Édesanyám nyolcvanéves. Sokat küzdöttünk egymással ötven év alatt. Voltak időszakok, amikor nem beszéltünk. Nőként taszítottuk egymást. A párválasztással kezdődött minden bonyodalom. Anyaként kerültem valamelyest közelebb hozzá. Édesapám tavaly nyáron hajszál híján meghalt. Ekkor jöttek el a mély női beszélgetések édesanyámmal. Megértettem a félelmeit, a motivációit, amik mentén próbált engem nevelni. Ő lett a legjobb beszélgetőpartnerem! Mindenre tud megoldást. Látom, amikor ő sem cselekszik önzetlenül, de megtartom magamnak a véleményemet. 🤗 Én én vagyok, ő pedig ő.

Az én részemért maximálisan vállalva a felelősséget végigmentem egy nagyon viharos, súlyos, nehéz és manipulatív váláson. Végig tudom vezetni a saját példámon, milyen mély gödrei és buktatói vannak annak, míg szembe merünk nézni a valósággal. És hogy van olyan, hogy egy történetnek nincs jó vége. És azzal is lehet élni.

Miért fogtam bele? 💯Hiszen adott volt minden, amire vágytam: siker, fény, csillogás, magas pozíció, befolyás. 💯Hiszen szerettem a munkám, jó állásom volt, sokat is kerestem vele. 💯Hiszen büszkélkedhetett velem a családom, az ismerőseim, a barátaim. ❓Ki akart volna ezen változtatni?! A mókuskerék egy ideig biztonságban megtart, majd egy idő után fogva tart, és észre sem vettem, hogy a rabja lettem. Bár éreztem, hogy az életem egyensúlya felborult, a munkám felemésztette az időm, energiám nagy részét. Így volt természetes, így volt megszokott, ez volt komfortos, és kiutat nem is láttam, és nem is kerestem. De az élet nagy tanítómester! Sosem felejtem azt a bizonyos születésnapot, a negyvenediket. Meghozta az életembe a gyökeres változást. 🔆Szép májusi nap ragyogott be a kórterem ablakán. Csak úgy fénylett, melegítette az arcomat. Tudtam, hogy mindent felforgat, de gyenge és tehetetlen voltam. Tudtam, ha innen egyszer kijutok, ugyanott már nem folytatom, nem folytathatom. A változás végérvényesen eljött. Először büntetésnek éltem meg, fájt nagyon. Vajon hogyan lesz tovább? A bizonytalanság ijesztő volt. Hogy jutottam ide? “Végre” volt időm megállni, fékezni, ránézni az életemre. Tudjátok a kórházban hétvégén megáll az élet, nincsenek vizsgálatok, nincs műtét sem. ☀️Napokig ültem egyedül a kórházkertben egy padon, mire rájöttem, hogy mekkora születésnapi ajándékot kaptam: egy új élet lehetőségét. 💫Lehetőséget arra, hogy kialakíthassak egy hosszú távon is fenntartható működést a karrieremben. 💫Lehetőséget arra, hogy másoknak is segíthessek kikerülni a mókuskerékből. 💫Támogatást tudjak adni azoknak, akik hasonló helyzetbe kerülnek, akiknek a munka, a pénzszerzés, az anyagi biztonság megteremtése felborítja az életük egyensúlyát. 🤩Örülök, hogy elindultam az önismeret útján, tanultam más képességeket, és megerősödött egy másik oldalam. Tovább képeztem magam és hatékony eszközök birtokába kerültem, amivel az eredeti pénzügyi szakmámat egyéni életutak fejlődéséhez tudom hasznosítani. 🤩Örülök, hogy volt bátorságom váltani, mert így igazán minőségi életet élhetek, miközben azt csinálom, amit szeretek❤️ #pénzügy #coaching #fenntarthatóság

Roppant szerencsés vagyok, s közben a szerencsémet azért kíséri a kitartásom és még sok minden más. Táncművész vagyok, ez a hivatásom, erre születtem és 6 éves korom óta ezzel telnek napjaim. Azt csinálom, amiért ebben az életben a Földre jöttem. Ehhez sok bátorságra, intuíció és ahogy fent is említettem, kitartásra is szükség volt, s van. Ha megvan az ügyed, csak az úton szeretnél egy külső megerősítőt, akkor szívesen beszállok. Ha még keresed az ügyed és konzultálnál olyannal, ki több évtizede csinálja, akkor szívesen kapcsolódom veled.

Kísérek haldoklót és a családot, életvégi kísérés, halál dúla szerep. Három olyan családot kísértem eddig, ahol a nők daganatos betegségben elhunytak és életük utolsó szakaszában a család ápolta őket. A férjeknél a gyászfeldologzást segítettem, jelenleg is segítem.

11 éve vagyok anya. Egyedülálló anya ennyi ideje. Természetesen voltak párkapcsolataim, de az egyedülálló szülő szerepben nagy tapasztalatom van. Szívesen beszélgetek a témában, meghallgatlak, ha igényled , meglátásaimat megosztom. Dolgozom manuális terápiával és a theta healing módszerével a dolgok kikönnyítése érdekében.
Egyszer megkérdezte Popper Pétert egy indiai “mester”, ez akkor történt, amikor Indiában élt egy rövid ideig. - milyen vallásúak az emberek ott ahol él, erre azt felelte: katolikus, református stb. A mester erre azt mondta, az embernek az a vallása, amit akkor csinál, amikor EGYEDÜL van. Az ember többsége nem szeret egyedül lenni, mindig különböző programokat keres ide-oda jön-megy… Pedig az önmagunk megismeréséhez, megtalálni azt, hogy miért is “jöttünk” ebbe a világba a válaszokat az EGYEDÜL töltött időben találjuk meg. Nem mindenkinek könnyű ez, de bátorítok mindenkit, hogy kezdje el, mert ezekre a kérdésekre a választ ebben fogja megtalálni.Ha elkezded Isten (vagy ki hogyan nevezi” folyamatosan fog vezetni és az úton egyre nagyobb belső békességet és örömöt fogsz megtapasztalni. “Mindenki annyit ért meg belőled ahol ő tart” -ez egy ismert idézet, amit én azzal egészítettem ki, hogy: “ Annyit vagyok képes megérteni másokból ahol én tartok” -számomra ez az önismeret és a mások egyre jobban, mélyebben való megértésének csodálatos útja. Ezáltal egyre empatikusabbá, megértőbbé elfogadóbbá válunk és egyre csak növekszik bennünk a szeretet, ami felülről jön a lecsendesedett és nyitott, türelmesen várakozó szívünkbe.
30 éve váltam el. Mostanra rájöttem, hogy az iskolai szerelmemet kerestem eddigi partnereimben külső jegyekben mindenképpen. Szinte egyenruhában voltak a partnereim. Fehér póló, farmer, atlétaalkat, az edzőcipő is többnyire megvolt. Szerelmes voltam egy ideálba kilencéves korom óta. Királylány voltam. Vártam, hogy más megdolgozik majd a valóságban mindenért,amíg én ébren álmodom. Az ideál titkon még dolgozik bennem, de tudom, hogy más a fontos, bármilyen nehéz is elengedni a kamaszlány álmát. Felneveltem a fiamat, amiért apukájától sok köszönetet kaptam. Megteremtettem magamnak és magamban a stabilitást. Közben megtanultam, hogy a kemény embereknek is van szívük; hogy semmi nem az, aminek látszik; hogy nehéz kiállni úgy magadért, hogy ne ütközz közben másokkal; hogy rendre bemocskolnak a sikereid miatt; hogy az egyedüllét a legjobb lehetőség végiggondolni, milyen események hova vittek el az életben, és merre, hogyan tovább; hogy a legnagyobb bűn az önbecsapás, mások tetteinek szépítése azért, hogy neked ne fájjon. Az utam tapasztalait, a felismeréseimet szívesen megosztom Veled, hogy Te ne kövess el feltétlenül hibákat vagy ha már elkövetted őket, tudj magadnak megbocsátani. Ajánlom Szabó Péter Állj félre a saját utadból című könyvét. Te teremtesz mindent az életedben, jót és rosszat. Sokan akarnak terelgetni, a szándékuk valódi okát eleinte nehéz meglátni, az idő fog erre rávilágítani. A földi idő véges, de a tapasztalás elkerülhetetlen, az maga az élet. Minden, amit szívből akarsz, aminek érzést adsz, az megvalósul, legyen az jó vagy rossz. Vigyázni kell a vágyakkal, teremtéssel ...
Minap egy vicces köntösbe öltöztetett előadást láttam mediátorok tapasztalatai kapcsán, színészi játék(osság)kal tarkítva, érzékeltetve a párkapcsolati zátonyon női és férfi működéseket „Válótársas” címmel. Bár nevettem én is, a gyerekek és a válás témakörben felsejlettek szülői létem válás körüli és azt megelőző időszak igen fájdalmas emlékeim. Kamaszodó lányom (13) elköltözésébe, anyai szerepem "elbitorlásába", az évekig tartó „haragszomrádba” majdnem belepusztultam, pokoljárásként éltem meg. Nem láttam őt felnőtté válni, évekig kapcsolat is alig volt. Sokat tanultam a nevelési minták elhagyásáról, az elfogadásról, a meg- és elengedésről, s arról, mi a feltételek nélküli szeretet. Idővel, szép lassan egyre közelebb kerültünk egymáshoz. Ma, 12 év elteltével már nemcsak szülő-gyerek, sokkal inkább baráti kapcsolatnak mondható egymáshoz való viszonyunk és ezért hálás vagyok nagyon. 😊
30 évvel ezelőtt, 26 évesen váltam először 6 év házasság után, melyből gyermek nem született. Másodszor a negyvenes éveim elején kerültem újra kapcsolati válságba, 14 év házasság után, két lány gyermekkel (9 és 13 évesek voltak akkor). Kemény volt. Nagyon. (Jól lehet a körülményeket tekintve nem mondható „durvának”, mivel közös döntés volt, mindketten úgy éreztük, nem megy tovább együtt.) Ma már felnőtt lányaim nézőpontját is tudom mondani. Harmadszor pedig 5 évvel ezelőtt, az ötvenes éveim elején kezdtem újra az életet, 6 év élettársi kapcsolatot követően (pedig már azt hittem, „révbe értem”). Egyik sem volt könnyű, nem lehet ebben „rutint” szerezni. Ellenben sok mindent megtudtam a kapcsolatokról, azok dinamikájáról és persze magamról. Az önismereti úton is lökdöstek ezek az események. Ma már látom mindegyik állomás szerepét és helyét, ha visszatekintek eddigi életutamra.