Inczédy EditSziasztok ! Értem, hogy egy kapcsolatban az vezet, aki előrébb jár. De mi van abban a helyzetben,…mondom a sajàtom, amikor én magam céltudatos vàgynék lenni, a férfin pedig azt tapasztalom, hogy amikor erről mesèlek, beszélek, hogy mennyivel jobb adni másoknak, akkor ezzel egyet èrt, ès neki is jó, de persze ahogy èn “vissza esek “ nèha amazonba, ( most már egyre kevesebbszer :) ő is “vissza esik” abba, hogy ő a fontos. Èrtem. Elfogadom. De sürgetni őt nem tudom abban, hogy úgy làsson ahogy én. És most a választások idejèn “ketté vàltunk”. Értettünk egyet is, de azt èrzem nàla, hogy az “álmodozó” üzem módban akar lenni. Ha alapvetően a vilàgképünk úgy nem egyezik, mit tudok én tenni ? Gondolom hinnem kellene még jobban benne !? Van ebben valakinek tapasztalata ? Abban, hogy nem lelépni akarok, de van olyan gondolatom, hogy ha ez nem vàltozik, akkor nem biztos, hogy tudok ezzel tovább haladni. A múltkor elföldeltem azt, hogy vele lesz valóban egysègem. De Talàn mèg nem tettem ezt elèg mèlyre.
0
ZsuzsKedves Viktor, köszönöm a bátor, őszinte felvállalásodat! Olyan jólesne még olvasni arról, hogy a szerzett tapasztalataidat hogyan sikerült integrálni akár a házasságodba. Megköszönöm, ha írsz még erről 🙏 Zsuzs
0
KataSenkit nem ítélek el, félre ne érts. A magam szemszögét írtam le, ahogyan én élem meg, amikor ilyen helyzetbe kerülök. Valahogy úgy vagyok ezzel, hogy nekem kevés lenne egy ilyen kapcsolat, ahol nem velem éli meg a férfi az ünnepeket, nem velem nyaral, titokban kell tartanunk a kapcsolatot, én ezt megalázónak élnék meg. Értem a helyzeteket, amiket leírtál, simán el tudok képzelni olyan helyzeteket, ahol érthető, hogy boldog akar lenni az ember, de a házasságában nem tud már az lenni. Mégis azt gondolom, hogy a legtöbb esetben talán a gyávaság és a megszokás miatt nem lépnek ki az emberek. Keresnek inkább egy izgalmat. Én kifejezetten család párti vagyok, szóval ezt is meg tudom érteni és azt is feldolgoztam, hogy engem megcsalt a férjem.
- Kata
Független, elvált nőként azt gondolom nem tartozom senkinek elszámolással. Vagyis de: önmagamnak. Ez az, amiért sosem tudtam belemenni szeretői viszonyokba. Hiába a vonzalom, a közös értékrend és a mondás, hogy love is love… Megcsalt nőként nem tudom és nem is akarom félretenni az empátiámat, amit azért a nőért érzek, aki a másik oldalon van. És persze magamért is teszem ezt, mert nem akarok már félmegoldásokat, megérdemlek ennyi önismereti munka után egy olyan kapcsoltot, amiben ÉN vagyok a fontos, nem csak másodhegedűs. Ti mit gondoltok a szeretői viszonyról? Milyen az a nő, aki sok éven át szerető? Alacsony az önértékelése vagy éppen az élethelyzete miatt elég nwki ennyi? Van olyan, hogy egészséges lélekkel elég ennyi?
Katica TothSzeretőnek lenni furcsa kettősség. Egyszerre ott van a csípős fájdalom, az állandó szélén-lét érzése, hogy sosem te vagy az első, csak ellopott percek, fél árnyékok, félmondatok jutnak. És ugyanabban a térben ott a borzongó izgalom is: valami tiltott, valami játékos, valami olyan, amit máshol nem kapsz meg így. Csak a jót, csak a fényt, csak a szenvedély legédesebb részét, anélkül hogy rád dőlne a hétköznapok súlya. Ezt a kettőt együtt viselni néha fárasztó, néha fájdalmas, és néha elképesztően élő. Ha őszinte vagyok, én hálás vagyok ezért a tapasztalásért. Mert pontosan azt tanította meg nekem akkor, amivel dolgom volt. Hogy tudok csábítani. Hogy tudok játszani. Hogy képes vagyok megjelenni abban a nőben, akit mindig is éreztem magamban, csak nem mertem ilyen hangsúllyal előléptetni. Ő ott volt bennem mindig – csak nem ennyire kimondva, nem ennyire vállaltan, nem ennyire szabadon. És jó volt. Jó volt megélni azt a fajta erőt, azt a finom hatalmat, amit egy nő akkor érez, amikor látja, hogy hatással van. Persze fájt is. Minden szeretői viszony fáj valahol. Nem ugyanott, nem ugyanúgy, de mindig van egy rész, ami csíp, ami emlékeztet arra, hogy ez eredendően félig adott, félig elvett történet. És mégis, az a fajta szenvedés rengeteget adott hozzá ahhoz, aki ma vagyok. Megtanított jelenben maradni. Megtanított nem a hiányt nézni, hanem azt, ami tényleg ott van. Megtanított meglátni a pillanatot önmagában, nem egy elképzelt jövő árnyékában. Olyan kapukat nyitott ki bennem, amelyek létezéséről sem tudtam. Olyan részeimet hozta felszínre, amelyeket addig talán féltem volna megmutatni, vagy túl sötétnek gondoltam volna. És közben megtanított szeretni azt a verziómat is, aki akkor kibukott belőlem. Azt a NŐ-t, aki nem fél attól, hogy vágyai vannak. Aki nem fél az erejétől. Aki nem fél a szenvedéstől. Aki nem fél attól, hogy az éjszaka néha elviszi valahova nagyon mélyre, nagyon ősihez, nagyon igazhoz. Nem csinálok ebből erkölcsi kérdést. Az élet tele van olyan helyzetekkel, amelyek kívülről ítéletet hívnak, belülről viszont nagyon is emberiek. A munkámból tudom, mennyi réteg van a felszín alatt, mennyivel összetettebbek ezek a történetek, mint ahogy az emberek képzelik. Ez is egy kapcsolódás volt - törékeny, tiltott, és mégis valahogy nagyon valós. Ma már nem vágyom ilyenre. Úgy érzem, megéltem belőle mindent, amit lehetett. Nincs bennem késztetés visszamenni ezekhez a dinamikákhoz, mert ismerem a széleit, a mélységeit, a varázsát is. És megvan bennem az erő, hogy kijöjjek belőle, hogy lezárjak, hogy tisztán lássak. És azt is tudom, hogy mindez hozzátett ahhoz a nőhöz, aki ma vagyok. Ha egyszer majd öreg leszek, a teraszon ülve, pléddel a lábam körül, talán elmesélem az unokáimnak – a saját szavaimmal, a saját bölcs, kicsit kacér mosolyommal –, hogy volt egy korszak, amikor ilyen volt az életem. És talán pont ez tanított meg arra, hogyan legyek az a nő, akivé végül váltam.
Tas BaloghSzerintem ha az elején ez tisztázva van az korrekt és persze úgy az etikus ha éppen nincs párja senkinek sem. Nekem is volt 1 évig ilyen viszonyom és amint komolyabbra fordult volna a másik félnél én kiléptem belőle és azóta megfogadtam, hogy nem fogok bele lépni még 1 ilyenbe mert emberi érzésekkel nem lehet játszani akkor sem ha ez megvan beszélve mert komoly traumákat okozhatunk ezzel vagy magunknak vagy a másiknak. Aki viszont megcsal valakit az főképp magát csalja meg ezt így láttam életem folyamán.
Krisztina SiposEgy darabig gyógyultam Tőle,egy idő utàn màr kevès lett.Mert nem tud igazi lenni benne semmi.Megöli az èrzèseket amikor felhuzza a nadràgjàt ès becsukódik utàna az ajtó.Traumatizàltam magam ezzel is....hogy benne voltam,hogy megelègedtem,hogy elhittem,hogy azt hittem.Mostanra a legjobb baràtom.9èv.
ZoltánFelnőtt életem korai szakaszában több szeretői viszony részese voltam, harmadik félként. Sok év távlatából nem vagyok büszke ezekre. Fura viszonyokba sodródtam, de sokat tanultam belőlük. A személyiségfejlődésem fontos részét képezik ezek tapasztalatok. A megosztásával ha tudok valakinek segíteni, szívesen teszem.
2
Beáta SebesMiután 9 évet küzdöttünk és nem lett gyermekünk, volt férjem bevallotta, hogy megismerkedett egy nővel akivel szeretne ennek az ügynek még egy esélyt adni. Miután elköltözött a nőhöz, gyötrelmes hetek következtek. Nagyon nehezen tudtam felfogni és feldolgozni a történteket. Próbáltam rávenni, hogy adjunk még egy esélyt a házasságunknak, járjunk terápiára. Szexi képeket küldtem neki, bízván abba, hogy vissza édesgetem. Találkozgattunk és ágyba is kerültünk, persze a másik tudta nélkül. Még egy olyan eseményre is eljutottunk, aminek a szerelmi háromszögek volt a témája (ott a harmadik fél végül nem jött el). Azon kaptam magam, hogy egy ideig mint volt feleség én voltam a szerető 😁