A résztvevők egy része ismerkedni van itt, mások a tapasztalataikkal segítenek szívesen. Szűkítés egyebek között kapcsolati állapot vagy földrajzi hely szerint is lehetséges. Szólítsd meg, akinek a megosztása megérintett!
Attila Pató
Egy kiegyensúlyozott, idegesítően nyugodt személyiség, felelősségtudattal megáldva. A humor mint eszköz eléggé jelen van az életemben sokat használom,néha előfordul, hogy bánni is tudok vele.Mindenről (is) szívesen beszélgetek, egy jó kérdés áldás.

Beata Galo
Egyedül álló ADHD-s anya. Minden extrémen nehéz helyzetből újra épülő nő, akinek a vezetője a saját belső megérzése, belső ereje. Isten bennünk van, csak hallgatni kell rá mindig, ha nem így teszel belemész az ördög játékába !
Kinga
Mára már meggyőződésem, hogy ha az élet kihívásait, nehézségeit igyekszünk tanításként venni, akkor azt is megtanuljuk, ha nehezen is, hogy hogyan tudjunk mindig újra fel állni és új lappal tovább indulni fejlődésünk felé.
Dr. Krisztina Berger
Sziasztok, Berlinben élö felvidéki magyar vagyok. Eredetileg fizikus, jelenleg embodied mind coach, tisztánlátó gyógyító, médium, tánc- és pszichoterapeuta. A Tökéletesség nem bennem van, hanem ami átfolyik rajtam, az isteni önszeretet csodája.
Balázs
Két gyermekes, elvált, 51 éves, valamint nyugodt, gondolkodó típus vagyok. Nem harsány, de igyekszem jelen lenni. Szeretek mélyen beszélgetni, figyelni és fejlődni. Nem játszmázom, viszont értékelem az őszinteséget és a kölcsönös tiszteletet.
Gabriella Korpás
Szia István,sziasztok! Kapcsolódni jöttem,őszintén,álarcok nélkül. Elindultam kicsit félve,de egyre bátrabban..Ezen az úton egyre őszintébben önmagamhoz,figyelem a világot ahogy változik..és a változás,ami régen elriasztott most inspirál. 🫂💃🧘

Szabó Brigitta
Amióta elkezdtem az önismerettel foglalkozni, azóta széthullott az eddigi kényelmes kis világom. Próbálom újra összerakni és keresem az utam. Szeretnék a tapasztalataimmal másoknak segíteni és ezáltal magamnak is megtalálni a helyet a világban.

Veronika
5 éve a covid idején kezdtem el önismerettel foglalkozni, mert vissza akartam szerezni a férfit , aki elhagyott...csatát nyertem , de a háborút elvesztettem. Nem tüskék, hanem vasvillák állnak ki belőlem... nem tudok kérni, elfogadni , megköszönni..
bodi.gabor6@gmail.com
Ötvenöt után újra egyedül nem egyszerű. Szerintem nyitott, őszinte és érzékeny személyiség vagyok, szeretnék újra magamra és párra találni. Nem tudom, ide való-e ez a bemutatkozás, így sikerült.
Peter Takacs