Inczédy EditAz, hogy figyelsz, nagyon jó szerintem. Én magam is tettem fel olyan kérdéseket, most is, hogy mihez lenne kedvem ? Azt gondolom, bàrmi, ami felmerül, ès picit is megèrint, arra érdemes menni. Mentem arra, megnèztem mi van benne, csak így derülhetett ki, hogy arra most nem-et mondok, vagy igent…”hosszabb” tàvra akàr. Ez olyan kísèrletezès féle azzal, ami felbukkan.
0- Attila Takács
Köszönöm a válaszod! Nagyjából ez zajlik most, amit leírsz. Amit te önreflexiónak, azt én (tudatos) figyelemnek nevezem. Haladunk. Még ha sokszor nem is látszik.
1 
Schlotter EdinaSzia, lehet hogy férfi válaszra számítasz de van hozzá meglátásom bár lehet hogy ez a nőknél máshogy van: sokat keresgéltem én is, sokszor változtattam amikor a helyemet kerestem, és azt tapasztaltam hogy ez menet közben derült ki mindig hogy merre menjek tovább, egyikből jött a másik. Volt sok út amiben csalódtam de az is hozzájárult ahhoz hogy letisztuljon mi az amit NEM szeretnék és tapasztalat volt minden, nem volt semmi elpocsékolt idő. Minden gazdagít téged. Én is sokat méláztam a jövőn de inkább mindig az önreflexió segített jobban. Kevesebbet kellett volna agyalnom hogy miben lehetnék a leghasznosabb, azt sajnálom hogy sok idő volt mire erre rájöttem, az úgyis megtalál ha itt az idő. Minden tudás hasznos és minden tapasztalás hasznos.
- Attila Takács
(36F) Jelenleg csak pénzt keresek. De ez már nagyon zavar. Nem lelkesen kelek fel reggel, hogy végre indulhat a nap, csak nyüglödés, hiába a fizetésemelés. Elég volt! De elengedni a pénzt jelentö állásomat még nem tudom. Új Képzésre járok: szervezetállítás. (családállítás) Itt tudok hasznosulni. A körülettem lévö haverok" már le vannak építve. Nem volt nehéz: Soha nem éreztem, hogy a mellém verödött haverokkal egy húron tudnék pendülni. Nincs sok olyan aki éppen abban van amiben én: Figyelem, hogy mit akar tölem a mindenség és közben kutatom és pontosan feltérképezem a saját adottságaimat, amikröl talán nem is tudtam. Ezt hogyan csináljam jobban? (Jobb Önismeret?) Keresem, hogy hogyan hasznosulhatnék. Próbálom figyelni, hogy mit akar tölem a mindenség. Nem hallom a hangját még. Sejtem, de nem tudom. Hiszem, hogy van helyem a világban hasznosulni, egyedi módon, úgy ahogy csak én tudok, más nem. Mit tehetnék még a mindennapokban? Azon kívül, hogy elmegyek a férfikörbe. Amúgy van férfikörünk két hetente tartjuk.
Esztergomi KatalinAzt hiszem, teljes meghasonlottságban vagyok.... Folyamatosan tanulok, képzem magam, mindenféle szinten. Gordon kommunikáció, pszichológia szak, ICD terapeuta képzés. Közben szomatikus önismereti terápiába járok magam is, egyrészt mert ez is "kell" a tanulmányaimhoz, másrészt mert fontosnak tartom, hogy a szupervíziós alkalmak mellett a saját fejlődésem is támogatva legyen. Maximálisan hiszek abban, amit tanulok, amit képviselek. Az elmúlt hetekben mégis olyan nehézségekkel találkozom, amik próbára teszik minden eddigi tudásom, türelmem és önelfogadásom. Vezetőként folyamatosan olyan "támadásokat" kell hárítani, amiben vélt vagy valós igazságtalanságokat jeleznek felém. Rég nem célom elfogadtatni a saját nézőpontomat, el tudom fogadni, hogy nem vagyunk egyformák, másképp gondolkodunk ugyanarról a helyzetről. De a fekete-fehér világlátást egyre nehezebben tudom tolerálni, és folyamatosan figyelem magam, miért irritál ez a hozzáállás egyre jobban. Ráébredek, hogy bekapcsol bennem a gyerekkorom, amikor akaratos kisgyerekként szinte állandóan meg kell(ett volna) védenem az álláspontom, ami az esetek 90%-ában más, mint az édesanyámé. A gondolkodó agyam tudja, hogy ez rendben van így, és ez a munkakör megkívánja, hogy ebben kitartó legyek. A gyermeki részem viszont küzd, és azonnali jogorvoslatot kívánna valakitől, aki persze nincs ott. Keresem azokat a helyzeteket, ahol a bennem felgyűlt feszültséget le tudom vezetni úgy, hogy az magamra és másra nézve is biztonságos. Keresem azokat a helyzeteket, ahol úgy tudok határt tartani, hogy abban a másik fél is meghallgatásra lelhet, és én sem mondok le a saját szükségleteimről. Olyan szépen hangzik, amikor Eric Berne tranzakcióanalízisével kapcsolatban tanultuk a felnőtt én-állapotot. De ezt az állapotot huzamosabb ideig megtartani, piszok nehéz nekem. Figyelem magamban, hogy vagyok ezzel az érzéssel éppen most, és törekszem maximális empátiát adni ennek az énrészemnek is. Mert a szorongás, a meghasonlás is az enyém, az is én vagyok. Érzések, melyeket sokáig nem engedtem meg magamnak, hiszen egy jó kislány, egy jó vezető mindig kiegyensúlyozott.... Aztán, ha elcsitulnak bennem ezek az érzések, újra összeszedem magam, és futom a következő kört, mert feladat az folyamatosan van, én pedig hiszek magamban. Hiszek abban, hogy ez a sok tanulás, önismereti munka arra is felkészített, hogy több nehéz helyzetben is önazonos tudok maradni.
Danók DánielMenedék romból – egy kísérlet Egy ideje egy gondolat foglalkoztat, mi marad az embernek, ha nem tökéleteset, nem gyorsat, nem kényelmeset keres – hanem békét? Egy olyan projektet szeretnék elindítani, ahol romos ingatlanokból egyszerű, működő menedékek születnek. Nem luxus. Nincs TV, nincs klíma. Van kályha, csend, természet, és egy tér, ahol az ember meg tud állni. A cél nem az elvonulás a világtól, hanem a visszatérés önmagunkhoz. Digitális detox, lassulás, egy–két nap vagy egy hét, ahol nem kell „teljesíteni”. A megvalósítást én csinálnám, felmérés, tervezés (kézzel és szoftverrel), kétkezi munka, üzemeltetés. A projekt kiadásra épül, nem elmélet – működő helyet szeretnék létrehozni. Most olyan embereket keresek, akik: látnak értéket a tökéletlenségben, szívesen gondolkodnak együtt egy ilyen tér létrehozásáról, akár tapasztalattal, akár kérdésekkel, akár anyagi oldalról tudnak kapcsolódni. Ez nem kész válasz. Ez egy felvetés. Ha megszólít, írj. Ha kérdésed van, tedd fel. Ha csak olvasod, az is rendben van.
EszterSzia! Sokszor voltam én is ilyen helyzetben, szerintem tök rendben van, amit érzel, mert mindig az ilyen nullpontokról lehet újratervezni. Nekem ilyenkor mindig az segített, mikor teljesen kifelé vittek a kétségbeesés gondolatai (hol kéne lenni, ezt már próbáltam, de nem megy, nincs erőm, se motivációm, meg amúgy is szarul érzem magam az állandó újrakezdéstől, stb.), hogy befelé indulok, nem kifelé. Lehet elrágott csont, s biztos próbáltad is, de nekem tényleg mindig csak az segített, ha lecsendesedtem és máshová irányítottam a fókuszt. Ehhez apró, új rutinokat alakítottam ki: reggeli befelé figyelés (még meditációnak sem hívnám, mert nem akartam, hogy az legyen, hogy ilyesfajta nevet ragasszak rá). Csak ülni pár percig és figyelni mi jön érzésben, gondolatban. Elkezdtem többet meglátni a körülöttem lévő apró, szép dolgokból, amim már megvan. Építettem/szépítettem a környezetemet a magam örömére, mert ha már bent nincs rend, legalább kint legyen az, hisz oda-vissza hatnak ezek a dolgok. Eldöntöttem élvezem jobban a gyerekeimmel eltöltött időt, figyelek jobban a kutyámra, a nyuszimra, ahogy csak úgy léteznek, élvezni, ahogy belesimul a szőrük az ujjaimba, mikor szeretgetem őket. Nézni a metrón az emberek arcát, kiben milyen apró részletet tudok felfedezni, ami érdekes, meghallani zenékből új dolgokat, és megtapasztalni mindezek milyen érzéssel töltenek el. Én mondjuk szeretek kézzel írni és mostanság leírom a gondolataimat, érzéseimet is egy naplóba, csak úgy, ahogy jönnek, van hogy formátlanul…nem számít. De ami a legfelemelőbb és szerintem nem elhanyagolható a hála. Minden nap, valamiért hálát adni, ami velem aznap történt, amim már megvan, találkozásokért, tapasztalatokért, hogy ma egyáltalán felébredhettem, bármiért… Ezekből a figyelésekből megszületik valamiféle béke odabent, meg csend. Azt tapasztalom, ezekkel a csendekkel jön el váratlanul az a kegyelmi pillanat, hogy kirajzolódik egy új út, egy új lehetőség, megérkezik egy segítő ember, amihez/akihez már tudok kapcsolódni és már lesz motiváció, erő, lendület, aztán pedig teremtés. Remélem tudtam valamicskét segíteni, kitartást!
Kardos ZoltánSziasztok! Most ez kesze-kusza lesz. Csak a gondolataimat leírom ahogy jönnek, mert úgy érzem szükségem van rá. Elakadtam. Semmi okom a panaszra, és olyan mintha csak nyavalyognék, már kezdem unni, de mégsem mozdulok semmilyen irányba. Pár éve eldöntöttem, hogy nem kell a daráló, kiszálltam a mókuskerékből. Szerencsém volt, megtehettem. Aztán elköltöztem a fővárosból vidékre, belevágtam új dolgokba, volt bennem lelkesedés, értek kudarcok, hozam jó és rossz döntéseket, tanultam új dolgokat. Érzem, és a tetteimben, viselkedésemben, dolgokra adott reakcióimban érzem, hogy rengeteget fejlődtem. Eddig normális és tök szuper, de mostanra újra nem vagyok lelkes, és elégedett. Nem kelek fel reggelente jó érzéssel, ezért azt hiszem most újabb válaszút előtt állok, mert amit most csinálok az sem én vagyok. (vagy csak rossz emberekkel csinálom) És tényleg tanácstalan vagyok merre tovább. Visszafelé nem szeretnék menni. Totálisan zéró fogalmam van, hogy mit szeretnék csinálni. Mi lesz az amit szívvel-lélekkel szeretnék, tudok csinálni, fejlődök benne, leköt, rajongok érte, és a hivatásommá válik. Azt érzem addig amíg ez nincs meg, az élet többi része sem lesz meg. Mert biztos érződik a görcsösség, mert közben arra gondolok, hogy az idő rohan, most lenne még jó élvezni. Olvastam pár technikáról, amikor az ember elakad, nem találja a küldetését mit kell csinálni, de nem megy, nem érdekel, nem működik. Mintha teljesen kiüresedtem volna. Összecsaptak a hullámok. Lehet, hogy csak türelmetlenség + ingerszegény novemberi ködös napok utáni év végi elégedetlenség, mert nem lett olyan az év ahogy szerettem volna....és sok pici dolog összeadódott, de zavar, és nagyon zavar, hogy nem működik az életem. Na elolvastam amit leírtam, legszívesebben ezt is törölném, de mégsem teszem. Egy jó ötlet is segíthet. A kérdésem benne van a sorokban. Köszönöm!
- Esztergomi Katalin
SegítsÉG! Annyira nagyon szeretem a magyar nyelvet. Hihetetlenül beszédes nyelv a mienk, és 48 évesen újra meg újra rácsodálkozom, mennyire. A munkám során tapasztalom, sokan nehezen kérnek segítséget. Testorientált önismereti terapeutaként értem a biológiai, holisztikus gondolkodásúként a transzgenerációs okait. De mindig lenyűgöz, amikor szakrális értelemben is elér a tudatomig valami. Hiszen, gondoljunk csak bele: amikor segítséget kérünk, kiengedjük a kontrollt a kezünkből, és egy másik emberre, de közben a Teremtő erőre (vagy ki hogy nevezi) is rábízzuk a megoldást. Mekkora hit kell ehhez, és nem elsősorban vallási értelemben (bár a vallom kifejezés is megér egy misét... :-) ). Segíts, Ég! - ebben minden érzés, hit, remény benne van, mégis egy szóban sűrűsödik e kifejezés esszenciája. Bennem egyre erősebb ilyenkor a támogatás és a támogatottság, hogy merjek kérni, mert lesz, aki meghallja!
Halmai ZoltánA HIT mint szellemi látásmód, segíthet elérni ezen célokat! Az emberek eltávolodtak önmaguktól, kifelé élnek fontos a mutatott valóság kevésbé fontos mindaz amit éreznek. A mai guruk nagy része azt hirdeti amit a modern kori hipermarketekben is tapasztalsz! Minden van és azonnal, ha nincs akkor menj be a másikba és ott lesz! Így az összes emberi kapcsolat is erre a szintre silányul. Már nem akarjuk megérteni, megoldani az adott problémát inkább elmegyünk a "virtuális Tescóba" és levesszük a polcról az első színes szagos élményt, kapcsolatot, barátságot, gurut aki a leghangosabban kürtöli világgá az elme és az egó által birtokolt álvalóságot! A sötét oldal jelenleg nyerésre áll az emberek lelkéért vívott csatában, hisz odaígér bármit megad bármit amire vágysz! De egyszer jön és benyújtja a számlát... Viszi a lelked és onnan már nagyon nehéz a fény felé fordulni, megérezni a tiszta szellemi önvalónk fényét. Vágy, tettek, kitártás, hit! ...és a fény amit kisugárzol tudja megváltoztatni a világodat! Mert a világosság a sötétségben világít, de a sötétség nem fogja fel!