Anikó SchmidtSzia, végtelen hittel az életben mégis a magam elbizonytalanodásában számtalanszor áldozatává váltam személyeknek, helyzeteknek. Ez sarkall arra, hogy egyre több figyelmet szentelelek a szükségleteimnek, a határaimnak, ami most van és hogy mi a hiteles önmagam ami a környezetem jóllétét is szolgálja.
0
AnitaVezetőként dolgoztam, elég magasra jutottam és egyszer csak elegem lett belőle, abból hogy napi 10-12 órát vegyen el az életemből és semmi értelme ne legyen. Konkrétam ezek az évek értemetlenül elszálltak a semmire. Másra vágytam, talan csak háttérmunkára. Közben érkezett egy férfi, aki segített abban hogy tényleg ne számitson. Feladtam a jól fizető állásom. Nyugalmat kerestem. A ferfi már nincs meg. De a nyugalmam megtaláltam.
Badics BeatrixLovakkal és ColorGenetics egyéni családállítással foglalkozom, az önismeret és az emberi kapcsolatok mélyebb megértése mindig is vonzott. Szeretem az állatokat, a természetet és a csendet – ezek adják a mindennapjaim nyugalmát.
0
AnitaRàción innen és túl Szóval ráción túli női működés - egyszerűen fogalmam sincs mi működik. A régi bevett öltözködés, haj, smink nem, a régi flörtölési mód nem, a régi arckifejezések, gesztusok - nem. Az új - még nem vagy nincs is. Egy senkiföldje. Most túl finom vagyok, túl kedves, túl sokat sírok mások előtt, túl sokszor “nem tudom” ( vagy hàt eddig sem tudtam, de legalább mások ezt nem tudták :D ) nem így szoktam én ezt, és nem szoktam ennyit hozzàérni másokhoz( amúgy jól esik) de hát règen pont ezt a valakit rejtegettük minden áron, mert én tudom, mert majd én megoldom, és most nem tudok semmit, nem értek semmit. Színhàzi próbàk során, merthogy ebből a vilàgból jövök, azt szoktuk mondani: a legjobb àllapot, mert még bàrmi lehet - szóval, most bàrki lehetek? 36 évesen, annyi mindennel mögöttem, mèg bàrki lehetek? És nem, ez sem igaz. Senkiföldje. Vissza már nincs hova, megérkezni még nincs hova.
- Anita
Elváltam, kudarcként ért annak ellenére, hogy én kezdeményeztem, bűntudatom volt, hogy elhagytam Őket, de úgy éreztem megfulladok, mennem kellett mert nem akartam bántani (veszekedni, kötözködni, robbani). Most 7 év után megpihent a szíven. Már tudom hogy teljesen beáldozatm magam egyszerűen eltüntem a 27 évnyi házasságban. Egyetlen dolog ébresztett rá hogy vége, vége a házásságnak, a szövetségnek, és nincs tovább egyetlen banális vállrándítás, hogy ez mindig így lesz. Négy kukászsáknyi személyes holmival költöztem egy üres lakásba ahol még ágyam sem volt. Mindent otthagytam, Ő magától semmit sem adott, én meg nem kértem. Sehogy, semmikor! De talpra álltam!
Joós IstvánTapasztalatom, hogy a spiritualitás-önismeret-ezotéria NAGYON fontos és NAGYON hasznos – szinte-gyakorlatilag életmentő volt... míg aztán életveszéllyé vált. Az élményem, hogy a tudás-vágy a vágyak tavának része, bármilyen magasztosan is beszélünk róla – függés tehát ez is, és "a ráció halála" után még vissza-vissza húz, és rengeteg idő, és rengeteg küszködés volt letegyem. Mármint persze ez sem igaz. Hiszen nem tettem le máig, épp csak sokkal több időt vagyok cselekvésben-hasznosulásban – mint tudni-akarásban, tehát Vágyban, tehát önközpontú arroganciában. Az alacsonyabb rendű függést egy magasabb (oltotta ki helyett:) halványította el.
Rigóczky BálintSzia Anna! Hasonló tapasztalataim vannak/voltak. Szívesen kapcsolódnék, beszélgetnék veled!
0- Rigóczky Bálint
Hmm..ami elsőre eszembe jut erős tapasztalás szempontjából.. Úgy 3 éve vége lett a párkapcsolatomnak azzal a lánnyal akivel eltudtam volna képzelni a jövőt. Akkor indítottam a vállalkozásom, a nagy álmomat hogy cégem legyen (mára már sikerült). Visszatekintve már tudom az okát a szakításnak. Egy új szerelemként láttam a célt, egy szebb nőként és átbillentem, elhanyagoltam. Három hónapig ameddig a nyár tartott inkább volt a nagy szabadság megélése mint a búslakodás. De ahogy megérkezett az ősz, az elmúlás szimbóluma, úgy kezdtem realizálni a történéseket. Ugye az ember a hidegebb évszakokban elkezd inkább befelé figyelni, az én tapasztalataim szerint. Velem is ez történt. Sokszor kapott el a hiány érzése, a sírás. Jött a tél, munka sem úgy jött ahogy elképzeltem. Jött a depresszió, anyagi problémák és az eddigi materiális világ és az otthonról hozott hiedelmek megkérdőjelezése. “Nem hiszem el hogy csak ez van amit látok.” Beteg lettem, lázas, és ott jött valami, hogy van más is itt. Nem csak a pénz és a javak meg a jólét, szépautó stb. Visszatekintve egy idegösszeomláson és mély depresszión estem át. Onnantól kezdtem nyitni a lelki önismeret felé, jöttek az új tapasztalások. Zen, meditálás, elvonulások. Kerestem mi ez bennem. Ki vagyok én? Azóta is járom az utat, tapasztalok és nyitott vagyok, igyekszem pozitívan látni a dolgokat, a folyamatban lenni és élvezni az életet.. De még nagy út áll előttem! Mi is az élet értelme? Az értelmes élet maga? Oké, de nekem mi is az értelmes élet? ..és ki vagyok én valójában? Akit hiszek hogy én vagyok, vagyis az egó? Az csak velem járó. Na ezeket szuper volt kiírni, remélem elindít benned is valamit. Vagy akár kapcsolódnál is. 🙂