Alexandra WierlLehet helyes ez az érzés? Szembe megyek minden létező mintámmal? Most ott tartok, hogy miközben teljes bizonyossággal érzem: A Férfi az én társam, és mélyen, tisztán szeretem – közben egy másik, ugyanilyen erős igazság is megszületett bennem. Nekem most élnem kell, meg kell élnem a vágyaimat. Meg kell tanulnom magasabb szinten kifejezni az igényeimet. Ő nem azért nincs jelen úgy, ahogy nekem néha jól esne, mert ne velem foglalkozna, hanem mert van egy dolga a világban, amibe bele kell állnia. Nem az a feladata, hogy engem építsen, hogy az én céljaimmal foglalkozzon, vagy hogy mellettem legyen minden koktélnál, minden élménynél. A saját miértjét kell megtalálnia. Azt, hogy mi hajtja, miért akar teremteni, miért akar valami nagyobbat létrehozni. Ez az ő útja – és ezt nem tudom helyette megcsinálni. Ha mellette vagyok félek, hogy ezt sosem csinálja meg és én nem fogom végig nézni a “béka esetét a langyos vízben ahogy szép lassan megfő” Én tudok igazodni, tudok irányt mutatni, tükröt tartani… de a döntés, a belső tűz az övé kell legyen. És pont ezért: ebben az időszakban nem lesz tere annak, hogy ő az én vágyaimra figyeljen. Nem lesz ott mellettem úgy, ahogy egy „klasszikus” kapcsolatban lenne. Viszont én attól még nő vagyok. És az utóbbi hetekben azt érzem, hogy egyfajta ősanya minőségben vagyok mellette – tartok, értek, jelen vagyok lelkileg… de közben a szexualitásban most nem tud a társam lenni. És bennem közben ott van az élet, a kíváncsiság, a vágy, a játékosság. És már nem keverem össze a szexualitást a szerelemmel. Mélyen, bizonyossággal tudom, hogy Vele van dolgom. De ettől még kíváncsi vagyok a világra, a tapasztalásra, önmagamra akit éppen mások által ismerhetek meg. Már nem félek attól, hogy ez „megcsalás” lenne. Ahogy attól sem, hogy ha ő ránéz más nőkre, vagy kapcsolódik velük valamilyen szinten, azzal engem árulna el. Mert ami köztünk van, az már nem ezen a síkon dől el. Van köztünk valami, ami túl van ezen. Olyan szinten fonódtunk össze, hogy a lényünk, a gondolataink, a céljaink már nem igazán értelmezhetők a másik nélkül. Pont ezért a valódi kérdés bennem most nem az, hogy „szabad-e” élnem az életemet. Hanem az, hogy elbírom-e azt a feszültséget, hogy közben teljesen élem a nőiségemet – a vágyaimat, a szabadságomat, az „amazon” részemet – miközben ő nincs ott ebben velem. Mert most nem az a választás, hogy ő vagy én. Hanem az, hogy nem mondok le magamról – még akkor sem, ha közben őt is szeretem.
0
KMost vagyok igazàn elveszve abban a bizonyos erdőben. Itt a lehetősèg, hogy arra menjek, amerre akarok, de nem tudom merre. Vannak cèljaim, de nem tudom, hova fognak vinni. Vannak vàgyaim, amiktől félek, hogy kövessem e őket? Aztàn: Nőként is erősnek kellene lenni? Eddig nem így éltem. Tele vagyok kérdésekkel, hogy mi a jó út, egyàtalàn, van e olyan?
ZsuzsMinél többet tanulok, annál inkább rájövök, mennyi mindent nem tudok még. Nem az enyém a gondolat, de nagyon ismerem a tartalmát. Tanulom magam, az ön és mások ismerete fontos számomra. Egy évtizednyi (több is már) terápia, különböző módszerek, csoportok, millió könyv, podcast, előadás. Mindezzel együtt itt vagyok, és felteszek kérdéseket magamnak magamról. Miért ilyen nehéz megtalálni az indítóokot, a motiváció rugóját időnként magamban? Nem tudom a választ, csak az ugrik be, ami ismerős. Légy teljesen őszinte magadhoz. OK. De honnan tudom, hogy az őszinteség nincs meg vagy a tudás, hogy továbbléphessek az elakadásból?
- EUErzsébet Uhrin
Régen, amikor még volt egy próbaüzemelésű hely, és tesztmódban működött elég sokáig. Ott találkoztunk és leveleztünk. Nem tudom hány év távlata ez. Ott más volt a rendszer. Itt is más. Még nem igazodom rajta ki. Ott már akkor több fiú táncolt. Én is. Nagyon köszönöm, hogy leírtad ezt. Én hastáncoltam, aztán szalsza. Nekem az zene az szerelem benne. Az ellentartásról írt részlet elgondolkoztatott, mert engem nagyon könnyű vezetni. Jóformán nem okozok sikerélményt a férfi alanynak. Igy most összeállt nekem, hogy nekem a hozott mintám mintám és túlélőkészletem az alkalmazkodás volt. Ezt játszottam el a táncban is. Majd próbálom máshogy. Jobban odatenni magam. Köszönöm
1 
Joós IstvánAz én tapasztalatom, hogy a sikeres ismerkedéshez el KELL szabaduljon a férfiban a SZÖRNY... Az ismerkedés akkor vált (döbbenetesen!) sikeressé az én életemben, amikor őszintén mertem vállalni pontosan azokat a dolgokat / vágyaimat / igazságot, amikről azt hittem, hogy "jóérzésű" és "hozzám illő" nőknél kizáró körülmény. 1. A SZÖRNY kiengedése kellett hozzá. 2. hogy aztán belecsömörlöttem a szörnybe. 3. és a SZÉPSÉG (Világszép) ezt UTÁN érkezett. A férfi át KELL a szörnyű menjen – magához kell ölelje, ha sikeresen akar ismerkedni. Szörny annak nem téma, aki már megölte/szelidítette, értsd: csalódott benne. Amihez túlzásba KELL essünk. Hajrá!!!
Barbara FollyOsztály találkozó. Nem találkoztunk 20 éve, de ismerjük egymást. Mekkora önbecsapás! Mert őt ismerem. Tudom, hogy amikor fizikáról van szó leginkább az idő/tétlenség paradoxona jelentkezik, mert tanulni ciki. Kislabda-hajításkor ő a sztár. Nyolcadikos, de olyan izmos felső teste van, a csodás fehér atléta trikó alatt... Minden lány őt akarja. Na jó, most az a kis pocak.. biztosan a magány, a csalódottság miatt. De majd velem! Mellettem. És hogy régen nem tanult, kit érdekel, minden lány a néma, sejtelmes mosolyú fiúba volt szerelmes. Most mindketten a válásunk után keressük az igazit. Nem tart sehol. De majd együtt! Én majd megmentem! Ő biztonságos, hiszen ismerem. Nyolc évig minden tanítási napot együtt töltöttünk. Igaz egy szót sem beszéltünk. De majd most! Velem, mellettem! Igaz, a családjáról sok furcsaságot hallottunk, hűtlenség, szeretetlenség, hanyagolás. De majd most én! Velem, mellettem mindent pótolunk. Osztály találkozó. Biztonságos hely. Biztonságos emberek. Mekkora csapda. És én, mint az a nyolcadikos kislány, aki szeretetre vágyik és semmit sem tud még az életről. Pontosan olyan naivan sétáltam bele. És ő nem beszélt. És nem tudott szeretni. És nem tudta mi az, amikor szeretnek. És nem ismerte a bizalom fogalmát. A féltékenységet nem értettem. Sosem adtam rá okot. A házasság értékes dolog számomra ês őszinte vagyok mindig. Nem értettem a vádakat, az egész házasság, úgy ahogy volt érthetetlenné vált. Csak egy dolog vált egyre biztosabbá, nagyot hibáztam. Nem vagyok jótündér, annál is inkább, mert az csak a mesében van. Miért hittem azt, hogy majd megváltoztatom? Miért akartam valakit megváltoztatni, ráadni a saját parókámat, beleragasztani őt a saját mesekönyvembe? Majd beszélgetünk, majd bízik bennem. Nem tudtam ezeket megtanítani. Azóta sem beszéltünk meg egyetlen problémát sem. Egyszerűen elköltözött egy régi szerelméhez és sosem adott magyarázatot. A hűtlensége elviselhetetlen és értelmezhetetlen volt. Szavak nélkül, egyszerűen az eltűnést választva lépett ki a házasságunkból. Elvesztettem a talajt... A nyolcadikos kissrác nem változott, csak az évek múltak el. Én is ugyanaz a kislány voltam újra. Fellapoztam gyerekkorom romantikus regényeit a fejemben és át akartam élni. Nem sikerült. Akkor kezdődött el az én utam, ahhoz, aki most vagyok. Nagyon sokat tanultam. Először kerestem, gurut, papot, mestert, penészes pókhálót és rák lábnyomot... Lassan letisztult ez is. És még nagyon hosszúnak látom az út további szakaszát addig, amíg a tanulásra képes vagyok. Szép út. Érdekes. Most már stabilan, egyre határozottabb lépésekkel, kényelmesen haladok. Szeretem.
Szecskó ZsoltHallottam többször, hogy félünk a félelemtől, hogy nem akarjuk érezni, és egyszer csak bekerült a valóságomba. Azt is hallottam, hogy a megrekedtség pont az, hogy meg akarjuk úszni a következő lépést, ami épp előttünk van, ehelyett távolabbra tekintünk. Szóval tapasztalom, hogy amikor már elfáradunk a menekülésben, a pótcselekvésben, a hárításban, akkor nem marad más hátra mint elkezdeni érezni. Vállalni a félelmeket, vállalni a vágyakat, melyek a félelmek mögött vannak. Ugyanis rengeteg energia valaki másnak látszani. Elfáradtam benne. Feszülve nem lehet továbblépni, és akkor van nyugalmam, ha őszinte vagyok. Azt mondom, azt teszem, aki vagyok, mégha ezzel össze is törik oly sok minden aminek hittem magam, aminek szerettem volna hinni magam, aminek talán mások felé szerettem volna szerethetőnek tűnni. Ha pedig nyugalmam van, akkor arra tudok figyelni, amire szeretnék, nem vonnak el a létükért kiabáló elfojtások. Jó félni, jó vágyni, ha ez az őszinte, és még jobb azt és úgy megtenni, kimondani, abbahagyni vagy elkezdeni, amit, ahogy tényleg szeretnék, a kapcsolódásokban, a szexualitásban, a munkában.
Noémi TelekAz első Tinderes színpadra lépésem túl jól sikerült, ámde támadt kis galiba. Vagy áldás? Ki hogy éli meg. Beütött a covid. Úgy igazán. Totális lezárás. ‘Maradjon mindenki otthon’ – mondták. ‘Hú, baszki’ – mondtam én. De azt hiszem, épp jókor jött. Már épp kezdtem belendülni online. Persze, kényszerítettem magam a jobbra húzásokra; szó szerint volt egy kötelező ‘napi 5 jobbra húzás’ szabályom. Tiszta vicc.😄 Pikk-pakk sikerült egy következő áldozatot behúznom a francia gyönyör után. Nem tudtam, hogy áldozat, mert hát én az IGAZIT kerestem, ugyebár. 😄 Hát nyilván… Egyértelmű… 😏 A legjobb helyen, persze. De vak és világtalan voltam… viszont éledezni kezdtem erre a dologra. Addig csak bulikban csaptam le pasikra – szó szerint, a seggükre csaptam vagy csíptem, ahogy épp jól esett. De ez új volt. Totál idegen. Szóval történt aztán, hogy ez az új férfi írogatni kezdett. Az első pillanattól kezdve az agyamra ment. Nyilván több sráccal beszéltem egy időben, mert hát hogy működne ez a sz*r, ha nem így?! Ezért ‘okés, jó lesz ez’ alapon válaszolgattam. Viszont annyira nyomta az idétlen gifeket és béna poénokat, hogy végülis érdekelt, vajon ki is ő. Péntekre áthívtam magamhoz. Naivan… Azt hittem, én csak beszélgetni akarok. 😄 Geeez! Meg hát, hogy ő is. Ő jobban átlátott rajtam. Hogy hihettem azt, hogy borozgatni fogok és konszolidáltan cseverészni vele? Otthon. A kanapén. LOL. 😄 Nem is erről szólt ez, de brutál, mennyire hazudik az ember magának. Utólag teljesen elképedek magamon. Egy szó mint száz, dumálgatunk, borozgatunk… Róla kiderül, hogy alpolgármester egy pesti kerületben, és a jelenlegi külügyminiszter ügyvédbojtárja volt még titán korában. Pikk-pakk meg is tudjuk, merre orientálódjunk. 😁 Megoszt velem néhány covidos állami forgatókönyvet – imponál. De nem tetszik benne valami. Az agyamra megy a túlzó nyomulás, pedig hozzám sem ér. Sok nem is kell nekem, visz valami ösztöni (ördögi?)… végül valahogy az ágyamban kötünk ki. Olyannyira elkap engem a hév, hogy konkrétan leszakad az ágy… meg kell hagyni, nem volt egy strapabíró valami, de nah. Mire felocsúdtam, hogy mennyire belendültem, éjjel 2 óra volt, és már küldtem is haza szépen taxival. Az úton, a kocsiból csak annyit írt: ‘Te most effektíve kiraktál a lakásból. Kihasználtál.’ Van ez így… Egy ideig tagadtam magam előtt is, de igen. Nem érdekelt, ki mit gondol. Erre volt szükségem. Béna covid… Úgy tűnik, nem bírom túl jól a bezártságot. Megbolondít. 😏
- Noémi Telek
2020. A kilátástalanság éve…és zabolátlan istennőségem születése. Oh, csodás Tinder! Elveszettek játszótere! Kiábrándultak mentsvára! Összehordta a szemetet a szél, mi? Hát nézzük! Nagy bajunk nem lehet belőle, igaz? Mondjuk valljuk be, online?! Ne vicceljetek már velem. Tök gáz. De itt vagyok… óriási! Basszus… itt… jobbra húzni valakit… kemény lesz… senki sem fog meg. Rettentő. Na, de jó. Legyen. Huzigálok, huzigálok, abból mindig jó szokott kisülni 😁. Szupi! Nagy nehezen összehozok néhány jobbrát. Inkább külföldieket. Bamm! És itt is van! Egy francia krémes, puha croissant, sikkes start-upper. Izgi!!! Rávesz, hogy vasárnap este spontán menjek a Gozsduba koktélozni. Hezitalok… de eszembe jut drága jó édesanyám aznapi szösszenete: ‘Csak azt szeretném, hogy boldog legyél! Ha nem akarsz komoly kapcsolatot, mondd meg, én megértem, nem erőltetünk apáddal semmit!’ Durr. Az ítélet: nem felelsz meg. Büntetés: mintatörés. Hogy én mit nem akarok?! És Te mit szólsz bele?! Ácsi. Na, jó. Francia-küldetés: GO! Izgalmas, újszerű, lázadó. Este 9-re érek a Gozsduba. Ő kikéri a legdurvább koktélt… Ebből még jó néhányat. Iszonyat jót beszélgetünk, tetszik. Intelligens, értelmes, vicces. Annyira jól érzem magam, hogy el sem hiszem, hogy éjfél van és zár a hely. Mégiscsak jó ez még, folytatnunk kell. Felmegyünk hozzá az airbnb-be. Ő csillogó szemmel, teljes harci keszültségben, én abszolút flowban. Beálltunk. Pár téma és pillanatok alatt lekerülnek a ruháink. Annyira szabad vagyok. Teljesen meztelen. Testileg, lelkileg, szellemileg. Azt csinálok, amit akarok és azzal, akivel akarok. Orbitális élmény, totális összhang. Később beszélgetünk mély dolgokról. Az ő start-up küzdelméről és a hatalmas vásárlási árajánlatról. De bennem feltartóztathatatlan a szenvedély. Kezembe veszem az irányítást. Végleg elengedem magam, felfedem ki vagyok. Olyat is engedek, amit eddig nem. Minden ösztönös és 100%-ig én. Nincs takargatni valóm. Esküszöm beleszerettem. Arra a pillanatra. Aztán kimegyünk. Az Instant, romkocsma, iszogatunk, dumálgatunk. Lassan 4 óra. De még újra nála. Újra én. Eszement születés. 5-kor az ajtóban búcsú, taxi. Feltöltődtem. Megszülettem. Később otthonról, kicsit még kábultan, melóba megyek. Itt a NY-i főnököm 2 hétre. Vissza a szürke hétköznapokba. De mégsem. Mert ez volt Tinderezésem első találkozása, ami után megszámlálhatatlan szexuális élmény, sexting, nudes, dick pics, vagy észveszejtő beszélgetések, viták, kávék, séták, mások elutasítása, veszélyes találkák, egy-két csalódás következtek. Elszadadultam. Hetente többen. Függőség. Használtam őket. Mindenre. De nyitottam. Pár hónap és jött is a végzetem. Nem szamítottam rá. Nem akartam kapcsolatot. Szexuális viszony volt. Majd kötődés, ragaszkodás és hatalmas egotörés, óriási pofon, méltatlan, de kijózanító mélyzuhanás. 2 év huza-vona, hazugságok. De megérte. Minden perce engem emelt a Tinderes istennő korszakomnak. Viszont beteltem. Zárdába vonultam. Az is 2 év. 2 év… miközben a vágy újra éledt és apácaságomban is ott volt egy újabb imádó szemében. Csak elfojtottam, mert féltem a zabolátlan nőtől bennem. Pedig milyen butaság volt. 2 év után megengedtem, hogy megéljem és 7 hónap FWB után gyógyultan, erősen, stabilan, visszaállt az életembe most, 2025-re a Rend. Megnyugodtam, békében vagyok.
ReniA vágyaimat igazán megélni talán épp azért sikerült, mert bátran követtem őket. Mindig is vonzott a külföld és a különböző kultúrák világa. Az évek során hét országban éltem és dolgoztam – Hollandiában, Belgiumban, Albániában, Görögországban, Oroszországban és Spanyolországban. Minden egyes hely új tanítást hozott, formált és gazdagított, és mindezek által váltam azzá, aki ma vagyok.
2