Inczédy EditKeresem a boldogságot. Még mindig. Mégis zsigerileg felismerődött bennem, hogy a kereséssel nem jön el. Vagyis eljön, de pillanatokra. Sokkal igazabb lett számomra az, hogy nem kell keresni, mert már van. Ha nem törekszem rá, hanem “csak” vagyok, akkor az vagyok. A boldogság vagyok. A szeretet vagyok. Mèg nem tudok így maradni folyamatosan. De minél nagyobb a kín, amit átélek, azutàn “mèlyebb” a csend. Mintha “csak” meg kellene “állni”, s hagyni lenni a mindent is. Valójàban az ami törtènik, az nem tudna le hangolni, nincs hozzá ereje, mert az egy történés. Semmi több. De ahogy azt én lefordítom magamnak, az már tud hatni. Minden attól függ, hogy nézek rá. Mit látok meg benne. Pillanatokra meg van az, amikor körbe nézek, s mindenhol mindenben az áldást látom. Azt látom, hogy minden a helyén van. Mèg a rosszul beütött szög is, ami leveri a vakolatot. Kiderül, nem is rosszul lett beütve. Hálával nézni mindenre. Ez lesz a “megoldás”.
1
Beáta Sebes💚 Tegnap (augusztus 2) olvasván a történéseket és lakossági felhívásokat ⚡️💧 elkapott a PÁNIK. Mi lesz velünk ha rosszabbodik a helyzet? Aztán megnéztem a közösségi médiába pár javaslatot olyan emberektől akiket követek, hitelesnek találok. Ott meg ömlöttek a rosszindulatú kommentek, ami nagyon ELSZOMORÍTOTT, még mélyebbre vitte a hangulatomat. Este elmentem sétálni 🚶♀️, míg kint voltam elterelte a figyelmem, aztán újra vissza zuhantam. Lefekvés előtt meggyújtottam egy gyertyát és csak néztem a lángját 🕯. Egy idő után megnyugodtam, ismét a BÉKE érzése töltött el és az a fajta BIZALOM, hogy úgy lesz ahogy a MINDENHATÓ akarja, így lesz jó 🙏 💚
ZitaMilyen hatással lehet az életedre, ha felteszed magadnak ezt az egyszerűnek tűnő kérdést: "Örömet okoz-e ez nekem?" 31 éves voltam ekkor, egy 4 és 5 éves kisfiú édesanyja, kívülről tökéletesnek tűnő élettel. Egy gyönyörűen, a saját ízlésem és terveim alapján felújított kertkapcsolatos lakásban éltünk, szomszédban az erdő, alattunk a város zaja, elvehetetlen full panoráma. "Nem dolgoztam" az első gyermekünk születése óta, "csak" neveltem a gyerekeket és vittem a háztartást, megteremtettem az otthon melegét, a fészek biztonságát. Hobbiból futottam - nagyon hosszú távokat, egy idő után már edzővel, versenyekre is járva, de ez talán majd egyszer egy másik kártya témája lesz -, utazgattunk, nagyszülői segítséggel tudtunk kettesben is időt tölteni a gyerekek édesapjával. Én gyakorlatilag gyerekkoromtól anyának készültem, mindig is imádtam a gyerekeket, legidősebb lánytestvérként a 9 és 11 évvel fiatalabb féltesóimat, majd barátok pici gyerekeit is anyáskodva terelgettem. Szóval, mint azt írtam, látszólag tökéletes és gondtalan volt az életem... Egy napom szembe jött velem egy könyv a japán Marie Kondo módszeréről azzal kapcsolatosan, miként tegyen az ember egyszer és mindenkorra rendet az otthonában, fizikai környezetében. Azt még nem említettem, de én mindig is nagyon pedáns és már-már mániákusan rend- és tisztaságszerető és igénylő ember voltam, ha vendégek jöttek hozzánk, sosem értették, hogy lehet két kicsi gyermek mellett is ilyen makulátlan a lakásunk (vannak előnyei a gyermekkorból hozott "könyörtelen mércéknek" ugyebár). Szóval nekem ezzel sosem volt gondom, de mégis valahogy megfogott az egész elképzelés, vonzott a minimalizmus is, hogy kevesebb, de jó minőségű, számunkra értékes tárggyal vegyük körbe magunkat - az én gyerekeimnek pl. nem volt rengeteg játéka, millió plüsse és ütyürmütyürje, igyekeztem nem túl sok vizuális ingerrel körbevenni őket, kiindulva magamból, mert én ezekre elég érzékeny vagyok. A KonMari-módszer központi kérdése, amelyet feltesz magának az ember, amikor a tárgyai között válogat: "Örömet okoz-e nekem ez a tárgy?". Egyszerűnek tűnik, mégis számomra borzasztóan nehezen megfogható volt, ugyanis rájöttem, hogy gyakorlatilag fogalmam sincs, hogyan is kellene ezt az örömet éreznem, illetve egyáltalán mi az, ami nekem a jelenlegi életemben örömet okoz?! A módszert egyébként nagyon szeretem, Magyarországon elsőként el is végeztem 2018-ban a hivatalos KonMari tanácsadói képzést, és aztán el is kezdtem egy vállalkozást felépíteni erre az amazon korszakom során, mert hogy ami ezután következett, az talán nem meglepő: amikor az ember a tárgyai között ilyen szemmel válogat, úgymond az "ÖRÖM" szemüvegén keresztül, mit tartson meg és mitől szeretne megválni, mi nem az élete része többé, akkor óhatatlanul elkezdi feltenni magának ezeket a kérdéseket az élete egyéb területeit, mint pl. munka, párkapcsolat, hobbik, stb. illetően is. Nem csak velem történt ez így, nagyon sok hasonló beszámolót hallottam és olvastam a világ minden tájáról olyanoktól, akik végigcsinálták ezt az akár sok-sok hónapig tartó folyamatot, mikor is a kategóriák egy bizonyos sorrendjét következő szó szerint az összes általad birtokolt tárgyat a kezedbe véve, azzal kapcsolódva "rendbe teszed az életedet". A mai napig hiszem és vallom, hogy a külső és belső rend kéz a kézben járnak, egymásra hatással vannak, és hogy az ember környezete, otthona sokat elárul annak a személynek a belső állapotáról. Szóval, 2017-18 során rendet tettem az otthonomban, és ahogy a gyermekeim édesapja később viccesen megfogalmazta, őt is "kikonmariztam" az életemből. Kb. egy év múlva külön költöztünk és azóta szülőtársakként, mára már baráti kapcsolatban és egyetértésben, váltott hetes gondoskodásban neveljük a kamasz fiainkat. Ez a szemléletmód segített nekem más szemmel nézni a saját életemre, és indított el a minták lerombolásának útján. Talán nem véletlen, hogy később azoknak a túlnyomórészt nőknek a párjai, férjei, akiket tanácsadóként támogattam a saját rendrakási folyamatunkban, némi gyanakvással és szorongással vették tudomásul, mikor egyszer csak beléptem az otthonuk bejáratán. :)
Joós IstvánNagyon furcsa tapasztalatom, hogy végül önzőnek érdemes lenni – hogy nem véletlen teremtett bennünket önzőnek a Jóisten, mert az önzés által lehet a minket akadályozó, a gondolkodásunkat átmenetileg szükségszerűen homályosító "rossz" dolgokon (hibás célokon) túljutni (az önzésben túlzásba esni, és ennek következményeit tapasztalni), és így az önzés által végül jó dolgok történnek, mert az önzés ÖNmagunkból KÖZösségbe, tehát egyre nagyobb örömbe vezet. Poklon át, persze, de dudássá születik az ember, ha csak meri az önzését, tehát Az Útját követni. Bátorság végül a valuta. ... Az önzés, tehát a függés evolúciója Az Út lényege – végső állapotunk, ahogy én most értem az ima, tehát az élet általi imádat, tehát az Emberfia. ... Szuper megosztás, köszi szépen!
- Zita
Köszönöm a hozzászólásodat István, többször is elolvastam és több rétegben is tudtam vele rezonálni. Mélyen megérintett, hogy az “önzés”-ről írtál, nekem ugyanis ezen a területen jelentős elakadásom, másképpen mondva adósságom volt. Gyerekként szülőktől, nagyszülőktől rengetegszer hallottam, hogy én egy “önző” gyerek vagyok, és a bélyeg önmagammal kapcsolatban mélyen belém égett. Ennek a külvilágtől érkező, belsővé tett kritikának köszönhetően évtizedekig rossz emberként, megvetéssel gondoltam önmagamra és természetesen a tetteimmel igyekeztem folyamatosan ennek az ellenkezőjét bebizonyítani. Megfelelési kényszer, önfeláldozás, saját szükségletek felismerésére, határhúzásra, “nem”-et mondásra való képtelenség, meghasonulás, megmentő komplexus (ami önmagában egy baromi EGOista dolog ugyebár), sorolhatnám, milyen műkődési módjaimat tudnám ide kötni. És igen, ezeken a “rossz” dolgokon úgy lehetett túljutni, hogy először is bele kellett végre abba állnom, hogy mi az, ami valóban rólam szól, amit magamért csinálok, ami nekem örömet okoz. Ennek a túlzásba vitele aztán szükségszerűen hozta magával a teljes összeomlást és ezzel együtt a felismerést, hogy ami nekem a valódi ÖRÖM, az egyúttal a KÖZös öröme is, hogy én akkor tudok jól lenni és harmóniában lenni MAGammal, ha része vagyok az EGÉSZnek és ebben a RENDszerben teszem a dolgom és hasznosulok. Egészen friss felismerés számomra, hogy miközben az elmúlt 4 évben a munkámban meg tudtam élni ezt a hasznosulás érzést – egy civil szervezetnél dolgozom -, addig a párkapcsolatomban még mindig gúsba kötöttek ezek a régi mintáim és hogy végül nem azért kellett lezárnom ezt a kapcsolatot, mert “én” nem kaptam meg benne a szeretetet és megbecsülést, hanem mert ketten együtt nem tudtunk hasznosulni, illetve én nem tudtam hasznosnak érezni már magam abban, hogy a másik felet a teljes összeomlás felé vezető úton tovább támogassam. Lehetséges az, hogy látszólag önzőnek kellett lennem ebben azért, mert legbelül teljes meggyőződéssel hiszem és tudom, hogy nekem azt a másik embert cserben kellett hagynom ahhoz, hogy én magam jobban hasznosulni tudjak? Szóval, hálásan köszönöm a megosztásodat István, megerősítettél abban, hogy jó úton járok.
Tas BaloghNagyon szépen leírtad azt, hogy éli meg a krízist az ember. Anno itt volt a Covid is ott is hasonló hangulat volt. A hitünk ilyenkor mérettetik meg a jóban. Isten nem véletlenül teremtett ebbe a helyzetbe minket célja van mindennek, de csak akkor ertjük meg a mi részünk ha felelősséget vállalunk. Össze kell fogni akármi is lesz, célokat állítani a közös érdek mentén. Szerintem most megvan rá a lehetőségünk közös célokat találni. Bennem is vannak folyton félelmek, kétségek, de amint teszek egy aprócska dolgot is már sokkal jobb minden bent és kint is. Jó, hogy tudsz kapcsolódni légy hálás ezért, nagy kincs.
Adrienn KanczSziasztok! Újonc vagyok az oldalon de most jött el az ideje hogy valami új dologba kezdjek! 6 éve egyedül nevelek két gyermeket és próbáltam próbálom egyenesbe rakni az alapjainkat! Egy dolog viszont nem megy a párkeresés valahogy mindig azok a férfiak jönnek ahol nem vagyok választva! Kapcsolódunk de mindig hajszál híján van hogy nem törtenik meg hogy kapcsolat legyen! Így úgy döntöttem új hobbiba kezdek és újra magamba keresem meg a válaszokat de már megtörtem ebbe is az állandó egyedüllétbe!Elkezdek biciklizni és profi szintre akarom húzni magam próbáltam társaságot keresni ehhez is de úgy látom egyedül kell menjek! Rájöttem hogy lehet jót fog tenni a fejemnek a lelkemnek!videóra akarom venni és vlogolni honnan indultam és mire fejlődtem most ez motivál! Tudom működtetni a manifesztációt is legutóbbi kapcsolódásom is így jött kértem kaptam de nem kértem szerelmet hozzá valahogy mintha az identitásom nem bírná el! Nagyon el vagyok akadva úgy érzem ebbe hogy nem jön meg akire igazán vágyom az a kölcsönös kémia vonzalom össze passzolás! Se társkeresőben sehol nem tudom hol kellene ezt becsatornázni!
Bagdi Kitti2 gyermekes anyuka vagyok. 13 év házasság után 6 éve elváltam egy óriási szerelem hatására. Azt hittem megtaláltam, amit mindenki keres és vágyik, de nem így lett. Azóta keresem magam, az utam…a párom, akivel együtt fejlődhetünk. Eddig még nem jött el…
1