Tot Viktória1,5 éve élek egyedül, és gondoskodom sajat magamról először az életem során. Emlékszem, amikor a szakítás után átmeneti szállásomon ülök egy kis szobában, egy ágyon, idegen cuccok között. Úgy láttam és éreztem, hogy a szoba egyre kisebb lesz, a falak össze fognak szorítani, és egyre kevesebb a levegő...aztán észrevettem, hogy kapaszkodok...saját magamba. Átöleltem magam, megfogtam a kezemet, egyiket a másikkal... Ott kezdődött el igazán az önismereti utam, a kapcsolódásom saját magammal. Általában hajlamos voltam a nehéz érzéseim elől elmenekülni, pl. sorozatnézéssel, szórakozással, aztán egy beszélgetős műsorban megragadt egy kérdés bennem: Mit tennél, ha látnál az utcán egy síró kisgyermeket? Hát oda mennék, és próbálnék segíteni, megkérdezném tőle, hogy mi a baj? - mondtam magamban. Mit teszel, ha TE szomorú vagy, vagy nagyon nehéz, mély fájdalom van benned? Jól kisírom magam, vagy elmondom egy barátnőmnek, ha éppen nem szégyenlem magam, de általában ennyi, itt megállok. És bekapcsolok valami háttérzajt, vagy pótcselekszem - futott át rajtam a felismerés. Azóta leülök a fájdalmam mellé, a szomorúságom, vagy haragom mellé, és megkérdezem miért van itt? Miben tudok segíteni?
0
Mihály Mészáros48 éves vagyok. Van egy csodás kisfiam, anyukával szétmentünk, de nagyon jó maradt a kapcsolatunk. Van aranyos kutyám, szép helyen élek, vannak terveim, igaz barátaim, de mégse kerek az egész! 40 éves koromig egy sikerorientált egocentrikus boldog embernek hittem magam nulla önismerettel és önkritikával. 40 éves koromat igazan megünnepeltem számos élménnyel utazással, stb. Úgy éreztem, hogy minden rendben van körülöttem, az élet kegyes hozzám, “király” életem van. Aztán egy év múlva jött a reccs!!! Pár hónap alatt elvesztettem a testvérem, a nagyon jó munkám, a cégem, az egzisztenciám, és végül szakítással 7 éves kisfiammal a családomat is. Cserébe kaptam idős összeomlott szülőket, egy stroke-t kapó édesapát, egy problémás lelkileg instabil kamaszt a tesómtól rám maradt gyerekét (anyuka is meghalt korábban). Egy Covidot állás nélkül. És még egy extra csomagot ami nem publikus, de nem kívánom azt se senkinek. Összeomlott az addigi felépített életem. Volt minden, mély depresszió, önsajnálat, harag a világra és a világgal, önbecsülés teljes hiánya, elfojtott aztán extrán kiventilált düh, munkanélküliség. Szerencsére semmi szerhez nem nyúltam, párszor leittam magam. Ebben erős voltam, inkább túlsportoltam magam. Évekig estem keltem. Egyik szarból léptem bele a másikba. 5 év alatt 9 költözés/házkipakolás. Közben lett egy párkapcsolatom, ami nagyon sokat adott emberileg, tartott amikor már én se akartam magam tartani. Adott és támogatott mikor már nem hittem magamban. Extra érzelmes és hullámzó volt. Sok mély élménnyel sok jóval, de számos szakítással, és vitával. Akkor, kérésére (amiért örökre hálás leszek neki) 4 éve kezdtem el önismerettel foglalkozni, teraphoz járni, családállítás, iszonyat sok könyv és podcast. Hol jobban hol kevésbé, hol hívőn hol elutasítóan. Lassan enyhébb lett minden, az új életünk lassan megalapoztuk, magam mögött hagytam a “kupac zömét” és jobba lettem magammal, de nyomot hagyott rajtam sok tekintetben az a pár év. Csökkent Koncentráció, higgadtság, türelem. Más lettem!! Ez idők alatt közben elment két babánk, és ezt is túléltük. Aztàn végre sikerült közös új házba költözni, és elindulni egy közös élet felé. (Addig 5 évig külön éltünk, ingáztunk egymás házai között) Aztán a költözés után két hónap múlva egyik napról a másikra elhagyott. Ez volt egy éve…. Sok nehezet kellett feldolgoznom, de ez fájt mind közül a legjobban…. De bármi fájó kimondani kellett!! Egyedül kell lenned magaddal ahhoz, hogy megismerd magad, rájöjj a hibáidra, rossz kapott és hozott mintáidra, sémáidra, hibás gondolkodásodra. De erényeidre és igazadra is! Ami nem öl meg az megerősít. Óriási és igaz mondás! Tanulom magam és próbálok jóba lenni magammal. Örülni a kicsinek, értékelni ami van, hálásnak lenni olyanért amit természetesnek veszünk, de nem az!! A MOST-ba lenni-t tanulni!! Jobb emberré válni, áttranszformálni hibást jóra vagy legalább jobbra. Olykor nehéz, van, hogy hullámzik. De ezekbe a fájdalmakba ismered meg igazán önmagad, mégha rohadtul fájdalmas is!! Most már sokkal jobb! De ehhez kell az idő, és még több. Türelem és kitartás, és valami addig életbe tart és motivál……