Tapasztalatok

Kollár Erika

Elvesztettem az érdeklődésemet a külvilág felé. Miután felfedeztem mindent, ami érdekelt, ami vonzott, a motiválatlanság és a közömbösség lett úrrá rajtam. Elfáradtam, kiégtem. Míg korábban mindig volt ötletem arról, hogy mi lesz a következő lépés, addig az utóbbi időben már fogalmam sincs. Csak történik velem az élet. De nem úgy, mint a mintáim korában, amikor nem tudtam, mire kellene nemet vagy igent mondanom. Most már pontosan érzem, ha valami nagyon nem és egy belső hang szokott spontánul jelezni, hogy na ez a valami viszont most igen! Hogy miért, nem tudom.. csak figyelem ezt a hangot. Az élményem, hogy régen tudtam. Most meg intuitív érzem. Nincs belülről fakadó motivációm, vagy kívülről jövő erős vonzás. Mégis valamiért érzem, hogy merre kell, merre kellene mennem és próbálok ennek megfelelően cselekedni. Ami sokszor nehéz, mert egyrészt nem szól a lépés mellett egyetlen okos, meggyőző érv sem, másrészt, mi értelme? Mégis, utólag mindig kiderül, hogy a hang igaz volt, a lépés pedig szükséges. Hálás vagyok érte, hogy végre nem nekem kell tudnom, és hogy én nem is tudhatom. A hang nem az enyém, mégis hozzám tartozik, egy vagyok vele.

Csontos Tamás Péter

A saját poklom megjárása 10 évig tartott. Az első 4 évben fel sem ismertem, hogy a már a saját poklomban járok. Amennyire erős önképem volt, nem kértem segítséget. Mert igazamnak kellet lenni, 10 év kínlódással fizettem a véges életemből. Ha segítséget kérhettem volna a mai önvalómtól, töredék idő alatt megjártam volna. Az érem másik oldala, hogy ebből szublimáltam az alapokat mások segítéséhez. Ebből született meg az a pokoljáró segítő aki ezeket a sorokat írja. Ma egyszerűen hálás vagyok, mert többnyire látom, hogyan segítsek azoknak akikkel tudunk kapcsolódni, hogy irányba álljanak, elinduljanak vagy hogy járják a saját útjukat.

Paulics Tamás

Elvált vagyok, egy gyönyörű kislány édesapja. Több sikertelen kapcsolat után 6 éve boldog párkapcsolatban. Több év egyéni és párterápia áll mögöttem kliensként. 25 év tapasztalat cégvezetésben közgazdászként. Kereskekedelmi területen több sikeres karrierváltás tapasztalatával. A legutolsó karrierváltás a segítői szakma felé történt, teljesen új területen, új tudásanyag megszerzésével. Sok éves drog és alkoholfüggés után hét éve teljes absztinenciában és ami fontosabb folyamatos felépülésben. Segítői munka először önkéntesként (nyírő Gyula Kórház Addiktológia) és ma már főállásban (Boldog Gellért Szakkórház). Képzett coach és tapasztalati szakértő vagyok több év csoporttartási és egyéni mentorálási tapasztalattal. A függőségek különböző területein rendelkezem tapasztalattal segítőként is.

Latinovics Tamás

Azzal, hogy aktív életet élek, erőt veszek magamon, amikor nehéz és tevékenykedem, keresem a lehetőségeket, tanulok, beleállok bátran új helyzetekbe, olyanokba is, amik elsőre nagyon nem komfortosak, megélem, hogy mennyivel több vagyok, mint amit el tudtam képzelni. Folyton mozgásban van az életem. A vágyaim, a motivációim, a tevékenységeim, hogy miben akarom újfent felfedezni önmagam, igen szerteágazó és változó. Mindig van új helyzet, új érzés, új kihívás és az út folyamán egyre közelebb kerülök ahhoz, aki vagyok és akivé még inkább válni akarok. Fontos számomra, hogy több szinten ismerjem meg magam (saját csönd, természet, vezetés, közösség, önkéntesség, önkifejezés számtalan formái (sport, zene, ének, tánc..), így kerülök egyre közelebb a helyemhez. Nagyon jó érzés egyre inkább ott lenni!

Joós Dóra

Támasztani a férfit az ügyben 10 éve ismertem meg Istvánt, mindaz amit képvisel az első pillanattól kezdve magával ragadott. Olyan érzésem volt, hogy mélyen legbelül, mindig is itt volt ez a minőség velem, de általa tudott valósággá válni. Nap, mint nap aktív részese vagyok ennek a folyamatnak, amint az ügy formát önt, és hasznosul a világban. Sok rutint szereztem az elmúlt 10 évben, a női minőségről, mellyel a legjobban tudom segíteni, támasztani a szeretett Fétfit. Ez a legfontosabb, amit adhatok, amit senki más nem tud helyettem ellátni. Boldog vagyok, hogy István felesége lehetek! Minden nehézségével és kihívással együtt. Mérhetetlenül jó érzéssel tölt el a mai napig, hogy az Ő világát gazdagíthatom. Hiszek benne!

Csontos Tamás Péter

Megszülettem, de nem kaptam az élethez "használati utasítást". 30-as éveimre csalódtam a gondolati elvhű életvezetésben hívhatjuk ezt masculin szellemiségem elkopásának a valósággal való ütközéssel. Majd az érzelmeimmel, érzéseim fókuszba helyezésével való feminim módus operandim ideje következett, amely pokoljárásban teljesedett ki. De akkor hogyan? Az életvezetés az elvállalt szerepkörök hosszú távú tartalmas működtetésének alapja az önismereti út. A vezetési képességed határait az önismereted adja. Az önismereted fejlesztésének ára van, ez az ár az illúzióid elvesztése. Ezek az illúziók egyben a legfőbb belső akadályok is amelyek fejlődésed útjában állnak. Még nem találkoztam olyan emberrel akinek a fejlődés hosszú távon egyedül ment volna. Társas lények vagyunk, egy csoportba születtél. Mindig ott egy szülő egy családi hagyomány vagy családtagok. Vállalati környezetben egy mentor egy vállalati munka kultúra és munkatársi közösség. Hívhatjuk ezt mentornak, ügynek és csoportnak is. Nem a szavak a lényeg, hanem a jelenségek látásmódjának gyakorlata. Amit a megértésed meghaladva megláttál azt már tetszőleges szavakkal illetheted, az artikuláció mindíg egy közösségnek szól. Amiben segíthetek: Az akadályok láttatásában. Az akadályok felismertetésében. Az akadályok meghaladási módjának gyakorlatában. Az öngyógyító képességed esetleges aktivizálásában. A saját utad "használati utasításával" megismertethetlek, de nem cselekedhetek helyetted. Nincs Szent Grál, ez nem megy "okosba". Munka van, folyamatos és nem is kevés...

Gyöngyvér dr. Tamás-Kovács

Az önismereti válság a szüleim válásakor (1997-ben) kezdődött. Bár rengeteg munkát beletettem ennek orvoslásába, de a helyemmel kapcsolatos végső felismerést, illetve annak meglátását, hogy mindezek a traumák csak figyelemelterelésként szolgáltak, hogy ne álljak bele a feladatomba, hogy a családunkban mintaváltó legyek, illetve, hogy másoknak is ebben segítsek, a Covid-időszak kristályosította ki számomra. A mintaváltás lényegét, a helyem, a küldetésem úgy foglalnám össze, hogy mindenben mindig és egyre jobban meglátni Isten szeretetét, gondoskodását és tökéletes tervét: nem hagyni magam lekapcsolni a tökéletes szeretetről. A polgári állásom valójában ehhez az egészhez csak egy díszlet. Szeretem a munkám, és állítólag jó is vagyok benne, de az életem telitalálatának a szolgálatom, az életem, élményeim más emberekkel való megosztását érzem. Épp ma mondta egy kedves barátom, hogy ahány emberrel való beszélgetésemről mesélek neki, mindig azt mondom, hogy micsoda párhuzamok voltak-vannak az életeink között. Elgondolkodtató volt, de rájöttem, hogy a válasz is egyszerű. Ha valaki sok embernek akar segíteni, Isten feltehetőleg és szükségszerűen sok nehéz, kemény dolgon fogja átvinni, hogy valódi közösséget tudjon vállalni sokféle bajban, szenvedésben lévő társával. Így vált, válik valóra az a prófécia, amit 2016 táján kaptam: "Ne vegyél minden annyira magadra! Vedd észre, hogy csomó mindent másokra tekintettel kell átélned és megküzdened!"

Pallér Zsuzsanna

Miután megházasodtunk, úgy tűnt, minden a helyén van. Elkezdtünk építkezni, és minden olyan szépen, gördülékenyen ment. Jó csapat voltunk. Rengeteget dolgoztunk, és amikor végre eljött az a pillanat, hogy az első éjszakánkat tölthettük az új otthonunkban, azt gondoltam, most kezdődik igazán az életünk. De valami megváltozott. Ahogy a biztonság megérkezett, mintha eltűnt volna az izgalom. Az a "bármit megtehetünk" érzés, ami addig éltetett bennünket, már nem volt ott. Egyre ritkábban közeledtünk egymáshoz, és bár logikus lépésnek tűnt, hogy gyermeket vállaljunk, ez a döntés még több kérdést és kihívást hozott magával. A baba érkezése – és a kapcsolat átalakulása Valamennyi sikertelen próbálkozás után lemondtunk a gyermekáldásról, amikor megtörtént a csoda: megérkezett az első babánk. Ez az időszak tele volt szépséggel és misztikummal. Minden új volt, izgalmas és különleges. Apás szülés volt, és abban a pillanatban úgy éreztem, hogy semmi sem lehet szebb vagy mélyebb. De akkor még nem sejtettem, hogy ez a változás mély sebeket hagy majd a kapcsolatunkon. Az addig ismert intimitás és figyelem megváltozott. Már nem úgy nézett rám. A mindennapokban egyre inkább eltávolodtunk egymástól. Olyan elhanyagoltnak éreztem magam, hogy néha megfordult a fejemben a válás gondolata is. Mielőtt dönteni tudtam volna, újra állapotos lettem. Egy újabb baba, egy újabb apás szülés – és ezzel együtt egy még meredekebb lejtő. Próbálkozások és kudarcok Amikor a kisebbik gyermekünk tíz hónapos volt, segítséget kértünk. Párterápiára jártunk, és elmentünk egy kineziológushoz is. Ezek a lépések sokat javítottak a helyzetünkön, de egy ponton a férjem megállt. Nem akart továbbmenni az önismeret és a változás útján, pedig az életünk egyre több változást hozott, ahogy a gyerekek nőttek. Én viszont nem tudtam és nem is akartam megállni. Folytattam az önismereti munkát, mert azt éreztem, hogy ha nem teszem, teljesen elveszítem önmagamat. Mégis, a kapcsolatunk egyre mélyebbre süllyedt. A kommunikációnk kudarcba fulladt, az intimitás már csak emlék volt, és közben egyre betegebb lettem. A migrénes rohamok, az elhanyagoltság érzése és a meg nem értettség megbénítottak a mindennapokban. Önazonosság és bátorság Végül elérkeztem ahhoz a felismeréshez, hogy meg kell találnom, milyen az önazonos kapcsolat. Tudnom kellett, mit jelent számomra az, ami igaz, és ami valóban nekem való. Ez a felismerés félelmetes volt, mert azt jelentette, hogy el kell indulnom az úton – egyedül. Elengedni a közös életet, az álmokat, és belépni az ismeretlenbe, félelmet keltett, de közben felszabadított. A férjemtől függetlenül kellett rátalálnom arra, hogy ki vagyok én, és mire van igazán szükségem ahhoz, hogy teljes életet élhessek. Ez az út nem volt könnyű, de megtanított arra, hogy a legfontosabb kapcsolat az, amelyet önmagammal ápolok. Azóta tudom, hogy bármennyire is fájdalmas az elengedés, néha ez az egyetlen út ahhoz, hogy valódi harmóniát és boldogságot találjqk az életben. 🌿 Ha hasonló helyzetben vagy, keress bizalommal!

Urbánkó Regina

#kamaszkor Túléltük. Most már a 21-ediket tapossa, egyetemre jár, autót vezet, barátnője van az „én pici fiamnak”J. Ha ez számít, vagy mond valamit. Nekem jól esett volna tudnom, hogy eljutunk idáig, amikor kis kamaszkorát élte, és azt hittem minden próbálkozásom, igyekezetem, módszerem, a konkrét nevelésem csődöt mond. Nem értettem, hova lett az elmúlt tizen pár évem „kőkemény munkája”, ki ez a pimasz, nagyképű, arrogáns kis porbafingó, aki gúnyosan, flegmán reagál bármire, amit kérek tőle, vagy mondok neki. Lassan már egy éve ebben élünk, nem bírom tovább, segítsen valaki! Eljött a pillanat, hogy bementem egy könyvesboltba, határozottan a gyermeknevelés témájú könyvek közé. Segítsetek! Nem ezt a viselkedést szoktam meg. Értelmes, jóindulatú, szófogadó volt mindig. Egyszer ütöttem meg, még egészen pici korában, amikor kúszott-mászott és nem értette meg, hogy a felmosó vízben nem merülünk el könyékig. Magam elé állítottam, és rácsaptam a kezére. Csak nézett rám a gyönyörű kis pofijával, elhúzta a kezét és odanyújtotta a másikat. „Nem tudom mi az amit, most csinálsz, de kettő van belőle…”. Iszonyatos érzés volt a tükörbe nézni, amit tartott felém. Soha többet nem ütöttem meg. Megtanultam, hogy elég elmagyaráznom a helyzetet, mutatnom egy másik lehetőséget, és ő megérti. Működött. Egészen idáig működött, de már egy ideje nem. Ez sem, semmi sem. Sikerült egy olyan könyvet találnom, ami édesanyáknak szólt, és a kamasz fiú gyermekkel való kapcsolat volt a témája. Szuper. Ittam minden szavát, kötelező olvasmány szerintem minden fiús anya számára, nagyon tudom ajánlani. Megértettem, hogy a kamasz gyermek szerveztében milyen kémiai folyamatok zajlanak, gyakorlatilag mintha folyamatosan menstruálna, úgy tombolnak benne a hormonok. Ha jó, erős a kapcsolata az édesanyjával, akkor elkezd azon dolgozni önkéntelenül, hogy eltávolodjon tőle. Keresi önmagát, helyet kell csináljon a kislányoknak az életében, egyébként pedig folyamatosan próbálgatja a szárnyait, az erejét. Most erre emlékszám már, ennyi év távlatából. Írója, címe kéznél van, ha szeretnétek. Más volt ezen információk birtokában szemlélni a viselkedését. Újra meg kellett találnom az utat hozzá, hogyan közelítsek, hogy elfogadja a támogatásomat, mert éreztem, hogy szüksége van rám, de már más minőségemben. Változnom kellett nekem is. Elkezdtem figyelni, hogy mit szeret csinálni, mikor látom felszabadultnak. Felmentem a szobájába, amikor játszott a gépen, és leültem mellé. Nem értette, mit keresek ott. Mondtam, hogy csak kíváncsi vagyok rá, hogy mivel szeretsz játszani. Megmutatta. Figyeltem miről beszél, és kérdeztem, ami csak eszembe jutott, érdeklődtem. Majd jött a kérdés: kipróbálod? Huh, akarta a fene, de most uralkodtam magamon, kipróbáltam. Bénáztam folyamatosan, jókat nevettünk. És kijöttem. Majd mentem újra, és újra. Az elszigetelődése oldódott, már tudtam kivel - mivel játszik, mit él át a játék közben, lett közös témánk. Persze ennyi nem volt elég, hogy a helyzet teljesen megoldódjon. Kerestem minden csatornát, amin közeledhetünk egymáshoz. Akkoriban erősödött az online kommunikáció, a suliban az angolra volt rákattanva, annak érezte a hasznát, a neten is angolul kommunikáltak a különböző országokból összeverbuválódott csapatok. Láttam, hogy ő is sűrűn nyomkodja a telefonját, chaten egyeztettek, ki mikor ér rá játszani. Hát, jó! Legyen! Végül is, angolul tudok, messengert használok, akkor miért ne! Először csak, „kész az ebéd”, aztán „félkor indulunk”, aztán minden is… Volt, hogy nem jutottak eszembe szavak, hát használtam a fordítót, volt, hogy a válaszában kijavított, hogy ezt másképp mondják, akkor én is tanultam valami újat. Közeledtünk egymáshoz, szépen fokozatosan újra egymásra találtunk. Már egyikünk sem volt ugyanaz, megfejlődtük mindketten a magunk módján a magunk útját. A zsigeri reakcióm két pofon lett volna, miközben tudatom vele, hogy az én házamban, amíg az én kenyeremet eszi… biztos ismerős a mondat Nektek is. Éreztem, hogy nem működött volna, csak még nagyobb távolság lett volna közöttünk. Elfogadtam, hogy egy felnőtt van kialakulóban, aki a saját útját akarta járni, és akit nem akartam a saját képemre formálni. Azt akartam, hogy legyen lehetősége még jobbnak lenni. Viszont tudni akartam, hogy mi az irány, és a kontrollt nem akartam elengedni, nem is szabad elengedni. A látszólagos „majd én tudom” mögött egy nagyon bizonytalan, elveszett kis lélek van, aki nagyon nagy támogatásra szorul. Épp olyan elesett, mint amilyen erős. Az én receptem szerint a legfőbb alapanyagok: szeretet, türelem és együttműködés. Nekem így működik a gyereknevelés.

Szilvi Stern

A válásunk után a felnőtt gyerekeim minden megértésük ellenére időnként haraggal, és eltávolodással reagáltak a családunk széthullására. Számomra a legnehezebb az volt, hogy magamat is fontosnak tartsam, és egyenrangúan képviseljem! Az önismeret, és tudatosság segített megtalálni azt az ERŐT, hogy megengedjem, hogy ez így legyen. Hullámokban történt meg a visszatalálás, sok könnyel, sok meghallgatással, hogy újra közel legyünk.