Tapasztalatok

Noémi Telek

Az első Tinderes színpadra lépésem túl jól sikerült, ámde támadt kis galiba. Vagy áldás? Ki hogy éli meg. Beütött a covid. Úgy igazán. Totális lezárás. ‘Maradjon mindenki otthon’ – mondták. ‘Hú, baszki’ – mondtam én. De azt hiszem, épp jókor jött. Már épp kezdtem belendülni online. Persze, kényszerítettem magam a jobbra húzásokra; szó szerint volt egy kötelező ‘napi 5 jobbra húzás’ szabályom. Tiszta vicc.😄 Pikk-pakk sikerült egy következő áldozatot behúznom a francia gyönyör után. Nem tudtam, hogy áldozat, mert hát én az IGAZIT kerestem, ugyebár. 😄 Hát nyilván… Egyértelmű… 😏 A legjobb helyen, persze. De vak és világtalan voltam… viszont éledezni kezdtem erre a dologra. Addig csak bulikban csaptam le pasikra – szó szerint, a seggükre csaptam vagy csíptem, ahogy épp jól esett. De ez új volt. Totál idegen. Szóval történt aztán, hogy ez az új férfi írogatni kezdett. Az első pillanattól kezdve az agyamra ment. Nyilván több sráccal beszéltem egy időben, mert hát hogy működne ez a sz*r, ha nem így?! Ezért ‘okés, jó lesz ez’ alapon válaszolgattam. Viszont annyira nyomta az idétlen gifeket és béna poénokat, hogy végülis érdekelt, vajon ki is ő. Péntekre áthívtam magamhoz. Naivan… Azt hittem, én csak beszélgetni akarok. 😄 Geeez! Meg hát, hogy ő is. Ő jobban átlátott rajtam. Hogy hihettem azt, hogy borozgatni fogok és konszolidáltan cseverészni vele? Otthon. A kanapén. LOL. 😄 Nem is erről szólt ez, de brutál, mennyire hazudik az ember magának. Utólag teljesen elképedek magamon. Egy szó mint száz, dumálgatunk, borozgatunk… Róla kiderül, hogy alpolgármester egy pesti kerületben, és a jelenlegi külügyminiszter ügyvédbojtárja volt még titán korában. Pikk-pakk meg is tudjuk, merre orientálódjunk. 😁 Megoszt velem néhány covidos állami forgatókönyvet – imponál. De nem tetszik benne valami. Az agyamra megy a túlzó nyomulás, pedig hozzám sem ér. Sok nem is kell nekem, visz valami ösztöni (ördögi?)… végül valahogy az ágyamban kötünk ki. Olyannyira elkap engem a hév, hogy konkrétan leszakad az ágy… meg kell hagyni, nem volt egy strapabíró valami, de nah. Mire felocsúdtam, hogy mennyire belendültem, éjjel 2 óra volt, és már küldtem is haza szépen taxival. Az úton, a kocsiból csak annyit írt: ‘Te most effektíve kiraktál a lakásból. Kihasználtál.’ Van ez így… Egy ideig tagadtam magam előtt is, de igen. Nem érdekelt, ki mit gondol. Erre volt szükségem. Béna covid… Úgy tűnik, nem bírom túl jól a bezártságot. Megbolondít. 😏

Lendvai Katalin (Lenka)

Szeretek a magam /ura/Úrnője :) lenni. Szeretem szabadon beosztani az időmet, szeretek a saját céljaimért tenni. Szeretem az önmegvalósítást, a szakmai kiteljesedést a magam adta/szabta keretek között megélni. Szeretek annyi bevételre szert tenni, amit én tervezek. Szeretek viszont kapcsolódni és gyakorta dolgozom együttműködésben, közös projektekben és teszem hozzá erőmet, tudásomat jó ügyekhez. Ha nálad is időszerű a saját útra lépés, akkor várlak. A női önmegvalósítás nagy témám. A Mi-NŐ-ség Programot direkt erre dolgoztam ki.

Lendvai Katalin (Lenka)

Imádok Anya lenni. 4 gyerekkel lehetek az. Mindent is akartam megélni, amit az anyasággal meg lehet. Gerébágis otthonszülések, játszóház vezetés, alternatív, Waldorf óvoda alapítás ugyanúgy benne volt ebben, mint a hordozókendő felkötés tanítása vagy előadónak lenni Születés Hete programon. Természetes gyógymódok, vagyis éjjel bekenni illóolajjal őket, ha köhögnek, táncolni és énekelni a nappaliban velük, morogni a kamasszal, nagyokat nevetni, tervezni a jövőt, büszkén figyelni a szárnypróbálgatásukat...

Teca Makó

Ebben talán haladok. Válásom után 3 hónappal jöttem rá, hogy át kell alakulnom, ha új párkapcsolatot szeretnék. Persze a külsőmmel kezdtem. Elégedett voltam magammal, de nem tudtam kapcsolódni. Önkéntelenül kutatni kezdtem mi bennem az akadály. Tudom, hogy nem a megjelenésem. Tudom, hogy nem a képesség hiánya. Elhatároztam, hogy nem akarok olyan kapcsolatot, amilyenből kiléptem. Ehhez viszont nekem kell változnom. Így jutottam el a múlt feldolgozásának fontosságához. Belekezdtem. Nem a párkapcsolatomat elemeztem, hanem visszamentem a gyermekkoromba. Sőt vizsgáltam nagyszüleim, dédszüleim életét. Döbbenetes. Apróságnak tűnnek, de kísérnek. És ahogy felismerem és helyre rakom őket változom. És ezzel együtt változik a kapcsolat a családtagjaimmal. Nehézségeken át, de alakul. Munkahelyi, baráti, egyéb társas viszonyaim is. De néha nagyon hülye helyzetekbe kerülök. Iszonyú égő 50 évesen úgy élni, mint egy tinédzser. Mert most szerzek olyan tapasztalásokat, amiket már 30 éve kellett volna. Rengeteg a felismerés, de érzelmileg megterhelő. Még segítőkkel is. De csinálom, mert szeretném megtalálni a TÁRSAMAT. Azt már tudom, hogy előbb önmagammal kell, hogy békét kössek.

Ilona Kovács

A válásom volt a mintáim csődje, a mélypontom, amikor azt éreztem, kihúzták az addigi világomat a lábam alól, és mindent újra kellett terveznem, mert amit addig elképzeltem, a klasszikus család, a "boldogan élünk míg meg nem halunk" már nem valósulhatott meg abban a formában. Ennek már 8 éve, a kislányom 4 hónapos volt, a férjem lélekben már másnál, így nekem jobb volt a "biztos rossz" a hónapok óta tartó bizonytalanság helyett. Ennek köszönhetem, hogy ráleltem az erőmre, és megtapasztaltam, hogy egyedül is boldogulok és bármire képes vagyok. Ezután elkezdtek az elveim megdőlni, és sokmindent másképp kezdtem látni, mint addig. Ha ismerős a történetem, gyere, beszélgessünk! :-)

Tünde

Többször kényszerített rá az élet, hogy elölről kezdjem egy új úton. Nem az a bátor, aki nem fél, hanem aki tovább tud lépni a félelmei felett. Egyedülálló anyaként dupla felelősséggel a vállamon kellett minden rizikót felismernem és lépnem. Soha nem volt senki, akivel leülhettem volna ezt megbeszélni... de ha szeretnéd, én leülök Veled.

Molnár Anita

6+ éve dolgozom HR-esként, 2022-ben HR vezetői lehetőséget kaptam. Erre készültem évekig, nagyon tudatosan építettem magamat és a karrieremet már az egyetemi évek alatt is. Elhivatott voltam, hogy a munkavállalóknak jobb legyen, miközben én magam is "csak" egy voltam közülük. Rengeteget tanultam, tanulok most is, az alkalmazotti lét előnyeiről, hátrányairól, a munkahelyi kultúrákról, a munkavállalók közötti dinamikákról, a különböző személyiségek megjelenésről a munkahelyen és sajnos a toxikus légkörről és a toxikus vezetőkről is. Pontosan ezen tapasztalatok miatt döntöttem úgy, hogy szeretnék segíteni egyrészt a hasonló légkörben szenvedő alkalmazottaknak, - akkor is, ha esetleg a munkahely váltás éppen nem opció - DE, azokon a szervezeteken is, akik már felismerték, hogy ilyen légkör uralkodik náluk és szeretnének változtatni. Amennyiben neked is vannak elakadásaid a munkahelyeden, akár kollégákkal, akár vezetőkkel, jelentkezz, segítek!

Danók Dániel

Kipörgetés. Én így nevezem ezt a folyamatot. Fejben és tettekben is. Több tíz, de lehet, hogy egy pár száz "projekt ötletem" volt az elmúlt 6-8 évben. Eleinte papírra vetettem mindent, színeztem, formáltam, kidolgoztam őket, napok, hetek, hónapok alatt. Aztán kuka. Mert ezért vagy azért úgy sem sikerülhet. Így is lett. Később már a kidolgozott terveket megmutattam másoknak és utána mentek a kukába független a reakcióktól, mert Én tudom, hogy mi kell vagy nem a világnak... Hát... Nem egészen. Sőt nagyon nem. Minden apró piszlicsárénak tűnő dolgot kiteszek a világnak, de most is oda, ahol én úgy látom és érzem, hogy lehet belőle valami. Abban az állapotban, ahogy bennem van, kiforratlanul, kezdetlegesen. És jönnek a visszajelzések. Hogy kell vagy nem, de szinte azonnal. És amikor nincs bennem ilyen, mert az adott nap kipörgettem mindent ami bennem volt, megindulnak a visszajelzések, változások, formálódás. Egyszerre. Tisztázódnak az addig felvetett dolgok. Lassan, milliméterről milliméterre hullanak ki ezek a tüskék, ami zavar, amit úgy érzek megérdemlik a világ visszhangját. Ha kell, akkor megyek vele, ameddig tudok benne segíteni. Erőltetni feleslegesnek érzem, mert nem azért nem működik, mert nem magyaráztam elég jól, hanem azért, mert nem érdemes arra... Van amire lecsap valaki, hogy azt szeretné csinálni, ha halad és segítség kell, szól. Jó érzés, hogy hasznos, amit összegyűjtöttem az évek alatt és hogy látnak benne olyan lehetőséget, amitől fejlődhet, alakulhat a világ. Köszönöm!

Timár Tibor

Megérteni és elfogadni azt, hogy a gyerekem élete nem az én életem. Megérteni és elfogadni, hogy attól, mert az én fiam, nem az én tulajdonom. Mielőtt megszületett úgy gondoltam, hogy milyen jó lesz majd együtt dolgozni, együtt űzni extrém sportokat. Csalódott voltam, hogy Ő nem úgy látja a világot ahogyan én, csalódott voltam, hogy nem olyan lesz mint én. Tudtam, hogy baj lesz belőle, elvárásaim voltak, lépni kellett, éreztem nem vele van a baj hanem velem, az én világommal, az én nézőpontommal. Nem az övé működik rosszul, hanem az enyém. Kellett a terápia, kellett a segítség. Megértettem. Elengedtem. Csak néztem figyeltem, tapasztaltam, engedtem, hogy tanítson és én támogattam abban ami Ő. Most már tudom, sokkal több mint én, nyomába sem érhetek majd, pedig az én életem sem piskóta.

Bányász Dorottya

Csíkszeredában születtem, szüleim első gyermekeként, a kommunizmusban. A kétszobás tömbházlakás teli s tele volt élettel, vendégek, látogatók és családtagok adták a kilincset egymásnak. Itt lett lételemem az ismerkedés. A levesbe mindig tett édesanyám annyi laskát (tésztát) ahányan voltunk s még egyet, mindig még egyet annak aki betoppanna. Félelemmel kavarodott csodálat, izgalmas kíváncsiság jellemez ma is amikor nagyon könnyedén vissza emlékszem (kb. másfél éves korom óta) magamra, ott abban a hangos, zizi életben. Oázis volt, igazi oázis a szürke, nincstelen kommunizmus, vasbeton kockáinak színpadán, abban a kis blokk lakásban csodás színkavalkád volt. Szüleim őszintesége, vidámsága, nyitottsága, intelligenciája,kreativitása és tiszteletre méltó korlátaik is, olyan példa volt nekem ami lényem legmélyén határoz meg, csodás bölcső volt, hála érte!