BernadettGyerekkènt elhittem, hogy szerencsètlen ès buta kislány vagyok. Az èletem 30 èvèt ez a dogma jellemezte, èletveszèlyes baleset, pánikbetegsèg, agresszív fèrj, bántalmazás, szorongás, fèlelem. Aztán elhittem, hogy ez nem fog változni, hiszen èn egy szerencsètlen ember vagyok.... Imádom az Anyaság minden percèt, ezèrt a fiaimèrt, segítsèggel közel 40 kilósan sikerült másfèl èv után elválnom 25 ève. Az utána következő időszak először arról szólt, hogy a gyermekeimnek myugodt, harmónikus lègkört teremtsek, miközben rá kellett jönnöm, akkor válnak azzá, ha ÈN jól leszek. Kemény munka, rengeteg tapasztalat, sorsfordító döntèsek sora, ès ennek gyümölcse ma már beragyogja az èletemet! A Hit amivel a Jóisten felruházott, a humorom, a nőiessègem felszínre tört ès ma már senkinek nem hiszem el a lehetetlent! Kívánom minden hozzàm hasonló sorsú nőtársamnak, hogy a legmèlyebb gödörből is van kiút!
3
Szilvia BarthaMindenkit kitakarítottam az életemből aki csak kihasznált és most egyedül vagyok, alig van felnőtt társaságom, hiányzik az értelmes, kötetlen beszélgetések. Teljesen jól elvagyok egyedül, szeretem a gomdolataimat, de néha magányos ám.
1- Szilvia Bartha
Nos nehéz ügy, csinálom már egy ideje, a lányomnak éltem, mert szüksége volt a figyelmemre. Mostmár rajtam a sor.... a Kicsikém szurkol, hogy társra találjak, szerencsés vagyok.🥰
1 - Szilvia Bartha
Kezdem érezni a kiégést, még nem tudom, hogy csak kifogásokat keresek a váltásra, vagy nem jött el még az ideje. Figyelek és bízom.
1 - Szilvia Bartha
Természetesen hoztam a statisztikát, egyedül nevelem a kislányom. Lent voltam annyira amennyire csak lehet, napról napra éltem túl éveket és mindent újra kellett építenem, köztük saját magam. Mostmár szeretem magam.
1 - Szilvia Bartha
Mostmár nehezen megy 🤪, néha ufónak érzem magam, amiatt, hogy jókedvű karakán Nő vagyok...rengeteg szenvedés van benne. Mindig alulválasztottam, mostmár a társamra várok, akivel megélhetem azt a békés egyesülést, amiben egymás támogatva egyszer csak megérkezünk.🙏 Ja amikor kijelentem, hogy egyedül élem le az életem, mert nem is érdekelnek már a férfiak, belép egy játszótérem egy tök ismeretlen férfi, akibe úgy beleestem mint az ágyú, de totál reménytelen. Én a kemény csaj🙃🤪😜.
- ZZita
Aki átélte a kisgyerekes időszakot, pláne több gyerekkel, nem kell bemutatni, mi zajlik ilyenkor. Férjemmel több mélypontunk volt, nem tudtuk megbeszélni a dolgainkat. Erre irányuló próbálkozásaim rendre sikertelenséggel zárultak. 2023-ra úgy éreztük, javul és fejlődik a kapcsolatunk, könnyebb már az iskolás korú gyerekekkel, több és tartalmas idő jut egymásra, a házasélet is intenzívebb lett, mindkettőnk megelégedésére. Ebben a pozitívan változó időszakban derült fény férjem hűtlenségére. Online kurzussal, majd annak eredménytelensége után coach-csal próbáltunk javítani a helyzeten. A coach őt továbbirányította pszichológushoz. Fél évig próbáltuk megérteni segítőinkkel, mi miért történik, a másik álláspontját tisztán látni. Végre megértette milyen fontos lett volna évekkel azelőtt is beszélni az érzésekről, megélésekről. Sajnos újra és újra elbeszéltünk egymás mellett. A bizalom visszaépítéséhez szükséges őszinteség elmaradt, több hazugságra derült fény. Érzelmei tartósnak bizonyultak a másik nő iránt, azzal nem tudok mit kezdeni. Így felhagytam a kapcsolat megmentésével és a család egyben tartásával. Külön élésünk óta igyekszem normális, nyugodt légkört tartani a gyerekek miatt.
3 - ZZita
Férjem az egyik legjobb barátnőmmel csalt meg. Alapjaiban rengett meg a párkapcsolatba és a barátságba vetett hitem. Ideje új fejezetet nyitni mindkét területen.
2 
Bábel AndreaHelyem elfoglalása... Sok tapasztaláson vagyok túl, hogy azt mondhassam, hogy a helyemen vagyok. Az élet minden területén. Bizonyos szempontból elfoglaltam a helyem a hivatásomban, az anyaságomban, a nőiségemben. Még sem tudom azt mondani, hogy kész vagyok, elfoglaltam az engem megillető helyet. Elbizakodottnak tartanám magam. (Volt, amikor azt mondtam. Amikor még nem tudtam, hogy milyen keveset tudok. :)))) Szerintem, ha azt mondom, hogy a helyemen vagyok, elfoglaltam, megértem a pozícióra, akkor megállítom a változásom lehetőségét. Mit értek ezalatt: Ha azt mondom, hogy a helyemen vagyok, mint terapeuta, akkor nem tanulok, nem képzem magam tovább, minek, hiszen a helyemen vagyok. Viszont a világunk folyamatosan változik. Másként foglalkozom a hozzám forduló emberekkel, mint akár 5 évvel ezelőtt. Ha azt mondom, hogy a helyemen vagyok, mint anya, akkor elbizakodott lehetek, hogy mindent jól csinálok és nem nézek a mélyére a cselekedeteimnek. Ha azt mondom, hogy a helyemen vagyok, mint nő, azzal becsapom magam, hiszen a női minőségnek még annyi aspektusa, mélysége van, amit felfedezhetek. A párkapcsolatban meg végkép nem érzem, hogy a helyemen lennék, hiszen most nincs párkapcsolatom. Elméletben tudom, hogy hogyan működhet jól a párkapcsolat, de másoknak is azt szoktam mondani, hogy az nem tudás, az csak egy elképzelés, tehát abban egyáltalán nem mondhatom, hogy elfoglaltam a helyem. A Théta Healing tanulmányaim során találkoztam azzal, hogy jogom van itt lenni a földön. Döbbenet volt számomra, amikor megmutatkozott, hogy nem hiszem, hogy helyem van a földön. Ez azóta már rendben van bennem. Erre mondhatom, hogy a helyemen vagyok, elfoglalom a helyem, mint ember. Viszont az életterületeimen úgy gondolom, hogy a helyem elfoglalása, csak időszakos. Megélem a jutalmát annak, ahol éppen vagyok és újra keresem a helyem egy magasabb tudatszinten. Így mindig a helyemen vagyok és sosem vagyok a helyemen. Az élet paradoxonja.
Kardos ZoltánSajnos már nem találom a korábbi bejegyzéseimet, gondolataimat, beszélgetéseinket az énakadémia platformon, de ott és akkor kb 3-4 éve kaptam segítséget Istvántól és csapatától ebben a témában. Jó életem volt, mert jól kerestem, és biztos pozícióm volt, amerikai multiban dolgoztam. Akkor friss volt, ma már csak emlékeim vannak, de először csak a hétfők voltak szarok, a sales meeting, ami egyre unalmasabb volt, aztán már a kedd reggelek is egyre lassabban indultak, és nemsokára azt vettem észre, hogy minden nap a hétvégét várom, és rohadtul nem lelkesít amit csinálok. Érdekes, mert jött a Covid, és minden kollégám felsóhajtott, hogy de fasza, be sem kell menni, csak passzívan végigülni az összes online meetinget (reggeltől-estig szinte minden nap) hó elején meg jön az sms a fizuról. Én viszont azt éreztem, hogy elmegy az életem, értelmetlen dolgot csinálok, és minden ami jó volt a sales munkában (utazás, emberi kapcsolatok kezelése), azt is elvette a Covid. A járvány közepén amikor mindenki be volt szarva, hogy lesz-e munkája, én megírtam a felmondásomat, bevittem a főnöknek. Mindenki örült, hogy senkit nem kellett kirúgni, és kis időre megoldottam a fokozatos létszámleépítést. 1 hónap múlva utolsó napomon beparkoltam a céges mélygarázsba, (már aznap vitte is valaki a szép nagy autómat), és leadtam az összes céges cuccomat ami addig a nap 90%-ában a fő munkaeszközöm, és használati tárgyam volt. Lemondtam a kényelemről, és kiugrottam a totál ismeretlenbe. Nem ment könnyen és gyorsan, emlékeim szerint 1-1,5 éves folyamat volt. Pszichoterápiára is jártam a döntésem előtt. Beszélgettünk arról, hogy mi okozza a kiégést, mi az amin tudok változtatni. Szó szerint égettem az üzemanyagot, mint amikor 8000-es fordulaton 1-esben tolod neki, de nem váltasz föl 2-esbe. Nem akartam, hogy tönkremenjen a motor, nyomtam egy féket, és kiszálltam. OK, az élethelyzetem engedte, volt tartalékom. De azóta sem dolgozom nagy multinak, kipróbáltam már magam pár területen, nincs már az a biztonság, de büszke vagyok, hogy megléptem, nem bántam meg, és meg is változott a hozzáállásom a pénzhez, élethez. Érdekes, hogy azóta is sok emberrel találkozom, aki nem érzi jól magát, saját elmondása szerint is kiégett, de nem mer lépni, és mai napig sokan gratulálnak, hogy én ezt meg mertem lépni. Hát ez :)))))