Tapasztalatok

Csontos Tamás Péter

Uralom. A saját történetem természetesen a gyermekkoromban is gyökeredzik. Természetesen jóval később láttam meg milyen mintákat kaptam. Apám vagy teljes kontrollt gyakorolt felettem, vagy kicsapott legelni. A teljes kontroll és a magamra hagyottság. És ahogy a hétköznapi elme működik csak azokra a pillanatokra emlékeztem amikor valamit kellett kezdenem a teljes szabadságommal. Módosult tudatállapotra volt szükségem ahhoz, hogy fel tudjam idézni azokat a gyermekkori pillanataimat amelyeket mélyen a tudatalattimba űztem. Amikor elveszítettem az öndetermináltságomat. Amikor apám egyszerűen feltett a villamosra mert én a másikkal az újabbal szerettem volna menni ami utána jött. Nem bántott csak uralt. Nem tanította meg a határok tartását, jóval később láttam arra, hogy a bátyja abuzáta és árva volt. Megtette amit tehetett értem és helyesnek látott, legyen áldott ezért is. De ezek az uralmi mintázatok nekem oly-sok gondot okoztak az emberek vezetésével kapcsolatban és rákényszerítettek mindezek tudatosítására. Nem véletlenül lettem harcművész, rákényszerített a szellemi irány igénye is. A belső munka olyan mint a fogmosás egy nap csak egy napnyit lehet letudni. Más szavakkal nincs tiszta fog, csak tisztított. Ahol átmentem, ott jó eséllyel segíthetek neked is átjutni... Önuralom.

Poczik Hajnalka

Sokáig a másodhegedűs szerepébe álltam bele, és nem tudtam mi történik majd, amikor végre a kör közepére állok. A karrier sokáig nem volt számomra elsődleges. Az életemben mindig a család, az érzelmek és maga az élet volt az, ami igazán számított. Imádtam az otthon melegét teremteni. Nagyon értettem hozzá. Ezt kaptam visszajelzésként. Erre fókuszáltam, ez mozgatta a döntéseimet és a mindennapjaimat. A szakmai sikerek nem vonzottak úgy, mint a kapcsolatok mélysége vagy az élet apró örömei. Mindig kitűntem a csoportban. Voltak képességeim, és megvolt a jelenlétem, amit mások is észrevettek. Mégis, valahogy mindig a vezető, a tanító, a mester mellett álltam, támaszként. Nem a kör közepén, hanem annak peremén – az, aki ott van, aki erősít, támogat, de sosem az, aki vezeti a folyamatot. Ez volt a megszokott szerepem. Ez rendben is volt egy ideig, de aztán ráébredtem, hogy ezt újra és újra én választom. Hogy mindig másodhegedűsként állok a színpadon. Ez a felismerés megrázott. A másodhegedűs szerep, amelyet olyan természetesen vettem fel, egyszer csak szűknek és korlátozónak érződött. Ez az ébredés azonban elindított egy mélyebb utat. Azóta tanulom, hogyan álljak ki magamért, hogyan legyek a kör közepén. Hogyan irányítsak, képviseljem magam, és merjem megmutatni mindazt, ami bennem van. Hiszen valójában mindig is látszottam, de most már tudatosan vállalom ezt. Négy éve kezdtem el a csoportvezetés tanulását Gánti Bencénél, az Integrál Flow Csoportvezetői képzés keretében. Ez a négyéves folyamat, amelynek alapját a hároméves Integrál Akadémia képzése adta, mélyen átalakította a vezetésről alkotott képemet és gyakorlatomat. Most a mesterképzés utolsó szakaszában járok, amely nemcsak szakmailag, de emberileg is formált. Ez az út megtanított arra, hogy a vezetés nem csupán technikák és módszerek alkalmazása, hanem belső utazás is. Különösen fontos számomra, hogy nőként tanuljam meg, hogyan lehetek önazonos vezető. Hogyan képviseljem az erőt úgy, hogy közben alázattal és tisztelettel figyelem a csoport folyamatait. Megtanultam, hogy a szilárd és biztonságos keretek, amelyeket a csoportvezető megteremt, az apai minőséget tükrözik. Ugyanakkor a lágy együttlét és megtartás az anyai minőség kifejeződése. E két szülői minőség egyensúlya teremti meg azt a biztonságos teret, amelyben a csoporttagok szabadon fedezhetik fel belső világukat. A csoportban jelen lévő többi résztvevő pedig a testvéri kapcsolódásokat hordozza, amelyek támogatják és mélyítik a közös munkát. Az előadás és a tréning gyakran lehetőséget ad arra, hogy az előadó a szerepe mögé bújjon. Ez a távolság bizonyos biztonságot adhat. A csoportvezetés viszont teljes őszinteséget és jelenlétet kíván. Ez nem szerep, amely mögé el lehet rejtőzni, hanem egy folyamatosan nyitott és érzékeny kapcsolódás. A csoportban zajló rejtett folyamatok felismerése, kimondása és megértése segít abban, hogy a résztvevők biztonságban érezzék magukat és tovább mélyüljenek. A csoport egyfajta kollektív érzékenységgel rendelkezik: érzékel, de nem mindig tudatosít. A kimondás aktusa tisztázza és felszabadítja az energiákat. Ezen az úton azt is megfigyeltem, hogy egy másik csoportvezetővel való együttműködés milyen mély tanulási lehetőségeket rejt. Tudatosan figyelem, hogy kivel tudok harmonikusan, valódi flowban lenni, és kivel merülnek fel kihívások. Ez a megfigyelés segít mélyebben megérteni önmagam működését, és azt is, hogyan lehet közösen teremteni és vezetni. Olyan ez, mint egy működő vagy nem működő kapcsolat, ahol a kölcsönhatások minősége mindent meghatároz. A vezetés számomra nem csupán mások fejlődésének támogatása, hanem egy soha véget nem érő önismereti folyamat. Egy tér, ahol a csoport fejlődése közben én magam is újra és újra tanulok, mélyülök, és kiteljesedem. Milyen neked kilépni a megszokott szerepekből és vállalni önmagad teljes valóját? Oszd meg velem a gondolataidat, utadat és tedd fel a kérdéseidet – kíváncsian várom a történetedet!

Morgós Bence

Születésem óta valamit mindig vezettem → Talán a fizikai adottságaim miatt (magas vagyok) is, de biztos nem kizárólag, valahogy mindig rám fordulnak a tekintetek egy csoportban. Mondjam meg, adjak irány, irányítsak, mediáljak. Soha nem bírtam tétlenül nézni ha valami nem működött. Mindig megpróbáltam úgy terelni a dolgokat, hogy a legtöbb érintettnek legyen összességében a legjobb. hogy elérjük a célt, hogy sikeresek legyünk együtt. Sokat tanultam a szolgálatkész vezetői munkáról (Servant Leadership), építettem vezetői közösséget is. Fejlesztettem más vezetőket, mentoráltam, tréningeztem, coaching-oltam. Facilitáltam eseményeket, mediáltam konfliktusokat. Vezettem csapatot, projektet, szervezetet. Voltam cégtulajdonos, tanácsadó, vezetett dolgozó és lelkes aktivista. Jó eséllyel a te élethelyzetedhez is lehet hasznos meglátásom e téren. Szívesen megosztom.

Joós István

Az első cégemet egyetemista koromban, 22 évesen kezdem, de már ez előtt is – mondhatni, hogy egész életemben vezető voltam. Soká hittem, hogy a vezetés lényege másoknak megmondani, hogy mit csináljanak, hogy ez a legfontosabb. Lassan értettem meg – évtizedes kínlódás által fedeztem fel –, hogy nem. A vezető lényege NEM az, hogy mit parancsol, hanem, hogy hogyan és kiket és milyen irányban támaszt. Mindhárom fontos. Nem csak az Irány, de a Mód, és a Személyek is. A vezető nagy kérdése NEM az, hogy ő mit tud vagy csinál – hanem hogy kiknek a lábát mossa, minek a reményében, ÉS ehhez ő maga hol (KIRE!) támaszkodik.

Urbánkó Regina

#munkahelyi vezető szerepről Voltam gazdasági területek vezetője (pénzügy, számvitel, kontrolling), és voltam cégvezető 11-15 és 127 milliárd forintos vagyonú vállalatoknál. Szervezeti létszámot tekintve 65-1000 fős cégek voltak ezek. Vezetőként nekem fontos volt a szakmai tudásom, hogy bármikor tudjak segíteni a kollegáimnak, szakmai vitákban részt tudjak venni. A munkafolyamatokat is igyekeztem jól ismerni, aztán egy bizonyos méret felett már el kellett engednem ezt az elvárást magammal szemben. A belső motivációmat az táplálta, hogy szeretek hatással lenni, befolyással bírni a dolgok, a folyamatok alakulására. Hangot adok a véleményemnek, fontos nekem, hogy tudjak a fejlődés irányába mozdulni, és erre ösztönözni másokat is. Szeretek tanítani, tudást átadni, megszerettetni a szakmát másokkal. Nekem mi volt fontos vezetőként? A példamutatás, felelősségvállalás, terhelhetőség, következetesség, nyílt, őszinte kommunikáció. Szerettem a szakmámat, a munkámat, mindig szeretettel közelítek a dolgokhoz, ezért szívesen csatlakoztak hozzám segítők, támogatók az életben, akár munkavállalóként is. Igyekeztem jó hangulatot teremteni a munkavégzéshez, ezért sokszor még a munkaidő lejárta után is dolgoztak velem, annak ellenére, hogy nem volt mindenért túlóra számfejtve. Voltak nagyon terhelt időszakok, szezonálisan nagyon sok munka, amit ugyanazzal a létszámmal kellett megoldanom. Az nagyon jó érzés volt, amikor kérés nélkül követtek a beosztottaim a meredek hegyen felfelé, és mikor úgy nézett ki, hogy lejtmenet helyett egy újabb meredeken kell felkapaszkodni, akkor is jöttek velem. Nem jelentett gondot a felmondás átadása soha, pedig előfordult velem számos esetben, hogy sor került rá. Mindig megelőzte több beszélgetés az elvárások tisztázása érdekében, így egyértelmű volt már, mi vezetett végül a döntésemhez. Úgy gondolom, hogy addig voltam jó vezető, amíg ez a szerep nem rólam szólt, hanem a szervezet szolgálatáról. Nagycsaládban nőttem fel, szerény körülmények között. A szüleim szakmunkások voltak, beosztottak. Sokat hallottam otthon, hogy a főnöküket szidják. Én jól akartam csinálni, jó főnök akartam lenni. Vagyis jó vezető, annak ellenére, hogy a dolgozóknak alapvetően nem célja „jó beosztott” lenni, de ez egy másik téma. Elsőként szereztem diplomákat a családban, és lettem vezető beosztású. Nem tudtak a szüleim ezen az úton sokáig támogatni, magamra maradtam a helytállásban. Kihívást jelentett, amikor a cégeket képviseltem más vezetők társaságában, főleg amikor először jelentem meg a már megszokott összejöveteleken. Le kellett küzdenem a kishitűségemet és fel kellett vállalnom önmagam. Nem felejtem el az első ilyen alkalmat, amikor a kinevezésemet követően egyedül mentem egy szűkebb körű szakmai rendezvényre. Nem akartam a tömegben elvegyülni, a társaság krémjébe akartam tartozni. Felkészültem ennek tudatában, minden befolyásos emberhez volt egy-egy aktuális kérdésem, amivel beszélgetést tudtam kezdeményezni. A sikerhez pont elég volt ennyi és egy jól időzített pillanat, máris komoly beszélgetésbe mélyült a felületes udvarias társalgás. Szívesen csatlakoztak hozzánk mások is, így volt lehetőségem további bemutatkozásra. Először mindig én érdeklődtem, nyitott voltam és figyelemmel hallgattam másokat, így később engem is érdeklődésre méltattak. Ennyi volt a titka annak, hogy befogadjanak. Rá kellett jönnöm, hogy a vezetői szerep nagyon magányos tud lenni. Minél magasabb szinten leszünk vezetők, annál inkább egyedül maradunk a szervezetben a „problémáinkkal”, a kihívásokkal. Egyre nagyobb a felelősségi körünk is, egyre nyomasztóbb a ránk nehezedő teher, és a gyengeségeinket, az érzelmeinket sokszor el kell rejtenünk. Szakmai közösségekben, mesterelme csoportokban találtam meg a támogató közeget. Ha csoportos tapasztalatcserét igényelsz, javaslom, hogy csatlakozz #Joósistvan #Vezetőkklubja -hoz. Én egyéni tapasztalatcserében tudok segíteni.

Timár Tibor

Mindig is ösztönös vezető voltam, de nem mindig voltam jó főnök. Volt, hogy túl lőttem a célon, nagyon főnök lettem, máskor pedig behúztam fülem farkam. Volt bennem egy ambivalencia. Volt, hogy nagyobbnak mutatkoztam, mint amekkora vagyok, hogy felnézzenek rám. Ez viszont azoknál az embereknél ért el csak hatást, akiknek úgysem számított a véleménye, mert az igazán fontos emberek átláttak rajtam, úgy ahogyan most már én is átlátok ezeken a játszmákon. Kemény egy út volt, de nem azért mert mások mit gondoltak, hanem azért, mert szembe kellett nézzek a saját kicsinyességemmel, félelmeimmel, sérüléseimmel. Most már más életet élek, bele merek nézni mások szemébe, ki merek állni az igazamért és el tudom fogadni mások igazát. Más lett a vezetői minőségem, de még mindig nap mint nap monitorozom a viselkedésemet, biztos ami biztos.

Vass György

Változó, személyiség függő az, hogy ki alkalmas vezető szerepre. Én mindig éreztem magamban ilyen irányú elhivatottágot, de nem mindig könnyű beleállni egy vezető szerepbe. Sokszor csak azon múlik az egész, hogy egy társaság tagjai közül ki az, aki felválalja ezt a szerepet, és felelősséget vállal a többiekért, megszervezi a közös munkát, iránymutatást ad, elhiteti a többiekkel, hogy alkalmas erre a szerepre. Tavaly egy lovas túravezetői tanfolyamot végeztem el, ahol tényleg az volt a megélésem, hogy a sok tudásanyag és gyakorlat mellett a legfontosabb képesség, ami ehhez kell, hogy én magam el tudjam hinni magamról, hogy képes vagyok egy csapatot a túrán magabiztosan vezetni és minden felmerülő problémát szakszerűen és rutinosan kezelni. Amint ezt el tudom hinni magamról, attól a ponttól kezdve leszek én lovas túravezető. Kell az önmagába vetett hit ahhoz, hogy valaki jó vezető legyen.

Butuza Tamás

Az én világomban a vezető szónak két jelentése van: Mester és Mentor. Én Mester vagyok. Vezető vagyok.