- Attila Pihelevics
"Attól tartok" a világ egyáltalán nem képes az "álmomat" levágni. Miért? 1. Mert ahhoz, hogy ez a teljesen újfajta közeg, közösség elindulhasson, csak 1-2 olyan ember szükséges, aki számára fontos ez az új alapú, fókuszú egység, közösség. Tehát úgy is nézhetjük, hogy csupán 1-2 emberre vagyunk ettől. 2. A kitartás fontossága. Van valami olyasmi mondás, hogy nem az sikeres, aki nem bukik, hanem, aki eggyel többször áll fel, mint ahányszor elbukik. Vagy csak egyszerűen nem tudok nem hinni benne. 3. A vízió, ha lassan is de tisztul, változik. Megértést segítő új képekkel, metafórákkal, megfogalmazásokkal. Most is van olyan új, amit erősnek érzek, de még nem osztottam meg nyilvánosan. 4. Ha a korszakos rendszer alapján nézünk magunkra, a közegeinkre, a társadalmainkra, akkor azt mondhatjuk, hogy jellemzően a "ráció halála" előtt vagyunk. És bár a BÚÉK nem rész-egész viszonyú hierarchikus emberi kapcsolatokon alapul, de kétségkívül egy KÖZÖS orientációt követő EGYSÉGben való RÉSZES működésről szól, így valahol érthető, hogy ma még(?) ez sokaknak nem igazán vonzó, nem érhető. Ez segítheti az elfogadást, a türelmet. 5. Van konkrét személy, aki ha maga (még?) nem is lelkes követője a dolognak, de alapvetően nyitottan, figyelemmel kíséri a BÚÉK-kal kapcsolatos dolgaimat, akivel minden érdemi dolgot megosztok. 6. Még sokan nem igazán ismerhették meg ezt a választható koncepciót, víziót, szeretném ezt a lehetőséget minél több ember számára lehetővé tenni. (Érdekes a példád, tényleg nem sértettségből mondom, hanem az én nézőpontomból, csak tényszerűen, őszintén: Ilyen őszinte önfelvállalásokra és reakciókra már a Kapcsolódj! oldal is megfelelő volt. Számomra az nem annyira érdekes, hogy lila vagy zöld, hogy app-ban használom vagy sem, hogy van-e néhány olyan kiegészítő lehetőség, amit nem igazán használok. Ha a reakciód határozott, kicsit provokatív jellegével szeretnék fogalmazni, akkor azt mondanám, hogy szerintem, számomra a Kapcsolódj! óta érdemi előrelépés ezen a területen nem történt. Mondjuk azt se tudom, hogy kell-e egyáltalán vagy "csak" ezt kellene jobban használnunk.)
0 
Joós IstvánNAGYON fontos tapasztalatom az ÜGY dolgában, hogy 1. EGYEDÜL NEM MEGY bármit is Akarok 2. tehát TÁRSAKAT KELL találni hozzá, módja: 3. BESZÉLNI KELL arról, amit Dolgomnak gondolok 4. KAPCSOLÓDNI azokkal, akik ehhez kapcsolódnak - Ismerek embereket, akik ÉVEK óta ugyanazt mondják, és bár a kitartás SZUPER, de egyszersmind DÖBBENETES ARROGANCIA nem szembenézni azzal, hogy ha SENKI nem kapcsolódik velem, akkor a világot ez nem érdekli, tehát SENKI más szerint nincsen erre szükség, tehát ÖNIMÁDÓ SZELLEMI MASZTURBÁCIÓBAN vagyok. - Megoldás ezzel szembenézni. Elfogadni, hogy az álmomat a világ levágja: - nem kell, pontosabban: - ÍGY nem kell - Voltam túl korán ötletekkel, és túl későn is, és volt, hogy hibás volt az elképzelésem. SZEMBENÉZÉS AZZAL HOGY NEM KELL másoknak (sőt akár nem is értik) – az ebből fakadó SZENVEDÉS – segített VÁLTOZTATNI az elképzelésen. - Humania tökéletes példa erre - 10 éve kezdem gondolkodni róla - aztán beszélni 7-8 éve - senki nem értette - nem volt, akivel elkezdjük - változott ennek hatására bennem az évek alatt - míg Társak érkeztek hozzá - és utána pénz is - most ott tart, ahol látjátok - még mindig kell változnia - és változik is folyamatosan
Györkei MátéVidéki élet, gazdálkodás témakörhöz. Bőven van ehhez "tapasztalat", de szándékosan dilemmaként teszem közzé. István csinált videót mostanság ebben a témában, és tudom, hogy sokakat érdekel. Számomra a megnyugvást az hozta el, hogy tudatosítottam magamban az ún. "Intim-élettér", és az ún. "Hivatás-élettér" területeit. Nekem az Intim-életterem egy tanya, egy ranch minőségében jelenik meg, de legalábbis egy zsákfalu utolsó portájának formájában, ahol a földem végében patak folyik. Itt lehet lovam, tehenem, disznóm, és túrhatom a földet a saját kezemmel, DE KIZÁRÓLAG életörömből, és nem munka/küldetés/hivatás címén. Még csak nem is tudatos önellátás vagy gazdálkodás címén. Hanem "csak azért", mert SZÁMOMRA ezek a dolgok hozzátartoznak az Intim-élettérhez, illetve maga az Intim-élettér értelmezhetetlen számomra a fenti dolgok nélkül. Ugyanakkor az én "Hivatás-életterem" a városhoz kötődik, egészen pontosan ahhoz a kulturális-szellemi térhez, ami ma a városokban fellelhető. Lásd: Tudományok, művészet, oktatás, stb. Nekem ez egyben a Kint és a Bent folyamatosan lüktető váltakozását is jelenti, magát a mozgást, a dinamikát, a fejlődést. Szóval szerintem azt volna jó minden embernek egyénileg átgondolnia, hogy az ő számára mit jelent az "Intim-élettér" és a "Hivatás-élettér", mert ezek nagyon változóak lehetnek. Mert sok embernél látok boldogtalanságot, illetve én is megtapasztaltam, hogy magára erőlteti "Intim-élettérnek" például a várost, miközben neki egy falu volna ideális, vagy hogy kényszeresen vág bele vidéki gazdálkodásba, miközben ez nem egy neki való "Hivatás-élettér". Ma én így látom.
Sándor AttilaMindannyiótok bennem és én, tibennetek! Vasárnap éjjel kaptam. Útnak tűnik. Semmi konkrétum, csak a tiszta minden. Lehet, hogy ez nem is idevaló… Egyre többször élem meg így. Talán, csak azért kellett leírnom itt, hogy ne feledjem. Ha valakiben megzengett ez a gondolat, partner lennék a kifejtésben!
1
Fanni NémethMélyponton vagy. Az élet éppen csámcsog rajtad, és már csak azt várod, mikor köp ki. Tehetetlenül sodródsz, nemsokára jobb lesz, mert hát ugye minden okkal történik… Ennek is megvan az oka persze, egyszer talán meg is látod. Addig meg kibírod valahogy… És ki is bírod. Nálam itt telt be a pohár: tényleg csak ennyi lenne?! Akarom én, hogy ennyi legyen?! Aztán átléptem a korláton, és visszakaptam a hatalmam. A körülményeink mindig változnak, és változni is fognak. Ez maga az élet, egy örök folyamat az unalomig ismert klisével, miszerint „egyszer fent, egyszer lent.” Az egyetlen, aki és ami felett hatalmunk van, az mi magunk vagyunk! Sodródunk, vagy a körülmények adta keretek között visszavesszük a hatalmunk.
- Joós István
Tapasztalatom, hogy végül két féle projekt van csak. Az egyik, ami megél, mert bevételt termel, a másik ami megél, mert emberek adományokat adnak, hogy éljen. FONTOS, hogy a Feladat mit enged, általában látszik, hogy melyik megközelítéssel lehet indulni. FONTOS, hogy bármikor lehet ebben változás, és ezt az ember észre tudja venni, amikor eljön. Végül FONTOS – amit én SOK szenvedés árán tanultam a szívesség.net idején – hogy alkatilag én ki vagyok / mire vagyok alkalmas. Szívesség Alapítványt csináltam anno, és az derült ki, hogy nem tudok erővel-kitartóan-folyamatosan kérni. Hanem én az a típus vagyok, aki szolgáltatást büszkén áraz és/vagy részvényt kínál befektetőknek, vaskos megtérülés reményében. Rettentő nehéz volt. De utólag nagyon hálás vagyok
Kretter BeaÉszrevettem, hogy időnként kicsekkolok a valóságból...amikor csak úgy vagyok, de olyan, mintha nem lennék a jelenben, a testemben. Kicsit kutattam és ezekre a válaszokra leltem: az idegrendszerem paraszimpatikus üzemmódba vált, annyira biztonságos közegben érzem magam, hogy nem kell „őrt állnom”, a tudatom pihenőre megy, ez az állapot hasonlíthat a meditáció mély fázisához, álomszerű éber állapothoz, ilyenkor a jelen pillanat linearitása megszűnik, és a figyelmem inkább „szétszóródik” vagy „kitágul” — nem egyetlen konkrét pontra fókuszálok, hanem az egész létezésre, a tudatom ideiglenesen kilép a megszokott racionális keretekből...és földelni kell, ha nagyon gyakran vagyok így...ismerős?
- Fanni Németh
Sokan írnak és mondanak sokfélét az anya szerepről. Az a tapasztalás viszont, amiről most szeretnék írni, nem igazán van még benne a köztudatban (vagy legalábbis engem megkerült az infó). Megdöbbentő és húsbavágó volt a várandósság, a szülés, és aztán az utána következő időszak is. De nem csak lelki szempontból -ez talán egy következő tapasztalat kártya lesz…-, hanem a fizikai részéről. Mintha egy kapcsolót kapcsoltak volna fel bennem, tisztán emlékszek a pillanatra, és az addig vezető mozzanatokra is. Az általunk ismert világ rettentően fizikai síkokon mozog, szinte csak itt keresi az értékeket: pénz, fizikai megjelenés, státuszszimbólumok stb. Ezek után azt hihetnénk, legalább a testünket megismerhetjük, ha már a lelkünk bugyrait nem is annyira: testépítés, diéták, vágyaink teljesebb kiélése, tabuk döngetése, megdöntése, és sorolhatnánk még. Ám amint bekerültem a várandósgondozásba, és a testem is változni kezdett, megmoccant bennem a kétely is: vajon tényleg olyan jól ismerjük magunkat, amennyire hisszük? Vagy a természettől való eltávolodás közben ennyire önhittek lettünk? Elfelejtettük felismerni testünk jelzéseit, ösztöneinket. Amit a természeti népek még zsigerből tudnak, azt nekünk most újra fel kell fedeznünk önmagunkban, és a tudomány által alátámasztva is. Merthogy a testünk egyébként teljesen jól van összerakva, ezt mindannyian tudjuk és látjuk is: a kisbaba, kisgyermek, amíg „el nem rontjuk”, önjáró. Tehetetlen újszülöttből járó, beszélő emberke lesz. Szükségleteit, éhségét jelzi, a teste pedig megszerzi azt, amire szüksége van: azt eszi, amire éppen szüksége van a szervezetének, úgy mozog, hogy az a legoptimálisabb legyen számára (hordozás, igény szerintiség, EC, BLW, szabad mozgás, mezítlábazás). Aztán szépen lassan beletörik a felnőtt világba, és felnő ő is. Lassan mindent elnyomnak benne a kivülről jövő minták, impulzusok. Mit egyen, mikor, mennyit, mit mozogjon s hogyan, mikor beszéljen másokhoz, és milyen módon. A lista végtelen, a lényeg egy. A zsigeri késztetések eltompulnak, az agyunk majd jobban tudja. A szakmámnak, a szüléstörténeteimnek, a várandósságnak, a gyerekekkel eltöltött időnek, és a betegségemnek hála rengeteg friss infóhoz jutottam, s jutok is folyamatosan. Ma már igyekszek széles látókörrel a középúton haladni, evidence based infókat beszerezni. Ezek a tapasztalatok lassan de biztosan indítottak afelé, hogy jobban bízzak önmagamban, és abban, amit érzek. Ez a testtudatban erősödés a lelkemet is formálta, persze oda vissza, ahogyan ez lenni szokott. Jobban bízok magamban, és abban, hogy csak én tudhatom, mi a jó nekem. Ha a határszabással maradtak is még leküzdendő akadályaim, a legbelsőbb énem megedződött, már nem olyan könnyű megingatni.
Szabó BrigittaMiután elkezdtem önismerettel foglalkozni megváltozott minden. Felismertem a saját mintáim és elkezdtem újraépíteni magam, de ezen az úton könnyű elakadni. Most is egy ilyen érzéssel szembesültem, mert miután ráébredrem arra, hogy 12 évet áldoztam az életemből egy nárcisztikus kapcsolatra kiléptem belőle és felfordítottam az életem. A nulláról kezdtem újra és ezután, ahogy elkezdtem ráébredni a saját értékeimre és a megfelelési kényszerem okozta megalkuvásaimba, már a munkámban is elkezdtem megérezni, hogy nem vagyok jó helyen. Először csak területet váltottam, utána teljes munkahelyváltás következett, de már az első napon azt éreztem, hogy nem vagyok a helyemen itt sem és keresem magamban az okát, hogy miért érzem ezt mostanában mindenhol. Jelenleg erről még nem tudok beszámolni, de ha járt már más is hasonló cipőben, akkor szívesen venném a tapasztalatait. Mindig valami olyan kihívással szembesülök az életem során, amit nehéz megfejteni, hogy miért sodorja elém az élet. De azon vagyok, hogy fejlesszem magam és azt az egyet tudom, hogy szeretnék másoknak is segíteni az elakadásaikban. De erre akkor leszek képes, ha a sajátomat meg tudom fejteni. Ebben a közösségben remélem, hogy találok másokat is, akikkel egymásnak tudunk segíteni. Az eddigi tapasztalatom pedig az, hogy nagyon nehéz tiszta lappal kezdeni és lerombolni az eddigi nézőpontokat és berögződéseket, visszanyerni saját erőből az önbizalmunkat. De tudom azt is, hogy az akadályok eközben azért jönnek, mert valamire tanítani akar az élet. Nem lehet könnyű egy ilyen út, ha kilépünk a komgortzónából az sose egyszerű. Nekem jelenleg nagyon nehéz, olyan, mint egy érzelmi hullámvasút, mert fejlődtem, de közben küzdök is. Saját magam taszítom a gondolataimmal a mélybe és utána húzom fel magam újra. Ki kell tartani, mert ezután csak jobb jöhet. Érzem, hogy meg fogom találni a helyem.