- Krisztina Császár
Hosszú utunk volt, több hullámvölggyel. Sokáig a minták győzedelmeskedtek: a család és a pár fontossága szemben az önazonossággal. Nem volt viharos kapcsolat, a hétköznapokban jól kiegészítettük az anya-apa szerepet. A két gyerek után az anya szerep felerősődött, míg a női szerep fokozatosan elaludt. Miközben az önismereti utamat jártam (egyedül) a gyerekek nőttek és megérkeztem oda, hogy van szabadidő, de hol van a nő bennem? És hol van a férfi mellőllem? Hagytam elveszni, hagytuk szunnyadni. Nem tudatos döntések voltak ezek, és ennek kockázatával sem voltunk tisztában. Megteremtettem a saját távolságom tőle, amit már nem tudtam legyőzni. Ő sem tudott ebben, ezen a ponton segíteni. Egyedül voltam társas magányban, döntöttem, léptem. Most értem meg rá. Jól vagyok :)
2 
Krisztina dr. TeubelPárkapcsolati válságunk válásba torkollott. 23 év, melyből 15 év házasság, 3 gyermek, 22 év harmónia. A kapcsolat javításába fektettünk energiát, ami egy idő után egyoldalú volt a részemről. Nem adtam fel, ő adta fel. A férjem elköltözése után még erősebben belfelé kezdtem figyelni. Ezzel kapcsolatos élményem, hogy bár a csendemben talált válaszaimnak nem örültem maradéktalanul, de a saját békém felé sokat haladtam. És hosszú távon így jártam, meggyőzödésem, hogy így járok jól: elhagyott egy magát őszintén nem vállaló ember, ami bár fájdalmas volt, de jó ez így. A saját részemet látom benne, szembe néztem vele, dolgoztam rajta és nyugalmam van vele. (A következőnél majd jobban csinálom!) Azóta rendeztem, rendezem az életem más területeit: a jelenlegi hivatásomban stabilizálódok, új célokat tűztem ki és részben értem is már el, a gyermekeimmel megerősödött a kapcsolatom, harmonikusabb az anyaságomhoz való viszonyom, letisztultak a baráti kapcsolódásaim, megerősödtek a nagycsaládiak. Helyrebillentettem a nőiességem. Készen állok és kíváncsian várom a továbbiakat. Szeretettel várom megkeresésed, ha párkapcsolati válságkezelésről, a válás megéléséről, süllyedésről és emelkedésről, női újjászületésről beszélgetnél.
2
Hajnalka FeherTöbb mint 20 év házasság után váltam el attól az embertől, akivel egy életre terveztem. Megéltem a válás fájdalmát és az újrakezdés kihívásait. Ismerem a veszteség és a bizonytalanság érzését, de azt is, hogy van élet a válás után. Ha még nem döntöttél vagy szeretnél támogatást a feldolgozásban és az új irány megtalálásában, szívesen beszélgetek veled!
2
József Gonda2x váltam, 4gyerek..... volt hosszú nehéz és volt egyszerű.... mindegyik Rólad szól, mindegyik tükör ... de nehéz észrevenni és használni jól
2
Zsuzsanna Á.26 év házasság után eldöntöttem: elválok. Hogy miért ekkor? Ekkor kezdtem el figyelni magamra, hogy valami nem jó, nem érzem jól magam a bőrömbe. És beköszöntött a harmadik fél, a szerető (az én részemről), aki megadta a lökést, hogy lépjek. Egy felnőtt és egy kamasz gyermekkel az életemben és egy férjjel aki nem akart válni nem volt egyszerű. De valahol mélyen belül volt egy meggyőződés, hogy ezt kell tennem. Ezt a döntést aztán nagyon sokszor megkérdőjeleztem. De úgy hiszem az évek történései engem igazoltak. Belekezdtem egy komoly önismereti folyamatba és hiszem, hogy jó úton haladok.
2
Eszter Kun50 éves múltam.. Az 50. születésnapom előtt négy nappal a férjem nem jött haza éjjel. Egyszer csak. Addig soha nem járt el egyedül, soha nem voltak zavaros időszakai. Egyszer csak elment egy számomra ismeretlen figurával inni. Nem jött haza. Egész éjjel hívogattam: három előfizetés, Messenger, Viber, WhatsApp... Semmi. Miután sem a kórházban, sem a rendőrségen nem tudtak róla semmit (ez akkor meg sem vigasztalt), hajnalban előkerült. Mindenfélét mondott, elment dolgozni. Este munka után közölte, hogy szeret engem, de szerelmes egy másik nőbe. Ismét szerelmes abba a nőbe, akivel 33 évvel ezelőtt szakított. És most nem tudja eldönteni, hogy őt vagy engem válasszon. Sajnos először könyörögtem neki, hogy maradjon velem. Ő csak azt ismételgette, hogy nem tud dönteni. Akkor azt mondtam neki, hogy de, döntsön most! Ekkor kinyögte, hogy őt választja. Őt, akinek nem mondom ki a nevét. Egy világ omlott össze bennem. Minden letisztult az elmúlt időszakkal kapcsolatban. Szerettem (még ekkor is!), megbíztam benne. Ezért nem is gyanakodtam semmire. Észleltem pár jelet, de nem a szememnek hittem. Pedig de! Minden jel jó volt, csak én hessegettem el minden figyelmeztetést. Sokkal hamarabb láthattam volna a történetet... Folyt. köv.....
2
Barbara SzanyiMinták szerint éltem,úgy,ahogyan elvárták tőlem.Mindenem megvolt,amit szerettem volna,szép család,anyagi biztonság,szociális háló…mégsem voltam boldog,sőt konkrétan elkeseredett és tanácstalan voltam miért van ez így.Aztán elindultam az önismeret útján és bár nagyon fájdalmas,felismerésekkel teli csak ez az egyetlen út,amin érdemes menni.Ki vagyok én,mi vagyok én?Mi az,amiért érdemes tenni minden egyes nap, mik azok a célok,amik teljesebbé tesznek,meghatároznak,valami,ami rajtam is túlmutat.Keresem az utam…egyelőre egyedül,de nem magányosan. A gyerekeim nagyon támogatóak,amiért hálás vagyok nekik.Hiszem,hogy a minták csődje után egy önazonos korszak kezdődik.Én ezzel most boldog vagyok,bíztatok mindenkit merjen lépni magáért.
2
Erika JoszaiKét kislánnyal költöztem haza Angliából miután elváltak útjaink a volt férjemmel. Meg kellett tanulnom egyedül intézni mindent. Számlák, papírok, ügyek... embert próbáló házat venni,építkezni egyedül. A válás a gyerekek szempontjából a legdurvább. Most már nem akarok az apjuk helyett az anyjuk lenni! Anya vagyok, a hormonjaimmal és a hibáimmal együtt. De nehéz, néha nagyon nehèz...
2- Fanni Koósz
A válás nagy dilemma. Főleg, ha van gyerek is. Főleg, ha a férjed jó ember. Meg szeret is. Nem csalt meg, dolgozik, inni esténként egy sört talán. Nem jár el, a gyerekkel jól bánik, s a legnagyobb bűne, hogy időnként szombaton is dolgozik. Micsoda szégyen elégedetlenkedni, mert a jáccin látod a többi apukát megjelenni, akik az irodából érkeznek, s elfacsarodik a szíved, hogy ő még dolgozik. Milyen nehéz csalódottság nélkül hitelesen magyarázni a gyerekenk, hogy apa azért nincs itt, mert nekünk keres pénzt. Milyen felesleges fájdalomnak tűnik azon keseregni, hogy beszélgetnél, de Ő elalszik, mert hát egész nap dolgozik...s milyen nehéz nem lázadni, s fejéhez vágni, hogy hiszen Te is! Dolgozol, meg a gyereket intézed, meg magyarázol helyette, meg éjszaka kelsz és mesélsz esténként, mikor Ő filmet néz épp, mert fáradt, mert dolgozik...S milyen felkavaró rájönni, hogy féltékeny vagy a munkára, s inkább lemondanál a pénzről, csak Ő legyen ott végre veled, veletek...s jut eszedbe József Attila, mert még művelt is vagy, talán ezért untat a játszótéri diskurzus az éjszakai felkelésekről, pelenkaár akciókról, vagy hogy melyik gyerek mikor mit és hogyan eszik... A házasság biztonság. A felmenők életéből merítve egyfajta állandóság nem hátrány, s beleszokni az anyaszerepbe egy nőnek a legmagasztosabb szerep. Ér e bevallani, hogy nem elég?! A szerető férj, a gyönyörű lány és a munka, ami egész élvezhető. S milyen nehéz kifejezni, hogy ami hiányzik, az nem anyag, nem forma, nem kézzel fogható. Ami hiányzik az a hétköznapin túli, s ami ebben a kapcsolatban talán sose volt, csak míg az ember áldozat, megmentendő szerepben leledz, észre sem veszi. Én kerestem hogy tudnék változni, vagy változtatni a másikon, hogy megfejlődve önmagát kielégítse igényeim, s ezáltal maradhassunk egy család, és nagyon nehéz volt bevallani, hogy ha engedem, hogy Ő ő lehessen,szabadon, s magamnak is, akkor egész egyszerűen csupán nincs tovább nekünk együtt közös út. S bizonyos szempontból nehezebb volt ezt bevallani, mintha lett volna valami nagybetűs valami, ami elég indok ahhoz, hogy a másikra okozóként lehessen rámutatni, s ezzel a válás vágyát alátámasztani. Szerettem emberként. Csupán nem kívántam tovább a feleségeként az anyaszerepet főszerepnek élve tovább az életem játszani. Mindezt mindenféle konkért jövőbeni cél nélkül...ugrottam a szakadékba. Mert a válással nem nyertem semmit. Nem volt fele vagyonom, házam, autóm...csupán a lányom. S a remény, hogy majd lesz valami. Mert ez a kapcsolat számomra már nem igaz, s nem bírom tovább magamban tartani.
2 
Ilona KovácsA válásom volt a mintáim csődje, a mélypontom, amikor azt éreztem, kihúzták az addigi világomat a lábam alól, és mindent újra kellett terveznem, mert amit addig elképzeltem, a klasszikus család, a "boldogan élünk míg meg nem halunk" már nem valósulhatott meg abban a formában. Ennek már 8 éve, a kislányom 4 hónapos volt, a férjem lélekben már másnál, így nekem jobb volt a "biztos rossz" a hónapok óta tartó bizonytalanság helyett. Ennek köszönhetem, hogy ráleltem az erőmre, és megtapasztaltam, hogy egyedül is boldogulok és bármire képes vagyok. Ezután elkezdtek az elveim megdőlni, és sokmindent másképp kezdtem látni, mint addig. Ha ismerős a történetem, gyere, beszélgessünk! :-)
2