Orsolya DemeterAz ismerkedés eddigi életem során csak spontán ment. Soha nem erőltetve, vagy ráfeszülve. Mindig szembe jött, ott vásárolt, ott tanult, ott dolgozott, arra sétált... Beszélgettünk, megkedvelt, megkedveltem, és magától kialakult minden. Úgy vágynék erre... De valahogy most nem jön szembe senki. Lehet én vagyok az oka és a kissé még sérült, bezárkózott önmagam. Az is lehet, hogy a korom. Nem vagyok már fiatal, sokszor érzem magam láthatatlannak. A társkeresőn eddig egy napot bírtam eltölteni, nem jó élményekkel töröltem magam... A fényképeim csak a külsőt mutatják, azt aki én vagyok, szerintem egy fotó alapján nem lehet megítélni... Bár a szem a lélek tükre... Szóval hiszek a spontán dolgokban, hiszek a sorsszerű véletlenekben, amikről utólag mindig kiderül, hogy soha nem véletlen volt.. Hogy a másik okkal volt ott, akkor .. és okkal találkoztunk mi ketten.
3
Krisztina dr. TeubelKözel másfél éve lett vége a házasságomnak. (Kapcsolatjavítás tapasztalatkártyámon olvashatsz róla.) Önértékelésem romjain szenvedve nagyon hamar, szinte napok alatt ráebredtem, hogy ezt nem így szeretném csinálni, nincs szükségem több szenvedésre. Hisz abból jutott elég. Kellő időt hagytam arra, hogy újra egyensúlyba kerüljek. Akkor nyitottam meg magam ismét, amikor az idejét éreztem. Sok kapcsolódásom volt férfiakkal, sok felemelő élménnyel gazdagodtam, úgy lelkileg, mint testileg, és úgy engedtem ennek teret, hogy tudtam, mindez csak átmeneti. Mostanában kezdek változni. Már másféle kíváncsiság hajt. Vágyom az egyenrangúságra, arra, hogy valakire támaszkodhassak, és ne csak én nyújtsak támaszt, hogy lehessek gyenge, ne csak erős, határozott, ne irányítsak, inkább vezessek, bölcs tapasztalások által. Már szívem-lelkem is nyitott. Készen állok arra, hogy valaki, de nem akárki, Férfi legyen velem és mellettem.
Szecskó Zsolt"Egyéjszakás" Van, amikor az ember lelkileg lent van, és nem látja a fényt, és mégis, jól esne egy kis érintés, intimitás, élvezet. Ilyenkor nem éreztem képesnek magam mélyebb kapcsolódásra, elköteleződésre, megélésre. Azt éreztem, hogy ott az a nő nagyon vonz szexuálisan, és akarom őt... de csak a szex miatt. És szerettem volna, hogy neki is jó élmény legyen, hogy belement, ezért figyeltem rá. Volt, hogy olyan erős volt a vágy, hogy őt is elsodorta, nem nagyon tudtam gondolkodni a helyzeten, hogy jó-e, helyes-e. Persze azt hiszem onnan indultak a dolgok, hogy ösztönösen megéreztem, hogy kölcsönös a vonzalom. Utólag volt, aki mégis megsértődött, hogy ennyi volt, pedig nem ígértem semmit, és nagyon is figyeltem rá. És volt olyan nő, aki gyakorlatilag bevezetett ebbe a világba, aki megmutatta, hogy ez jó. Amikor nem vagyunk kapcsolatban, attól még élhetünk meg intimitást. Mert személy szerint a pusztán testi szex számomra üres, egyfajta hiányt hagy maga után, ezért üdvös, ha lelkileg is közelebb kerülünk a partnerrel. István rendszeréből nézve én vándor voltam, ők pedig amazonok, akiknek jól esett a figyelmem, a dícséretem, amik akkor ott amúgy őszinték voltak. Tényleg jól esett gyönyörködni bennük. Szóval úgy vélem, ha két felnőtt ember ilyen élmények mellett dönt közösen, kimondva, hogy ez miről szól, és mindketten jól érzik magukat, az rendben van. A legtöbb esetben persze valaki mégis többet akar, tehát sérül, ez benne van a pakliban. Én is volt, hogy többet szerettem volna, ez ilyen. És nincs olyan sok tapasztalatom, csak ami van, abból tudom, nem feltétlenül ítélem el az ilyet, mert van az a korszaka, időszaka az embernek, amikor ez az, amire képes és amire vágyik.
BernadettGyerekkènt elhittem, hogy szerencsètlen ès buta kislány vagyok. Az èletem 30 èvèt ez a dogma jellemezte, èletveszèlyes baleset, pánikbetegsèg, agresszív fèrj, bántalmazás, szorongás, fèlelem. Aztán elhittem, hogy ez nem fog változni, hiszen èn egy szerencsètlen ember vagyok.... Imádom az Anyaság minden percèt, ezèrt a fiaimèrt, segítsèggel közel 40 kilósan sikerült másfèl èv után elválnom 25 ève. Az utána következő időszak először arról szólt, hogy a gyermekeimnek myugodt, harmónikus lègkört teremtsek, miközben rá kellett jönnöm, akkor válnak azzá, ha ÈN jól leszek. Kemény munka, rengeteg tapasztalat, sorsfordító döntèsek sora, ès ennek gyümölcse ma már beragyogja az èletemet! A Hit amivel a Jóisten felruházott, a humorom, a nőiessègem felszínre tört ès ma már senkinek nem hiszem el a lehetetlent! Kívánom minden hozzàm hasonló sorsú nőtársamnak, hogy a legmèlyebb gödörből is van kiút!
Bábel AndreaAz ismerkedés szerintem egy csodálatos dolog. Rengeteg lehetőség van benne. Az új embereken keresztül, új világokat ismerhetek meg. Vannak, amelyek hasonlatosak az enyémhez, nekem, itt könnyedén mennek a dolgok. Viszont vannak olyanok, amik nekem teljesen új viselkedési minták, új lehetőségek, amelyek megváltoztatják mindkettőnk életét. Ott már óvatosabb vagyok. Ott már figyelek, hogy akarom-e azt a változást, vagy nem. Tapasztalatom szerint, itt szokott elbukni az ismerkedés, hogy az emberek elsietik a dolgokat. Rögtön a megvalósulást akarják megélni, az odavezető út kihagyása nélkül. Pedig a csúszdán is akkor tudunk lecsúszni, ha előtte felmászunk a lépcsőn. Anélkül nem teljes a tapasztalás, csak egy elképzelésem van róla, az pedig nem fogja a valóságot tükrözni. Főleg a korosztályomra jellemző ez a gyors ismerkedési forma, mert hát már nincs annyi időnk, mint fiatalon. Pedig 50 felett - szerintem - már másként kellene mindenhez hozzáállnunk. Már a testünk nem az a hamvas, mint fiatalon, az értékek, már inkább a belsőben vannak, mint a külsőben. Már sok-sok élettapasztalat van mögöttünk, kialakult életfilozófiánk van, családunk, akikkel szokások lehetnek kialakítva és ezek mindkettőnknél ott vannak. Ezért kell a megismerkedésnek időt szánni. Szerintem az ismerkedés egy emberrel, életünk végéig tart.
No ÉmiMekem mindig gondot okozott az ismerkedés. Nem nagyon tudom, hogyan kell kezdeményezni. Fiatalabb koromban erre nem volt gondom, mert oda jöttek hozzám. Más kezdeményezett. Közös ismerősök, barátok vagy lakhely ami alkalmat adott arra, hogy új barátokat szerezzek. De mit tegyek, ha teljesen új környezetben vagyok. Új város, más hangulat, más szagok, fények, hangok, emberek, szórakozóhelyek... el lehet ebben veszni. Főleg mert senkire sincs ráírva, hogy milyen ember. Nem tudhatod kit engedsz be a lakásodba, az életedbe. Kinek mondod el a sebezhetőségedet. Szóval ahogy, írtam korábban, fiatalon tapadtak rám a pasik. Nem győztem elhajtani őket, mert nem csak azok jöttek akikkel szívesen töltöttem az időmet, hanem többnyire azok, akiket nem akartam, hogy oda jöjjenek. Nem értem most sem miért nem azok jöttek oda hozzám akik érdekeltek. Persze én azt gondoltam, most is azt gondolom, hogy, nem én vagyok az esetük azoknak, akik nekem tetszenek. Sőt, azon is gondolkoztam, biztos csúnya vagyok azért nem kellek. Most is szinglin, már meglátszik rajtam az idő és a csalódás. Mert igenis látszik a szomorúság, a fájdalom, a csalódás az arcomon, és a testemen is. Megtanultam, hogy nem kell mindenkivel kedvesnek lennem. Azt is, hogy sokak hitével ellentétben nem minden az én hibám. Mert van, igenis vannak olyan emberek, akik használni akarnak. Elvennék mindened, ha nem vigyázol. Nem csak a pénzed. Elveszik az ártatlanságod, a hited, a mosolyod, az életed.
Paksi AnnaSokat gondolkodtam, hogy ezt az “ismerkedés” vagy az “önértékelés” címke alatt osszam meg. Végül mégis az ismerkedést választottam, hiszen ez volt az egész mozgatórugója. Azt érzem, hogy sokáig félreértettem, hogy miről szól az önfejlesztést. Azt gondoltam, hogy a következő könyv, terapeuta, vagy tanfolyam után végre megtalálom a társam, és mindegyik után csalódott voltam, amikor ez nem így történt. Mindig az volt bennem, hogy azért kell “megszabadulnom” az “akarástól” és a szorongástól, mert majd akkor lesz valakim. Aztán egy első randi után, amikor ismét elindult bennem a szorongás, hirtelen felocsúdtam. Én nem azért nem akarok szorongani, mert akkor fog az a férfi választani engem, hanem azért, mert így jobb élni. Az ÉN életem lesz ettől jobb. És nem azért akarok már dolgozni magamon, hogy hátha ettől majd lesz párkapcsolatom. Hanem mert az életem lesz jobb. És ez fog nekem jó kapcsolatot hozni. Szívesen beszélgetnék erről (is) veled, ha megfogott írj :)
Butuza TamásA párkeresést, ismerkedést levettem a programról. Még nem tudom hogy meddig, de úgy érzem, nem tehetek mást. Vágyom párra. Minden nap azzal a gondolattal alszom el, és azzal a gondolattal ébredek, hogy szeretném megtalálni a párom, akivel boldog lehetek, akivel szeretjük egymást. De az élet mást hoz: Találkozom egy szimpatikus lánnyal, megszólítom, randira hívom, beszélgetünk, közeledünk egymáshoz, aztán egy-két találkozás után vége: A lány elérhetetlenné válik, jobb esetben meg kell elégednem annyival, hogy SMS-ben megírja, nem szeretne közöttünk mélyebb, intim kapcsolatot. Nem egyedi eset. Az egészben az a hátborzongató, hogy ilyenkor felvillan az emlékezetemben, hogy én ezt pontosan ugyaníg éltem meg korábban is. Szinte pontosan ugyanaz, ugyanúgy történik meg újra és újra. Ilyenkor próbálom felidézni, mit rontottam el, mit csináltam, mit mondtam, mit kérdeztem, mire, mit, hogyan reagáltam: A konklúzió pedig ugyanaz: Nem találom a hibát. Udvarias, figyelmes, tapintatos, kedves voltam vele. Őszintén örülnék, ha megtalálnám mi az a jellemhiba bennem, amit nagyon sürgősen ki kell javítanom. Van egy feloldhatatlan ellentét ebben: Magamat jó partinak tartom: Kedves, figyelmes, őszinte, becsületes, korrekt, felelősségteljes embernek ismerem magam. Van humorom is, de nagyon komolyan veszem amit komolyan kell. Egyszóval: A magamról alkotott kép abszolút pozitív és értékes. Ehhez képest a lány részéről én vagyok a pasi, "akiért nem kár". Áthidalhatatlan szakadékot látok aközött, hogy én milyennek ismerem magam és a lányok szemében ki vagyok. Az ismerkedést és párkeresést most elengedem. Nem tehetek mást. Nem hagyhatom, hogy az energiámat, életerőmet felőröje. Sajnálom, hogy ez a tapasztalat kártya nem egy felelmelő dolog, amivel másnak segíteni tudnék. Viszont jó lenne a tapasztalatainkról beszélni, és együtt megfejteni, mi a legjobb amit az ember tehet.
Renata VadJelenleg szingliként, próbálom önmagam és az akadályaim megismerni. A válásom óta, ami 4 éve volt pár ismerkedésen túl vagyok, de úgy tűnt valahol mindig megakad a lemez. Ezen dolgoztam az elmúlt években több féle módon, egyéni, csoportos önismeret, családállítás, pszichológus, egyéb terápiák. Jól érzem magam egyedül is, de jobb társaságban az alap mottóm. Szeretnék kapcsolatot de nem minden áron. Te hogy látod a párkeresés buktatóit a mai világban?