Humania lényege az a megfigyelésünk, hogy tapasztalatok őszinte megosztása által automatikusan vagyunk idegenek számára is hitelesek. Nézz szét – és kapcsolódj azzal, akinek a megosztása megérint!
Harminc év totális gátlásossága után bombaként robbant a szexualitásom. Sok szeretőm volt, és, igen, "bújtam a szekrénybe" (távoztam tempósan a hátsó kijáraton ruháim kapkodva) az idejekorán hazatérő férj elől... Érdekes és izgalmas volt, míg aztán egy idő után többé már nem. Szívesen segítek, ha megérteni, megengedni, vagy meghaladni szeretnéd a szeretői viszonyt.
Kapni akartam. Először konkrét dolgokat. Aztán egy idő után már csak bármit. Valójában nem értettem magamat,mert szerelmes voltam a feleségembe. Hittem,hogy megbeszéljük, és hittem,hogy közös megoldást és együtt fejlődést lehet találni. Erre vártam, hittem és tettem is érte, és eközben a saját alapvető szükségleteim kielégítetlensége felőrölte mindenemet. Ez az őrlődés annyira felkorbàcsolta az éhségemet és vàgyaimat, hogy belereccsentem. Aztán megtörtem, többször is. Tehát kapni akartam. És igen, először csak beszélgetés, figyelem és megértés volt. Aztán kiderült az is,hogy van nő,akinek türelme van hozzám, érdekesnek és értékesnek talàl engem és én értékesnek találom magamat,amikor vele vagyok. És igen töltekezni tudok. Segít, tàmogat, kísér, fejleszt. Ja és ez kölcsönös,mert én is őt. Aztán megjelent a szexualitàs is. Megmutatkozott,hogy ebben is megtalálhatom mindezeket. Megélhettem azt,hogy értékes voltam mindazzal, amim màr volt. És mindig van fejlődési lehetőségem. Ami a legjobb mindebben,hogy az eközben felfedezett értékeimet és értékességemet tovàbb vihetem más kapcsolatba is. Akár a házasságomba. Óriási tapasztalat. És a döbbenet része a dolognak. Csodás,hogy tisztába kerülhettem a saját értékeimmel, felemelő, hogy tudom mit adhatok másnak. És sokkolóan fàjdalmas,hogy nem én döntök arról,hogy amit adhatok, ki fogadja, és ki nem.
40 után újra kezdeni, megélni mindent, amit eddig elfojtottam magamban – szinte tankönyvszerű. A legintenzívebb évek, a leginkább önmagamra találás, ösztönszerű, szabad megélések, a legragyogóbb hegycsúcsok; ugyanakkor a türelmetlen várakozás, az akarás, a nélkülözés, a felvállalatlanság, olykor a pokol legmélyebb bugyrainak megismerése egyben. Mégis az egyik legjelentősebb időszak, a nagybetűs NŐ-vé válás időszaka az életemben, tűéles tükrökkel. Több mint 3 éven át voltam szerető, saját élményem van az érzelmi hullámvasutazásról, és nem, nem lett belőle végül kapcsolat. Joggal merülhet fel benned tehát: három évet pazaroltam el az életemből siker nélkül. Az egyik nézőpontból tekintve igazad is van. Nem tudok garanciát adni arra, hogy a férfi téged fog választani, és nem hiszek abban, hogy ezt bárki biztosíthatja. Ugyanakkor ez a 3 év, a legintenzívebb átalakulás, a legmélyebb önismeret, a “gondolni sem mertem arra, hogy ez mind bennem van” élmények megélésének időszaka. Nem őt nyertem meg benne, hanem ÖNMAGAM és az értést: a kapcsolat minőségében pontosan az tükröződött vissza, ahogyan éreztem magam. A jelenből visszatekintve hálás vagyok mindazért, amit ez az időszak és benne ez a kapcsolat hozzáadott ahhoz, aki ma vagyok.
Sokáig vallottam, hogy a hűtlenség bűn. Majd megtapasztaltam, hogy valójában csak egy tünet. A mintáim börtönéből kirobbantott szabadságharcomhoz épp egy alkalmi szeretőn keresztül kaptam az erőt. Az első házasságomból a csodaszarvasom agancsához magamat láncolva vágtattam át egy új, szabad világba. Végül az új kapcsolódás hamar bukott. Először át kellett magamon égetnem a dühömet, hogy később hálás tudjak lenni mindenért és legyen továbbhaladásom. Most már tudom, hogy egy harmadik fél csak akkor tud érkezni, ha tér nyílik számára, és mindig tanítani jön. Segíthetek abban, hogy ráláss, Neked vajon mit akar üzenni. Menj vagy maradj?!
A válás után és az új Életem megélésének része volt az is ,hogy megélek mindent amiről azt gondoltam, hogy csodás lehet és vonzott belülmindig. Mert a könyvekben olvastam, filmekben láttam... Így voltam szerető és volt nekem szeretőm, volt több, hogy több is....egy ideig azt hittem ez a Csoda aztán hamar kiderült nem ez az utam. Nem tehetem ezt magammal és nem tehetem ezt Nőkkel...tökéletesen elvitt a kiégésbe a nihillbe. Szóval nekem nem jött be annak ellenére, hogy nagyon sokat segített akkor a lelki fejlődésemben. Utólag azt mondom, hogy ami bennünk van és feszít minket és toljuk de nem tudjuk elengedni abba menjünk bele és éljük meg, hogy el tudjuk engedni végre-végül.....hogy tovább tudjunk lépni....
Hogy mit vitt rá arra, hogy alapvető értékrendemnek, erkölcsi normáimnak, hitemnek ellenére szeretői viszonyba keveredjek? Voltam szerető, voltak szeretőim, voltunk egymás szeretői. Egyet biztosan tudok, nem más ellen, hanem valakiért tettem: magamért. Gondolkodás nélkül engedtem az alapvető emberi létszükségletemet megélni (az állati ösztöneimet), mert éppen fizikai hiányától szenvedtem. Volt, amikor úgy kerültem bele, hogy olyan erős kémiai hatás ért bennünket kölcsönösen, amit egyszerűen csak nem gondoltunk túl, egyszerűen csak megéltük az eggyé válást, miközben nem foglalkoztunk a körülményekkel, a következményekkel. Nyilván sokkal jobban megismertem a férfi testét, működését, hogyan tudom minél intenzívebb élményhez juttatni, a szexualitás terén természetesen fejlődtem sokat. Szimplán női minőségemben is sokat fejlődtem, értem, kiteljesedtem, és ezt a szexualitáson keresztül éltem meg. Megélni, látni, hogy milyen hatással tudok lenni valakire, az erősítette az önbizalmamat, magabiztosságomat az élet többi területén. Megtapasztaltam, hogy tudok olyan bizalmas légkört kialakítani, amikor a partner fel meri vállalni önmagát gátlástalanul, van bátorsága megélni legbelsőbb vágyait. Megtanultam megélni a pillanatot, jelen lenni, a most-ban lenni. Megtanultam a határtartást, a kereteket tartani. Ott és akkor megélni, átélni felelősségvállalás, túlgondolás, agyalás nélkül. Megtanultam az érzelmeimet kordában tartani. Egy férfi testét nem tudtam úgy élvezni, féktelenül „szeretni”, hogy ne akarjam egy idő után testestül-lelkestül birtokolni. Most már tudok a józan eszemre hallgatni, tudok az érzelmeimen uralkodni és lezárni, elengedni. Megtanultam elvárások nélkül létezni, nem követelőzni, örülni annak is, ha az örömöt éppen csak korlátozott mennyiségben kaphatom meg. A szeretői viszony nagyon sokrétű, sok aspektusa, sok közvetlen és közvetett hatása van az életünkre, személyiségünkre, egyszerre túl komplex és végtelenül egyszerű. Szerintem a szeretői szerep az önismereti út szerves része.
Volt hogy felháborított, mikor szeretői viszonyokról hallottam. Persze ahogy lenni szokott, az élet megtapasztaltatta velem, milyen is az. Voltam függetlenként nős férfi szeretője és házasként is belekrültem egy ilyen kapcsolatba. Végül engem csaltak meg. Egyik sem könnyű szerep, de teljesen életszerű. Ma már tudom, bárkivel előfordulhat bármelyik szereposztás. És valójában senki sem "bűnös". Mert az élet ilyen. Életszerű. És időszerű. Szívesen elmondom a tapasztalataimat, ha kiváncsi vagy rá.
két évig voltam a szeretője, 5 év különbség volt közöttünk, egyetemista voltam, ő a tanárom egy házas ember, gyerekekkel. Mély és szenvedélyes viszony volt, minden porcikámmal éreztem, hogy milyen fontosak vagyunk egymásnak, tudtam, hogy a család van elől, ezt is mélyen tiszteltem, én a fájdalom ami mellet elköteleződtem lett az útitársam évekig az után is, hogy elbúcsúztam Tőle. Két kislányom született ezek után (másik kapcsolatból) egyik a születésnapján, másik a névnapján. Megtanultam, hogyan is szeretek én, akkor hiányzott a belső erőm, hogy kitartsak és ma egy pár lehessünk. Szeretőnek lenni kivételes helyzet!
A megcsalás nagyon kényes téma. Az én életemben nagyon sokáig nem került elő, hisz akikkel együtt voltam, akartam lenni, s ha már nem, ez mindig tudtam időben, s tudattam velük. A válásom után történt, hogy összejöttem valakivel, aki mellett többször is megéltem a megcsalatás élményét. Akkor sem értettem, miért válok oly lábtörlővé, hogy ahelyett, hogy kikértem volna magamnak, elkezdtem magamban kutakodni, vajon miért történhetett mindez?! S a fájdalmat igyekeztem háttérbe szorítani. Sosem voltam féltékeny típus, de lassanként a boltban meglátott nőkre is féltékeny voltam, ha láttam, hogy rájuk néz a másik, s ezzel egyidejűleg lett amúgy sem nagy női önérzetem aprócska, s tűnt el talán teljesen. Ahányszor szakítottunk, s lassan újra sikerült volna elfordulnom, valami folytán visszakerültem az illető mellé, nyilván volt ez saját döntés mentén, bár öntudatlanul, abszolút ragaszkodással valamihez, amit egyszerűen nem és nem értettem. Nem tudtam nem szeretni... Aztán kiderült, gyermeket várok. Mindekttőnket sokkolt a hír, s nem tudtam mást tenni, mint elfogadni, hogy nem tudnék megválni a bennem növekvő kis élettől, de nem tudom, merre tovább...És próbáltunk, tényleg próbáltunk együtt maradni, de nagyobb volt a félelem. Ekkor jött a legnehezebb rész, mert miután megszületett a gyermekünk, derült fény arra, hogy az apa, akivel addigra nagyon eltávolodtunk egy engem nőként támogató, rendszeresen jelenlévő, magas spiritualitással rendelkező nővel csal meg....Ezt már nem tudtam, akartam figyelmen kívül hagyni....S ami addig nem ment, ment gyerekkel, végre vállaltam, hogy egyedül inkább, mint így... Éltem áldozatiságom. Hogy hogy bántak velem, igyekeztem menekülni annak tudatától, hogy ne szégyelljem a történteket, s hogy nem kellek...ne érezzem, mennyire kicsi vagyok. Milyen mélységei vannak ennek?! Abszolút beszűkültség. A férfi és nő is ellenséggé vált, nem volt senki, akire támaszkodhattam volna, csak a kicsi gyerek. Mégis, ez a helyzet hozott, igaz évek alatt egy egészen új rálátást arra, hogy csupán az történt, hogy az élet kívül megmutatta, mi fáj nekem belül. Ehhez rakta össze a színdarabot, megmutatva, milyennek élem a nőt és a férfit. Bemutatott magamnak, elfeledett s eldugott fájdalmaim és félelmeim elevenedtek meg e történetben, illetve a szüleim titkolt sztorija... Mindannyian tanultunk belőle. Magunkat. S bár nagyon nehéz időszak volt, egy idő után, miután megjártam a poklot, az áldozatot, a haragvót, azt, hogy majd én megmutatom, jutottam el ennek mentén oda, hogy megtanultam én saját magam szeretni, s jöttem rá a tükörbe nézve, hogy évekig megcsaltam magam. Nem voltam hű saját benső lényemhez, s ha igaz, hogy az van kívül, ami belül, igazából hálás lehetek nekik, s magamnak, hogy észrevettem. Hosszú, fájdalmas önmunka. Mélységek. Melyben az ember ráébred, mindig azokkal kapcsolódik és úgy, akik a legtöbbet adják neki. Hogy milyen minőségben, az bizony rajtunk múlik. Azon, mit dugdosunk, ami a felszínre szeretne kerülni... tapasztalásom szerint sosem mások áldozatai vagyunk, de míg ezt elhisszük, addig mutogathatunk kívülre, anélkül, hogy magunk az eseményekben meglátnánk, s felelősséget vállalva belül cselekedjünk.
A hűség számomra mindig fontos erény volt, talán elvi kérdés is, vagy csak egyszerűen akit szerettem, tiszteltem is, így mikor lett volna lehetőségem a hűtlenségre, nem tettem. Lettem viszont szerető, kétszer is a válásom után. Mert miután engem megcsaltak, valahogy megengedőbb lettem, mert más nézőpontokat is megismertem és megvizsgáltam azt a dinamikát, ami ilyenkor történik. Nem tartom rossznak és elítélendőnek a harmadik felet, akkor tud megjelenni, amikor hely lesz számára, mert két ember között az egység sérül, gyengül. Amikor a férfinek valami hiányzik, és a házasságán kívül találja meg egy másik nő által. Ezt a pluszt adtam meg én is. Voltam szerető úgy, hogy nem vágytam másra azzal a férfivel. És lettem szerető úgy, hogy beleszerettem a másikba, és vágytam a többre vele. Utóbbi helyzetben rengeteg kérdés is merült fel bennem, és sokszor voltam bizonytalan abban, hogy mi a helyes és mi nem, és hogy mi legyen a következő lépés... sokszor elakadtam, majd megjártam ugyanazokat a köröket. És ez lelkileg megterhelő volt. Volt bennem sok ellenállás, és közben a vágy is. Kíváncsi voltam mások tapasztalatára, hogy könnyebb legyen a hogyan tovább. Kaptam tanácsokat, amiket sokszor nem érezetem igaznak a magam számára. Tapasztaltam, hogy nem értenek, majd megkönnyebbültem, amikor azt tapasztaltam, hogy igen, megért a másik, akivel erről beszélgetek, mert ő is átélte ezt, vagy hasonlót. Szóval... könnyebb, ha van, aki támogat egy-egy nehéz helyzeteben. Arra bátorítalak, hogy merj segítséget kérni olyantól, akinek van tapasztalata a kihívásodban! Én is itt vagyok...:-)