Éva CsontosElőször is elnézést kérek. Ma csatlakoztam. Szeretnék aktívkodni, ezért úgy tűnik, hosszú a lista, amit tennem kell. Elfogadom, gondolom a cél egy színvonalas oldal működtetése. Borzasztóan dühös vagyok. Hihetetlen mennyit pötyögök itt, aztán elolvasom ön két megosztását és mindkettő tartalmaz elütéseket. Magyarul át sem olvassa vagy nem érdekli? Ja és a Kategória legördülő listából leány a talpán, aki azt választja, amit szeretne.
0
Kardos ZoltánHello! Köszönöm a reakciót! Nincs még meg az irány. Szerintem nem tudom az agyam kikapcsolni, vagy kellően távolról nézni a dolgokat. Simán lehet, hogy beszűkült a látásmódom. Annyi a tervem, hogy hónapokra eltűnök, kiszakadok, és hagyom a gondolataimat áramolni, és nem görcsösen agyalni. ....eddig jutottam :)) Te mivel próbálkozol, próbálkoztál?
0- NNNoemi Noemi
Szia Zoltán! Teljes mértékben megértelek mivel ugyanúgy ebben a cipőben járok most! Megrekedtem! Viszont látom, hogy ez a megosztásod novemberben történt, remélem azóta megkaptad a jelet azaz az irányt az utad folytatásához! 🙂
0 
- Attila Takács
Köszönöm a válaszod! Nagyjából ez zajlik most, amit leírsz. Amit te önreflexiónak, azt én (tudatos) figyelemnek nevezem. Haladunk. Még ha sokszor nem is látszik.
1 - Attila Takács
(36F) Jelenleg csak pénzt keresek. De ez már nagyon zavar. Nem lelkesen kelek fel reggel, hogy végre indulhat a nap, csak nyüglödés, hiába a fizetésemelés. Elég volt! De elengedni a pénzt jelentö állásomat még nem tudom. Új Képzésre járok: szervezetállítás. (családállítás) Itt tudok hasznosulni. A körülettem lévö haverok" már le vannak építve. Nem volt nehéz: Soha nem éreztem, hogy a mellém verödött haverokkal egy húron tudnék pendülni. Nincs sok olyan aki éppen abban van amiben én: Figyelem, hogy mit akar tölem a mindenség és közben kutatom és pontosan feltérképezem a saját adottságaimat, amikröl talán nem is tudtam. Ezt hogyan csináljam jobban? (Jobb Önismeret?) Keresem, hogy hogyan hasznosulhatnék. Próbálom figyelni, hogy mit akar tölem a mindenség. Nem hallom a hangját még. Sejtem, de nem tudom. Hiszem, hogy van helyem a világban hasznosulni, egyedi módon, úgy ahogy csak én tudok, más nem. Mit tehetnék még a mindennapokban? Azon kívül, hogy elmegyek a férfikörbe. Amúgy van férfikörünk két hetente tartjuk.
Esztergomi KatalinAzt hiszem, teljes meghasonlottságban vagyok.... Folyamatosan tanulok, képzem magam, mindenféle szinten. Gordon kommunikáció, pszichológia szak, ICD terapeuta képzés. Közben szomatikus önismereti terápiába járok magam is, egyrészt mert ez is "kell" a tanulmányaimhoz, másrészt mert fontosnak tartom, hogy a szupervíziós alkalmak mellett a saját fejlődésem is támogatva legyen. Maximálisan hiszek abban, amit tanulok, amit képviselek. Az elmúlt hetekben mégis olyan nehézségekkel találkozom, amik próbára teszik minden eddigi tudásom, türelmem és önelfogadásom. Vezetőként folyamatosan olyan "támadásokat" kell hárítani, amiben vélt vagy valós igazságtalanságokat jeleznek felém. Rég nem célom elfogadtatni a saját nézőpontomat, el tudom fogadni, hogy nem vagyunk egyformák, másképp gondolkodunk ugyanarról a helyzetről. De a fekete-fehér világlátást egyre nehezebben tudom tolerálni, és folyamatosan figyelem magam, miért irritál ez a hozzáállás egyre jobban. Ráébredek, hogy bekapcsol bennem a gyerekkorom, amikor akaratos kisgyerekként szinte állandóan meg kell(ett volna) védenem az álláspontom, ami az esetek 90%-ában más, mint az édesanyámé. A gondolkodó agyam tudja, hogy ez rendben van így, és ez a munkakör megkívánja, hogy ebben kitartó legyek. A gyermeki részem viszont küzd, és azonnali jogorvoslatot kívánna valakitől, aki persze nincs ott. Keresem azokat a helyzeteket, ahol a bennem felgyűlt feszültséget le tudom vezetni úgy, hogy az magamra és másra nézve is biztonságos. Keresem azokat a helyzeteket, ahol úgy tudok határt tartani, hogy abban a másik fél is meghallgatásra lelhet, és én sem mondok le a saját szükségleteimről. Olyan szépen hangzik, amikor Eric Berne tranzakcióanalízisével kapcsolatban tanultuk a felnőtt én-állapotot. De ezt az állapotot huzamosabb ideig megtartani, piszok nehéz nekem. Figyelem magamban, hogy vagyok ezzel az érzéssel éppen most, és törekszem maximális empátiát adni ennek az énrészemnek is. Mert a szorongás, a meghasonlás is az enyém, az is én vagyok. Érzések, melyeket sokáig nem engedtem meg magamnak, hiszen egy jó kislány, egy jó vezető mindig kiegyensúlyozott.... Aztán, ha elcsitulnak bennem ezek az érzések, újra összeszedem magam, és futom a következő kört, mert feladat az folyamatosan van, én pedig hiszek magamban. Hiszek abban, hogy ez a sok tanulás, önismereti munka arra is felkészített, hogy több nehéz helyzetben is önazonos tudok maradni.
Danók DánielMenedék romból – egy kísérlet Egy ideje egy gondolat foglalkoztat, mi marad az embernek, ha nem tökéleteset, nem gyorsat, nem kényelmeset keres – hanem békét? Egy olyan projektet szeretnék elindítani, ahol romos ingatlanokból egyszerű, működő menedékek születnek. Nem luxus. Nincs TV, nincs klíma. Van kályha, csend, természet, és egy tér, ahol az ember meg tud állni. A cél nem az elvonulás a világtól, hanem a visszatérés önmagunkhoz. Digitális detox, lassulás, egy–két nap vagy egy hét, ahol nem kell „teljesíteni”. A megvalósítást én csinálnám, felmérés, tervezés (kézzel és szoftverrel), kétkezi munka, üzemeltetés. A projekt kiadásra épül, nem elmélet – működő helyet szeretnék létrehozni. Most olyan embereket keresek, akik: látnak értéket a tökéletlenségben, szívesen gondolkodnak együtt egy ilyen tér létrehozásáról, akár tapasztalattal, akár kérdésekkel, akár anyagi oldalról tudnak kapcsolódni. Ez nem kész válasz. Ez egy felvetés. Ha megszólít, írj. Ha kérdésed van, tedd fel. Ha csak olvasod, az is rendben van.
EszterSzia! Sokszor voltam én is ilyen helyzetben, szerintem tök rendben van, amit érzel, mert mindig az ilyen nullpontokról lehet újratervezni. Nekem ilyenkor mindig az segített, mikor teljesen kifelé vittek a kétségbeesés gondolatai (hol kéne lenni, ezt már próbáltam, de nem megy, nincs erőm, se motivációm, meg amúgy is szarul érzem magam az állandó újrakezdéstől, stb.), hogy befelé indulok, nem kifelé. Lehet elrágott csont, s biztos próbáltad is, de nekem tényleg mindig csak az segített, ha lecsendesedtem és máshová irányítottam a fókuszt. Ehhez apró, új rutinokat alakítottam ki: reggeli befelé figyelés (még meditációnak sem hívnám, mert nem akartam, hogy az legyen, hogy ilyesfajta nevet ragasszak rá). Csak ülni pár percig és figyelni mi jön érzésben, gondolatban. Elkezdtem többet meglátni a körülöttem lévő apró, szép dolgokból, amim már megvan. Építettem/szépítettem a környezetemet a magam örömére, mert ha már bent nincs rend, legalább kint legyen az, hisz oda-vissza hatnak ezek a dolgok. Eldöntöttem élvezem jobban a gyerekeimmel eltöltött időt, figyelek jobban a kutyámra, a nyuszimra, ahogy csak úgy léteznek, élvezni, ahogy belesimul a szőrük az ujjaimba, mikor szeretgetem őket. Nézni a metrón az emberek arcát, kiben milyen apró részletet tudok felfedezni, ami érdekes, meghallani zenékből új dolgokat, és megtapasztalni mindezek milyen érzéssel töltenek el. Én mondjuk szeretek kézzel írni és mostanság leírom a gondolataimat, érzéseimet is egy naplóba, csak úgy, ahogy jönnek, van hogy formátlanul…nem számít. De ami a legfelemelőbb és szerintem nem elhanyagolható a hála. Minden nap, valamiért hálát adni, ami velem aznap történt, amim már megvan, találkozásokért, tapasztalatokért, hogy ma egyáltalán felébredhettem, bármiért… Ezekből a figyelésekből megszületik valamiféle béke odabent, meg csend. Azt tapasztalom, ezekkel a csendekkel jön el váratlanul az a kegyelmi pillanat, hogy kirajzolódik egy új út, egy új lehetőség, megérkezik egy segítő ember, amihez/akihez már tudok kapcsolódni és már lesz motiváció, erő, lendület, aztán pedig teremtés. Remélem tudtam valamicskét segíteni, kitartást!