Bajkó GáborKlasszikus párkapcsolatnak és házasságnak indult a miénk is. Bosszúhadjárat lett belőle. Talpraesett nő, élettel teli férfi. Pezsgő párkapcsolat, közös lakás, házasság, 3 gyerek. A gyerekek miatt is és egy családi haláleset miatt is egyre nőtt a távolság, a gyerekek anyuka általi altatása este 8-tól 11-ig tartott (menekülés a párkapcsolati szerepekből), mivel teljes mellőzöttséget éltem meg, a munkámba temetkeztem. Onnan jöttek a sikerek, pozitív megerősítések, a távolság csak tovább nőtt. Aztán ott élt egymás mellett két lakótárs, akik már beszélgetni sem tudtak, beállt az intimitást és kommunikációt teljes mértékben mellőző haldoklás. Eleinte nekem kényelmes volt a távolság, az #Önértékelés és #Szülőkapcsolat témáknál leírt elhagyatottság-sémám miatt. De aztán jött a kérdés, hogy mi lett velünk? Felmerült a nyitott házasság is, de úgy meg minek, ha mindent (testi és lelki részeket is) kihelyezünk a kapcsolatból? A párkapcsolati tanácsadónál pedig megkaptam, hogy az a megoldás, ha én elköltözök. De ezzel még nem lett vége, csúnya válás, nekem közben alakult egy új kapcsolatom a munkahelyemen, de végül nehogy már én boldog legyek, rágalomhadjárat indult ellenem / ellenünk a cég irányába. Névtelen levelekkel, hívásokkal, e-mailekkel. Hiába van igazságügyi szakértői papírom, hogy a „realitásérzékelése az optimálistól elmaradó szintű”, a cég egy idő után gondolom, megunta és az új párommal együtt mindkettőnket kirúgtak. Persze ez az új kapcsolat is ráment. Hosszú időbe és energiába telt feldolgozni, megtalálni a saját hibáimat, sémáimat és a gyerekek miatt nagyjából normalizálni a minimálisan szükséges kapcsolatot azzal az emberrel, akivel ennél szebb és jobb terveim voltak anno.
7
Bertalan Balogh"Én teljesen jól vagyok, csak ez a rohadt viszketés egyre erősebb. Már aludni sem tudok tőle" Emlékszem, így mutatkoztam be az első terápiás ülésemen. Sikeresnek mondható tanulmányok, felfelé ívelő karrier, anyagi sikerek, emberi kapcsolatok garmadája, nagyratörő tervek. Legyőzhetetlennek éreztem magam. Valami viszont belül fojtogatott. De beismerni sem tudtam magamnak, nemhogy megfogalmazni, mi lehet az.
- Bajkó Gábor
Miért is tepertem, kapartam mindig az elismerésért, a párkapcsolati szeretetért. A szüleimtől megkaptam, hogy nekem mindig kitűnőtanulónak kell lennem, még az egyetemi diplomám is ötös lett (de minek), a munkában is mindig a sikerekre hajtottam, hogy begyűjthessem az elismerést, a szeretet morzsákat, hogy végre ismét külső megerősítések által értékesnek és szerethetőnek érezzem magam. A párkapcsolataimban is eleinte lestem a másik kívánságait, rezdüléseit, hogy onnan is a szerethetőségemet meg tudjam erősíteni. Aztán mivel az elhagyatottság-séma volt a komfortos, egy idő után távolodni kezdtem, mert nem tudtam nagy mennyiségben befogadni a szerethetőséget. Párkapcsolati és munkahelyi összeomlások után – több módszerrel, hónapokon keresztül - sikerült a végére járni összességében három olyan gyerekkori elhagyási traumának, amik a fentiekhez vezettek. Remélhetőleg a gyógyulás is megtörtént, így mondhatom, hogy – séma szinten mindenképpen – újjászülettem. Illetve már tudatosan van rá szemem, ha ismét a korábbi séma szerint kezdenék működni.
- Bajkó Gábor
Eleinte lenéztem, megvetettem a szüleimet, lúzerek, akiknek a mintáit messziről el kell kerülni. Persze közben szépen megvalósítottam ezeket a mintákat, mert az volt az ismert, komfortos, kényelmes. Össze is dőlt minden az életemben. Ekkor tudatosabban elkezdtem ránézni a saját működésemre, a mintákra, a belső gyermekemre, aminek folyományaként, mély beszélgetéseket folytattam a szüleimmel, nem vádaskodás, hibáztatás jelleggel, hanem az ő kihívásaikat, életük nehézségeit, korlátait megértve. Persze ezek után azt is megértve, hogy ezeket nekem már nem szükséges tovább vinni, megismételni. Sőt, megengedik, hogy én már csinálhatom jobban is, de anno az adott körülmények közt ők így tudták adni. Felszabadító élmény volt.
- Bajkó Gábor
A családtól való elköltözésem után elindult egy kiszorítósdi a gyerekeim életéből, így végül én indítottam el a válást, ami csúnya büntetőhadjárattá fajult végül. Sajnos utórezgései is voltak, a fél rokonságot is sikerült ellenem fordítani, rágalomhadjárat és különböző feljelentések indultak ellenem – persze mind alaptalanok és lezárultak, de a vegzálásomra alkalmasak voltak. Mindezek fényében, vagy inkább árnyékában a gyerekeimmel is kemény munka volt a normális kapcsolat helyreállítása. Közben megtanultam határt húzni és nem csak tétlenül nézni, ahogy vágják a hátamon a fát.
- Barbara Mitter
Viszonylag hamar ébredtem a minták által meghatározott életből. Annál tovább tartott Amazon/Istennő korszakom. Nem voltam rest bármit és mindent is kipróbálni. Aki kellett, azt megszereztem, az ujjaim köré csavartam, hazavittem. Bármilyen nemzet "gyermekét". Miközben valójában mindig is a szerelmet, az igaz társat kerestem. Benéztem érte minden bokorba. Kipróbáltam valamennyi férfitípust. Sorban ettem őket reggelire. Persze volt, aki rajtam fogott ki. 30 évesen aztán erősen traumatizált az egyik nagyszabású kaland. Néztem magam kívülről és borzasztó volt a látvány. Akkor ott megfogadtam, hogy ennek vége. Sem gyenge hódolókra nincs többé szükségem, sem a szekszi, érzelmileg elérhetetlen vadkanokra. Megcsömörlöttem. Meghalt és egyben megszületett bennem ott és akkor valami. Egy életre jóllaktam a pasikkal. Nem volt több kaland. Rá pár hónapra megismertem a Társam.
- Barbara Mitter
Az ebbéli tapasztalatom rövid, de hátha már a leírásával segíthetek valakinek. Évekig küzdöttem a pályaválasztás nehézségeivel. Rengeteg dolgot kipróbáltam, de egyikben sem éreztem magam igazán teljesnek, önmagamnak. Talán az előző munkahelyem volt a valaha volt legrosszabb választásom. Viszont kényelmes volt, langyos, meleg, biztonságos, mind anyagilag, mind kiszámíthatóságában. Innen volt a legnehezebb szabadulnom, hiába utáltam az egész ottani rendszert. Majd 35 évesen rheumatoid arthritist diagnosztizáltak nálam. Rettenetesen megijedtem, addigra már nagyon fájtak a talpaim, a derekam. Rövidre zárva a sztorit. Felmondtam. Az autoimmun betegségnek címkézett valami pedig nyom nélkül eltűnt. Meg voltam rekedve egy számomra méltatlan helyzetben. Utáltam, de nem tudtam lépni. Nem tudtam, merre tovább, hogyan, hova. A szervezetem lekövette a "mozdulatlanságot", megrekedtséget. Minden reggel fájt "felkelnem" és bemennem az utált munkahelyre, a lábam sem tudott fájdalom nélkül "lépni" hát. Aztán egycsapásra elmúlt minden tünet. Már akkor, amikor eldöntöttem, hogy felmondok. Ne várd meg a diagnózist! <3
- Barbara Mitter
Számos sikertelen párkapcsolatot követően 30-31 évesen találkoztam A Férfivel. A Férfivel, aki akkor hosszú évek óta jegyben járt. A fél világ próbált lebeszélni erről a kapcsolódásról. A másik fele csendesen figyelt. S csupán 1-2 barát bízott bennem annyira, hogy szorítson kitartóan. De én mindvégig nagyon határozottan tudtam, hogy ez a kapcsolódás az Igaz, a Lélekből jövő, és ebbe senkinek semmilyen beleszólása nincs. Sosem fogyó lelkesedéssel vártam két évet az ajtóban és zokogtam minden egyes távozásnál. Közben felnőttem, változtam, Érett Nővé váltam. És amikor én magam készen álltam a 100%-os befogadásra, a Férfi többé már nem ment sehova. Együtt nőttünk fel, 30-40 évesen. És még nem vagyunk ennek a folyamatnak a végén. Együtt kezdtük levágni magunkról a mintáinkat, a társadalmi elvárásokat, a téves hitrendszereket, hazugságokat. Együtt vagyunk, most már több, mint öt éve. Fél éve házastársakként. És bizton állíthatom, hogy ez már így is lesz örökké. Mert a kapcsolódásunk lelki, ezáltal szétszakíthatatlan. Még mindig vannak kihívásaink, de erről majd egy másik tapasztalatban. :)
Márkus GáborOlyanok vesznek körül, akiknek adni is tudok. A helyszín egy férfikör. 9 olyan személy, aki valamit már megteremtett, elért az életében: anyagi biztonság, család, szakmai elismerés, spirituális célok, és látszólag rajtam kívül senkinek semmi baja az életben. Felmerül bennem a kérdés, hogy mit tudok én hozzátenni ehhez a csoporthoz? Ahogy egyre többet mondtak magukról, egyre inkább kezdett mindenki megnyílni, és megmutatták sebezhetőségüket. És ahogy beszéltek magukról, én pedig hallgattam őket, egy ponton túl már nem frusztráltak a történeteik, hanem egyre többjükhöz tudtam kapcsolódni múltbeli tapasztalataimmal. Aztán egyszer csak összeállt, hogy az amit meg tudok osztani magamból, abból épp mindegyikük tud meríteni és hazavinni. Ugyanez volt a problémám a Humania-hoz való csatlakozással: ha épp nyakig ülök a szarban, vajon azzal kinek fogok tudni segíteni, milyen alapon mondom azt, hogy képes vagyok rá, ha még a magamat sem tudom összerakni. De ha valaki megkeres, az bizonyosan olyan dolog lesz, amiben már van tapasztalatom, úgyhogy itt vagyok, látható vagyok még ha arccal és névvel még kicsit szokatlan számomra. És elég ha csak figyelek rá, a többi meg érkezik.
Szőcs Balassa Teodóra17 évesen, ugye tiniként elültött egy busz amikor biciklivel mentem be egy faluba. Gyorsan ment a busz, csodával határos módon úsztam meg a dolgot. Annyira ütettem meg a bordán hogy az addig foci kapus karrieremet ott kellett hagynom, de addigra már volt egy álom hivatasom a fotózás amire szükségem lett volna X mennyiségű pénzre. Már volt eg listám pontosan mit szeretnék venni, és mit ad Isten a baleset után kaptam biztosítás pénzt ez volt az első nagyobb összegem ami az enyem lehetett és pontosan annyi volt ami a listán szerepelt. Azt a boldogságot amikor erre rájöttem soha nem felejtem el. Után kezdtem bele a fotos karrierbe amit már 10 éve csinálok. Semmi sem volt véletlen.