Meleg vagyok... A születésnapomon a fiam fennmaradt velem, miután már mindenki elment aludni. Pár nappal voltunk az ő 14 éves születésnapja előtt. ... meleg vagyok... mondta... tudom... mondtam én... tudtam, hogy te tudod, azért mondom most el neked. Sejtettem, biztos nem lehettem benne. Reménykedtem, hogy mégsem. Nem kívántam a fiamnak ilyen nehéz utat. Azóta eltelt 9 év. 15 évesen felvállalta az iskolájában is. Ezzel indult egy látszólag könnyű, majd egy brutálisan nehéz időszak az életében, ehhez illő pánikrohamokkal tarkítva, majd a Coviddal súlyosbítva. Elfogadó családban nőttem fel, elfogadó, minden másság iránt toleráns emberként, újra kellett dimenzionálnom magamban az elfogadásom igazságtartalmát. Hallgattam a fiamat, aki tanított, miközben butaságokat kérdeztem. ...mert nem ismerjük ezt a világot és ennek sokszínűségét. Egy ideje részt veszek egy FeelFree közösségben, ahol a fiatalokkal beszélgetek az ANYA nézőpontjáról. A fiam pár hete csatlakozott ehhez a csoporthoz. Ha hasonló cipőben jársz... itt vagyok ...beszálgessünk.
Több mint 40 különböző munkát végeztem, és rájöttem, hogy a keresés maga is értékes út. 16 éve dolgozom ugyanannál a multinál, lentről indulva mára a 8. pozíciómat töltöm be. Tudom, milyen az, amikor valami újra vágyunk. Folyamatosan keresem azokat az irányokat, amelyek igazán örömet adnak, és abban segítek neked is karrier coachként, hogy megtaláld a saját utadat!
Voltam vállalkozó, és valószínűleg leszek is újra, de már 16 éve dolgozom egy multinál, a 8. pozíciómban. Megtapasztaltam a jó és rossz főnököket, a támogató és kevésbé kedves kollégákat. Az alkalmazotti lét is tele van választási lehetőségekkel, és a döntés a tiéd: megtalálod-e benne, amit szeretsz. Szívesen segítek, ha szeretnéd jobban érezni magad a munkádban.
Lehet tökéletes a profilod, és töltheted az időd a digitális felületeken, de az igazi ismerkedés mindig a valóságban történik. Közel száz randi tapasztalatával a hátam mögött végül megtaláltam azt, akit kerestem. Szívesen beszélgetek veled erről is.
Felébredtem arra, hogy elköszönt. Nagymamám 93 évesen, kb 3 éve már önellátásképtelenül (és már mi sem tudtuk ellátni), feküdt egy öregek otthonában. Jártunk látogatni, és szörnyű, de tudtuk, hogy mit várunk - nem örömmel, hanem rettegve. Egy éjjel arra ébredtem fel a férjem mellett, hogy mindenemet elönti egy megmagyarázhatatlan, szeretetteli boldogsàg. A végtagjaimban, kezemben, karomban, ujjaimban, áramlott a melegség. Végtelen szeretetet éreztem. Fel is ébresztettem a férjemet, és annyit mondtam: “meghalt mama”. És másnap reggel 6-kor jött a telefon. Lehet, hogy ezt még nem dolgoztam föl (20 éve), és a magyarázatát sem tudom, de van tanúm rá, és most is érzem, amit akkor éreztem.
Lassan tanultam meg az erőmet jól beosztani. Hosszú évekig figyelmem és energiáim fő fókusza önmagamon kívűl sokmindenen máson volt. A nem jól segítés tipikus példáját gyakoroltam. A gyermekem segített megérteni, hogy az ilyen segítség azért nem jó, mert nem segítséget ad az önállóság megszületéséhez, hanem függőséget okoz. Csak akkor tudok jól segíteni, ha elfogadom, hogy szeretteimnek is joguk van saját "gödreik" megtapasztalásához és nem akarom őket mindenáron megmenteni. Ma már tudom fontos a "gödör" megjárása, mert ott születik meg a saját erő, ami a fejlődéshez szükséges.
20+ év munkakeresés és találás → Mivel több szervezetben dolgoztam már és magam is toboroztam már embereket, értem mit néznek egy önéletrajzon a multik, hogyan kell sikertörténeteket mesélni egy állásinterjún, mitől fognak emlékezni rád. Megtanultam hogyan kell egy ütős és vizuálisan is erős önéletrajzot összeállítani, mit tilos beletenni. Megtanítalak ezekre szívesen, ha szeretnéd.
20+ év munkaviszony multikban, középvállalkozásban, államiban → Ezeken a helyeken sokat tanultam a hierarchikus rendszerek működéséről, a vállalati politikáról, érvényesülésről. Értem már miért nem lehetsz sikeres, ha jó gondolataid vannak, vagy ha hatékonyan meg tudsz oldani problémákat. Több helyről sikerült már kirúgatnom magam, sőt ezt általában javaslom is másoknak. Szívesen mesélek róla, hogy miért.
...Ősélményem fülig szerelmesen, hogy elütött egy Lada 1500-as 70-ről fékezve. Későn vettem észre kilépve egy busz előtt, de annyira mégsem, hogy feldobjam magam a levegőbe. A bal bokám kapta el, rázuhantam a motorháztetőre betörtem a könyökömmel a szélvédőt, majd legurultam az út mellé a fűre. Apámtól kölcsönvett méregzöld bőrdzseki cafatokra szakadt. A bal bokámnak szilánkosra kellet volna törnie a nyíró erőktől... Nem folytatom a testemnek semmi baja nem lett, de az én materiális világképem halálos balesetet szenvedett helyettem. Ez az élmény tett keresővé anno... Ez egy olyan tapasztalat ami az énem határain túlról való. Az énem teljességében érzékelni sem tudja épp ennek okán. A transzcendens élmények transzformálnak vagy elindítanak a transzformáció felé. Miben segíthetek?
Volt nekem egy ilyen szentimentális egyházképem. Amiről azt hittem, ez lehet a keresztény világkép. Elképzeltem magam, ahogy ájtatos képpel, apáca ruhában zárdába vonulok. Na persze. Ekkora világi pusztító/teremtő energiával. De mindegy is. Tök jó volt. Fejben már össze is raktam az életemet, hogy letolom a világi dolgokat, és imára emelt kézzel, namaste tartásban belibegek a kapun a kolostor falai közé, ahol csecse-becse kezecskéimmel majd kertészkedem és hallgatom az Úr szavát, aki persze, csak emiatt hozzám beszél majd. És én meg majd meg is hallom. Nem kaptam vallásos nevelést. De katolikus egyetemen végeztem, latin nyelvvizsgám is van. Pont annyira dugtam bele a keresztény vízbe a lábam, hogy az még ne legyen kötöttség, és meg tudjon maradni a szentimentalizmusom. Mert ugye, van a zord világ, és vannak a világtól védő, tökéletességet őrző falak. Hát, pont úgy nincsenek, ahogy a Magunkat körülzáró falak sem tökéletességet takargatnak. 44 évesen újra férjhez kellett mennem ahhoz, hogy - vallásgyakorló társamat évek óta rendszeresen elkísérve a misékre - rájöjjek, hogy hol (nincs) a helyem és a világképem. Az is baj, hogy az egyház hanyatlik, mert azért mégiscsak segíti a világ embereit abban, hogy ne zabálják fel egymást, még akkor is, ha a félelmet erősíti bennük. De a nagyobb baj az, hogy az egyház Krisztus nevében mond és tesz mindent, ami nemhogy használ, de árthat is. Mert eltávolítja az embert a szeretettől. Merem állítani. A szeretet ellentéte, tapasztalatom szerint, a félelem. És, ha kijövök egy miséről, rendszerint jobban félek, mint amikor beléptem a templomba. Miseturisták vagyunk. Szeretünk más-más templomokat felfedezni. Gondolkodó papokat és közösséget, friss fuvallatot keresek. A legnagyobb döbbenet számomra a miséken az, hogy az emberek nem kérdeznek. Jógaoktatóként pedig még a 21. században is bele-bele futok vidéken egy-egy imacsoportba, aki kiátkoz, és rossz kereszténynek bélyegez gyakorlókat, akik látogatják az óráimat. Ilyen is van. Pedig az ima, maga a szabadság. Az egyik jóga. Ha ezt az egyház nem érti meg, ha nem képes a változásra, akkor itt a vége. Szóval, nem kell zárdába vonulni a falainkhoz. A börtön itt van. De a szabadság is. A kérdés inkább az, hogyan szabaduljunk.