Megosztásaid

• 

  Toók Eszter

  Egész eddig életemben, menekültem önmagam elől, mindezt persze úgy, hogy nekem se tűnjön fel olyan egyszerűen. Programok, találkozók egymás hátán és ezt persze nagyon élveztem. Mígnem teljesen kimerültem. A régi minta nem működött, elkezdett igényem lenni a csendre. Nagyon félelmetes volt, hogy most mi történik Velem. Mi ez az új működés?! Rájöttem, hogy önmagam elől menekülök, a félelmeim és fájdalmaim elől. És egyszercsak át fordult a kétségbeesés. Ahogy egyre jobban elkezdtem megengedni az érzéseimet (bármilyen legyenek is) egyre könnyebb. Egyre jobban tudom élvezni az életem újra. És nem azért mert annyi program van benne, hanem mert ÉN vagyok benne.

  #Helyem elfoglalása

  Tovább

  4
• 

  Bertalan Balogh

  "El-van-baszva az EGÉSZ" Egy újabb buli, egy újabb kaland, egy újabb kapcsolat, egy újabb iskola, egy újabb képzés, egy újabb ötlet, egy újabb terv, egy újabb tapasztalat, egy újabb erőfeszítés, egy újabb tars, egy újabb lakás, egy újabb település, egy újabb lehetőség, egy újabb ... egy újabb... mintha egy fraktálba keveredtem volna. Olyan érzes, mikor egy vasgolyót mágnesekkel a végtelenségig gyorsítanak. Megállni?! Mégis mikor vagy hol meg amúgyis hogy? Meghát minek? Hiszen bírom és meg lesz az eredménye. Csak még egy kicsit... Aztán már nem volt kicsit. A hétköznap is szupererőt követelt. Aztán inkabb neki sem álltam. Először az ígéretek maradtak el, aztán a kötelezetségek, aztán amiket szerettem. Aztán már azt is megkerdőjeleztem amit korabbán szerettem. Aztán azt, hogy valóban én szerettem-e. Akkor én mit szeretek? Mire van szükségem? Szükségem van egyáltalán valamire? Nem értettem. És lekfőkeppen nem tudtam mi következik. "Úgy" már nem megy, "így" meg nem jó. "Annyi energiát tettem az életembe akkor mégis hogy lehetséges, hogy el-van-baszva az egész?!" Dühös voltam és faradt. A fáradtság és a düh elegye először rémületet szült. Rémületből pánik lett, a pánikból tehetetlenseg, a tehetetlensegből vegül reménytelenség. Pedig "csak"kiégtem.
• 
• 

  Teca Makó

  Ebben talán haladok. Válásom után 3 hónappal jöttem rá, hogy át kell alakulnom, ha új párkapcsolatot szeretnék. Persze a külsőmmel kezdtem. Elégedett voltam magammal, de nem tudtam kapcsolódni. Önkéntelenül kutatni kezdtem mi bennem az akadály. Tudom, hogy nem a megjelenésem. Tudom, hogy nem a képesség hiánya. Elhatároztam, hogy nem akarok olyan kapcsolatot, amilyenből kiléptem. Ehhez viszont nekem kell változnom. Így jutottam el a múlt feldolgozásának fontosságához. Belekezdtem. Nem a párkapcsolatomat elemeztem, hanem visszamentem a gyermekkoromba. Sőt vizsgáltam nagyszüleim, dédszüleim életét. Döbbenetes. Apróságnak tűnnek, de kísérnek. És ahogy felismerem és helyre rakom őket változom. És ezzel együtt változik a kapcsolat a családtagjaimmal. Nehézségeken át, de alakul. Munkahelyi, baráti, egyéb társas viszonyaim is. De néha nagyon hülye helyzetekbe kerülök. Iszonyú égő 50 évesen úgy élni, mint egy tinédzser. Mert most szerzek olyan tapasztalásokat, amiket már 30 éve kellett volna. Rengeteg a felismerés, de érzelmileg megterhelő. Még segítőkkel is. De csinálom, mert szeretném megtalálni a TÁRSAMAT. Azt már tudom, hogy előbb önmagammal kell, hogy békét kössek.

  #Múlt feldolgozása
• 

  Bertalan Balogh

  "Ne próbald meghajlítani mert az lehetetlen. Helyette inkább próbáld elfogadni az igazságot, hogy nincs kanál...és akkor majd latni fogod, hogy nem is a kanál hajlik, hanem te magad." Gyermekként azt hittem mindenki így él. A szenvedelybetegség, problemák és konfliktusok hatarozzák meg az emberek mindennapjait amit ilyen-olyan erőfeszítesekkel de legfőképpen lemondással és önfeladással át lehet hidalni. Semmi esetre sem megoldani. Legfelejebb konzervalni valamit ami amúgy sokkal rosszabb is lehetne. Kamaszként nyilvanvaló volt, hogy tudom a megoldast. És ha rávezetem a környezetem, vagy példat mutatok, máshogyan választok, jobban elmagyarázom majd ők is megértik. És akkor én is szabad lehetek. Mert az örökletes betegségek, az alkoholizmus, az erőszak, a szegényseg ilyen-olyan formában már generációk óta meghatarozták a szük- és a szélesebb család mintázatát. Ami, úgy éreztem engem is rabságban tart. Fiatal felnőttként tudtam, hogy választhatok mást. Csak nagyon kell figyelnem, hogy ne hibázzak, mert akkor szepillantás alatt ugyan ott találom magam ahonnan elkezdtem, amitől annyira félek. De ha én változok, majd a környezetem is fog. És lehetetlen, hogy ne legyünk kölcsönhatásban. Csak erősebbnek és kitartóbbnak kell lennem. Nem szabad, hogy beszippantson a rendszerem. Majd ÉN leteszem... Felnőttkent mar tisztaban voltam vele, hogy nem tudok megváltoztatni vagy jobb belátásra bírni senkit. Sőt, már hosszú ideje a saját felelősségem a múltam megírása. De ha szétszálazok, ha megismerek minden történetet. Ha megértettem, hogy mi miert történt akkor megértem majd magamat is. Hogy mit mért csinalok, érzek, szeretnék. Akkor kiválogathatom, hogy mi tetszik és mi nem. Mint hamupipőke a lencsét. Két-három év önismeret, dráma, csaladállítas, naplóírás...stb után már azt sem tudtam merre vagyok arccal előre. A múltam egyre nagyobb káosz, a jelenre nem érek rá, a jövőm még sehol. Az önismeret sokat segít a megértesben, de a megértés nem segített önmagában. A fent idezett jelenet a filmben a jővőbe tekintes előszobajában zajlik. A múlt megismerése és EL-fogadasa fontos, szükségszerű és elengedhetetlen ahhoz, hogy szembenézhessek a jövőmmel és rájöjjek nem a múltam determinál, hanem a nézőpontjaim. Azt hiszem FEL-adni sokmindent lehet, feladni egy kapcsolatot, egy problémát, egy lehetőséget...stb. A jelenemmelel és a jövőmmel kapcsolatban sokmindent FEL tudnék adni bizalommal a Jóistennek. De múltam más. Azt FEL-dolgozni tudom. Lepesről-lépésre. Apránként. Sokszor újrakezdve, újraértékelve ugyan azt. De szükséges és fontos, hogy bizalommal kijelenthessem megértettem, meg-értem a jövőm BE-fogadására.

• 
• 
• 

  Toth Ibolya

  A HIT Gyerekkoromban rendszeresen jártam Hittan órára meg Misére mert elvárták tőlem, úgy a neveltetésem, meg az iskola, voltam első áldozó mert kellett, így volt jó. Majd nagy nehezen Bermálkozo, emlékszem alig vártam hogy idáig eljussak akkor voltam hetedikes és ekkor voltam abban az időben utoljára templomban. Végre vége ennek, megkönnyebbültem. Nem hittem Istenben. Emlékszem elmentem a szomszéd bácsihoz és megkérdeztem tőle „Dénes bácsi van Isten és felnéztem az égre ?„ Azt mondta van Ibikém. De hol? Ott fent . Felnéztem újból de semmit nem láttam. Sok évre rá majd egy napon amikor az élet nehézségek sorozatát adta elkezdtem Istent magamtól keresni . Jártam bibliaórákra , Imádkozni tanultam ,bibliát olvastam, biblia körbe jártam. És Így kezdtem el Hinni hogy van egy magasabb tőlem aki ha ráhagyom életem vezetését arra vezet arra az útra ahol igazából lennem kell, járnom kell. Emlékszem arra az álmomra amikor egy széles út állt előttem és egy keskeny út, egy keskeny kapu rés . Én ezt a keskeny kapurést választottam álmomban reszkettem a félelemtől de mindennek ellenére a hívás erősebb volt mint a félelmem . Átjutottam a keskeny kapun. Tiszta víz voltam mikor felkeltem ,de Boldog először életemben. Ekkor választottam és fogadtam el Istent életem vezetőjének .Már nem én akartam jobban tudni mi a jó út nekem, hanem hagyatkozva rá egyre bátrabban és bátrabban. Így növekedtem Hitemben. Ekkor jelent meg és mondtam ki először a számon „ Hála Uram”. Mindig így imádkoztam: „ Istenem a Te kezed, legyen az én kezem , A Te lábad ,legyen az én lábam, A Te szemed, legyen az én szemem, A Te füled, legyen az én Fülem.” Majd ez a Hit erősödött bennem hónapról hónapra évről évre. Látva ,tapasztalva hogy van Isten ,lát, szeret ,segít ,mellettem van ,fogja kezemet. Hálát adva mindenért ami rossz volt az életemben és ami jó volt. Majd egy nap hajnalban egy átsírt éjszakán keresztül, a magány csontig érő marcangolásában. Felkeltem pirkadat volt és azt mondtam: „ Istenem átadom életem és legyen meg a Te Akaratod” A következő másodpercben egy vékony fonalszál indult ki belőlem a világ mindenségéig futott. Majd felkeltem és újból egy hatalmas megnyugvás és boldogság tört rám. Erről nem mertem beszélni senkinek mert azt gondolják megártott a magány. Ezek után nem is olyan sokára Isten oda vezetett ahova tartozom és akihez tartozom. Ma így Imádkozom: „Hála neked Uram amit adtál és amit adni fogsz”. Ezt naponta többször is tudatlanul majd egy felkérés által” Figyeld meg Ibi miket mondasz magadnak”tudatosodott bennem hogy ez az én Mantrám. Egy nap nem oly rég egy orvosi lelet eredményét kaptam meg.Elolvasva a világ megfordult minden és mindenki leállt csak Isten felé nézek aki mosolyogva fogja kezem és mondja” Gyere Ibi velem, ne félj.” Ekkor egy mondat fogalmazódott meg bennem: MOST a szívemből kicsordul a lelkem mélyéig ható Szeret ad ERŐT . Isten szeret. Isten bennem él. Hála Uram neked hogy vagy és hogy megismertelek és szeretetted elfogadtam.Így fogja az én Uram a kezem és vezet előre ahova mennem kell és ahol lennem kell.

• 

  Toók Eszter

  Az elmúlt nagyjából 10 évben a munkahelyemen a szabadságaimat arra használtam, hogy fejlesszem magam. Ha voltak is "pihenős" programok, akkor azok kimerültek egy-két hosszú hétvégében és azok is inkább kirándulós programok voltak. Folyamatosan úgy éreztem rossz helyen is vagyok, elkezdtem valamit, ami majd jól feltölt, aztán csak még jobban kivett belőlem. Tipikusan tagadtam mindent, nem akartam látni a valóságot. De gondoltam én "Áááá Velem ilyen nem történhet stb, hisz foglalkozom magammal, csak tudom mi a jó Nekem és, hogy mit akarok csinálni...." Nos, én azt tapasztaltam, hogy ebben égtem ki, hogy tagadásban voltam.... A folyamatos harcban, a folyamatos szétszakítottság érzésben... Semmi inger nem tudott megérinteni, falakat húztam, utáltam magam, a munkát és megutáltam az embereket is... Én, aki mindig csináltam valamit, imádtam az embereket, sosem gondoltam volna, hogy a legjobb tevékenységem az lesz, amikor bezárom magam mögött a bejárati ajtót belülről. A csendben, elkezdtem megengedni magamnak, hogy az legyen, ami VAN. Ha jókedv, akkor jókedv, ha rosszkedv, akkor az. És ha már "remete élet", akkor az... :) Mindegy... Nem harcolok tovább magammal. Élvezettel teszem azt, hogy újra tudok kapcsolódni. Bátorság kellett hozzá, hogy tudjak nemet mondani. Nem is mindig megy, viszont akkor dolgozom azzal, ami van és feljön. És ebben a megengedésben tud tisztán feljönni, hogy kit, s mit is akarok az Életemben.
• 

  Toók Eszter

  Már gyerekkoromban furcsa kapcsolatom volt a "más világgal". Mindig mélyen érintett, ha a lélekkel történt valami. Akkor azt mondták, hogy ez Isten. Elkezdtem hittan órákra járni, imádtam őket. Végre egy hely volt számomra, ahol izgalmas témák voltak érintve és válaszokat is kaptam. Aztán úgy volt, hogy meg is leszek keresztelve, de sosem jött össze a gyakorlatban, mindig volt valami. (Pedig még rokonok is vannak a családban, akik lelkészek. :) ) Mára már tudom, hogy ez azért történt így, mert akkor egy egyházhoz kellett volna tartozzak. Bezárult volna a szabad választás. Isten számomra nem az egyházban van, hanem bennünk lakik és mindenhol ott van. És Isten számomra egyenlő egy nagyobb hatalommal, amit jobban szeretek Sorsnak vagy Univerzumnak hívni.

  #Ima

• 51
• 52
• 53

Négy csodálatos gyermek apukája vagyok. 2 fiú és 2 lány, 11, 13, 21 és 22 évesek. Pontosan tudom, mit jelent az is, hogy valaki egy szem gyermek, mert nekem nincs testvérem, és azt is mit jelent 4 gyermeket nevelni, és megteremteni az ehhez szükséges feltételeket, anyagiakat, otthont.

18 év házasság után, 2017-ben történt meg életem eddigi legnagyobb tragédiája. Én azt hittem, hogy boldog családban élek feleségemmel és 4 gyermekünkkel egy gyönyörű otthonban, amikor is gyermekeim édesanyja bejelentette, hogy szerelmes, de nem belém, hanem valaki másba. És elindította a válópert, ami egy hosszú, több mint két éves folyamat lett, mert semmiben sem akart megegyezni velem, mindent is akart. Mélypontra került az életem, a hitem is megrendült, ahhoz sem volt kedvem, hogy reggel felkeljek és dolgozni menjek, értelmetlenné vált minden. Ebből a helyzetből kellett felállni, és közel 50 évesen egy teljesen új életet kezdeni. Még ma sem könnyű azt elfogadni, hogy gyermekeimet csak kéthetente hétvégén láthatom, de sikerült az újrakezdés a párkapcsolatban, a gyermekkel való kapcsolatban, a munkában, az új otthonunk megtalálásában, a hitem megerősítésében és egy új cél megtalálásában. Ez az átmenet nem volt könnyű, de a jövő most már reményteljes újra.

Nekem nagyon sok kanyarral sikerült csak megtalálni azt a munkát, amit igazán szeretek és ami lelkesít. Sok vargabetűvel jutottam el idáig. Jól mutatja mindezt, hogy eredeti szakmám villamosmérnök, amiben egy percet sem dolgoztam. Bárcsak lett volna valaki a középiskolás éveim végén, aki segített volna abban, hogy milyen irányban induljak el, és hogy mi alapján válasszak szakmát, karriert. Ha nem szeretnél éveket elveszíteni a kereséssel, ha nem akarod azt, hogy a munkád csak és kizárólag a pénzkeresetről szóljon, mindenképp érdemes a benned rejlő potenciál alapján karriert választani. Az én tapasztalatom az, ha valamit szeretsz csinálni, akkor arra időt szánsz, amire időt szánsz, abban egyre jobb leszel, sőt, átlagon felüli tudást, tapasztalatot szerzel benne, amiből végül nagyon jól meg fogsz tudni élni. Nekem az segített, hogy a mentorom segítségével felfedeztük a bennem rejlő potenciált, azaz hogy mik az erősségeim, a motiváló készségeim, az értékeim és azok a motiváló környezetek, ahol szívesen dolgozom. Ezek adták aztán azokat a szűrőket, ami alapján sikerült megtalálni az én utamat. Keress meg bátran, ha úgy érzed, hogy te is szeretnéd megtalálni a benned rejlő kincseket és ebben segítséget szeretnél kapni.