.jpg-medium)
Bene IldikóAz egyik legnagyobb bátorság és egyben a legfelszabadítóbb érzés vállalni önmagamat. Persze ehhez először elég bátorságra, tudatosságra és elszántságra van szükség ahhoz a félelmetes folyamathoz, hogy egyáltalán merjem felfedezni önmagamat. Hogy ki is vagyok én valójában. Ki is az az önmagam? Merjek szembesülni sebeimmel és el tudjak indulni a gyógyulás útján. Akkor kezdtem el megismerkedni magammal, amikor egyre inkább megengedtem, hogy eleresszem az évek során felvett viselkedési mintákat és megfelelési kényszert. Ami, ha jobban belegondolunk, félelmetes dolog és áldozatot kíván. Addigi életem egy része erre a hamis énképre volt fölépítve, amiben még nagyrészt mások által felállított keretekbe, normákba szocializálódtam bele, amikor még mások – általam addig meg nem kérdőjelezett - elvárásai szerint működve definiáltam magamat. Ehhez az úthoz nélkülözhetetlen elviselni az árnyoldalaimmal való szembesülés fájdalmát és az átmeneti veszteségek megélését kapcsolataimban. (Melyeket később már inkább nyereségnek éreztem.) De csak így kezdtem el rálelni valódi önmagamra, ami még most is folyamatban van 😊 Ezen az úton kitartóan haladva gyönyörű jutalom várt és hiszem, hogy még vár is: szabad élet és olyan kapcsolódások, ahol valódi önmagam lehetek. Mert ekkor már nem a szerepeimhez kapcsolódtak/ kapcsolódnak mások, hanem egyre valódibb önmagamhoz. Hihetetlenül felszabadító érzés kapcsolataimban is valódi önmagamként megnyilvánulni. Az út nehéz, tele van fájdalommal, de gyönyörű helyre vezet.
2- Fanni Koósz
"Hiszek az EGY ISTENben" Gyermekkoromban keresztény katolikusnak neveltek, onnantól hivatalosan is, hogy a tanárok gyermekei is járthattak hittanra. Viszonylag fiatal voltam, de az számomra is logikátlan volt, hogy a tanárság hogy nem egyeztethető össze a vallással, főleg hogy anyám apácáktól tanult, apám meg lelkes ministráns volt fiatalon...De a rendszer szerint tantárgyuk volt hitvallásuk, így csupán a rendszer váltás engedett minket hittanra járni, áldozni... S őszintén utólag, talán jobb lett volna, ha marad. Mert mindaz, amit hallottam a keresztény világképről és ahogy láttam a keresztény embereket, számomra egyáltalán nem volt összeegyeztethető. Csak most, ahogy írom, ugrik be, rá 30 évre jártam egy egészen más vallási közösségbe, ahogy ugyanezt tapasztaltam meg, s döbbentem rá, az ember ha hordozza is az isteni minőséget, nem a vallás keretei azok, amik mentén ezt bizonyosan meg is testesíti. Sőt, időnként óvodának láttam azokat, akik a szent ember körül döngicsélve igyekeznek a mennyek országába jutni. Az Isten keresés azonban számomra igenis komoly és fontos dolog volt. Jézus élete, annak szimbolikája, szavai és a musical, Jézus Krisztus Szupersztár, betöltötték a fiatalkorom. Kerestem Istent Karithy Előszójával, azaz : "gyermekkoromban elszántam magam, hogy szólok istennek, ha van, de Ő nékem égő csipkefenyérben meg nem jelent, se borban és kenyérben, hiába vágytam sóvár irigyen, nem méltatott rá, hogy őt higgyem"... Félreértették, világosodott meg bennem egyre jobban,s ahogy ez is megnyílt bennem, találtam hangokat, melyek végre megadták azt az Isten képet, ami bennem mélyről, szinte öntudatlanul élt, s voltam hálás érte, hisz a világom kikerekült. Jézus kálváriája egyfajta szimbóluma a földi életnek és a szellemiség kereszteződésének. S mint mindenben, ami emberi, ebben is alacsony tudatosságú kezek és szájak hirdettek évszázadokig hamis igét, amit úgy érzem, ideje új nézőpontból is megvizsgálni, s így a nagyvilág elé tárni. Ami a bigott hívők számára, akik berögzül gondolatiakat kétségbe vonni egyáltalán nem hagyják, bizonyára sértő...Mégis. Szeretem Istent magunkban látni. MAGunk vagyunk isten egy szülött fia, egy énenként. S mindannyian azzal a lehetőséggel jövünk világra, hogy megváltsuk saját világunk. Ehhez azonban lázadnunk kell a múlt világrendje ellen, de legalábbis megkérdőjelezni. Számomra nagyon sokat adott Adyashanti műve, Jézus és a felébredés, melyben Jézust szembeállítja az akkori tömegtudattal, s ezt a nézőpontot láttatva egy új szemléletmódja nyílik az értelmezésnek, ami a szabadságot mutatja meg az egyén számára s nem birkaként követő tömegtudatosságot ígér mennyek országaként. Hiszem és vallom, hogy a szimbólumok sokrétűsége lehetőség mélyebb és komplexebb felismerések felé, amik aztán mind ugyanoda vezetnek végül a legmélyén. Istenhez.
2 - Fanni Koósz
Pánik. 19 évesen. Voltak előzetes jelek. Az egyik legnagyobb, hogy építőmérnöki karra mentem egyetemre Pestre. Én, a bölcsész. Akit soha nem vonzott ez a világ, viszont addigra elhittem, hogy az, amit én szeretek, nem fizetőképes...főleg, hogy meg sem tudtam fogalmazni, mi az. Aztán volt ennek másik vetülete is. Anyukám négyszer járta meg a győri pszichiátriát mániás depresszióval. S tudod, milyen az, mikor oly nagyon szeretnéd azt, akit szeretsz, boldognak látni, de az állapota egyre rosszabb, s egyszer csak azt veszed észre, hogy a világ követel. Tőled. Továbblépést, támogatását az anyádnak, s mindekettőben kudarcot vallasz. Nincs háttér sehol, semmiben és zuhansz. Egy véradás után ájultan csúsztam le az ajtófélfán. Ezt követte, hogy még a vizet is kihánytam, az orvos szerint vérnyomásom se volt és csak azt hajtogattam, haza akarok menni. De otthon sem volt jó, hisz az sem volt biztonság és nyugalom. De hova máshová?! S bevetették a bevett módszert. Pszichiáter, gyógyszerek és 10 év félkóma állapot emiatt... Nekem a gyerek léte adott mindent felülmúló ihletet kijönni az orvosok által állandónak bélyegzett betegségből. Mindenáron. Ehhez bizony félelmes helyzeteken mentem át, hisz számomra a világ oly beszűkültté vált, hogy volt idő, hogy az utcára is nehezen jöttem ki. Minden rettegést és visszavonulást váltott ki belőlem. Nem tudom, pontosan mi volt, ami aztán hozta is a változást. Hacsak nem a kiapadhatatlan belső erő, ami akkor is keresztülvitt valamin, ha rettegtem, s egy idő után rá tudtam bízni magam. Felsimertem a mechanizmust, ami irányított, s nem felejteném el azokat sem, akik ezen időkben iránymutatást, támaszt adtak, jelentettek. Hol időszakosan, hol egyszer egyszer. Anyagi helyzetem miatt hosszabb ideig tartó terápiára sehová nem jártam. Így a magam módján lépegettem. Most csak azt tudom már, hogy bizony oly sok minden okozhat páni félelmet, hogy nincs kettő ugyanolyan pániknak fémjelzett tapasztalás, de az mindben egy, hogy nem lehet elkerülőst játszani. Amitől féltem, azt vágytam is, legtöbbször ez jött ki utólag, s hogy kellett valami oly erős motiváció, ami aztán átvitt a félelmen vágyam felé. Mikor pánikoltam, a világom beszűkült, egyfajta menekülés volt ez attól, amit negatív jelzővel illettem valamiért, s ezekről aztán kiderült, mily nagyon szedett vedett hiedelmeket hoztam össze, vagy vettem át, vagy épp nem tartottam magam elégnek egy egy helyzetben, s ez az egyszerű stresszreakció elég kifogást jelentett nem szembenézni vele...Szóval nekem a pánik igenis kifogás IS volt, amit valamikor öntudatlanul indítottam meg én magam. S akkor hatásosnak tűnt...Nehéz volt ezekre rálátni. Látni benne a felelősségem, tudatába kerülni, hogy a félelmek tényleg illúziók, még ha valóságosak is, és bizony amitől féltem, az aztán szembe is jött, szóval ez az általános igazság is bizonyosulni látszott.. Oly mélységekben merítkeztem meg ezen témában, hogy bátran merem állítani, ki lehet jönni belőle. A test csupán reagál az öntudatlan elmére. De az is bizonyos, hogy egyéni a folyamat, az idő és az is, hogy mi az, ami elől a pánik által menekülni igyekszünk, s hisszük ezáltal, hogy áldozatai vagyunk valami nálunk hatalmasabbnak...Ezzel szembenézni nagyon kemény. De ne ítéljük magunk! Hisz amit öntudatlanul cselekszünk, azért nem tudunk felelősséget vállalni. S az ilyen helyzetek lehetőségek tudatosodni saját magunkra.
2 
Edina LukátsPróbáltam az online társkereső appot, sajnos még videóchat, hívás után is nagyon nagyon mellé lehet nyúlni. 0 szikra, vadász típusok, anyapótlékot keresők.... Letöröltem magam és úgy vagyok vele dolgozom magamon, élem az életemet. Kerek egész vagyok, boldog vagyok már most és ha ehhez megérkezik egy csodás társ, értékelni fogom. Nem biztos, hogy a klasszikus női férfi összeköltözős kapcsolatban még egyszer tudnék élni, 2 kisgyerek mellett, vagy akarok-e... De szerintem mi nők sokan vagyunk így. A nőknek szerintem a válással sok minden könnyebb az életükben ha eltelik a gyász és anyagilag is talpon tudsz maradni. Az apuka pedig lehet teljes értékű apuka lesz ezután....
2
Beatrix BudaNéha a csodaszarvas egy Férfi.. Csoda és szarvas.. (mint a Testről és Lélekről-ben), kábé annyira.. Csoda.. a nő is .. a férfi is.. A legnehezebb kihívás a HIT.. hogy nem volt meg magamban, benne kellett, benne tudtam, először az életemben annyira hinni, azáltal hogy megtaláltam.. hogy Ő az... aki mellett, akivel az a NŐ vagyok, az lehetnék, akinek, amilyennek nekem lenni jó... ez a benne való HIT, adott annyi erőt, ami elég volt végre ahhoz, hogy ki tudjak lépni 20 év társas magányából.. aztán a Csoda tükörként csillantva meg mélyen bújó sebeket ... tanított meg hol kínkeserves, hol boldogságos könnyek fátylán át a HIT-re magamban... hogy most aztán meg tudjam tanítani neki is a HIT-et magában, mert hisz neki sincs.. aztán majd egyszer végre bennünk is.. Nekem már van Hitem. Hála neki. És ez jó... nagyon jó. Végre.
2- Edina Lukáts
Gyerekek előtt marketinges voltam FMCG cégeknél. Most gyerekek után home office, üzleti szolgáltató központ, számlázás, pénzügy ügyfélkezelés. Van edzői papírom, volt Babawellness blogom, dolgoztam a Biotech-kel.... Van ápolói papírom... Sok gyakorlaton voltam, sok mindent láttam megéltem gyermek onkológián, szülészeten, stroke központvan... Végül arra jöttem rá kell sok énidő, szabadidő, pénzt csinálni pénzből lehet, így a pénzügyi tanácsadás felé vettem az irányt a multis laza állásom mellett. A gyerekek az elsők, a szabadidőmben pedig rugalmasan alakítom a munkát. A kikapcsolódást meditáció, sport, pilates, kertészkedés, tánc jelenti nekem, jó podcastok.
2 
Noémi TelekÉrdekes mikor elkap az őrjítő vágy…. Mikor az ember őrjítő vágyat érez, de elnyomja… mert még sebzett… még vár… még egyszer ugyanazt ne! Pedig ott van ő, a másik… izzik, felforgat, szétrobbansz… Magabiztos, karizmatikus, határozott. Olyan férfi, hogy beszarsz… kacsint… megremeg a lábad… alig tudjátok levenni egymásról a tekinteteteket… akárhányszor a konyhában vagy, lopva lopva feléd néz, te rajtakapod, összenézel vele, ‘táncoltok’… 2 évig… ő 2 évig kacsint, néha el is vörösödik, dadog… néha te is… máskor mögéd hajol, megsimít, dörgölőzik, és Te nem kapsz levegőt... kávék, edéd… hajlik a tér és idő… 2 évig… próbálkozik, nyit, aztán zár… megkeres messengeren, aztán hátrál… nem tudja, csak érzi, te zárdába vonultál… sebzett vagy… félsz attól a NŐtől, aki szanaszét… széltében-hosszában, elölről-hátulról, itt-ott, amott… mindenhogy és mindenhol égett… aztán megégett, elégett, kiégett…már csak hamu… és retteg, retteg! hogy újra így ég el… sajnálom. De ha a vágy egyszer felizzott… az utat talál magának. 2 év után, elkerülhetetlen becsapódás, szexuális együttlétek, baráti közeledés. 7 hónap újjászületés. Sebeket tép fel, sebeket gyógyít meg. Milyen jó lenne, ha több is lehetne, de nem. Tudjátok mindketten. Pedig reggel üzen, este beszélgettek, édes évődések, éjjeli spontán autóba pattanások… csak érezni akarjátok az izzást… spontán, itt és most. Ő most erre képes. Bevon minden döntésébe. Vállalkozás. Új munkahely. Hobbik. Tanulás. Útkereső döntésképtelenség. Megijedsz, hogy neked ez így jó. Mert rájössz, ez így jó. Támasztani jó. Adni jó. De Te már mást akarsz, a szex már kevés, a beszélgetések nem lelkesítenek tovább. Hiányzik valami. De nem tudod mi. Egy érzés. Ő meg nem is téged akarna. Azt hiszed ez borzasztó. Többször összezuhansz a fájdalomtól, hogy nem vagy elég. Randizni sem. Még ha az esti légyottokat ő randinak hívja is. De jön egy isteni megvilágosodás. Hiszen ez neked már kevés. Tovább akarsz menni. Hitelesebb férfit akarsz támasztani. Aztán jön a búcsú, ő nem érti miért nem írtál, miért nem kezdeményeztél már. Még beszélgetni akar, fenntartani a kapcsolatot… még úgy is, hogy elmondja, megismert egy újabb nőt, akit most imádni akar… te meg EZT nem érted. “Hiszen lejárt a szerződésünk. Megadtuk egymásnak, amit vállaltunk.” Elköszönsz. És még mindig nem érted hogyan…. de megingathatatlan magabiztossággal, stabilan érzed: ez így van jól. Megkönnyebbülsz és rájössz, az Univerzum úgyis hozza a következőt….. …Érdekes, igaz? Mikor egy őrjítő vágy utat tör, pedig elnyomtad, mert féltél. És most nyugalom és béke száll meg. Tudod, hogy tudsz valamit, amit valójában érzel. És amit érzel, az több, mint Te. Bízni tudsz valamiben. Csak érzed. Megnyílik a föld. Valami utat keres most, és te készülsz nyugalommal, készülsz türelmesen, mert jön. Bármi is az… …Érdekes, igaz? Amikor utat tör az őrjítő vágy….
2- Krisztina Császár
Hosszú utunk volt, több hullámvölggyel. Sokáig a minták győzedelmeskedtek: a család és a pár fontossága szemben az önazonossággal. Nem volt viharos kapcsolat, a hétköznapokban jól kiegészítettük az anya-apa szerepet. A két gyerek után az anya szerep felerősődött, míg a női szerep fokozatosan elaludt. Miközben az önismereti utamat jártam (egyedül) a gyerekek nőttek és megérkeztem oda, hogy van szabadidő, de hol van a nő bennem? És hol van a férfi mellőllem? Hagytam elveszni, hagytuk szunnyadni. Nem tudatos döntések voltak ezek, és ennek kockázatával sem voltunk tisztában. Megteremtettem a saját távolságom tőle, amit már nem tudtam legyőzni. Ő sem tudott ebben, ezen a ponton segíteni. Egyedül voltam társas magányban, döntöttem, léptem. Most értem meg rá. Jól vagyok :)
2 - Attila Takács
Sokáig azt hittem, ennél rosszabb nincs. Aztán kiderült, hogy van. Meg az is kiderült, hogy ez egy erö és tudás. Oké a Pistike anyja/apja lehet, hogy iszik/veri, stb. de legalább van. Gondoltam. Majd kiderül, hogy oké van, de így sokkal nagyobb kárt is tud okozni. Nem jó a "gyászfeldolgozás" kifejezés. Nem dolgozol fel sok mindent. Türsz, ameddig bírsz. Minél inkább érzéketlenné válsz annál egyszerübb. Mindegy, hogy 2 vagy 7 éves vagy. Ösztönszerü. Túlélési mechanizmus. Aztán elfogadod. Ha szerencséd van késöbb lesz rá esélyed, hogy ráláss az elhunyt nézöpontjából arra, amin ö keresztül ment. Söt az is lehet, hogy végül áldásnak tartod ezt a tapsztalatot.
2 
Orosz Sándor33 évesként ez az életemben a 7. munkahely ahol dolgozom . Sokan mondták hogy miért váltogatom , főleg idősebbek , persze akkor más világ volt mikor 1 munkehelyen le élted az életed. Jelenleg minden munkahelyem más, más területről szólt. Eleinte a pénz , aztán pedig az motivált hogy hol tudom jól érezni magam , ugyanakkor keresem a helyem mi az ami számomra közel áll . A párom persze ettől megőrül , mert elég bizonytalan az élet igy amit megértek persze, viszont nekem szükségem van erre a nyitottságra, változatosságra. Nem félek úk dolgokba belevágni , de őszintén szólva kicsit el is fáradtam jó lenne már, egy olyan területen kibontakoztatni a képességeimet ahol igazán jól érzem magam és jól is keresek . Azon is gondolkotam már, hogy lehet szimplán nem tudok elköteleződni , lehet kicsi a türőképességem , nem vagyok elég kitartó . Alapvetően türelmes vagyok de ha már a gyomor görcs megjelenik , akkor belül tudom hogy ez egy jel "LÉPNI KELL" Nem tudom ki hogy éli meg az életében egy-egy munkahelyváltást, vagy kinek milyen tapasztalati vannak . Nekem pozitvum hogy , ezektől a lépésektől sose érzem magam elveszettnek , mindig tudom hogy ha úgy alakulni mindig találok munkát magamnak , ami persze önbizalmat ad.
2