Ildikó Selmeczi23 évi öntudatlan naivitásból kötött házasság után váltam el magammal rántva három kamasz gyereket is a boldogtalanságba. Kemény időszak következett - szembenézni a hibáimmal és életben tartani magamat, a gyerekeimet. Hosszú ideig tartott , mire a gyűlöletből és önsajnálatból kievickéltem, magamra találtam és erőt gyűjtöttem a talpra álláshoz. Egyetemi diplomát szereztem és a fővárosba költöztem, végre egy gimnáziumban taníthattam, ami nagy előrelépés volt szakmailag és érzelmileg is. Nagyjából 10 évig keresgéltem társat az ismerőseim közt és az interneten is teljesen sikertelenül. Olyan férfi, aki lenyűgözött volna ( István szavai az egyik videóból ) az intelligenciájával vagy érzelmeivel,nem akadt. Sok tapasztalatot gyűjtöttem, felderítettem a lehetséges okokat, miért ilyen nehéz manapság társat találni. Magyarországon a népesség 30%-a biztonságosan kötődő. Tehát jól szerették a szülei, megkapta a muníciót az élethez.A többség viszont nem tanult meg jól szeretni. Ezeket a készségeket persze később is meg lehet tanulni, de elég nehéz újra bízni a rengeteg negatív tapasztalás közben. Főleg hozzátéve a mai fiatalság kultuszt és a szex érzelmektől való teljes elszakadását. Most már több, mint 6 éve elengedtem az aktív társkeresést - elég volt a csalódásokból. Én is arra a következtetésre jutottam, mint sok más ember: a legjobb társa önmagamnak én vagyok. Megtanultam értékelni az egyedüllétet, de valahol mégis mindig sóvárogni fogok egy olyan emberi lény után, aki csak úgy önmagamért szeret. István videóit mindig szeretem hallgatni: Szeretve lenni, de hogy lehet elérni? Nem lehet! Csak észrevenni lehet...
0
Beáta SzabóHú hát hol is kezdjem... Már régóta érlelődött bennem ez az írás, de most, hogy több helyről is meghallgattam nőtársaimat döntöttem úgy, hogy én is véleményt nyilvánítok a témában. Nem biztos, hogy sokakat érdekel majd, az is lehet, hogy senki nem olvassa, nem igazán zavar, valamiért kikívánkozik belőlem. Miért is vagyunk egyre többen mi nők egyedül? Itt főleg azokra a nőkre gondolok, akik már megdolgozták önmagukat, a traumáikat, nézőpontjaikat, ítéleteiket és sokat tapasztaltak már az életükben. Akik már nem játszmáznak, akik tudják, hogy kit és mit akarnak. Akik nem megfelelésből élnek, akik tisztában vannak női mivoltukkal és erőikkel. Véleményem szerint egyrészt azért vagyunk egyedül, mert a férfiak nem tudják hogy mit akarnak.... Nem tudják, hogy kik ők valójában, a legtöbbjük csak sodródik az árral, vagy ha tudják is, hogy kik és mit szeretnének, nem merik felvállalni. Nem állnak bele az erőikbe, gyávák és önzőek. Nem nőttek fel még, nem férfiak. Többen kérdezik tőlem mostanában, hogy miért vagyok egyedül, miközben tele vagyok életerővel, energiával, baromi jó a kisurgázásom és nagyon jó velem lenni. Kedves vagyok, szeretetteljes, gondoskodó és emellett erős. Erre én azt szoktam felelni, hogy pont ezért. Kevés férfi mer oda állni egy ilyen nő mellé, mert tudja hogy itt már nincsenek álarcok. Itt már nincs hazugság, itt jelenlét van. Sokan erre képtelenek. Nem fogom odaadni ezt a csodát, akivé váltam egy arra méltatlan embernek csak azért, hogy ne legyek egyedül. Nem fogom odaadni a szeretetemet, az erőmet, a bölcsességemet, a törődésemet és nem fogom felemelni sem. Nem fogom befogadni, gyógyítani, megtartani sem. Csak az arra méltót. Már nem. Többet nem. Ezzel nem azt akarom sugallni, hogy életem végig egyedül leszek és juj de jó egyedül lenni. Szeretem a férfiakat, nagyon is szeretem őket. De többet nem leszek senki megmentője, senki szexuális gyógyítója, csak azé, aki erre méltó. Ennyi. Aki jelen tud lenni maximálisan egy kapcsolatban, aki befogad, ad és elfogad. Akivel jó együtt teremteni és a legnagyobb hozzájárulások vagyunk egymás életének. Ahol kölcsönös a szeretet, a tisztelet, a megbecsülés. Ahol két felnőtt van jelen tisztán, kendőzetlenül. Persze, tudom én, hogy ez kétoldalú történet. Biztos nagyon sok férfi is hasonlóan gondokodik mint ahogy én, és ők is az én cipőmben járnak.... Bízom benne, hogy egyre többen lépünk majd a tudatosság mezejére, és vállaljuk fel igaz önvalónkat és válunk felelősségteljes, érett emberré..... De addig is, mi lenne hogyha lerúgnánk azt a bizonyos cipőt és innentől kezdve mezítláb járnánk?
ZitaKedves Edit! Nagyon jól estek a gondolataid, hálás vagyok érte, hogy leírtad őket. Talán valóban nem haltam még bele úgy, hogy már ne foglalkoztasson, ne törődjek vele, ne próbáljak még mindig azon gondolkozni, hogyan segíthetnék neki. Ezek bennem zajló folyamatok, kívül meg az van, hogy nem kommunikálunk lassan két hete egyáltalán, nem tudunk egymásról és nekem ez jó így. A hiány is sokat enyhült. Jelenleg nem tudom elképzelni, hogy újra együtt legyünk. Nem tudok már hinni ebben a kapcsolatban. Most igyekszem egyszerűen csak megengedni magamnak az érzéseket, amik jönnek, legyen az harag, szomorúság, csalódottság, megkönnyebbülés, öröm, vagy bármi és megfigyelni őket. Nem küzdök ellenük. Amikor tudok csak a jelenben lenni, az nagyon jó, az sokat segít. A nehéz érzések ellenére tényleg van bennem egyfajta béke és bizalom azzal kapcsolatban, hogy nem kell most tudnom, mi lesz holnap, egy hét vagy egy hónap múlva. Nem nekem kell tudnom. Biztonságban és megtartva érzem magam, életemben először vagyok ezzel így egy szakítás után...rengeteget változtam az elmúlt években, és ebből biztosan sokat köszönhetek ennek a kapcsolatnak is. Hála van bennem és könnyebbség...hát valahogy így vagyok. Veled érzek!
- Zita
Kedves Edit! Abszolút nem veszem magamra, sőt, hasznosnak érzem a reakciódat. És igaz is volt szerintem egészen mostanáig. Azonban a mai napon történt egy olyan "áttörés", ami egyértelműen nem csupán az utolsó csepp volt, de túl is csordult a pohár. Végső döfések a szívembe és egy egyértelmű NEM a részemről. Vége van. Nagyon egyértelműen és élesen kellett meghúznom a határaimat és nincs rossz érzésem emiatt. Megkönnyebbültem....
0 
Ivánkovits NoémiElőző posztomban írtam, hogy "Kőkemény küzdelem nap, mint nap, megdolgozni a kapcsolatért, egymásért". Ezt szeretném felülírni. Hiszem, hogy az igaz szeretet, melyet két ember egymás iránt érez, a megszentelt figyelem, valamint az Isteni gondviselés túllendít bennünket minden akadályon. Kívánom, hogy mindenki éljen boldog életet!
0