Tapasztalatok

Kinga Máté

Közel 10 év önismereti úttal a hátam mögött az a tapasztalatom, hogy egyetlen dolog állandó az életemben: a változás. Kívülről sokszor úgy tűnhetett a környezetemnek, hogy az életem kerek, minden jól halad a sikerek felé, mintha semmi különös nehézség nem történne, de belül ilyenkor is zajlottak a folyamatok, minden átalakult és időnként olyan óriási a transzformciót éltem meg, ami már minden szinten látható és érezhető volt. Az ilyen fordulópontokon először meg kellett ismernem újra saját magamat, döbbenetes, hogy teljesen egyértelműnek hitt dolgok is meg tudtak változni. A belső változások pedig kihatnak mindenre, az élet bármely területén szükségessé tud válni a rendrakás. Sok ilyet megéltem. Néha sok kis dologban kellett újrarendeznem az életemet, máskor mindent átrendező döntések, változások születtek költözésről, kapcsolatokról, munkahelyekről, tervekről vagy éppen csak legbelül valahol mélyen a szívemben, mintha onnantól egy új szemüvegen át látnám az egész létezést. Soha véget nem érő út ez, a rendrakás állandó témám.

Joós Dóra

Támasztani a férfit az ügyben 10 éve ismertem meg Istvánt, mindaz amit képvisel az első pillanattól kezdve magával ragadott. Olyan érzésem volt, hogy mélyen legbelül, mindig is itt volt ez a minőség velem, de általa tudott valósággá válni. Nap, mint nap aktív részese vagyok ennek a folyamatnak, amint az ügy formát önt, és hasznosul a világban. Sok rutint szereztem az elmúlt 10 évben, a női minőségről, mellyel a legjobban tudom segíteni, támasztani a szeretett Fétfit. Ez a legfontosabb, amit adhatok, amit senki más nem tud helyettem ellátni. Boldog vagyok, hogy István felesége lehetek! Minden nehézségével és kihívással együtt. Mérhetetlenül jó érzéssel tölt el a mai napig, hogy az Ő világát gazdagíthatom. Hiszek benne!

Pallér Zsuzsanna

Nem hiszek az ismerkedésben és az ezzel járó gyakori képmutatásban. Hiszem, hogy a találkozások nem véletlenek és mindig olyan társ érkezik, akire készen vagyunk. Azt tapasztalom, hogy az őszinteség és az ítéletmentességre, elfogadásra való törekvés működik. Jó tudni, ki mit szeretne a másiktól, a másikkal és az élettel. Amikor a csodálat, a szeretetéhség mozgatott, pontosan ehhez adott az élet társakat, és amikor már megtanultam szeretni önmagamat és arra vágytam, hogy értéket adhassak a kisebb-nagyobb környezetemnek, akkor elkopott a régi és érkeztek új emberek. Ismerkedni számomra csupán annyit jelent, hogy hajlandónak lenni figyelni, látni, érzékelni. Úgy, ahogy a dolgok vannak. Sok ködösítés, ígérgetés megtapasztalása tette fontosabbá azt látnom, milyen ember a másik és, amit tesz, az összhangban van-e a szavaival. Ezért fontosabbak lettek a közös programok, célok és ügyek, mint az, hogy egymás kedvében járjunk. Az az élményem, hogy még a profi színlelő sem tud spontán élethelyzetekbe hibátlanul színlelni. Ilyen módon jobban megismerhető a másik, mint egy kávézóban.

Szilvi Stern

A válásunk után a felnőtt gyerekeim minden megértésük ellenére időnként haraggal, és eltávolodással reagáltak a családunk széthullására. Számomra a legnehezebb az volt, hogy magamat is fontosnak tartsam, és egyenrangúan képviseljem! Az önismeret, és tudatosság segített megtalálni azt az ERŐT, hogy megengedjem, hogy ez így legyen. Hullámokban történt meg a visszatalálás, sok könnyel, sok meghallgatással, hogy újra közel legyünk.

Bertalan Balogh

Közel két évtizeden át éreztem magam annyira magányosnak, hogy képtelen voltam egyedül lenni. Nem hogy éveket vagy hónapokat, hetek de napokat sem bírtam ki úgy, hogy ne csináljak, szervezzek, kerresek meg valamit vagy valakit. Pedig az a tapasztalatom, hogy a magány nagy tanítómester, de ha figyelmen kívül hagyom,nem tudja megmutatni a jószándékát. Mint egy koldus aki folyton kéreget és mikor vegül megállok neki, akkor Ő ad. De nem azt amire vágyom, hanem azt amit már régen látnom kellene. Nem mertem egyedül lenni. Talán mert ismeretlen volt, vagy rondának tűnt, félelmetesnek, vagy "milyen má' hogy mindenki, én meg nem". Megszámlálhatatlan kapcsolódás, párkapcsolat, munkahely, barátságok melyekről kiderültek, hogy nem őszinték. Imadtam hibaztatni: ha látná ki vagyok, ha látnák mennyit dolgozom, ha látnák mennyi áldozatot hozok...stb. De hogyan is láthatták volna ha rejtegettem, ha nem voltam őszinte. Amikor annyira féltem. Hogy pontosan mitől? Aladin meséjeben egy vásári forgatagban találkozunk először a főhőssel, aki menekül. Egy eldugott nyugodt helyet vágyik ahol végre megpihenhet, élvezheti amit elvett és senki sem bukkan rá és senki sem ismeri fel. Majd elfogják és egy tömlöcben leli magát ahol az árnyékban meghúzódó, taszító koldus kivezeti az éjszakai sivatag közepére. Itt a végtelen, kietlen kopárságból kinövő hatalmas szörny, fölé tornyosul, csiszolatlan gyémántot ígér és amikor a főhős újra hazudik, elnyeli. Engem is így nyelt el a magány. A rajzfilmben lefestett kép hibatlanul ábrazolja, hogyan menekültem egész eddigi életemben és féltem, rettegtem szembenézni azzal ami legbelsőmben lakozik. Nincs egzakt megokdókulcsom a magányra. A megélésem, hogy nem elkerülhető és jó fájdalomcsillapító az egyedüllét. De egyaltalán nem mindegy, hogy MAG-am(ban) vagyok vagy MAG-(hi)ányos. Van az az erzés mikor egy szobában akkora a csend, hogy szinte sípol, már-már hangos. Nekem ez irja le azt a belső állapotot ahol először elkezdtem figyelni. Megfigyelni! Már nem érzelemből. Mi történt, mit tettem eddig és mi más lehetséges. De mozdulni még sokáig nem mertem. Bátorság-őszinteség-igazság-szeretet. Szamomra ez Igaz, ebben a sorrendben. Ez a fajta magány pedig az őszinteség és az igazság közti állapotnak tűnik. Tisztító tűz, purgatórium, karma vagy a 'rosseb' tudja. Jó szar, jó hosszú.

Brigitta Fessel

Két tűz között... Mi sokan, teljesen normális körülmények között nőttünk fel... de ma már a szüleink bántalmazó, mérgező voltát kutatjuk. Bárki, bármit mond ez is bántalmazás. Bántalmazzuk a saját szüleinket, ha a nagy önmegfejtésben megfeledkezünk az ő határaikról. Az én gyerekeim 4 fiú (34,25,22,22) is ezt tették. 1 év és sok belső munka, konzultáció vitt el a megértéshez, a nagy felismerésekhez... ami közelebb vitt a saját szüleim megértéséhez... közben gyógyítva a fiaim által okozott sebeket. Megtörtént az elfogadó, megértő beszélgetés. Most tesszük le az új alapokat. Talán már közösen tudjuk egymást gyógyítani.

Urbánkó Regina

Soha véget nem érő folyamat. Rendszeresen rendet rakok, lomtalanítok, aktualizálok. Átvizsgálom a mondataimat, a gondolataimat, a szempontjaimat, szokásaimat, szerepeimet, a társaságokat, ahova tartozom, az embereket, akik körülvesznek, a könyveket, amiket olvasok, előfizetéseimet, a reggeli rutinomat, a napi programjaimat, mit csinálok, és mit nem csinálok, mindent, amit csak lehet. Hova tartok? Kell ez nekem? Hogy szolgál engem? Rámpakolódik a sok hasznavehetetlen lom, szemét, kacat. Nyomasztó érzés. Az önreflexió része a rendrakás. Felszabadít.

Joós István

Meghaltam majdnem egy bicikli baleset következményeként, 2022 tavaszán. Tudok segíteni, ha okokat keresel és/vagy mérges vagy, hogy ez miért Veled történt...

Kollár Erika

Elvesztettem az érdeklődésemet a külvilág felé. Miután felfedeztem mindent, ami érdekelt, ami vonzott, a motiválatlanság és a közömbösség lett úrrá rajtam. Elfáradtam, kiégtem. Míg korábban mindig volt ötletem arról, hogy mi lesz a következő lépés, addig az utóbbi időben már fogalmam sincs. Csak történik velem az élet. De nem úgy, mint a mintáim korában, amikor nem tudtam, mire kellene nemet vagy igent mondanom. Most már pontosan érzem, ha valami nagyon nem és egy belső hang szokott spontánul jelezni, hogy na ez a valami viszont most igen! Hogy miért, nem tudom.. csak figyelem ezt a hangot. Az élményem, hogy régen tudtam. Most meg intuitív érzem. Nincs belülről fakadó motivációm, vagy kívülről jövő erős vonzás. Mégis valamiért érzem, hogy merre kell, merre kellene mennem és próbálok ennek megfelelően cselekedni. Ami sokszor nehéz, mert egyrészt nem szól a lépés mellett egyetlen okos, meggyőző érv sem, másrészt, mi értelme? Mégis, utólag mindig kiderül, hogy a hang igaz volt, a lépés pedig szükséges. Hálás vagyok érte, hogy végre nem nekem kell tudnom, és hogy én nem is tudhatom. A hang nem az enyém, mégis hozzám tartozik, egy vagyok vele.

Joós István

Az a tapasztalatom, hogy az ember bátor és gyáva élet között választhat. Ha BÁTOR merek lenni, tehát pl. megszólítom utcán vagy kávézó teraszán, aki engem vonz, akkor jobb lehetőségekhez jutok, mint ha GYÁVA verzióban működöm: értsd online társkeresőn csinálok profilt, és ezzel halászom. Persze, hogy akad egy ponty olykor. Vagy legalábbis: létezik a tóban. (Mások szerint). De gyakran csak leázik a kukac.. Sokat voltam gyáva, soká áztattam a kukacot társkeresők vizeiben. És aztán voltam bátor is, amiből nagyszerű kapcsolatok lettek. Míg végül az derült ki, hogy konvergál ez a két világ... Lehetek igenis BÁTOR társkeresőn is, épp csak nagyon más leszek így mint a tömeg, és amihez a tömeg szokott. ÉS persze ritkán / nem / alig reagál bárki. De aki igen, amiatt MEGÉRI. Nekem ez a tapasztalatom.