A résztvevők egy része ismerkedni van itt, mások a tapasztalataikkal segítenek szívesen. Szűkítés egyebek között kapcsolati állapot vagy földrajzi hely szerint is lehetséges. Szólítsd meg, akinek a megosztása megérintett!
Ádám Végh
Számomra fontos a fejlődés, legyen az saját magam fejlesztése vagy mások támogatása ebben. Emellett közös értékrend, közös célok, a minőségi idő amit igazán értékesnek gondolok.

Imre Horváth

Anikó Berta
Talán most lettem azzá, ami mindig is szerettem volna lenni. Kellett ehhez sok minden, főleg a válás és hogy kirepüljenek a gyerekeim. Leküzdöttem a maximalizmusomat és a munkamániámat is. Már tudom, hogy pótcselekvés volt. Igy jöttek a hobbik 🙂
Luca Gömöri
Jelenlét, fejlődés, tudatosság, humor Hangfürdő, belső csend, harmónia

Giber Adrienn
Még nem tudom milyen tapasztalataim lehetnek a magam 22 évével, ami mások hasznára válhat, de néha még magamat is meglepem a komplex gondolataimmal. Hátha lesz merszem ki írni ide párat ✨

Hajnalka
53 éves, elvált nő vagyok, aki tudatosan éli az életét. Olyan társra vágyom, aki mellett önmagam lehetek, akivel megoszthatom a boldogságot, a mély beszélgetéseket és az élet apró, szép pillanatait.
Tamás
Túl vagyok egy újrakezdésen, mindent restartoltam. Magabiztosan haladok az új céljaim felé.

Gaál Attila
Voltam arrogáns pöcs, megláttam eldobtam. Voltam simulékony, gyenge, meglátták eldobtak. Hogy mi következik? Nem tudom... de annyi bizonyos lesz benne erő!

Erzsébet Laluska
Nő, szociális munkás, Boszorkányművészet Nagymesternője, szarvasi és belvárosi. Ez vagyok címszavakban. Nőként élni számomra öröm, finomság, kedvesség, mosoly, lágyság. Tudok pimasz és kemény is lenni néha. ;)

Szabóné Oláh Edit