Inczédy EditJajj, hát a türelmet mindannyiunknak tanulni kell. Mostanra viszont az érett meg bennem, hogy még sem. Úgy értem, amikor àt billen a figyelem, akkor már ez sem lesz fontos. Amikor a fejemben lètezem, akkor időben létezem. Amikor időben lètezem, akkor szenvedek is. Amikor ebből ki lèpek az igazságba, ott már az időt sem kell gyakorolni. Ott vanság van. Szeretet. Hála van. S ahogy ma is megfogalmaztam, annyi mindent kapok csak úgy….Mit adhatok én vissza ?
1
KarolinKöszönöm. A türelmet biztosan tanulnom kell, mert már azonnal ott akarok tartani, ahol szerintem kellene... a közösség erejét próbálom most megismerni, bátorságot gyűjteni, hogy nekik megnyíljak, hiszen a környezetemben élők olyanok, mintha nem is értenék, hogy miről beszélek... A videót sajnos nem tudom megnézni. Előfizettem, de hibát ír ki. Ebben kérnék egy kis segítséget. Köszönöm :)
Joós IstvánNekem a fokozatosság a legfontosabb tapasztalatom vágyak megléte / önbizalom témában. Nem egyben vágni a fát, hanem kisebb tettek által magabiztosságot nyerni... fokozatosan. ÉS másrészt. a Közösség! Vezető-Guru-Példa, aki inspirál, ÉS társak, akik megtartanak az Úton. Csináltam videó választ is: https://humania.io/challenges/videotar-1
1
KrisztiánSvédországban töltöttem egy tanévet, a főbérlő házinénin kívül nem tudtam senkivel megosztani magam, a gondjaim, esetleges örömeim. Vele is korlátozottan. Hamar rájöttem, hogy nem csak párkapcsolatot nem alakítok ki a főiskolán, de barátságot is aligha, a csoporttársaim többségével sem egy életkorban, sem egy hullámhosszon nem voltam. Az argentin tangó mentett meg a depressziótól. A közeltartásban táncolás, az így begyűjtött női érintés ellátott annyi életenergiával, örömmel, hogy volt miért felkelni minden reggel.
Alexandra WierlLehet helyes ez az érzés? Szembe megyek minden létező mintámmal? Most ott tartok, hogy miközben teljes bizonyossággal érzem: A Férfi az én társam, és mélyen, tisztán szeretem – közben egy másik, ugyanilyen erős igazság is megszületett bennem. Nekem most élnem kell, meg kell élnem a vágyaimat. Meg kell tanulnom magasabb szinten kifejezni az igényeimet. Ő nem azért nincs jelen úgy, ahogy nekem néha jól esne, mert ne velem foglalkozna, hanem mert van egy dolga a világban, amibe bele kell állnia. Nem az a feladata, hogy engem építsen, hogy az én céljaimmal foglalkozzon, vagy hogy mellettem legyen minden koktélnál, minden élménynél. A saját miértjét kell megtalálnia. Azt, hogy mi hajtja, miért akar teremteni, miért akar valami nagyobbat létrehozni. Ez az ő útja – és ezt nem tudom helyette megcsinálni. Ha mellette vagyok félek, hogy ezt sosem csinálja meg és én nem fogom végig nézni a “béka esetét a langyos vízben ahogy szép lassan megfő” Én tudok igazodni, tudok irányt mutatni, tükröt tartani… de a döntés, a belső tűz az övé kell legyen. És pont ezért: ebben az időszakban nem lesz tere annak, hogy ő az én vágyaimra figyeljen. Nem lesz ott mellettem úgy, ahogy egy „klasszikus” kapcsolatban lenne. Viszont én attól még nő vagyok. És az utóbbi hetekben azt érzem, hogy egyfajta ősanya minőségben vagyok mellette – tartok, értek, jelen vagyok lelkileg… de közben a szexualitásban most nem tud a társam lenni. És bennem közben ott van az élet, a kíváncsiság, a vágy, a játékosság. És már nem keverem össze a szexualitást a szerelemmel. Mélyen, bizonyossággal tudom, hogy Vele van dolgom. De ettől még kíváncsi vagyok a világra, a tapasztalásra, önmagamra akit éppen mások által ismerhetek meg. Már nem félek attól, hogy ez „megcsalás” lenne. Ahogy attól sem, hogy ha ő ránéz más nőkre, vagy kapcsolódik velük valamilyen szinten, azzal engem árulna el. Mert ami köztünk van, az már nem ezen a síkon dől el. Van köztünk valami, ami túl van ezen. Olyan szinten fonódtunk össze, hogy a lényünk, a gondolataink, a céljaink már nem igazán értelmezhetők a másik nélkül. Pont ezért a valódi kérdés bennem most nem az, hogy „szabad-e” élnem az életemet. Hanem az, hogy elbírom-e azt a feszültséget, hogy közben teljesen élem a nőiségemet – a vágyaimat, a szabadságomat, az „amazon” részemet – miközben ő nincs ott ebben velem. Mert most nem az a választás, hogy ő vagy én. Hanem az, hogy nem mondok le magamról – még akkor sem, ha közben őt is szeretem.
KMost vagyok igazàn elveszve abban a bizonyos erdőben. Itt a lehetősèg, hogy arra menjek, amerre akarok, de nem tudom merre. Vannak cèljaim, de nem tudom, hova fognak vinni. Vannak vàgyaim, amiktől félek, hogy kövessem e őket? Aztàn: Nőként is erősnek kellene lenni? Eddig nem így éltem. Tele vagyok kérdésekkel, hogy mi a jó út, egyàtalàn, van e olyan?
ZsuzsMinél többet tanulok, annál inkább rájövök, mennyi mindent nem tudok még. Nem az enyém a gondolat, de nagyon ismerem a tartalmát. Tanulom magam, az ön és mások ismerete fontos számomra. Egy évtizednyi (több is már) terápia, különböző módszerek, csoportok, millió könyv, podcast, előadás. Mindezzel együtt itt vagyok, és felteszek kérdéseket magamnak magamról. Miért ilyen nehéz megtalálni az indítóokot, a motiváció rugóját időnként magamban? Nem tudom a választ, csak az ugrik be, ami ismerős. Légy teljesen őszinte magadhoz. OK. De honnan tudom, hogy az őszinteség nincs meg vagy a tudás, hogy továbbléphessek az elakadásból?
- EUErzsébet Uhrin
Régen, amikor még volt egy próbaüzemelésű hely, és tesztmódban működött elég sokáig. Ott találkoztunk és leveleztünk. Nem tudom hány év távlata ez. Ott más volt a rendszer. Itt is más. Még nem igazodom rajta ki. Ott már akkor több fiú táncolt. Én is. Nagyon köszönöm, hogy leírtad ezt. Én hastáncoltam, aztán szalsza. Nekem az zene az szerelem benne. Az ellentartásról írt részlet elgondolkoztatott, mert engem nagyon könnyű vezetni. Jóformán nem okozok sikerélményt a férfi alanynak. Igy most összeállt nekem, hogy nekem a hozott mintám mintám és túlélőkészletem az alkalmazkodás volt. Ezt játszottam el a táncban is. Majd próbálom máshogy. Jobban odatenni magam. Köszönöm
1 - Joós István
Az én tapasztalatom, hogy a sikeres ismerkedéshez el KELL szabaduljon a férfiban a SZÖRNY... Az ismerkedés akkor vált (döbbenetesen!) sikeressé az én életemben, amikor őszintén mertem vállalni pontosan azokat a dolgokat / vágyaimat / igazságot, amikről azt hittem, hogy "jóérzésű" és "hozzám illő" nőknél kizáró körülmény. 1. A SZÖRNY kiengedése kellett hozzá. 2. hogy aztán belecsömörlöttem a szörnybe. 3. és a SZÉPSÉG (Világszép) ezt UTÁN érkezett. A férfi át KELL a szörnyű menjen – magához kell ölelje, ha sikeresen akar ismerkedni. Szörny annak nem téma, aki már megölte/szelidítette, értsd: csalódott benne. Amihez túlzásba KELL essünk. Hajrá!!!
Barbara FollyOsztály találkozó. Nem találkoztunk 20 éve, de ismerjük egymást. Mekkora önbecsapás! Mert őt ismerem. Tudom, hogy amikor fizikáról van szó leginkább az idő/tétlenség paradoxona jelentkezik, mert tanulni ciki. Kislabda-hajításkor ő a sztár. Nyolcadikos, de olyan izmos felső teste van, a csodás fehér atléta trikó alatt... Minden lány őt akarja. Na jó, most az a kis pocak.. biztosan a magány, a csalódottság miatt. De majd velem! Mellettem. És hogy régen nem tanult, kit érdekel, minden lány a néma, sejtelmes mosolyú fiúba volt szerelmes. Most mindketten a válásunk után keressük az igazit. Nem tart sehol. De majd együtt! Én majd megmentem! Ő biztonságos, hiszen ismerem. Nyolc évig minden tanítási napot együtt töltöttünk. Igaz egy szót sem beszéltünk. De majd most! Velem, mellettem! Igaz, a családjáról sok furcsaságot hallottunk, hűtlenség, szeretetlenség, hanyagolás. De majd most én! Velem, mellettem mindent pótolunk. Osztály találkozó. Biztonságos hely. Biztonságos emberek. Mekkora csapda. És én, mint az a nyolcadikos kislány, aki szeretetre vágyik és semmit sem tud még az életről. Pontosan olyan naivan sétáltam bele. És ő nem beszélt. És nem tudott szeretni. És nem tudta mi az, amikor szeretnek. És nem ismerte a bizalom fogalmát. A féltékenységet nem értettem. Sosem adtam rá okot. A házasság értékes dolog számomra ês őszinte vagyok mindig. Nem értettem a vádakat, az egész házasság, úgy ahogy volt érthetetlenné vált. Csak egy dolog vált egyre biztosabbá, nagyot hibáztam. Nem vagyok jótündér, annál is inkább, mert az csak a mesében van. Miért hittem azt, hogy majd megváltoztatom? Miért akartam valakit megváltoztatni, ráadni a saját parókámat, beleragasztani őt a saját mesekönyvembe? Majd beszélgetünk, majd bízik bennem. Nem tudtam ezeket megtanítani. Azóta sem beszéltünk meg egyetlen problémát sem. Egyszerűen elköltözött egy régi szerelméhez és sosem adott magyarázatot. A hűtlensége elviselhetetlen és értelmezhetetlen volt. Szavak nélkül, egyszerűen az eltűnést választva lépett ki a házasságunkból. Elvesztettem a talajt... A nyolcadikos kissrác nem változott, csak az évek múltak el. Én is ugyanaz a kislány voltam újra. Fellapoztam gyerekkorom romantikus regényeit a fejemben és át akartam élni. Nem sikerült. Akkor kezdődött el az én utam, ahhoz, aki most vagyok. Nagyon sokat tanultam. Először kerestem, gurut, papot, mestert, penészes pókhálót és rák lábnyomot... Lassan letisztult ez is. És még nagyon hosszúnak látom az út további szakaszát addig, amíg a tanulásra képes vagyok. Szép út. Érdekes. Most már stabilan, egyre határozottabb lépésekkel, kényelmesen haladok. Szeretem.