StellaNői utam eddig: A mintáim csődje 2014- ben volt. 26 évesen ott álltam a kezemben a mester diplomámmal és jött a kérdés bennem, hogy akkor most mi lesz? Úgy képzeltem el,hogy eddigre már férjnél leszek, esetleg dolgozok a szakmámban és lassan jönnek a gyerekek. Ebből semmi nem volt meg. Irigyeltem a bárátnőimet akik kapcsolatban voltak. Nekem az egyetem alatt 1 próbálkozásom volt, ami csalódással végződött és utána depresszióba süllyedtem, emiatt nem is próbálkoztam tovább, inkább a tanulásba fektettem energiát, mert az jól ment. Párkapcsolatban nem volt előttem jó minta, szüleim funkcionális kapcsolatban voltak, majd válást követően én lettem köztük a villámhárító. Azóta újból együtt vannak kb ott folytatva ahol abbahagyták. A női utam itt indult, mert annyira hiányzott az hogy párkapcsolatom legyen,hogy belevetettem magam az ismerkedésekbe. Önbizalomhiányból és mély depresszióból visszatekinteve ez jól ment....csak éppen nem azt az eredményt hozta amit szerettem volna. Kapásból belefutottam a Csodaszarvasomba, aki pár alkalom alatt olyan érzéseket/ vágyakat szabadított fel bennem, hogy az ismeretség megszakadása után ezeket a vágyakat kergettem a további ismeretségeimben. Tapasztaltabb akartam lenni, érezni akartam azt a Nőt, akit mellette tapasztaltam. Nem hittem el, hogy lendülő Istennő lennék, holott ebben az állapotomban elég jól ment a kezdeményezés, amire javában pozitív visszajelzéseket kaptam, nyilván ezekből az ismeretségekből kapcsolatok nem születtek, mert a partnerek lazábban gondolkodtak. Emiatt habár változatos élményeket kaptam, mégis csalódások sora ért. Majd jöttek a szeretői kapcsolatok: Egyikben megtapasztaltam milyen amikor akarnak velem időt tölteni, szerveznek velem programokat, de nincs fizikai kontaktus,mert ott a barátnő. Ennek akkor lett vége,amikor én már többet akartam. A másikba először nem akartam belemenni, mert idősebb is volt a partner és tudtam, hogy mindenkinél bepróbálkozik, azonban annyira sokat bókolt, legyezgette az egómat és volt benne valami ősi férfi/ macsó "erő", hogy végül mégis belementem. Itt kaptam olyan visszajelzést, hogy azóta oldódtak meg lelki problémái, amióta engem ismer. Ezt is én zártam le mert úgy éreztem, a régi kapcsolatából jönne velem egy olyan kapcsolatba, ahol nincsenek alapok, csak folytassuk ott ahol a másikkal abbahagyta. Ezek után én nem akartam több szeretői viszonyt mert még mindig úgy éreztem én csak pótlék vagyok, nem vagyok elég jó. Párhuzamosan majd a 2 szeretői viszony után belemélyedtem az önismeretbe, mert nagyon akartam párkapcsolatot és addig mentem amíg ki nem derítettem miért nem működik ez nekem. A változások: első nagy felismerésem a Csodaszarvasommal volt, vele az évek alatt párszor kereszteztük egymás útját. Vele az utolsó alkalommal azt tapasztaltam, hogy lekerült az addigi piedesztálról és végre egyenrangúak lettünk, ott jött bennem az újabb kérdés,hogy akkor most mi van? Erre a kérdésre még keresem a választ,holott évekkel ezelőtt volt. A következő élményem hosszú ismerkedés mentes utáni randin volt, amikor azt tapasztaltam, hogy végre jól érzem magam, nem vagyok ideges, érdekel a másik, élvezem a beszélgetést, és meglepett amikor a partnerem mondta, hogy ő izgul a társaságomba. Eddig mindig én voltam aki izgult. A legutolsó pedig amikor egy itt megismert társam elkezdett mesélni arról, hogy mi lehet az ügye, itt megtapasztaltam egy pillanatra milyen lehet egy lelkesítő férfi. Nem érzem,hogy végeztem volna az amazonsággal, így ez az élmény is kérdőjel maradt bennem. Ami jelenleg bennem van: Jól érzem magam a bőrömben. Jó érzés Nőnek lenni ( ezzel nagyon sokáig küzdöttem, mert inkább fiús voltam). Ami kimaradt és most jönne, de úgy érzem nehéz mert nem találok motivációt, hogy végre megmutassam magam és Nőként hassak a másik nemre. Eddigi próbálkozásaim inkább pofonok voltak, bár úgy érzem túlságosan férfi energiából működtem, mert általában harcos társat láttak bennem, aki amúgy mindig felülkerekedett. Nehéz mert nem erre vágyom. Nehéz azért is mert kapcsolódni vágyom, már nem szórakozni. Jelenleg nem igazán látok magam körül olyan jelöltet akinek megmutatnám magam. Aki körülöttem van az stabil kapcsolatban van és nem is vonz. Kezdek beletörődni, hogy nem kész férfit fogok kapni bár jelenleg olyat sem látok aki éppen születőben lenne. Küzdök azzal, hogy most mivel van dolgom.
3
Gabriella TóthOlaszországban kezdődött , hogy miért Rómában és nem Sziciliában , ahová szívem szerint költöztem volna az egy másik rovat sztorija. Az itthoni káoszból akartam menekülni , ezt hittem sokáig , mert nem tudtam még , hogy a puttony , bizony nem maradvitthon, hanem oda is velem tart majd , valójában Bennem volt és nem körülöttem . Az ingatlanos évek után besokallva , elfáradva felálltam az asztaltól , majd 1 év felkészülés , pihenés , erőgyűjtés után , egy új életet akartam kezdeni és egyedülálló szülőként a lányomnak jobb életet , több lehetőséget biztosítani egy szívemnek kedves országban . 2 bőrönddel és 2000 euróval indultam el Rómába egyedül szerencsét próbálni , egy korábbi 1 hetes terepszemle után , annyi olasz tudással , amennyivel éppen értettem a lényeget és nem adtak el vagy nem vittek el “körre” 100 euróért , így utólag visszanézve szinte meseszerűnek tűnik az egész . Bíztam abban h minden sikerülni fog ! Az első - a rendkívül szerencsésen , foglalható szállás híjján - egy olasz lépcsőházban a 2 bőröndömön töltött éjszaka után a Magyar Akadémián hál’Istennek ajánlottak egy helyi ingatlanos srácot , aki gyorsban mutatott pár stanzát , amiből végül 1 hónapra béreltem egyet , fiatal külföldi és olasz munkás srácok közt után egy nagy lakásban . A hó végén munkát kaptam egy jómódú olasz családnál elsősorban , mint beteggondozó és 2.sorban takarítónő. Mindig szerettem segíteni és takarítani is , ezért élveztem a munkát , azonban pár hét után egy reggel a gondozott hölgyre én találtam holtan az ágyában , de nem estem kétségbe , felvertem a házat , a gyerekeit , szóltam a férjének , miután hiába volt az újraélesztési próbálkozásom. Attól kezdve a munkaköröm házvezetésre változott azzal együtt , hogy a sumák helyi bejárónőt menesztette a tulajdonos. A hétfői napokon a többszáz m2es ház alatt lévő többszintes üzlet teljes takarítása a feladatommá vált . Azokon a délelőttökön volt időm gondolkozni , emlékezni a múltbeli eseményekre miközben tettem a dolgom . A takarítás olyan tisztító hatással volt Rám - hogy a Bennem lévő káosz , vhogy elkezdett rendeződni , a dolgok , események a helyükre kerülni . Rengeteg fájdalom jött fel a múltból , talált feloldódásra és megértésre hosszas sírások után . Gyakran így teltek a hétfők , de szerettem őket , mert úgy éreztem , hogy könnyül a lelkem . Esténként a munka és olaszozás után , Csernus doki videóit néztem és nagyon sokat segített nekem a szembesülés azzal , hogy pl. mi mindent hagytam , hogy megtegyenek emberek velem , a családom , de a döbbenet az volt , amikor rájöttem h nem ők voltak a hunyók , hanem Én árultam el és hagytam cserben magamat , mert jobban szerettem őket , annál , hogy megvédjem saját magamat . A hétfőkön időnként a düh , a harag , a bosszú , a szomorúság , a kétségbeesés , az elégtétel utáni sóvárgás majd a megértés utáni megnyugvás teljes spektrumát bejártam egy délelőtt alatt , mivel nem volt időm túl sokáig megzuhanni , mert ebédet kellett főznöm az egész családnak . A belső rendrakás kezdődött el… Akkor még nem tudtam miért , csak azt éreztem , már egészen gyerekkoromtól fogva , hogy a fizikai takarítás és a rendrakás mindig megnyugtatott , vmi pozitív változást hozott Bennem is , a környezetemen túl. Amikor jóval később , a pánikszerű hazatérésünk után a kineziológia , családállítás , vonzásába kerültem és tanulni kezdtem a belső hívásnak eleget téve , végre megértettem , hogy milyen mélységű az a rend , amire a lelkem vágyik és mindig is vágyott. Elég bátornak kellett lennem látni .
Katica TothTizenhat évesen ismertem meg a királyfit. Akkor még úgy hittem, ez a történet az a fajta, ahol gyors egymásra találásból összeköltözés lesz, abból házasság, abból három gyerek, és abból pedig az a mesebeli „boldogan éltek, míg meg nem haltak”. Lehetett volna így is. Papíron akár igaz is lehetne. Csak a papír nem mutatja meg, mi zajlik belül. Az első tíz évünk tényleg olyan volt, amilyennek „kell”. Ahogy szoktak élni az emberek. Ahogy illik. Ahogy a világ nagy könyve szerint haladni szokás. És én mentem is vele, mert gyerekekre mindig vágytam, egy harmonikus nagy családra, valami olyanra, amit nekem gyerekként nem sikerült megtapasztalnom. Azt hittem, majd én megmutatom, majd én összerakom, majd nekem sikerül egyben tartani azt, ami nekem nem adatott meg. És közben valahol mélyen ott motoszkált egy kis hang, hogy ez nem az a történet, amit én magamban mindig is írtam. Nem biztos, hogy vele akarok élni. Nem biztos, hogy így. Nem biztos, hogy ez az élet az enyém. De hát az emberek így szokták… szóval hát szokjam én is. Aztán egyszer csak elkezdtek repedezni a falak. Először csak finoman. Aztán egyre látványosabban. Mintha homokra építettük volna. De azért tartottam. Tartottam több, mint 25 évig. És még ma is tartana talán, ha csendben maradnék, ha elhallgattatnám azt az egyre erősebben kopogó belső hangot, hogy „Katica, ez nem az, amire te vágysz.” Aztán jött a karrier válság. Meg az önismeret. A terápiák. A felismerés, hogy nem csak a házasságban nem vagyok a helyemen, hanem sehol. Mintha az egész életemet kívülről nézném. Mintha valaki más életét próbálnám élni jó kislányként, jó feleségként, jó anyaként, jó tanítóként — csak valahogy sehol nem találtam benne magamat. Úgyhogy elkezdtem bontani mindent. Mintákat, szokásokat, régi szerepeket, amiket évtizedekig cipeltem. Karriert váltottam. Vállalkozni kezdtem. Ráálltam arra az útra, amit mindig is éreztem magamban, csak nem mertem kimondani. És közben még mindig azt mondogattam magamnak, hogy „jó, hát a gyerekek miatt tartsuk egyben, nekik azért így jobb”. Aztán eljött a nap, amikor már nem lehetett tovább. Egyszerűen összeért bennem minden. És kimondtam: ennyi volt. Elváltam. Beborítottam mindent, ami addig az életemnek látszott. Új alapokra tettem a kapcsolatomat a gyerekeimmel. Új szakmám lett. Új munkahelyem. És új lábam a földön. Az én lábam. Egyedül. És szárnyaltam, fellélegeztem. Sokáig azt mondtam: semmi nem változott a válás után, csak most már egyedül fizetem a számlákat. És én viszem az autót szervizbe. De valójában minden megváltozott. Mert én változtam meg. És hiába jöttek új férfiak, új kapcsolatok, a magány mélyen bennem maradt. Fájdalmas volt ráébredni, mennyire egyedül éreztem magam akkor is, amikor valaki átölelt. Elfáradtam erősnek lenni. Elfáradtam abban, hogy mindent egyedül vigyek, hogy a hegy tetején álljak, és bizonyítsak — olyasmit, amit már senkinek nem kellett volna bizonyítanom. Közben megérkezett az a vágy is bennem, hogy én is be szeretnék állni valaki mögé. Hogy ne egyedül tartsak meg mindent, hanem legyen valaki, akivel egymást lehet támasztani. Akivel lehet valami közöset építeni. Aminek részese lehetek. És közben kialakult körülöttem egy olyan közösség is, amiben tényleg jól érzem magam. Ahol megtapasztaltam, milyen az, amikor tartanak, amikor számítok, amikor van helyem. Mégis, valahogyan ez sem volt teljes. Mintha belül érezném, hogy valahol még van tovább. Megérkezett bennem a nyugalom is. Időnként olyan erősen, hogy bele tudok simulni a mindenségbe. Hogy érzem, milyen pici vagyok benne és milyen jó így. Hogy szeretnék a nagy egésznek a része lenni. Egy pici fogaskerék, ami csendben, stabilan működik. Ott, ahol dolga van. Ahol helye van. A közösségben ezt már sikerült megtapasztalnom. Azt, hogy valami nálam nagyobbnak részese lehetek. És most már csak arra várok, hogy megérkezzen az, aki mögé jó beállni. Akivel együtt építhető egy élet. Akivel valami közöset alkotunk, aminek a része lehetek. Akivel én a helyemre kerülhetek.
Danók DánielHiszek a zöldben! Hiszek a természetben! Hiszek a két kézzel építésben! Hiszek a teremtésben és a teremtő erőben. Hiszek abban, hogy a modern technológiai vívmányokkal, eljárásokkal olyan harmonikus együttélést tudunk teremteni a természettel, amelyet meg nem hódított a föld! Ehhez alázat kell! A szükséges, kényelmes és fenntartható létmód felismerése és megtapasztalása. A kizsákmányolás kétoldalú. Mert akitől elveszek és nem adok semmit, attól idővel a semmit sem tudom elvenni. Két kézzel, pici lépésekben teremtek. Szinte észrevétlen, de maradandó. Egy javított polc, szék, egy lefestett fal, egy megépítettem fészer. Csavarok, föld, gipsz, cement, vas. Ezek a földből vannak. És szeretném a felhasznált anyagokért cserébe segíteni lélegezni, inni, enni és létezni. Ehhez keresem a formát, ahogyan ezt csinálhatom. Keresem és próbálkozom. Csinálom. Ami csak elképzelhető nekem, úgy próbálom. De nem működőképes. Nem tiszta eléggé, nem látható…
Beáta SebesMi van mikor visszacsúszok? Hónapok óta vagyok egy gödörben. Voltam már korábban ilyenben, válásom után 7 éve, ez most más. Akkor szenvedtem sokat, aztán valahogy saját erőmből kimásztam belőle. Önbizalmat adott, löketet adott, energiát, hogy folytassam. Kapcsolódások, szerelmek, aztán egy újabb gödör, életközepi válság tán. Átmentem 6 órába 2 éve remélve megtalálom a hivatásom. Párkapcsolatom totál átalakult, nyílt az "olló" közöttünk. Majd ez év elején, jött az ÉLET és billentett egyet, közös megegyezéssel megszűnt a munkaszerződésem. Nem fogtam fel tragédiának, hittem, hogy ez egy segítség nekem. Elkezdtem tanulni, mert a régi vonalat amit 25 éve csinálok, már nem szeretném folytatni. Aztán megszületett ismét az elhatározás, hogy véget vetek a párkapcsolatomnak. Utóbbi 2 éve 3szor megtettem, aztán mégis visszarendeződött... Most, mikor pár napja már láttam a fényt a gödörből mert haladtam felfelé, zúdúlnak a kövek rám és visszacsúszok. Most nincs erőm újra a mászásra. Fagyott állapotban ücsörgök, épp arra elég az energiám, hogy életben tartsam magam. Egyáltalán segíthet ebben más nekem?
Melinda MolnárIgen ez nàlam is pont így zajlik az a meglàtàsom hogy a föld egy felemelkedésben van ezêrt született le annyi segítô lêlek pont erre az idôszakra.A vàllàsok pedig azért vannak hogy tudj jobban a feladatodra fokuszàlni !
0
- Beáta Sebes
Kedves Gabi, de jó, hogy írod a takarítás dolgot 😊. Nálam is ugyanez van. Sokszor mikor takarítok, JELEN VAGYOK, így kizárva a zakatoló gondolataimat, jönnek a felismerések/intuiciók 🙏. Hajrá rendteremtés kívül/belül 💃
0 - Beáta Sebes
Kedves Stella 😊, nekem ebben a helyzetben egy Női kör segített 👭👭👭 Ott kaptam konkrét tanácsokat, megtartó közeget és rájötten nem vagyok egyedül ezzel és kivirágoztam 🌼. Nőként tudtam jelen lenni a férfias közegű munkámban, akkori kapcsolatomban. Hajrá női kapcsolódások 💃
1 
Györkei MátéAz imént töröltem az összes "tapasztalat-kártyámat". Újra olvastam őket, és gondoltam, hogy csinálok egy frissítést, de aztán elfogott az érzés, hogy "ugyan mit is írhatnék?"... Valahogy akármit írnék, felületes volna. Mert ha komolyan veszem önmagam és a tapasztalataimat, akkor ezek olyan ontológiai élmények, amelyekről nem igazán tudnék itt méltó módon írni. Vagy akkor marad a felszínes "képzeld én is..." típusú megosztások, amelyek talán csak a bennünk élő "me too" üzemmódra elegendők... Ez viszont nem én vagyok. Korábban élt bennem valamiféle "tanító", aki azt hitte, ha bölcs modorban írja le tapasztalatait, akkor az majd tiszteletet ébreszt, és követni fognak, szóval volt bennem egy önhittség, hogy majd én másokon segítek... Nos, ennek is vége már. Így hát "tapasztalat-kártyát" nem írok... Dilemmákat talán annál inkább...