Tapasztalatok

Norbert Buda

12 év után a párom szakított velem.Tudtam,hogy gondjaink vannak,de arra számítottam,hogy ismerem a párom biztosan vissza tudom csinálni a szakítást.Tévedtem.Sok szép emlék,3 gyerek.Kihívások egész sora a 12 év alatt.Egész idő alatt vak voltam.Manipulált,játszmákat vitt végig velem,mert tudta,hogy egy nyitott könyv vagyok a számára.A kapcsolat vége felé már próbálta túlfeszíteni a húrt,hogy meddig mehet el.De tévedett,mert felnyílt a szemem és megvédtem magamat a támadásokkal szemben.Kemény tapasztalat,idő kell hozzá míg feldolgozom majd.

Gizella Babus

Akkor vagy igazán válságban amikor felismerés a helyzetet. Viszont nincs kihez fordulnia. Ezért a válság helyzetben maradsz tudatosan. Szívesen segítek tapasztalatokkal, hogyan lehet ebből kijönni.Nem igérem, hogy könnyű az út,de megéri. A cél a szabadság.

Ma Ga

Kisgyermekem külfödi anyukájával próbáltam családterápiába menni illetve családjogász segítségével mediálni a gyermek Európába való visszatérése és közös nevelésének megszervezézése érdekében sikertelenül.

Viktória Matúz

Kapcsolataim egész életemben válságban voltak. Hazudtam magamnak családot, barátokat, szeretőket, párkapcsolatokat. Mindent megtettem, hogy megértsem Önmagam- Mi lehet velem a baj, hogy ennyire gyűlöl az anyám. S mivel az ő szemével láttam magamat, a világ is gyűlölt rendesen. Mondhatni, hogy a legnagyobb válság önmagammal volt kapcsolati szinten. Gyűlöltem magam a viselkedésem miatt, hogy túl okos vagyok, túl gyors, vehemens, szenvedélyes durva és határozott. Türelmetlen, túl direkt. A legtöbben féltek és utáltak, de ha segítségre volt szükségük mégis nálam kötöttek ki. Próbáltam minden oldalról normális emberi kapcsolatokat kialakítani. Nyesegettem és cseszegettem önmagam. Hülyét csináltam magamból, hogy másnak ne legyen terhes, hogy én mennyivel jobb vagyok szinte mindenben. Gyártottam magamról hibákat, hogy ne zavarjam a környezetemet. Együtt dolgozni velem szinte képtelenség, mert ha kiengedem a veremből a legjobb barátomat az agyamat, akkor mindenkinek kisebbségi komplexusa lesz és szarhatok a szoba közepére. Nem léteztem önmagam számára, csak a mások mindenre kiterjedő igényeinek kielégítésére törekedtem. De nem tudtam jól teljesíteni azt amit magamtól elvárok, így kiugrottam a korlátozó és mérgező környezetemből. Védtem a saját életemet. A mai napig ezt teszem. Segítek ahol tudok, annyit amit tudok, de az elsődleges személy akiért élek az én magam vagyok. Ugyan jelenleg ez még másnak hoz pénzt, de mindennap elkövetek mindent ahhoz, hogy becsempésszek egy-két bátor jelentkezőt azok közül akiik válallják a közös küldetést: Önszolgálat mindenek felett. Szolgáld önmagad, hogy egymás megfelelő segítői lehessünk. Üdvözöllek a csapatban

Péter Peti

Sziasztok! Nem tudom ez most válás vagy párkapcsolati válság témakörébe tartozik, de ez is az is. 46 éves vagyok. A feleségem (még nem váltunk el szüneteltetjük a válást) február végén bejelentette, hogy nem szerelmes belém és nem boldog, de mint a gyermekeink apját szeret engem. Róla annyit kell tudni: apukája nárcisztikus volt ezért könnyen rátalálnak az ilyen emberek akikhez még könnyen kötődik emiatt. Amikor 12 éve megismerkedtünk engem azért választott mert nem talált bennem ilyen vonásokat. Tavaly bele is gabalyodott egy ilyenbe akiből azóta ki is ábrándult. Az élet érdekes fintora folytán én nem ismertem fel, hogy nem vagyok boldog, benne voltam a langyos vízben mint a béka, nem volt rossz helyem, de nem voltak célok Istvánt idézve "kurva" voltam. Aztán közös megegyezéssel elköltöztem itthonról, hogy így talán jobb lesz mindenkinek. Ebben az időszakban kaptam 2 új állásajánlatot az egyikre fel is vettek. Mondtam a feleségemnek hogy csak akkor nem fogadom el az új állást ha rendbe tesszük a házasságunkat, De ő azt mondta válni akar. Én elfogadtam az állást elköltöztem Nagykanizsáról Sümeg mellé. Majdnem minden nap elmegyek a gyerekekhez a feleségemmel hol így hol úgy vagyunk. Van amikor megoszt velem dolgokat, aztán amikor eljön az idő hogy ő a saját pszichológusához megy megváltozik. A Pszichológusa egy volt szépségkirálynő és elmondta nekem mivel én is voltam páciense hogy neki az " Én " fontos, meg a valósítsd meg önmagad, de ha gyerekeid vannak akkor mégis hogyan gondolja? Szerintem ő inkább távolít minket úgy gondolom. Azóta nekem másik pszichológusom van aki család centrikus. Sokkal jobban érzem magam és rengeteg videót nézek a témában. De sajnos nem tudom elengedni Őt, még mindig abba reménykedek, hogy újjá tud születni a kapcsolatunk. Én nem akarok elválni mert szeretem és ott vannak a gyerekek. Azóta kitartok mellette próbálom segíteni ha beenged Talán ennyi elsőre

Györgyi Hegedüs

Ne akarj erős nő lenni, ne akarj mindent megoldani, ne akarj folyton jó lenni, úgy, hogy mások bánatát is a válladra veszed. Ne akard visszatartani a sírást, a haragot, a frusztrációt, mert olykor piszok nehéz is az a minden, amit mégoldottál, és ezért ugye büszke vagy magadra, de legbelül érzed, hogy ezt rajtad kívül senki nem látja, senki nem értékeli. Persze, nyilván önzetlenül adsz, de ha nincs aki ezt jó szívvel fogadja, akkor az belül nagyon fáj. Ha nem engeded ki önként ezt a csalódott, keserű érzést, ha mindig visszafolytod, a bánatod, ezzel kárt okozol magadban,mert a lelkedet nyomasztó gondolatok nem maradnak odabent, szép lassan utat találnak kifelé, hatalmas pusztítást végezve a testeden. A gondolat láthatatlansága, dimenziót vált a fájdalmas fizikai létbe. Az erős nő legbelül ezt is tudja, de kitart, mert ez élteti, hogy Ő bizony mindent is kézben tart. Vajon meddig, bírja, meddig hajlandó boldogság nélkül élni?

20+ éves kapcsolat, több párterápiás folyamat, 2 gyerek (majdnem) felnevelése után, a férjemmel végül a tóba ugrottunk. Igazából ő ugrott engem pedig belelökött. (bár én is sejtettem, hogy ugranom kellene) Sikerült megértenem ennek szükségszerűségét, érzem már ennek jótékony hatásait. Hamarabb kellett volna megtenni... Nem tudom mit hoz a jövő a kapcsolatunk terén, de tudom, hogy irányítással nem megyek semmire. 1 hónapja külön élünk, ismerkedünk az új helyzettel és önmagunkkal, ki- ki a saját módján.

Férjemmel 9 éve vagyunk házasok. Van egy csodás kislányunk aki 8 éves. A kapcsolat mesesen indult sem vita sem hasonló. Nagyon tudtunk figyelni egymásra, majd gyors összeköltözés, eljegyzés, egy éven belül esküvő. A lányunk születése után is szépek voltak a napok, de valami miatt mégis feszült voltam. A Párom folyton dolgozott otthon voltunk hárman lányok. Az idő gyorsan telt és valahogy egyre kevesebb idő jutott egymásra. A kislány is sok időt elvett mert az átlagtól eltérő. Éreztem a bajt és egyre többet többet adtam, megoldást kerestem Férjem számára. Mikozben ő vagy nem volt otthon vagy folyamatosan feszült volt, és én magamban kerestem a hibát. Mondhatnánk tipikus, önfeladás csapdája. Igen ezt tettem lépésről lépésre adtam fel magamat, szeretet koldussá változtam. Amikor felvetettem egy lehetőséget próbáld ki te, és igen beindult a változás megláttam mindazt ami eddig előttem rejtve volt. De ahogy én fejlődtem egyre jobban zavart hogy nem kapok viszonzást, és nőtt a távolság. Sok sok beszelgetés során próbáltam felhívni a figyelmét a helyzetre, de bagatelizálás volt a válasz. Nem tartott velem és csak azért harcolt hogy mindene meg legyen, csak az anyagi meg erkölcsi elismerést kereste. Aztán egyszerűen már nem is beszéltünk egy nyelvet. Azt hiszem itt jutottunk el az aljára, hogy már nem is értjük egymást. Én olyan embereket találtam akik meghallgattak, ő pedig kizárva érezte magát. Eltávolodtunk egymástól, pedig az életem közepe még mindig ő volt. A kislány nyaralása alatt együttlétet tervezett annak ellenére hogy már rég kifelé állította a szekerét, mondtam hogy ezt nem lehet. Költözzön el és gondolkozzon, mit akar minket vagy a szabadságot, mert érzése szerint én bezárom. Már el is költözött válás folyamatban. Azóta is igyekeztem segíteni rendet rakni a lelkében, de hiába. Nehez elfogadni azt hogy a másik iránti szeretet nem jogosít fel arra hogy helyette harcolj. Ezt neki kell megtennie, szembe nézni saját démonaival.

Timár Tibor

22 év házasság, nagy út és még hosszú út vár ránk. Az élet nagy kérdései merültek fel benne. Most már szép, de nem mindig volt ez így. Föltettem a kérdést sokszor magamnak, hogy vajon milyen ember az olyan, akinek a viselkedés mintája miatt a felesége sclerosis multiplex-es lesz. Vajon milyen ember az olyan, akinek a gyereke fél attól, hogy apa hogyan reagál a helyzetekre. A válaszom az lett: Egoista, gyáva, sérült. Hogy mi lett a megoldás? Elszégyeltem magam és addig mentem a belső vadonom legmélyére, egyedül és segítséggel, amíg annyira megváltoztam, hogy a feleségem kigyógyult a gyógyíthatatlan betegségből, a fiammal pedig egy nagyon szuper kapcsolatom van és ami még nagyon fontos, magammal is nagyon jó lett a kapcsolatom, most már büszke vagyok magamra, bele merek nézni a tükörbe.

Zsuzsanna Vadász

Sokáig tartott, míg megértettem, hogy kapcsolataimban a legnagyobb bajt az okozta, hogy képtelen voltam tolerálni a nehéz érzéseket. Azonosultam a bennem megjelenő fájdalommal, vagy szomorúsággal és beszűkült tudatállapotban hoztam meg életem döntéseit. Mikor megtanultam az érzéseimet megfigyelni és a működésükre tudatossá válni megváltozott a helyzet. Már nem a negatív érzéseim és gondolataim határozták meg a döntéseimet, hanem jelenlétük ellenére képessé váltam a kapcsolataimban rejlő valódi problémákra fókuszálni.