Humania lényege az a megfigyelésünk, hogy tapasztalatok őszinte megosztása által automatikusan vagyunk idegenek számára is hitelesek. Nézz szét – és kapcsolódj azzal, akinek a megosztása megérint!
Típus, Témakör, Férfi/nő, Város, Előfizetések
Lépj szintet!
Humania az őszinte önfelvállalás platformja. Azoknak szól, akik belefáradtak abba, hogy megfeleljenek, és készen állnak rá, hogy az igazi önmagukat kezdjék mutatni.
Humania alapja az a felfedezésünk, hogy aki meri megosztani az élettapasztalatait és aktuális dilemmáit: támogatásra talál, mélyebb kapcsolatai születnek, az élete jobb lesz, párkapcsolata működni kezd. Mindannyian tökéletlenek vagyunk... Ennek megmutatása döbbenetesen felszabadító, sőt csodákat eredményez!
Valódi emberek. Valódi kapcsolódás. Akár álnéven is. Vár.
Sose volt kérdés, hogy egyszer apuka szeretnék lenni és az se, hogy másképp akarok az lenni, mint az én apukám volt. És amikor megtörtént, akkor minden ösztönösen jött és sose féltem. Azt továbbra is nehéz elfogadnom, hogy már nem művelhetem az apaságot minden nap, de talán épp ezért annál jobban élvezem minden percét. Az apaság az, amiben most a legboldogabb, önazonos és a legőszintébb tudok lenni (akár önmagamhoz is), mert a gyermekemnek nem érdemes hazudni és sokat tanulhatok Tőle :-)
3 szó szerepel már 5 éve előttem, ha leülök az asztalom elé:
1. A fiam neve
2. Család
3. Önmagam (korábban ez az "Egészségem" szó volt)
Most az a célom, hogy ezeket tartsam szem előtt és max. közben dilemmázok, hogy változtassak-e a sorrenden. :-)
És igen... keresek hozzá Valakit, aki Velem tart... :-)
Adott egy férfi az életembe akinél az elejétől fogva azt éreztem, az volt a belső megélésem hogy nekem ő az “igazi” férfi, nekem dolgom van, lesz vele. Telt az idő, hol közelebb hol távolabb kerültünk egymáshoz, hullámzott a kapcsolatunk, de sokszor volt érezhető az hogy mindig mindig visszatalálunk egymáshoz! 3 év telt el azóta hogy ismerem, az elmúlt fél évben kezdtem azt érezni hogy adok adok, kezdek elfáradni, és nem igazán tudom mit tegyek. Próbáltam magamra fókuszálni,nyitni más,új dolgok, emberek felé,elengedni a dolgot,az elképzeléseim, hiszen akármennyire szerethetsz valakit ha az élet stagnál közbe és neki a karrier(jelenlegi élethelyzete) most fontosabb mint te!
Mikor elengedésben voltam és már nem ő volt az életem középpontjában, akkor elkezdett jönni, akarni, komolyabban venni, teperni, de én amit görcsösen akartam évekig és nem jött, majd pedig elengedtem ezeket a dolgokat, hirtelen elkezdtek a dolgok változni,viszont nem tudtam mit kezdeni vele, olyan hibákat, bántásokat okoztam az előtte bennem okozott kérdőjelek és fáradalmak miatt, hogy most elúszni látszik a dolog, pedig mélyen még mindig azt érzem hogy nekünk dolgunk van egymással, és nem görcsös ragaszkodás van hanem zsigerileg érzem hogy vele nekem jó!
Erős, határozott nő vagyok, az életem képes vagyok egyedül megoldani. Közben pedig szeretném önmagam megmutatni, hibáimmal együtt. A "sors" folyamatosan hasonló dinamikájú kapcsolatokat kínál. Nem értem hol a hiba a "készülékemben".
Senkit nem lehet szerelembe szeretni.
Megpróbáltam, de részsikerek mellett mégiscsak elbuktam. Mégsem érzem feleslegesnek azt a három évet. Átalakított, érzékenyebbé és figyelmesebbé tett. Egyszerűen jobbá lettem. Kifelé is és befelé is.
Viszont mostmár én is fontos lettem magamnak :)
A helyzet ugyanez. 3 év, "igazi" nő, dolgunk van egymással stb. Neki - a házasságát kivéve - 2-3 éves kapcsolatai voltak. Kezdem érteni (vélni), miért. Bár én egyelőre ott tartok, hogy elengedésben vagyok, már nem érzem, hogy jönni fog. Akinek más fontos, több kell, annak nem elég, ami van. Aki magával sincs rendben, az a kapcsolatával sem lesz.
Én is elfáradtam. Mindig adni, és csak szeretetmorzsákat kapni, már nem engem szolgál. Le kell tennem - ezt érzem. Pedig vele tényleg jó volt.
Szia Edit! Az összeköltözéses gondolataidra reagálnék: nem biztos hogy olyan rossz az hogy nem éltek együtt. Ha minden nap beszéltek az szorosabb, gondolj bele mennyi ember él egymás mellett rutinból. Ha választanom kellene inkább azt választanám hogy külön éljünk de beszéljünk minden nap. Ennek is lehet jó oldala, ha más szemszögből nézed.
A ráció halála vagy a Lélek sötét éjszakája Nekem ez az év így kezdődött. Január 1-én éjszaka tört rám, nem sokat kopogtatott csakúgy berúgta az ajtót. Másfél óra alvás után, amit két részletben tudtam csak végigszenvedni többször már nem jött álom a szememre. Hiába próbálkoztam megnyugodni félelmek, rossz érzések törtek rám annyira, hogy ha már csak lehunytam a szememet abban a sötétségben is féltem.Jöttek mindenféle gondolatok, a múltat és a jövőt sem tudtam elviselni, azt hittem na itt a vég, de legalább is megfogok őrülni. Csak a jelenben a mostban volt megnyugvásom, minden információ,gondolkodás még mélyebbre sodort. Nem tudtam mit tegyek egyedül az éjszakában, kerestem a megoldást, de a legjobb volt ha semmit nem tettem csak hagytam, hogy történjen, aminek történnie kell. Abban biztos voltam nekem pszichológus kell, mert ezzel egyedül nem bírok. Délelőtt kimentem az utcára minden és mindenki olyan szépnek tünt. Ki voltam egyezve a világgal, ahogy megszűntek a félelmek, de hamarosan sötétedni kezdett. Hogy fogok nekivágni az újabb éjszakának.......??
Alapvetően könnyen fogalmazok. De most nem is tudom hogy kezdjek hozzà. Meg miről is akarok valójàban írni.!?
Valamelyikőtök talán hozzám szól….vagy én szólítom meg, a közössel.
Vagyok én, aki màr kezdi kiismerni magát. Ismerem magamból azt, hogy hol megy könnyen, hol nehezebben. Tudom màr mi az ami nem, ami nem èn vagyok, nem nekem való. Èrzem, hol van az igen.
Hiàba mondom, vagy tudom, hogy èrtek egy csomó mindent, van mèg amit nem. Ès mégis tudom. Van ő, van 6, 7 éve, hogy jön. Hozzàm. Van egy közös tevèkenység is, amiben èn is segítem.
Amit érzek belőle, az sokszor a békétlenség. A volt feleséget “ki kell fizetnie.” Kölcsönök, amik nyomasztják. Hitel. Két lànya van, egyikkel sem jó a kapcsolat. Ès tudom, hogy gyerekkènt tàvolodni kell a szülőktől, én is tettem, de most azt az oldalt nézzük, ahol ő van. Egyedül. Egyedül mindennel. Nem vàgyik már úgy kapcsolódni senkivel, mint előtte. Nyugalmat akar, miközben ő nem nyugodt. Látom.
A múlt hàzàtól most szeretne megválni. Egyik reggel azzal kelt, hogy elég. Bútorok, ház menjen. Csak kötik. Az újat pedig egyedül tervezi. Tőlem 300 kilómèterre. A lànya tud rólam, de nem fogad el. Vádaskodik az apja felè mindennel is. Ő pedig nem “vèd” meg engem. Inkàbb letagad. Alapvetően békém van ezzel, de van, hogy nem. Abból pedig vita lesz.
Kèrdezhetem, hogy mi van ilyenkor vele ? Mièrt van az, hogy minden nap hív, sok mindenben hallgat ràm, szeret velem, az együtt működésünket is, de nem vagyok benne az új tervezésbe. Amikor jön, mindent hoz. Ételt, italt, kutyàknak szintén. Kezem fogja, reggeli köszönés nem marad el, mert egy napra vàlasztunk.
A jóság halálát alig engedi meg mèg.
Ez így röviden. S tudom, hogy èn nem vagyok még Nő. Várok, kivàrok, vagy nem. Őt bàntani felesleges. Ezt is tudom.
Ide nincs recept, csak az idő.
Magamra reagàlva : Azt írtam, a fèrfi az új életszakaszàban nem velem tervez. Ez így nem teljesen igaz. Mert telefonon napi szinten kapcsolódunk, és ugyanúgy jön hozzám. Az összeköltözés lehetősége nincs meg benne. Ami tulajdonképpen bennem nincs mèg megerősödve. Hiszen ezt a helyzetet is én magam teremtem. Csak egyvalamiről “dönthetek”, hogy adok továbbra is neki, vagy nem. Az engem választ majd totálisan pedig akkor fog eljönni, ha valóban azt csinálja majd, amire született. Erre pedig vannak már bőven utaló jelek, próbálkozások. De lehet, hogy sose jön el. Az a tapasztalatom, hogy ezt az összeköltözünk sztorit nekem teljesen figyelmen kívül kell hagynom. És megy. Már békém van ezzel, mert nem ez számít. Ami számít, hogy “segítettem”, vagy legalábbis részem volt abban, hogy változtat. Ehhez nem csak úgy jutott el, hogy megsimogattam a fejét, hanem valószínű az is kellett, hogy “jól oda mondjam”, hogy valóban találkozzon a halogatásával. Hogy kezdjen már bele halni abba, hogy nem változik semmi.
Ami “nem tetszik” olykor, azok a közelében élő férfiak megnyilvánulásai felé. Amikor azt hallom, Csabi azt mondta, hogy tényleg nem érdemes senkinek segíteni, mert hálátlanok az emberek. Ebből is látszik, hogy ott van mèg náluk a sèrtettsèg, az arrogancia.
A szeret mindent, elfogad mindent, az a látàs, hogy a világban rend van, az még “várat” magára, hogy felbugyogjon belőle. Nehezen engedi meg a “hibát.”
Isten rendel mindenkit egy másikhoz. Van, hogy egy órára, egy napra, 3 évre, mindegy is. Mindegyikből kincset nyereg, ha csak tudok figyelni. A halálra analizáljuk a helyzetet, a férfit…stb, az egy idő után feleslegessé vált számomra. Néha még “tàmad”, de szüksètelen. Tapasztalàs van. Megèlès. Ès az mindig olyan, amilyennek én látom. Önmagában semleges. Ahogy nézek, olyanná lesz. Az sem mindegy, honnan nèzek. Melyik helyről nézek.
Spontán létezni jobb, mint gondolkodva. Bízni, ràhagyatkozni a nagyobbra jobb, mint félelemből találgatni.
Attila Pató
Alexandra Kerti
Balázs
Schlotter Edina