Dóka Viktor "Az én kardom is!" - Joós István Ez a mondat volt az, ami segített nekem meglátni és megérteni, hogy nem kell keresnem, kitalálnom, sem feltalálnom azt a valamit, ami egyedi és megismételhetetlen a világon. Ugyanis a világ tele van egyedi, önálló és megismételhetetlen emberekkel. Ők a potenciális társaim. Bármiben. Ők is Isten üzeneteit közvetítik. Már kapizsgálom, hogy én ugyanilyen egyedi, önálló és megismételhetetlen ember vagyok, aki potenciális társa akár többeknek is, akár több ügyben is, amelyeket én kapcsolhatok össze egymással. (Fogaskerék!) Kapcsolódok, részt veszek, helyemen vagyok, és máris ügyem van. Vagyis mások ügye az én ügyem is és ehhez csakis azzal tehetek hozzá, ha azt adom bele, amit én tudok a legjobban, tehát magamat. Merek a legjobb önmagam lenni!
6
Gyöngyvér dr. Tamás-KovácsAz egyik legmegdöbbentőbb észlelésem az, mennyire nem képesek az emberek tanulni, tanítványságot vállalni annak érdekében, hogy az életben előre haladjanak. Jómagam aki nálam kicsit is jobban működött egy területen kérés vagy felhívás nélkül tanítómmá, mentorommá tettem az illetőt. Ez a jelenség a vallási közösségekben különösen is nagyon szemet szúr és jellemző. Pedig valaki tapasztalatai éveket, évtizedeket sprórolhatnak a mi számunkra és a kívánt eredményhez vihetnek, ha követjük őket az általuk megtapasztalt szenvedések szükségszerű átélése nélkül. Nekem is volt mentorom, akitől keményen megkaptam az őszinte visszajelzést időnként, vagy simán csak tolerálnom kellett, hogy feleség és anya és én a sokadik vagyok a sorban. Döbbenten állok a jelenség előtt, hogy most, hogy én vagyok soron, hogy visszaadhassak abból, amit kaptam, emberek mennyire kevés konfliktus vagy nehézség után feladják és inkább a saját jelenlegi egójukat választják a fejlődés helyett. Nem értem, hogy hiányozhat az alázat ennyire olyan emberekből, akik állítólag ezt is a zászlóikra tűzik - legalábbis papíron. Ahogy a kedvenc amerikai pásztorom szokta mondani, mielőtt Isten a következő szintre visz, előbb szembesít minket vele és megsértődhetünk vagy jegyzetelhetünk, a választás rajtunk múlik.
6
AgeeKétszeres Spartan (terepakadály-futás) európabajnokként a leglelkesebb híve vagyok a rendszeres testmozgásnak. A napi rendszerességű futás, sőt, bármilyen testmozgás erőt ad testileg-lelkileg, energizál, tisztítja az elmét, visszaadja a fókuszt, és nem utolsó sorban dopamint és endorfint termel. Ne aggódj, ha nem megy minden nap. A rendszerességen van a hagsúly, és nem kell feltétlenül versenyezni se. Az se baj, ha sohasem sportoltál, sosem túl késő elkezdeni. Mindehol vannak kezdő csoportok akár futni szeretnél, akár más sportba fogni. És ezzel majd érkezik egy szerető támogató közössèg is. Ha további tippeket szeretnèl, írj bátran.
6
Poczik HajnalkaSvájcban az egyetem mellett 90 %-a a diákoknak dolgozik. Még genfi egyetem pszichológia szakára jártam, közben próbáltam elhelyezkedni egy olyan szegmensben, amiben sem tapasztalatom, sem képesítésem nem volt. Azt mondták lehetetlen. Jelentkeztem stage-ra, ami egy ingyenes munkát jelentett fél évig 80 %-ban, napi, 6 órában. Közben, hogy legyen valamennyi pénzem 50 %-ban egy étteremben kezdtem el dolgozni. Persze ott volt meg az egyetem is, éjjelente irtam a kötelező beadandókat. Tudtam, hogy mit akarok és oda ez a kemény út vezet. A stage után a posztra, amit szerettem volna még mindig azt mondták esélytelen. Soha nem hittem ezeknek az embereknek. 40 oktatási intézménynek írtam, 37 elutasító választ kaptam.A többiek nem is válaszoltak. Mit tettem ezután? Befűztem őket egy dossziéba és felhasználtam a levelekben szereplő neveket, hogy személyessebbé tegyem a leveleimet. Majd átfogalmazva úrja elküldtem őket. Kaptam egy darab igen választ. Nincs lehetetlen. Ha elakadtál a munka keresésben, gyere, beszéljünk.
6- Gyöngyvér dr. Tamás-Kovács
A Covid magánya hozta meg ezt is. A volt barátom nem sokkal a hivatalos karantén kihirdetése előtt szakított és egy bántalmazó kapcsolatból kijőve Isten kegyelméből minden ezzel kapcsolatos gyökérnek a mélyére menve megértettem, hogy ezeket a felismeréseket tovább kell adnom hasonló helyzetben lévők számára. Aztán bejött a képbe a férjem és az első ismerkedő beszélgetések alkalmával kiderült, hogy lányokat mentorálok. Kiderült, hogy ő meg fiúkat. Kisvártatva akárhova mentünk már mint jegyes pár folyton azon találtuk magunkat, hogy kérdésekre válaszolunk a kapcsolatunkról, a történetünkről, és minden válaszunk újabb öt kérdést indukál. De az ügy nem így jött csak simán, hogy na akkor nekünk tanítanunk kell! Először kötetlen társasozós alkalmakat hirdettünk az egyedülálló ismerőseinknek, garantált cikimentes légkörben. Vagy 20 ember vegyesen összeeresztettünk, vállalható jó partíkat és nem lett belőle semmi, még beszélgetések, barátkozások sem. Ekkor ütött szöget a fejünkbe, hogy mennyire korlátozó elvárásokkal élhetnek itt emberek, és ezt a gyanúnk az ezt követő beszélgetéseink vissza is igazolták általában. Aztán elhívtak minket egy pár napos konferenciára megosztani a történetünk, de úgy tűnt, az összesen két óra, amit kaptunk, nem elég. Ekkor keresett meg egy főszerkesztőnő és jött a csoport-vezetés, csoport-indítás gondolata. Elég nagy az ellenszél, amiben mennünk kell, de akikkel foglalkozunk, állandóan azt jelzik vissza, hogy bárcsak többekkel megosztanánk, mi mindent tanultunk az elhívott, megelégedett életről. Ezért, értük csináljuk. Megfelelően korrigált perspektívájú emberek nagyobb eséllyel fedezik fel egymásban a hasonszőrűt és alakulhatnak barátságok, ki tudja, talán szerelmek is.
6 - Dóka Viktor
Volt a házasságomban egy kb. 3 éves időszak, amikor különösen erősen ragaszkodtam a feleségemhez. Ez az időszak tökéletesen egybecsengett azzal, amikor nem tudtam igazán, hogy merre tovább, vagy merre van az előre egyáltalán. Eleinte meggyőződésem volt, hogy jó helyen vagyok és jól csinálom, amit csinálok, de az eredmények csak rövid ideig jöttek, utána mintha egy csúszdán csúztam volna le, mindenem lenullázódott. A munkámban a sikerek egyre ritkábbá váltak, az összhangot a feleségemmel egyre kevésbé találtam, és eközben mégis az egyetlen, amire vágytam az volt, hogy vele töltsek idő, hogy kikapcsoljak, hogy feltöltődjek, hogy ráleljek magamra. Számára ez abszolút teher volt, valószínűleg úgy érezte, hogy még én is a gyermeke vagyok, aki el és kihasználja őt. Megélésem szerint ő nem értette, hogy a figyelmére van szükségem, attól függök, én pedig nem értettem, hogy ez semmire nem adna megoldást. Csak egyre több és több halogatást eredményezett részemről. Amikor magamhoz tértem, sem vele nem volt kapcsolat, sem normális bevételem nem volt, sem semmilyen örömöm a mindennapjaimban. A megoldást számomra az hozta meg, hogy elkezdtem kapcsolódni igazabb módon önmagamhoz. Elkezdtem merni ránézni arra, hogy amit én akarok, az milyen eredményt szül. Elkezdtem döntéseket hozni, apró döntéseket, amelyek először olyan nehezek voltak, mintha óriási köveket kellett volna görgetnem. Amint elkezdtem ezt a folyamatot, elkezdtem cselekedni, egyre inkább látszott az a rengeteg felhalmozott teher, amely attól lett teher, hogy én nem vállaltam felelősséget, és nem hoztam megfelelő döntéseket. Ezután ezeket a terheket, csak nem racionális döntések segítségével tudtam elkezdeni helyre tenni és felszámolni. Önmagamra kellett hallgatnom, miközben hittem abban, hogy van segítség. Hogy van kegyelem. Hogy van kegyelem számomra, egy nagyobb erő, mint az én tehetetlenségi erőm, a csüggedésem, a kudarcom. A kegyelemhez a már nem működő Viktort, és nem működő kapcsolatait fel kellett számolnom, le kellett ölnöm. Így végül azt tudom írni most neked, hogy a kapcsolatfüggésem szenvedései hozták a legtöbb olyan eseményt, válságot az életembe, amelyek mentén a rációm halálát elkezdhettem megélni, és ezzel megízlelni az Isteni vezettetést. Ezt gyakorlom most is, újra és újra, és újra.
6 
Izsa IstvánRettenetesen szorongó voltam amit alkohollal és drogokkal próbáltam oldani. Szinte mindent kipróbáltam amit csak lehet a dohányzás csak hab volt a tortán. 10évig napi rendszerességgel fogyasztottam ezt azt,hogy mit az szinte mindegy volt csak legyen valami. Sóvárogni a cucc után és az utolsó filléreket is erre költeni természetes volt. Nem érdekelt semmi csak a bulik és a lazulás. Egyik nap mikor belenéztem a tükörbe sárgás szemfehérje fogadott. Ez volt az a pont amikor megijedtem és realizáltam az önpusztítást. A leszokás önerőböl sikerült, persze nem azonnal hanem fokozatosan 2-3évembe telt, sikerült a dohányt is. 🙏
6
Orsolya DemeterMásfél éve váltunk el, egy hosszú házasság után. Voltak hullámvölgyek, eltévelyedések, de alapjaiban jól megvoltunk, nem gondoltam volna, hogy ez lesz a vége... Igaz, sok mindenben hibáztam én is, de mindent megtettem, nagyon meg szerettem volna menteni a kapcsolatunkat, azonban mindig falakba ütköztem... Semmi nem volt jó, amit adni tudtam... Teljesen elvette az önbizalmamat, önbecsülésemet ez a hosszú negatív időszak.. Végül kiderült, hogy elkéstem, egy harmadik miatt volt ennyire eltökélt volt férjem. Ráadásul az OTTHON is elveszett., mert ő maradt a közös ingatlanunkban, én egy másik városba költöztem, ahol egy kis lakásban élek. Három felnőtt fiunk van. A gyerekeim sajnos keveset jönnek hozzám... Mivel nem esek útba, kicsi nálam a hely és az otthonuk sem itt, nálam van... a viszonyunk is megtépázódott a fiúkkal a történések miatt... Az egyik menyemmel kifejezetten megromlott azóta a kapcsolatom... Emiatt a fiam is bezárkózott... Az egész életem felborult és úgy érzem, mindent elvesztettem, ami fontos volt... Az elmúlt időszak nehéz volt számomra, nagyon sok szomorúság után pszichológushoz mentem, aki rengeteget segített.. Ő javasolta azt is, hogy nyissak mások felé.. Ezért vagyok itt :-)
6
Brigitta Fessel17 évesen a nőgyógyász megállapította, hogy nem lehet gyerekem. 30 évesen, meddőségi kezelések közben (spontán) teherbe estem. 36 évesen új férj 1+2 lombik baba. Karrier a kukába, hamarosan a nő is a kukába landolt. 20 év után második válás. Sok év munka a megfejtésért...hogy is történt... és miért?
6
Morgós BenceParentifikált kodependens voltam? → Igazából vagyok, mert ebből nem lehet kigyógyulni, csak megtanulni bánni vele. Érvénytelenítő gyerekkorom volt, sok olyan visszajelzést kaptam, hogy meg kell dolgoznom azért, hogy szerethető legyek. Később a kapcsolataimban, főleg a párkapcsolataimban szenvedtem. Jellemzően túlinvesztáltam azokat, míg a másiknak már minden hatáskörét elvettem. Végül ezek fájdalmas véget értek és mehettem tovább megmenteni a következő jelöltet. Persze ehhez megfelelő pszichológiai állapotú partereket is sikerült találnom (Borderline, nárcisztikus, neurotikus és az össze hasonló címke). De végső soron, akármennyire is rájuk akartam haragudni, végül be kellett látnom, hogy a felém eső végén, mindegyik kapcsolatban én voltam. Sok önmunkán, terápián és gyógyuláson keresztül ma már tudom, hogy értékes és szerethető vagyok. Tudok olyan kapcsolatokat kialakítani, ahol merek elvárásokat és határokat tartani. Szívesen segítek is ebben, ha te is hasonlóval küzdesz.
6