátrányát tapasztaltam az évek során. Ezeket a mintázatokat szeretném megtapasztalni és ezzel elvágom magam a közvetlen tapasztalástól. Miért? Nézz egy három éves gyermeket vagy idézz fel gyermekkori emlékeket, az a kíváncsiság ahogy a világban tekint egy gyermek, pont ez vész el. Pont ez a kíváncsiság ami felnőttként felszabadíthat. Miért lehet fontos ez? Máté 18:3-5 "Bizony mondom néktek, ha meg nem tértek és olyanok nem lesztek mint a kis gyermekek, semmiképen nem mentek be a mennyeknek országába". Nekünk embereknek már jó rég óta "csak" ennyire fontos a belső rend... Ez egy folyamatos belső munka. Miben segíthetek?