Előbb csak a társaságra, kétszemélyes közösségre vágyom és vagyok készen. Van egy ház ahol sok a munka-egyedül olyan nehezen fogok hozzá. Ha készen állsz, hogy időt tölts velem, szívesen megosztom azokat az élet-tapasztalataimat, amelyek családdal és párkapcsolattal, a személyes boldogság megértésével és megtapasztalásával születtek. Évek vannak mögötte bőven. A frissesség abból a forrásból van, hogy mindig tettem magamért és másokért. Ez osztható meg. A személyes profilom adjon egy benyomást- ha érdekes, amit írok és elérhető vagyok a tapasztalataim megosztására. Eddig csak néhányszor merészkedtem ismerkedős platformokra- kudarccal szegélyezve. Most máshogy érzek. Tennem érdemes magamért -gazdagítva másokat is ezzel.
Nem találtam eddig olyan megnevezett kategóriát, hogy önellátás. Ezért itt a legjobb helye, hogy Ügy. A küldetésem és remélem hamarosan a Mi küldetésünk lesz az önellátásra törekvés. Az Angliai életem is arra ösztökél, hogy másként lássam a világot és a felszaporodott élettapasztalat is, hogy befelé forduljunk, gondoskodjunk az élelmünkről, amilyen mértékben csak lehet. A ház megvan.a nyugdíj is-ami hiányzik az a társ, aki hasonlóan gondolkodik és szívesen ad három órát a munkának a napjaiból és a többi lehet kirándulás, olvasás, sport és másokkal közös élmény. Saját dolgok továbbvitele és így haladva az életünkben örömben előre. A csend, amiben élek- és szívesen megosztom: hallom, ahogy a só eléri a rizsfőző vizet-ja nagyon jó megélés. És a tiszta csillagos ég- és másfél órára a fővárostól. Ez jó így. Megosztásra vár- megosztásra vagyok készen.
Szívesen kapcsolódom azokhoz, akik rendszeresen sportolnak. Én magam futok, napi 7 km-t, jógázok, nem elég gyakran és szeretnék újra táncolni. Nyugdíjas lettem, ám ez valóba csak egy kategória- már nem dolgozom hivatalosan-, de élvezem az egyéb elfoglaltságot, közösséget másokkal.
Közel 3 éve dolgoztam az álomállásomban, helyettesként, amikor a Főnök a ritka alkalmak egyikeként irodai értekezletet írt ki délutánra. 7-en voltunk vele együtt. Néhány csontig hatoló mondat hangzott csak el tőle, aztán magunkba szálltunk, mert felajánlotta a távozás lehetőségét mindenkinek. A válaszainkat a következő napon várta. Én persze sírtam, mert tudtam, hogy számomra ez valaminek a véget fogja jelenteni. A gondolat ugyanis hetek óta motoszkált a fejemben arról, hogy felmondok. Pedig a Főnök szuper volt, a munka szuper volt, a fizetés szuper volt, a munkatársak szuperek voltak. Gondoltam, bírom én! Egyensúlyoztam, erőből. Csak aztán... az érzés, amit kaptam, már nem volt szuper. Egy idő után inkább hazárdíroztam az erőmmel, egyensúly meg sehol sem volt. A gyerekeim, a család és a barátok hiányoltak, sőt, én is hiányoltam magamat. A saját életemből. Megtettem. Másnap felmondtam. A válóperem közepén, 3 kisgyerekkel a semmibe ugrottam és fohászkodtam, hogy kinyíljanak az amazonként megerősött szárnyaim. És azok kinyíltak, így nem csattantam a gödör alján, csak alászálltam valami ismeretlen sötétségbe. A Főnök pedig szuper volt velem ebben a helyzetben is. 6-an maradtak vele együtt.
Pólyás baba voltam. Feküdtem a rácsos ágyamban. Ki szerettem volna jönni onnan, hát kijöttem. Emlékszem, hogy ez többször is megtörtént. Emlékszem arra is, hogy látom magamat kívülről és át tudok menni a falon. Odakint virágoztak a fák. Tudtam, ha messzebbre megyek, akkor ott marad az, amiből kijöttem és akkor a szüleim nagyon szomorúak lesznek ha nem megyek vissza, abba. Ez volt az első olyan pillanat az életemben, amikor tudatos döntést hoztam az élet-halál kérdéskörben. Mindig visszatértem. Sajnos, ez a “kilépős” képességem nem maradt meg… Anyu is mesélt furcsa dolgokat velem kapcsolatban. Egyszer a postáról bőgtem vissza. Csak ő hallotta, hogy bömbölök.
25+ év. Ebből vajon mennyi a szerelem? Mennyi a szeretet és mennyi a szobatársi viszony? Érdekes ez. Teli vagyok kérdésekkel, ami jó. Van még bennem élet, ami élni, tapasztalni akar. Egy adott életszakasznak, egy adott kapcsolatnak mik a releváns halmazai? Mindkét félben elérhetőek ezek a halmazok? Lefedik egymást? Ki kinek a halmazába fér bele? Kinek melyik halmaz a fontos? Ezek a kapcsolódások az időben előrehaladva milyen dinamikát mutatnak? Mindig azok a halmazok a fontosak? Egyáltalán, mi fontos az életben? Az egyén lelki fejlődése? A társas kapcsolat szeretet alapú fejlődése? A mindenhez történő kapcsolódás megélése? Mit kell az egyénnek meghaladnia? Kell-e valamit is meghaladnia, vagy csak felismernie, tapasztalnia? Nálam, a mérleg nyelve jelenleg - egy aranycsöppet-, a saját megélésem felé billen, azzal a feszüléssel, hogy szeretném ismét az életet szolgálni, szeretettel a nagy egész átölelésében. Úton vagyok, célt nem látok, támogatásom nincsen csak segítő ráhagyatottságom. Ez így nem visz előre. Ezt élem meg kapcsolati válságként.
Pár napja esküvő fotózásra indultam, mikor odaértem megláttam, hogy a videós az a kolléga aki közel 10 évvel ezelőtt az első elsőáldozás fotózásom alkalmával, odajött és megkérdezte engem ki tanított fotózni, mondtam senki, válaszolt látszik... Számomra a karrierem elején ez eléggé beégett.. Azóta, mikor megláttam valahol mindig összeszorult a gyomrom és félelmet éreztem, a régi megalázottság élmény miatt. Vissza a jelenbe, szóval odaértem és láttam kivel kell ma egész nap együtt dolgoznom és újra indult a nehéz érzés. Annyira úrrá lette rajtam, hogy persze bakiztam is egy nagyot lelöktem a menyasszonyi csokrot vázástól, és eltör egy része... Nah rögtön mondták ott mindannyian , hogy nem szólnak a menyasszonynak, stb... Összeszedtem magam az autóban mikor senki se látott, majd menyasszonyi háznál, mikor volt rá alkalmam szóltam, mi történt, és nézzük meg hogy lehetne kijavítani. Szerencsére a díszítős még megvárta menyasszonyt és tudott segíteni... Nagy kő esett le a szívemről, hogy mertem őszinte lenni és sikerült megoldani, de az a kisebb megélésem volt aznap. A templomi ceremónia a végén odajött a videós hozzám és azt mondta milyen jó velem együtt dolgozni ügyes vagyok... Nah éreztem most vagy soha, válaszoltam, oh köszönöm 10 évvel ez előtt nem ezt mondtad, és elmeséltem mit is. Visszaemlékezett és eszébe jutott, hogy milyen gáz volt az ő szavával élve, rájött hogy valami más miatt ideges volt és rajtam csattant. Bocsánatot kért, és nagyon sajnálta, én mivel aznap jobban sikerült megismernem, megismertem az emberi oldalát, teljes mértékben meg tudtam neki ezt bocsátani, és helyre tenni magamban ezt a 10 évvel ezelőtti történetet. Azóta mégegyszer bocsánatot kért, és mondtam nekem teljesen rendben van már, már ha meglátom szeretettel tudok rá gondolni. Rendrakás egy újabb részletének érzem ezt is.
Programtervező informatikus. Python django, react az erősségeim. 4 évet dolgoztam ebben az iparban.
Pl; KisEmber sikere, a megvalósult ötlet. Amikor, már vagy négy hónapja dolgoztam az új munkahelyemen, az otthonteremtés falcsiszolása közben megjött a NAGY gondolat, egy komplex üzleti terv, ami anno, felforgatta a magyarisztáni reklámgrafikai piacot (is). Sok munkával, a jelentős részét meg is valósítottam már, amikor a programomat kiválasztották a cég amerikai központjában és a teljes EU régióból összesen 2 projektet kiemelve, két hétre kivittek az oda, majd onnan tovább az elnöki nyaraló-faluba, a Nagytavakhoz. Különgép; bőrülés lábtámasszal, Jet, behűtött italokkal; limuzin, sapkás sofőrrel; durva VIP hét; speciális nemzetközi kapcsolatépítési oktatással… Azóta (1999-2002) láthatóak a hatalmas kirakati “matricák”, a telibe grafikázott villamosok, buszok, taxik, mozdonyok, liftek, falak, padló, asztalok, vitorlások teste… stb. Szerettem ezt az időszakot. Roppant elfoglalt voltam, de hihetetlenül élveztem is. Sikeres voltam… Meg akartam teremteni a kényelmes családi fészket, kb nulláról. Sikerült! Most, 23 évvel később is sikeresnek tartom magam. Minden munkahelyemen villantottam maradandó szakmai nyomot és az adott cég piaci részesedését durván megemeltem. A titok most is csak annyi, hogy megtalálom a motiválható partnereket és minden erőmmel az ő sikerükön dolgozom. Valójában flowban. Ez hozza meg számomra az üzleti sikert. Akit érdekel, szívesen mesélek róla, segítek (talán új) utat mutatni a B2B kereskedelemben.
Ha nincsen tétje, mert nincsen elvárásom az ismerkedéssel, akkor játszi könnyű. Csak a szellemeskedés és ráhangolódás csillan. Amikor már komolyan gondolom, ott viszont ellehetetlenülök, mert Ady-Endre-komolyságú leszek és a teljes világomat festem az égre a maga ultra komplexitásában; tüskék árnyékában, szeretet fényében. A világom valójában egyszerű, de ugye, egy pohár víz is egyszerű dolog, viszont értékelni talán csak akkor tudod, amikor felfogod, hogy mi van a poharadban. Irígylem azokat, akik az eső, a tikkasztó nyár vagy a juvenilis vizek bonyolultságának ismerete nélkül is tudják élvezni a pohár vizet. Szeretek ismerkedni.