
Az elképzeléseimhez való "ragaszkodás" tettenérése :) Milyen érdekes, hogy bármennyire hiszem azt magamról, hogy nyitottan és szabadon fogadom be a következő megtapasztalást, mégis fülöncsíphető, ott egészen mélyen az a bizonyos elképzelés... A dolgokról való előfeltételezés. Amit a tudattalanom összes tartalma és a még nem tudatosult vakfoltok az elmémben hoznak létre bennem. Például Indiában kínálkozott számomra ehhez egy kitűnő "gyakorló terep". Tudok-e úgy jelen lenni, hogy teljesen szabadon, elképzelések nélkül fogadom be a megtapasztalásokat. Delhi nyomornegyedei, a koldus kisgyerekek, Varanasiban a halottégetők, Bod Ghaya-ban a kolostorok, Buddha fája... Úgy éreztem, hogy teljes nyitottsággal vagyok jelen. És többé-kevésbé ez így is volt! Amikor viszont valami benyomta a gombjaimat, akkor rögtön tudtam: itt bizony volt "elképzelésem", vagy hitrendszerem az adott jelenséggel kapcsolatban. Végtelenül hálás vagyok ezekért mégis, mert pont ezek a vakfoltok, rejtett elképzelések, hitrendszerek mutatják meg, hogy még hol lehetek szabadabb. Hogy miket ismerhetek fel, ami által még inkább, még tisztábban lehetek jelen az adott pillanatomban. Amikor megélhetem az egy-séget ÖnMagammal, és úgy láthatom a jelenségeket, ahogy azok vannak. Mindent annak látni, ami! Amikor már bele tudok menni egy pillanatba, új helyzetbe úgy, hogy nincs róla elképzelésem, előfeltételezésem, "elvárásom", akkor valójában jelen tudok lenni. Ilyenkor valóban kapcsolódhatok a ...-hoz. (ki-hogy nevezné: Gondviselés, Isten, Szeretet, Létező, Égiek, Univerzum, Önvaló...) Csodálatosak ezek a felismerések az úton-járásom során... Ti hogy vagytok ezzel? Mik a tapasztalataitok az elépzelésekről? Vagy csak így: mi a véleményetek erről?

44 éves múltam, családi állapot szerint jelenleg még házas vagyok. Feleségemet 12 éve ismertem meg, közel 9 éve vagyunk házasok. Van egy 7,5 éves kisfiúnk. Feleségem októberben jelentette be, hogy válni akar, azóta társkeresésbe kezdett gőzerővel. Sokadik próbálkozásra talált is valakit. Húsvétkor (még) együtt mentük az ő, illetve az én szüleimhez vidékre, tartva még a látszatott. Húsvét után, tavaszi szünetben kisfiúnk nagyszülőknél maradt, feleségem és mi munka miatt visszatértünk otthonunkba. Ugyanakkor feleségem azóta nem aludt otthon. Munka után az új kapcsolatához ment élni az életét, három napja az éjszakát nem otthon töltötte, illetve tölti. Kisfiúnkkal és feleségemmel "otthon" hármasban péntektől leszünk újra "együtt". Kisfiúnk még nem tud semmit. Szüleimnek tegnap meséltem el a helyzetet. Válás előtt és az életem újratervezése előtt állok. Leginkább kisfiam és megosztott nevelése miatt aggódom és azért, hogy mindezt hogy fogom a munkámmal összhangba hozni. És a közös családi fészek is megszűnik, családi házunkat felé-felé arányban birtokoljuk amíg értékét ketté nem oszthljuk. Kategóriaként "ismerkedést" jelöltem, de tartalma szerint inkább "Válás". 😊

Most vagyok igazàn elveszve abban a bizonyos erdőben. Itt a lehetősèg, hogy arra menjek, amerre akarok, de nem tudom merre. Vannak cèljaim, de nem tudom, hova fognak vinni. Vannak vàgyaim, amiktől félek, hogy kövessem e őket? Aztàn: Nőként is erősnek kellene lenni? Eddig nem így éltem. Tele vagyok kérdésekkel, hogy mi a jó út, egyàtalàn, van e olyan?

48 évem összes megtapasztalása bennem él… Hálás vagyok értük, a markáns, fájdalmas emlékekért, és az örömteli, egyre szabadabb megtapasztalásokért is! Öntudatra ébredésem óta keresem az élet mélyebb értelmét, összefüggéseit, és a kérdésre a választ : ki vagyok én valójában. Mikor elkezdtem beleállni a saját utamba, a vállalt életembe, egyre erősebb lett bennem a bizonyosság, hogy több vagyok, mint a látható dolgok összessége, a szerepeim, címkéim. Valódi ÉN-emmel való kapcsolódásom olyan erővel hívott, hogy mindent megtettem és megteszek azért a mai napig is, hogy EGY-ségben éljek magammal. Csodálatos és egyben felszabadítóbb érzés azt megélni, hogy minden energia, gondolat, érzés, ami a részem, az teremtő erővel bír. Minden „kívülről” érkező hatás (kapcsolatok, történések…), csak tükörként arra rezonál, ahol én tartok, ami bennem megjelenik. (Egyik legkedvesebb esszencia számomra a "mint kint úgy bent, mint fent úgy lent" mára már nem csak egy szép gondolat, hanem élő megtapasztalás!) Így válhattam még inkább tudatossá és felelőssé a saját életemre. Folyamatosan tanulom azt a leckét is, hogy az önmagammal egységben levés legfontosabb leckéje az önmagam elfogadása, valódi szeretése, átölelése. Ez csodás áldás számomra, hogy ráébredek: már nem szükséges kívülről várnom semmit. Minden ott van bennem… Persze nem lehet - vagyis nem biztos, hogy az én utam- társak nélkül leélni az életet. Kapcsolatban sebződünk és mára már azt is tudom és hiszem, hogy kapcsolatok által gyógyulunk. Felelős csak önmagamért lehetek, „megmenteni”, vagy megváltani csak magamat tudom. Mégis folyamatosan tanulok a körülöttem élőktől (gyermekeim, családom, volt férjem, klienseim, babák, haldoklók…). Nem vagyok tanító, gyógyító, segítő másoknak, csak a magamé lehetek. Eszerint élem a hivatásomat is. És persze jönnek az újabb és újabb lehetőségek az újabb megtapasztalásokra, hogy minél inkább valódi ÖnMAGammá váljak...

Tanítás. Évek óta tanítottam utoljára. Egy hívás/hivatás volt. Imádtam tudást átadni, másokat lelkesíteni. Mert a nyelvtanulás szuper dolog. Akinek elvették a kedvét a nyelvektől, annak visszaadtam én. Volt, akit évekig, az első szótól a nyelvvizsgáig kísértem. Örömmel csináltam és a diákjaim örömmel tanultak tőlem. De egy nehéz évemben, egy gyenge pillanatomban hagytam, hogy elvegyék a kedvem. Nem léptem, nem küzdöttem. És nagyon sokaknak nemet mondtam. Elkezdtem cégnél dolgozni, ezzel együtt a könnyűt, stabilt választani. Viszont újra és újra visszatért a gondolat. Folytatni akarom, nem hagyom annyiban. Néha felbukkantak a volt diákok is, kérdeztek. Van, akinek azt mondtam többé nem, van akinek, hogy még nem. Viszont most, egy hónapja újrakezdtem. Angolt és németet tanítok. Imádom. Hogy ügy-e, azt nem tudom. De most ez lelkesít.

Olyan környezetben kezdtem el beszélni arról, hogy mi az igaz és egyúttal vállalni saját magam, ami ennek befogadására utólag ránézve képtelen volt. A munkahelyemen próbáltam mátrixból való kilépést létrehozni. Mindennapi őszinte kontakt jött létre az emberek között. Arról beszélgettünk, mi az igaz, mi a fontos az életben valójában. Megnyíltunk, segítettünk egymásnak. Ha valakinek szüksége volt rá, számíthatott a figyelemre, a segítségre. Akikre tudtam hatni, azok most talán boldogabbak lettek. Viszont a rendszer folyamatos támadásokkal szépen lassan felőrölte a törekvéseinket. Szigorú keretek közé lettünk szorítva. A felelősséget egyedül vittem. A súlyától összedőltem, mint egy kártyavár. Bezárkóztam, elkezdtem őszintétlenül élni. A remény egy időre elveszett. Újjá kellett építenem magam. Ami annak idején lazán, zsigerből ment, most óvatosan és bizonytalanul megy, de stabilabban. Most keresem a ritmusom és egy helyet, ahol valóban látszom.

A kontroll haldoklik bennem, az az illúzió, hogy majd én tudom, hogy merre van az út és befolyásolni tudom, hogy mennyi idő bejárni azt és befolyásolni tudom, hogy Kivel fogom ezt az utat jàrni. Egyiket sem tudom.

Bő egy évvel ezelőtt írtam meg az első tapasztalat kártyámat. Azzal fejeztem be, hogy békét kellene kötnöm magammal. Még nem teljes, de érzem, hogy lassan sikerülni fog. Sokkal nyugodtabb vagyok. Már nem akarok mindenáron társat. Nem tudom hogyan történt, de köze van ahhoz, hogy legyőztem a repüléstől való félelmemet. Határozottabb lettem, elkezdtem azon gondolkodni, mit is képviselek, hová tartok, mit akarok, mi lehetséges. Vizsgálom a viszonyulásaimat, de nem engedem, hogy a kudarcok/rossz érzések uralkodjanak felettem. Végiggondolom a történéseket, helyre teszem őket, nem csak megvárom, amíg lecseng az érzelmi hullám vagy azt, hogy segít vki. A külvilág felé undokabbnak tűnhetek időnként, pedig csak határokat húzok. Ugyanakkor sokkal többet mosolygok. Tényleg csodaszer, de ettől még nem tudok jól kapcsolódni. Viszont nem szeretnék "alulválasztani". Várok, rendet rakok magamban és új dolgokat próbálok ki.

Valóban. Ilyenkor egy kicsit "eltűnik" a szemünk elől, de szerintem nem végleg😊
A BÚÉK KVANTUMUGRÁSA Már itt a Humanián is többször írtam az emberi kapcsolódás, közösség, egység egy lehetséges, alapvetően új formájáról (https://egyenlo-reszes-onfejleszto-kozosseg.mozellosite.com/kezdolap/). Legutóbb egy YouTube -kommentet írtam a téma egy vonatkozásáról: "Szerintem 2 dolgot nem szabad összemosni, világosan el kell különíteni: 1. Egyetértek, eddig tisztán, tartósan még soha nem valósult meg a gyakorlatban valódi egyenlő részes közösség, egység, részes működés. 2. A valódi, egyenlő részes közösség, egység, részes működés rossz. Ha nem valósult még igazán meg, akkor honnan tudhatnánk, hogy rossz. Én úgy látom, hogy az egyenló részes működésnek két fajtája van: van egy tudatos és van egy részes. Pontosabban van egy tudatos formája, és lesz egy részes formája. A TUDATOS változat a különállló egyénekből indul ki, és egy ezeknek alárendelt, ezeknél kisebb dolog csak az egyenlő részes közösség elve, tõrvénye. A RÉSZES egyenlő részes egységben ez a fajta működés egy egyéneknél nagyobb, a természet/teremtés törvénye, amely működik, ha jól csináljuk, ha a résztvevőkben valóban megvan a megfelelő fókusz, orientáció. Az, hogy eddig a történelemben nem így kapcsolódtak az emberek, nem ilyen közösségben, egységben működtek nem jelenti azt szükségszerűen, hogy a jövőben nem alakulhat ki vagy válhat akár meghatározóvá. Pl. internet sem volt sokáig, aztán lett és elterjedt. A TUDATOS és RÉSZES egyenlő részes működés között számomra akkora kûlönbség van, mint más számára a minták szerinti kereszténység és a részes kereszténység között. Ezért nem mondhatjuk, hogy bármelyik politikai párt valamivel is közelebb lenne a valódi, RÉSZES egyenlő részes működéshez, egységhez." Most azt érzem fontosnak hangsúlyozni, hogy ha ezt választjuk, akkor az életünk eddigi alapja, fókusza nem folyamatosan, fokozatosan cserélődik le, hanem hirtelen, ugrásszerűen. Egy adott időpontban vagy csak a régi vagy csak az új alapján élhetünk. Annyira próbáljuk a kettőt összehozni, igwn, én is, de nem, működik, nem lehet. Én a régi alap, fókusz teljes halálát és az újat választom. Ez nem tökéletességet jelent, igényel, hanem egy adott irányt, orientáció-követést. Nem tudom, hogy mikor, mennyire lesz(nek) ehhez társ(ak), számomra ez mindenképpen fontos, vonzó.