Joós DóraHa nem érkezik a baba Mindig is rajongásig szerettem a gyerekeket. Tisztán emlékszem rá, hogy egész kislány korom óta készültem arra, hogy anyuka leszek, és sok-sok gyerek vesz körül. De másként alakult az életem. Mire a Társ megérkezett és a közös baba gondolata is, akkora már 42 éves voltam, sok mindennel a hátam mögött. És várva-várt baba évekig nem jött. Versenyben az idővel megadni magamat a valóságnak, hogy 1% esélyem van arra, hogy várandós legyek, hogy látni ebben az 1% -ban a mindent, a végtelent, hiszen VAN lehetőségem. Bízni az orvostudományban és használni. Összekapaszkodni a szeretett Férfival egymást erősíteni, mélyülni. Közben fel-adni, hinni, nem akarni, nem görcsölni. Csak lenni, elfogadni, befogadni, szeretni, áramlani. Hosszú út vezetett odáig, hogy megszülessen kislányunk, Anna. De ma itt van velünk, egészséges és gyönyörű. Nélküle elképzelhetetlen lenne az élet.
5
Szecskó ZsoltA szó, amit kerestem, spiritualitás volt, mint kategória, de ez is jó. A mélyebb felé való vonzódásomból az lett, hogy a tibeti buddhizmussal megtaláltuk egymást 2002-ben. Közvetlen tapasztalásból tanulhattam, és lelkemnek otthonosnak találtam. Majd idővel rájöttem, hogy a spirituális részünkkel akkor tudunk igazán kapcsolódni, ha a mindennapokkal kapcsolódunk. Az élet megmutatta, mi az igaz, hol is tartok, ahogy láttam magam a különböző élethelyzetekben, kapcsolódásokban mintákból, félelmekből megnyilvánulni. A kép magamról és amit belül éreztem nagyon távoli volt. Ekkor jöttem rá, hogy akkor tudunk magasba törni, ha mélyek a gyökereink a földben. A lelki fájdalmaink, félelmeink, vágyaink, mintáink az első lépés a valóság mélyebb megismeréséhez. Abban tudok segíteni, hogy kontextust adok, hogy megtaláld a saját spiritualitásodat, többek között tibeti buddhista módozattal. Nem azért mert ez a legjobb és ezt kellene mindenkinek, hanem azért mert nekem ezzel van kapcsolatom, ebben van gyakorlásom. Neked saját utad van.
5
Fekete NikolettAzt lehet mondani viszonylag hamar ráeszméltem, hogy a hasonló elvárásokon alapú házaságom a végéhez közeledik. Ha őszinte akarok lenni, a megismeredéskor is már zúgolódott egy belső hangocska, hogy nem jó az irány. 29 évesen azonban voltam olyan önző és családra vágyó állapotban, hogy a biztonságos jövőkép reménye elnyomta bennem az ellenérzéseket. Valójában sosem lelkesítetett kellő mértékben, de ugyanígy igaz az is hogy én sem tudtam jól szeretni senkit akkoriban, vagy épp azt hogy mik is a valós vágyaim. Aztán 4 év közös út után egyre feszítőbbé vált számomra a keretezettség. A lelkem haldoklott. Nem találtam az utat a férjemhez és már nem is akartam. A beszélgetések elcsökevényesedése és más múltbéli férfival a lelki kötelék felélesztése elbizonytalanított a házasságom életképességét illetően. Az átbillentő élmény sorszerű időzítéssel érkezett Joós István videói formájában. A folyamat azonban nehéznek ígérkezett, mert értetlenség fogadta az megreformált énemet és ellenséges érzület. Az első hónapokban talán én is túl kemény voltam és határozott a kommunikáció során. Aztán a békesség érdekében belső igényem lett hogy önmagam sokkal szelidebb, szereteteljesebb, nagyvonalúbb verzióját adjam. Sokkal jobban is esett, tehát nem volt mesterkélt. Az önmunka eredményeként a másik oldalon is enyhülés következett be és a válás után félévvel baráti jellegűvé lenyegült át a kapcsolatunk.
5
Felhangoló GáborMióta az eszemet tudom kíváncsi voltam. Minden érdekelt, és minél több dolgot meg akartam ismerni, érteni. Főleg azt, hogy hol vagyok, hogy kerültem ide, és hogy működik ez az egész. Úgyhogy ezt is tettem. Úgy 17-18 éves koromtól egyre határozottabban. Aztán miután kialakult bennem egyfajta összkép, amit szerettem megosztani, onnantól kezdve leginkább arra vágytam, hogy olyan emberekkel legyek körül véve, akik értik. Vagy legalábbis nyitottak. Hogy megoszthassuk egymással a tapasztalatainkat. Úgyhogy el kezdtem közösséget szervezni. Tudatos Fiatalok Közössége néven indítottam egy facebook csoportot 2015-ben, ami egész nagy siker lett. De legalábbis rengeteg élményt és tapasztalatot generált az a több száz esemény, amit szerveztem a TFK évei alatt. A történetről bővebben ebben a TEDx Talkban mesélek: https://youtu.be/DlpJ2Ki4_lQ Aztán az élet alakította a forgató könyvet és és újabb inspirációk hatására kicsit másabb szögből, de végeredményben hasonló irányba megyek. A közösségi megoldások kutatása, és új rendszerek fejlesztése, amelyek élhetőbbek. Így kerültem ide is. És elsőre nagyon flott kis platformnak tűnik ez nekem. Így kb. 10 év közösségépítés után azt mondhatom, hogy ez a platform ügyesen megragadta a dolog lényegét. Hogyan lehet bevonni és összekapcsolni az embereket. Kíváncsi vagyok a további élményekre, és tapasztalatokra itt.
5- Joós Dóra
Megküzdeni a betegséggel Pár évvel a válást követően kezdődő méhnyakrákot diagnosztizáltak nálam. Furcsán kívülállóként éreztem magamat ebben a szituációban, hiszen soha ezelőtt semmilyen betegségem nem volt. Mégis el kellett fogadnom az elfogadhatatlant, hogy ez most tényleg velem történik, ugyanúgy, mint pár éve a válás. Sok mindennek a helyére kellett kerülnie a lelkemben. Hogy milyen traumák értek nőként, és hogy hol vannak az én felelősségeim az eddigi életemben. Nekem sokat segített, hogy fizikailag is meg kellett küzdenem a mélységekkel. Nem lehetett elmenekülni vagy megúszni, szembesülnöm kellett a valósággal. Az első műtét nem sikerült, ezt követően egy szakorvosi csapat határozata szerint meg kellett volna válnom a méhemtől. Nem egyeztem bele a műtétbe, saját felelőségre az életet választottam. Azt az életet, ahol én igenis meggyógyulok, és életet adhatok még egy kisbabának. Éreztem, tudtam, hogy minden rendben lesz. Találtam egy orvost, aki a végsőkig elmegy a betegeiért. Sikerült. Testileg és lelkileg is kiegyenesedtem, meggyógyultam. Azóta egy csodás Kislány édesanyja lehetek.
5 
Sándor AttilaSaját, kis makacs elhatározásomból - nomeg, mert a helyi, kihelyezett rendőr indította-, kb. úgy 11 évesen elkezdtem dzsúdózni. Csak úgy falusiasan, mackóban. Nehéz volt, mert nem ment elsőre tökéletesen minden gurulás és gáncs. Nem ehhez voltam szokva, de mint mondom, makacs kis jószág voltam, így órákon át gyakoroltam edzések után a gurulást, a helyi füves focipályán. A kocsma teraszáról, aki arra fogadott, hogy be fogok hányni, mire elérem a másik oldal 16-os vonalát, még biztatott is. Ettől, még nem lettem rosszul. A baj akkor kezdődött, amikor a szüleim eldöntötték, hogy a dzsúdó az veszélyes üzem, mert mire hazaérek, addigra besötétedik és biztonságosabb lenne, ha inkább balettozni járnék. Onnan hazaérni sötétben, biztonságosabbnak tűnt számukra. A következő napon, már a kerékpár hátsó ülésén bőgtem végig a mintegy 1 km-es hosszú, és veszélyes, falusi poros utat. Az egész úton szirénáztam, hogy én nem akarok balettra járni, mert én dzsúdózni akarok!!! A nagy menetszélben édesanyám ezt nem hallotta meg. Sem aznap, sem soha .... Fordult a világ. Egy idő után már magamtól maradtam, mert beleszerettem egy városi, szöszi kislányba, akit a nagyapja hozott át minden balettórára. A gurulásokat önszorgalomból tovább gyakoroltam a művelődési házban és a balettal is haladtam. Én voltam a legtehetségesebb balettozó fiú a faluban. Ketten jártunk oda fiúk. Őt is a szülők kényszerítették, de ő ráadásul szokatlanul kövér is volt... A záróvizsga és egyben bemutató, a Művelődési Házban zajlott le, a fél falu jelenléte előtt. A balettoktató ígérte, hogy hoz nekem a városi színházból a szerephez illő - enyém volt a főszerep és a szöszié -, ruhát. Rendben, gondoltam. Eljött hát a nagy pillanat, a bemutató napja. A műsor kezdése előtt kb. 5 perccel, kiderült, hogy én még nem öltöztem át. Vártam, hogy megkapom a ruhát, de a "mester" el volt foglalva szervezéssel, nem adta a ruhát. A függöny libbentése előtt vette észre, hogy a dzsúdós ruhámban vagyok és egy picit bele van törve a fű a térdénél... Előrántották jóanyámat, hogy hol a ruhám? Hamar kiderült, hogy nem Ő ígérte meg a "fellépő gúnyát", hanem a mester, aki erről - mint kiderült-, jóhiszeműen megfelejtkezett... Szerencsére a szöszinek éppen ott volt a mindkét combban, tenyérnyi lukas, gyakorló harisnyája és az alulgombolós, kék tornadressze, amit közös erővel rámerőltettek. Két pofon terhe mellett, önként bevállaltam a mindent jelentő deszkákat és beléptem a színpadra. A zene megindult, szépen csengő zongora hangját kellett volna hallanom, de csak a mélyről feltörő röhögés ért el hozzám, ami a nézőtér felől lopakodott felém, mindent elárasztó hang-árvízként. Végig táncoltam, becsülettel. Soha többet nem mentem balettozni. A napköziből természetesen elkéretkeztem, de többé nem mentem a balett és a tánc közelébe sem. Tavaly nyáron, egy népzenei táborban a zenetanulás mellett, este beálltam a táncházba, hogy megtanuljak pár lépést. Azonnal begörcsölt a vádlim. Kérdezték, hogy mi a gond, mondom a tényeket: görcs van. Hamar egy kedves hölgy ugrott, hogy Ő egyébként civilben masszőr és gyorsan talpra állít. Hozzam a pokrócot, feküdjek hasra és a többi az Ő dolga... Később, egy másik hölgy is érdeklődött hogylétem felől. Megkérdezte, hogy szokott-e görcsölni a lában máskor is? Mondom, hogy nem. Kérdi Ő, hogy nincs-e egyéb oka a görcsnek, mert Ő pszichoterapeuta vagy mi és a masszázs után feltenne pár kérdést nekem. Hamar eljutottunk a balettig. Sosem gondoltam volna, hogy 56 évesen ekkorát bőgök és még mindig a balett miatt.... Innen szép a győzelem. Idén, beiratkoztam a feleségemmel egy társastánc tanfolyamra. Már bő fél éve járunk, talán ha egy alkalom maradt ki a tánc. Nem tudom, hogy sikerült-e már legyőznöm a múltnak ezt a kedves ajándékát, de egy éve belefér minden, sőt kívánatos minden, amire korábban nemet mondtam. A nemek ajtói mögött lapulnak az igenek, de benyitni egy ilyen ajtón, nagyon nehéz. A táncot azért kezdtem el, mert megértettem, hogy a férfivá válás útja tánccal (is) van kikövezve. Ezt a részt talán egy másik helyen fejtem ki...
5- Pályi Flóra
Nagyon sok év után jöttem rá, hogy minden problémám abból fakad, hogy nem értékelem magam eléggé és nem merem felvállalni önmagam igazán. Nem választom magam és nem választom azt, ami autentikus lenne számomra. Már egy ideje dolgozom rajta, de ez egy lassú folyamat, és mindig újabb és újabb szinteket fedezek fel, ahol még erősödnöm kell. A korszakomnak (amazon) megfelelően is ez a feladatom, így jelenleg ez a központi téma az önismeretemben.
5 
Faragó TímeaMélyen traumatizált gyerekkorból a lázadáson, utálaton, haragon, elhagyáson, sérelmeken, hibáztatáson és mindezek feldolgozásán keresztül vezetett a 25 éves gyötrelmes utam az elfogadásba, a mély megértésbe a korán elvált szüleim felé. Legfőképp Édesanyám irányába, hiszen óriási utat járt be a kapcsolatunk. Kissé tragikus a családi múltunk, de az elmúlt években mégis lett egy kisimultsága, könnyedsége és szépsége a történetünknek. A korábbi nagy távolságtartásom után manapság már sokszor ott tudok lenni nekik szeretettel. Ez talán időnként kicsit olyan érzés, mint amikor gyerekként szüleid szülője leszel, de megtartott keretek között, egészséges határokat húzva. Köszönök nekik mindent! Többek közt a rengeteg szenvedést, mert ma így tudok békében lenni velük, a szívemben is...
5- Joós Dóra
Újjászületés Burokként körülölelő családban nőttem föl, ahol a nagyszülői és szülői minta is a család erejét, harmóniáját közvetítette felém. 18 évesen jött értem a királyfi fehér lovon. A másolt mintán kívül nagyon keveset tudtam a női minőségről, és hogy mi a nő funkciója, dolga. És egy napon a Csipkerózsika álmom darabokra hullott szét, vele én is. Keserűség, harag volt bennem. A válás után újra éledve bebizonyítottam hogy egyedül is boldogulok, mindenre képes vagyok. Nem akartam szerelmet, csak érezni és éreztetni az erőmet, hogy igenis jó és értékes nő vagyok. Hogy tudok jó vezetőként funkcionálni, saját céget működtetni. Ahogy csitult a bizonyítási vágy, úgy kezdett egyre inkább feszíteni, hogy nem vagyok a helyemen. Valami egész másra vágyom. A felismeréssel jött a változás is.
5 
Bajkó GáborA családtól való elköltözésem után elindult egy kiszorítósdi a gyerekeim életéből, így végül én indítottam el a válást, ami csúnya büntetőhadjárattá fajult végül. Sajnos utórezgései is voltak, a fél rokonságot is sikerült ellenem fordítani, rágalomhadjárat és különböző feljelentések indultak ellenem – persze mind alaptalanok és lezárultak, de a vegzálásomra alkalmasak voltak. Mindezek fényében, vagy inkább árnyékában a gyerekeimmel is kemény munka volt a normális kapcsolat helyreállítása. Közben megtanultam határt húzni és nem csak tétlenül nézni, ahogy vágják a hátamon a fát.
5