Mariann NagyNagyon sokat segítettek az árnyékaim és korlátaim átlépésében a magammal folytatott belső párbeszédeim, az őszinteségem magammal. Akkor történtek nagy változások, amikor elkezdtem tudatosítani magamban, hogy honnan indultam, és éppen hol tartok. Hogy haladok a cél felé, és már így is nagy utat tettem meg. És magamban elkezdtem értékelni az eredményeimet, a kis sikereket is. Türelmesebb lettem magammal, tudatosítottam, hogy a változáshoz időre van szükség. A földbe vetett mag sem egy nap alatt szökken szárba... Megadom magamnak, a testemnek, a lelkemnek, amire szüksége van. Megtalálom a megfelelő módszert a lehetőségeimhez mérten. Figyelem a testem jelzéseit, és hallgatok rájuk. Ha pihenésre van szükség, pihenek, ha energiára, kikapcsolódásra, olvasok, festek, kapcsolódok a természettel, sétálok, jógázok, stb. Nekem ezek segítenek. Olyan emberekkel veszem körbe magam, olyan körülményeket, környezetet teremtek, amelyben ezt megtehetem. Ahol és akivel nem, azt igyekszem leépíteni, mert az engem rombol. Tudatos döntésekkel, tettekkel tudatosságot építek, és válok önmagammá.
5
Dóka Viktor Miért is kellett különválnom a családomtól? Aki nem akar sokat olvasni, annak összefoglalom röviden az alábbiakat: Nem TUDOM. És akkor bővebben. Az elfogadásra képessé válás (nem miatt, hanem érdekében) Elfogadni, olyan dolgokat, eseményeket és folyamatokat magamban és egy másik emberben, amik a legnagyobb félelmeimet hozzák elő. Például újra eltávolodni a már megtalálni vélt Otthontól. Elveszteni a családomat! Megtanulni elfogadni bántalmazást, bántalmazottságot, hiányt, saját szükségleteimet, igényeimet és vágyaimat, és elfogadni, hogy ezt nem én döntöm el, hogy akit én társamnak gondolok elfogadja-e ezeket vagy sem. Megtanulni elfogadni, hogy kizárólag magamról dönthetek, és képessé válni arra, hogy döntsek is magamról, minden helyzetben. Döntsek arról, hogy mit tudok adni és mit nem (magamnak és másnak is). Nem én tudom, hogy ki az, aki végül úgy dönt, hogy az én társam kíván lenni. Itt most az jut eszembe, hogy pusztán „akaromból” nem lehet várat építeni. Az nem működik egy ponton túl, hogy én barkácsolom magamat, a "társ" is barkácsolja magát, és akkor ketten együtt pedig barkácsolunk egy kapcsolatot. Mindenesetre vissza a különválni a családomtól témához. Tanulom azt, hogy a családom valójában nem az enyém, hanem a miénk. Én vagyok csak a magamé, és annyit adok bele a közösbe, amennyit beleadok, mert van, mert képes vagyok. És mindenki a családból éppen így tesz. És ebből tud lenni egy közös. (Mint a halmazoknál, hogy egyes halmazok is kapcsolódnak valamekkora részben egymáshoz, és lehet egy olyan rész, amelyben mindenki benne van valamekkora részben..) Így a családom végül az egyes családtagokkal való kapcsolatom összessége. És az, hogy a gyermekeim anyja milyen kapcsolatban van velem, (mekkora a kettőnk halmaza) az nem döntő abból a szempontból, hogy nekem kik tartoznak a családomhoz, vagyis mindegy, hogy együtt élünk vagy külön, vagy párkapcsolatunk van vagy "csak" szülőtársak vagyunk, a család ettől még van. A szerkezete más. És akkor ezt itt lekerekítem most annyival, hogy végül ebből is a feltétel nélküli elfogadást van lehetőségem megtanulni, mások és magam irányába is.
5- Dóka Viktor
26 évesen lettem apa először. Vagyis Apa nem lettem. Apa vagyok mélyen valahol a zsigereimben, szerintem így születettem, hogy ez kódolva van. Valójában nem tudom. Mert bár van elképzelésem helyzetekről és lehetséges megoldásokról is, mégis ez (még) valahogy semmit sem ér az adott helyzet, nehézség vagy öröm megtapasztalása nélkül. Talán inkább tapasztalatom úgy, hogy apa leszek újra és újra. És nem csak a gyermekeim születése által. Sokkal inkább azáltal, hogy (sokszor felfoghatatlan méretű) kihívások vagy katartikus örömök és rácsodálkozások jönnek. És persze jön a félelem, hogy helytállok-e egy helyzetben, amiben még nem voltam. Felnevelni egy gyermeket. Vagy aztán kettőt, hármat, négyet. Inkább nevelnek ők engem. Tanítanak elfogadni, szeretni, meghallgatni. Ha képes vagyok kiadni a gyeplőt a kezemből, egészen csodálatos, addig ismeretlen helyekre vezetnek. És ezt nem csak képletesen értem. Egyszer megálltunk egy erdőszéli helyen. Amíg én kerestem a tovább vezető utat, addig ők néhány perc alatt egy hatalmas kidőlt fát vettek birtokba. Bogarastul, csalánostul, mindenestül játszótér, kutatólabor és akadálypálya lett belőle. Szóval azt tapasztalom, hogy sokkal inkább vállaltak és vállalnak ők engem, hogy tanítanak, hogy életre nevelnek.
5 
Cziráki Orsolya BoglárkaNagyon sokáig elnyomtam a vágyaimat, ráadásul olyan szinten, hogy egy idő után már nem is nagyon tudtam kapcsolódni hozzájuk, fogalmam sem volt mire vágyok igazán. Az első igazán intenzív élményem az volt, ahogyan a bennem tomboló szexuális energiát próbáltam minden erőmmel elnyomni, mert rettegtem tőle, hogy mi lesz ha szabadjára engedem és irányíthatatlanná válik. Nem tudtam volna megfogalmazni, hogy mitől is félek ennyire, csak azt éreztem, hogy hatalmas energia és biztos voltam benne, hogy irányíthatatlan és hiába jött bárki , aki próbálta felébreszteni bennem, messzire elmenekültem és inkább plátói kapcsolatokba menekültem a gimis és még az egyetemi évek alatt is. Az egyetemen ismerkedtem meg az első férjemmel és ő volt az, aki mellett végre meg tudtam élni a maga teljességében ezt az energiát, legalábbis akkor azt hittem, amíg a válás után nem találkoztam valakivel, aki egy teljesen más minőségben és mélységben szabadította fel bennem a szexualitást és az érzékiséget. Olyan volt , mintha benne lenne a fejemben , pontosan tudta és érezte, hogy mire van szükségem és ő is olyan felszabadultan és zabolátlanul tudta megélni a saját vágyait, hogy az engem is felszabadított minden korlát alól. Végtelenül hálás vagyok neki ezért, mert ez valójában nem csak a szexualitásról szólt, hanem a teremtő erőm és az alkotói energiám felszabadulásáról is és itt tapasztalhattam meg azt is, hogy a valódi szexualitásnak mekkora gyógyító ereje van mind a két fél számára. Itt volt lehetőségem felfedezni azt is, hogy az igazi szexualitás nem csak két test találkozása és örömködése, hanem két lélek mélységes és megmagyarázhatatlan egybeforrása is , úgyhogy ez a kapcsolat éppen ezért, még a megszűnése után is nagyon sokáig rezgett bennem és volt egy láthatatlan szál közöttünk, amíg nem sikerült végleg elvágni. A teremtőerőm felszabadulásával elkezdtek sorra a felszínre törni a jól elrejtett vágyaim is és elkezdtek megjelenni a lehetőségek is , nekem pedig meg kellett küzdenem önmagammal és szembesítenem magamat azzal, hogy nem elég megkívánni és beteremteni a lehetőségét valaminek, ugyanolyan fontos élni tudni a lehetőséggel és befogadni a jót. Elkezdtem tudatosan szembenézni a szenvedés programommal és rálépni az öröm útjára , de ez nagyon nehezen ment, mert nagyon mélyen belém vésődött az a minta, hogy nekem minden apró örömért iszonyatosan meg kell dolgozni illetve, hogy minden jó után szükségszerűen jönnie kell valami rossznak is. Meg persze, hogy semmi sem jár ingyen és mindenért áldozatokat kell hozni. És én sorra hoztam az áldozatokat, mindig lemondtam arról, amire a legjobban vágytam, hogy történhessen valami jó is velem. Az önértékelésemet és az önszeretet kellett a helyére tegyem elsősorban magamban ahhoz, hogy el tudjam hinni végre, hogy jár nekem a jobb és a több és hogy be tudjam fogadni a bőséget az életembe. Mert minden ott volt körülöttem, csak nem tudtam befogadni, mert nem fért össze az énképemmel akkor még. Aztán ahogy ez a 4 elemmel folytatott önismereti munkám hatására évről évre tisztult és megváltozott úgy teljesültek sorra a vágyaim, azok is amikről tudtam és elérhetőnek éreztem és jónéhány olyan is, amiről álmodni se mertem és fogalmam sem volt, hogy ez lehetséges a számomra : teljesen maguktól megszerveződtek körém az első női csoportok és elindulhattam a Szolgálatom útján, rátaláltam arra a férfira, akinek én pont úgy voltam jó, ahogy voltam, nem kellett harcolnom a szeretetéért és el tudott köteleződni mellettem mindenféle bizonytalankodás nélkül (4 hónap után megkérte a kezem, pedig 16 évvel fiatalabb nálam) , és 7 éve jóban-rosszban együtt vagyunk , eljutottam Sri Lankára és Balira egy 3 hónapos önkénteskedős, hátizsákos túra során, ráadásul nem egyedül , ahogy terveztem, hanem a leendő férjemmel, Balin pedig, számomra teljesen váratlanul megkérte a kezem és már nála volt a gyűrű is, végigmotoroztam Olaszországot, a 47. szülinapomon Hatszepszut temploma felett hőlégballonoztam a szerelmemmel Egyiptomban, lakókocsival végigjártuk Görögországot hármasban a fiammal és az ókori történelmet úgy taníthattam meg neki, hogy végigjártuk a leghíresebb ókori helyszíneket Knósszosztól, Mükénén, Spártán át egészen Athénig, eljutottam Jordániába és készítettem egy fotót , amit a Sony World Photography kiválasztott és 2024-ben én képviselhettem Magyarországot a kiállításon. Úgy érzem már minden vágyam teljesült , mindenem megvan, amire igazán és mélyen vágytam, de nyitott vagyok , mert eddig minden évben tudott az élet meglepetést okozni 😊 és amióta tudom, hogy az egyetlen dolog, amit tennem kell, hogy kijöjjek az elmémből, elengedjem a kontroll iránti vágyamat és csak engedjem, hogy történjenek velem a dolgok , azóta történnek is , kisebb-nagyobb csodák, mert átadtam az irányítást az isteni Akaratnak és volt egy pont az életemben, amikor azt mondtam „legyen meg a te akaratod” ,mindenféle vallásos felhang nélkül , egyszerűen megszületett bennem az alázat. És így gyógyult meg bennem a Víz elem.
5
Kollár ErikaElvesztettem az érdeklődésemet a külvilág felé. Miután felfedeztem mindent, ami érdekelt, ami vonzott, a motiválatlanság és a közömbösség lett úrrá rajtam. Elfáradtam, kiégtem. Míg korábban mindig volt ötletem arról, hogy mi lesz a következő lépés, addig az utóbbi időben már fogalmam sincs. Csak történik velem az élet. De nem úgy, mint a mintáim korában, amikor nem tudtam, mire kellene nemet vagy igent mondanom. Most már pontosan érzem, ha valami nagyon nem és egy belső hang szokott spontánul jelezni, hogy na ez a valami viszont most igen! Hogy miért, nem tudom.. csak figyelem ezt a hangot. Az élményem, hogy régen tudtam. Most meg intuitív érzem. Nincs belülről fakadó motivációm, vagy kívülről jövő erős vonzás. Mégis valamiért érzem, hogy merre kell, merre kellene mennem és próbálok ennek megfelelően cselekedni. Ami sokszor nehéz, mert egyrészt nem szól a lépés mellett egyetlen okos, meggyőző érv sem, másrészt, mi értelme? Mégis, utólag mindig kiderül, hogy a hang igaz volt, a lépés pedig szükséges. Hálás vagyok érte, hogy végre nem nekem kell tudnom, és hogy én nem is tudhatom. A hang nem az enyém, mégis hozzám tartozik, egy vagyok vele.
5
Bertalan BaloghÚgy éreztem a helyemen vagyok, több éve voltam egy jól fizető munkahelyen, és egy párkapcsolatban. Szemmel látható volt az "előre"menetelem az élet minden materiális szintjén. Apránkent építettem az életem ahogyan az meg van írva és hittem, őszinten hittem, hogy elvezet a boldogsághoz. El kell, hogy vezessen, hiszen mindenki így él! Mégis mintha tőlem emberfeletti energiat követelne. Csak még egy kicsit kell többet dolgoznom, csak meg egy kicsit kell megértőbbnek lennem, még egy kicsit kell keveset aludnom, még egy kicsit kell így várnom és kibírnom. Hiszem mindenkinek működik, az lehetetlen, hogy nekem nem. Még pár év vagy évtized és szabad leszek és elérkezik az áhított boldogság és nyugalom, kellemes aranysárgás-szipiás filterrel átitatva. Majd derült égből mint villámcsapás az út szertefoszlott a lábam alol, látszólag minden előjel nélkül. Mintha egy társasjáték mellől áltam volna fel, nem értettem mit keresek itt és miért csinálom. Nem tudok többet adni, és rájöttem, valójában sosem volt igazán honnan. Így vált nyilvánvalóvá, hogy az amiben mindig is hittem, az ahová és ahogyan tartok talán nem is létezett sohasem. Úgy éreztem megfulladok.
5
Joós DóraHa nem érkezik a baba Mindig is rajongásig szerettem a gyerekeket. Tisztán emlékszem rá, hogy egész kislány korom óta készültem arra, hogy anyuka leszek, és sok-sok gyerek vesz körül. De másként alakult az életem. Mire a Társ megérkezett és a közös baba gondolata is, akkora már 42 éves voltam, sok mindennel a hátam mögött. És várva-várt baba évekig nem jött. Versenyben az idővel megadni magamat a valóságnak, hogy 1% esélyem van arra, hogy várandós legyek, hogy látni ebben az 1% -ban a mindent, a végtelent, hiszen VAN lehetőségem. Bízni az orvostudományban és használni. Összekapaszkodni a szeretett Férfival egymást erősíteni, mélyülni. Közben fel-adni, hinni, nem akarni, nem görcsölni. Csak lenni, elfogadni, befogadni, szeretni, áramlani. Hosszú út vezetett odáig, hogy megszülessen kislányunk, Anna. De ma itt van velünk, egészséges és gyönyörű. Nélküle elképzelhetetlen lenne az élet.
5
Szecskó ZsoltA szó, amit kerestem, spiritualitás volt, mint kategória, de ez is jó. A mélyebb felé való vonzódásomból az lett, hogy a tibeti buddhizmussal megtaláltuk egymást 2002-ben. Közvetlen tapasztalásból tanulhattam, és lelkemnek otthonosnak találtam. Majd idővel rájöttem, hogy a spirituális részünkkel akkor tudunk igazán kapcsolódni, ha a mindennapokkal kapcsolódunk. Az élet megmutatta, mi az igaz, hol is tartok, ahogy láttam magam a különböző élethelyzetekben, kapcsolódásokban mintákból, félelmekből megnyilvánulni. A kép magamról és amit belül éreztem nagyon távoli volt. Ekkor jöttem rá, hogy akkor tudunk magasba törni, ha mélyek a gyökereink a földben. A lelki fájdalmaink, félelmeink, vágyaink, mintáink az első lépés a valóság mélyebb megismeréséhez. Abban tudok segíteni, hogy kontextust adok, hogy megtaláld a saját spiritualitásodat, többek között tibeti buddhista módozattal. Nem azért mert ez a legjobb és ezt kellene mindenkinek, hanem azért mert nekem ezzel van kapcsolatom, ebben van gyakorlásom. Neked saját utad van.
5
Vass GyörgyTavaly ősszel megismerkedtem egy nagyon helyes, 30 év körüli csajjal, igazi bombázó, legalábbis nekem, aki eddig inkább elkerültem az ilyen tulajdonságokkal bíró hölgyeket, és megelégedtem a könnyű pályával, ahol a barátkozás is megteszi, hogy együtt maradhassunk. Ismertem már őt korábban is, de egy konferencián való részvétel, ahol ő éppen hostessként szerepelt, összehozott minket. Mindketten éreztük, hogy megvan az a kémia, ami kölcsönös bizsergést ébresztett bennünk és kíváncsiságot a következő találkozásra. Nagyjából két hónapig voltunk így együtt, számos randin vettünk részt, a szórakozóhelyektől kezdve a kirándulásokig és közös vacsorákig minden megvolt. Aztán, mivel a kapcsolatunk egy idő után nem tudott szintet lépni, valószínűleg az én kezdeményező készségem híján, szép lassan eltávolodtunk, mígnem aztán végül a hölgy valaki mással lépett le. Fájdalmas tanulság volt számomra ez, mert a beszélgetések, együttlétek során az intimitásnak, érzelmek áramlásának a lelki oldalát éltem meg Vele, ami nem tudott végül a fizikai síkon kiteljesedni. Azt hiszem, lesz még dolgom ezzel, hogy a hasonló szituációkat jobban tudjam kezelni és ne érjen mindig csalódás.
5
Toók EszterMár gyerekkoromban furcsa kapcsolatom volt a "más világgal". Mindig mélyen érintett, ha a lélekkel történt valami. Akkor azt mondták, hogy ez Isten. Elkezdtem hittan órákra járni, imádtam őket. Végre egy hely volt számomra, ahol izgalmas témák voltak érintve és válaszokat is kaptam. Aztán úgy volt, hogy meg is leszek keresztelve, de sosem jött össze a gyakorlatban, mindig volt valami. (Pedig még rokonok is vannak a családban, akik lelkészek. :) ) Mára már tudom, hogy ez azért történt így, mert akkor egy egyházhoz kellett volna tartozzak. Bezárult volna a szabad választás. Isten számomra nem az egyházban van, hanem bennünk lakik és mindenhol ott van. És Isten számomra egyenlő egy nagyobb hatalommal, amit jobban szeretek Sorsnak vagy Univerzumnak hívni.
5