17 évesen a nőgyógyász megállapította, hogy nem lehet gyerekem. 30 évesen, meddőségi kezelések közben (spontán) teherbe estem. 36 évesen új férj 1+2 lombik baba. Karrier a kukába, hamarosan a nő is a kukába landolt. 20 év után második válás. Sok év munka a megfejtésért...hogy is történt... és miért?
Abban az érzésvilágba nőttem fel, hogy meg akarom menteni anyukámat aputól. Ez hajtóerő volt, mint egy lehetetlen küldetés, de én hittem a sikerében. Jó jövedelmem lett és egy nagyobb vita után, anyukám életében először elkezdte pakolni a cuccait. Hívott, mentem, segítettem neki. 2 órán belül szereztem neki albérletet és költöztettem. Hihetetlen volt azt érezni, hogy sikerült. "Megmentettem." Ekkor 24 éves voltam. 2 hét után visszaköltözött és minden összedőlt bennem, amit hittem, amit elhittem neki. Hónapok voltak mire kialakult bennem, hogy akkor magamért fogok élni. Később pedig megértettem, hogy nehézben élt, de szerette apukámat. Aztán, amikor elkezdtem pszichológiát tanulni, akkor jöttem rá, hogy nem volt én-ereje változtani. Rákban meghalt. Tomboltam a dühtől, nem tudtam apukámmal 2 évig beszélni. Ebben a két évben terápiával elkezdtem feldolgozni a traumáim. Eldöntöttem, hogy akarok egy jó apa - lánya kapcsolatot. Ekkor 32 éves voltam és életemben először megöleltem apukámat. Ő megijedt és elugrott. Kitartottam és innen 2 év múlva, együtt karácsonyoztunk. Csodás pillanat volt, amikor a testvéremmel ébredeztem apunál (először aludtunk nála) és nevetgéltünk, apu bejött és behúztuk magunk közé és hármasban, érintésben folytatódott a jó hangulat. Ekkor beleérkeztem abba, hogy ez az, az a jó, amire vágytam. Apukám orvos általi diagnózis szerint elmebeteg és skizofrén volt. Ő semmit sem változott, csak én. Én nem haragudtam, én nem vettem magamra azt, amit korábban igen. Elfogadás és szeretet volt bennem irányába. Több évet sikerült úgy élnünk, hogy azt éltem meg, hogy van apukám :) Lett apukám :) 71 évesen halt meg, két éve. Óriási hála volt bennem, hogy még életében megjavítottuk a kapcsolatunkat. Még a gyász is könnyed volt így. Hiszek abban, hogyha hozzá fordulunk azokhoz az én-részeinkhez, akikben nehéz, traumatikus érzések vannak és megadjuk a szükségleteiket, akkor átalakul az érzés világ. És ha a belső gyerek, az énke jól van, akkor érzelmi konfliktusban is az erőnkben tudunk maradni és képviselni magunkat. Nem védeni, képviselni. Fontosnak tartom, hogy harmonikus kapcsolatunk legyen az ősinkkel, felmenőinkkel. Ma már hálás vagyok mindenért, a pozitívért és a negatívért is, mert ebből fejlődtem ki, lettem az, aki ma vagyok. Anyukámat először azt hittem megmentettem, majd még sem. Ezután elkezdtem a saját céljaimat kitűzni de a megmentési komplexust ezzel nem tettem le. Hogyan mutatkozott meg és alakítottam át? Ez egy következő történet lesz :)
Ahol űr keletkezik, hely, azt előbb vagy utóbb valaki vagy valami betölti. Olyan mint egy fekete lyuk gravitációs vonzása. Anyaként volt olyan, hogy nem álltam a helyembe az életem során és más állt oda. Majd én vele harcoltam. Parentifikált gyerekként megtapasztaltam milyen a saját anyukám anyukája lenni. Ma már a rendre törekszem. A családi rendszeremben is rend lett. A Hellinger féle családállítás második törvénye a hely törvényéről szól. A rendszerben minden egyes tagnak megvan a maga helye, pont ugyanúgy, mint a puzzle kirakós darabkái. Két irányból tekintünk az egyén helyére. Az egyik irány a függőleges, amely a szülő és a gyerek pozícióját határozza meg. A szülő mindig a Nagy, a gyerek pedig a Kicsi. A rend legtöbbször ebben az esetben akkor sérül, ha a gyerek a szülő helyére lép, aminek következtében nem tudja a saját életét élni. A horizontális irányban is rendnek kell lenni, ahol az egymással azonos generációs szinten lévők között vizsgáljuk a sorrendiséget. Itt az a törvény, hogy mindig az az első, aki előbb érkezett a rendszerbe. Ez a rend fel tud borulni a testvérek között is, de gyakoribb, amikor az egymás után következő párkapcsolatokban, házasságokban borul fel. Az első feleség mindig az első marad, és minden utána következő feleség neki köszönheti a helyét. Mi a családállítás? Családállítás, családfelállítás, Hellinger terápia, Hellinger módszer: A Hellinger féle családállítás olyan terápiás módszer, amely a spiritualitás és a pszichoterápia határterületén helyezkedik el. Megtalálhatóak benne a pszichoanalízis, a hipnózis, a tranzakció analízis és a családterápia elemei. A Hellinger módszer segítségével az egyes egyének problémáinak lehetséges generációkon átívelő okai, az emberi kapcsolatok és szociális rendszerek rejtett működési mintái, az egyénre gyakorolt hatásai válnak láthatóvá és megtapasztalhatóvá. Várlak szeretettel egyéni és csoportos állításaimon, ha úgy döntesz, hogy a helyedre lépnél. +36 30 733 0523
Gyerekként sokat voltam egyedül. A szüleim, anyám alkoholizmusa és a közöttük ebből fakadó nehézségek miatt, már akkor is keveset "tudtak velünk lenni", amikor még velünk tudtak lenni. Apám mindent megtett, 2 ő helyet dolgozott, de a nagy kor különbség, a kulturális különbségek csak rontottak a helyzeten. Mire egyedül maradtunk apámmal, már megtanultam egyedül elaltatni magam kisgyerekként - nagy dolgokkal indul az élet:). Az volt a standard, hogy álomba ringatom magam egy olyan képpel, melyet magam kreálok folytonosan és egy csillagok közötti repülés, valamint nézelődés a cél:). Nagyon funny volt. Egy éjjel - mert ugye ilyenkor feküdtem, hogy lássam apámat - a "tervezői szerepem" elakadt. A fantáziálás során, önmagamban "egy olyan térbe jutottam", ahol "eltűntek a képeim" és a Végtelen Üresség Fogadott. 9 éves voltam ekkor, egy váci, deákvári kisfiú. Érdekes módon - persze csak utólag visszagondolva értettem meg - nem ijedtem meg az élménytől, hanem izgalommal töltött el, hogy van valami - ekkor még ezt gondoltam - ami a látható vagy érzékelhető dolgok határán vár. Ez volt az első Metafizikai élményem. Onnéttól kezdve csak ez hívott, csak ezt kutattam. Isten magához Vonzott egy kis fiút a fantáziája révén, hogy Megnyugtassa, mert tudta, hogy egyedül van és nincs, Aki ezt Megtegye Neki. Azóta is minden nap Ő Vonz engem, jobbra Inspirál, Szeret, és pótol minden olyat is, melyről nem is tudtam, hogy valaha nem volt. Ezért minden nap Meglep valamivel, a KIS Huncut:). Ahogy rájöttem, hogy Ö az enyém és én Övé vagyok, már soha többé nem hiányzott semmi. 1988, Vác, deákvári vissza emlékezesek
13 éves koromban anorexia nervosaval diagnosztizáltak. 12 éves koromban duci kislány voltam. A testalkatomat okoltam a magány érzésemért. Azt gondoltam, ha lefogyok, jobban beillek a közösségbe. Okos, szorgalmas kislány voltam. Elkezdtem bújni a könyveket. Megértettem mi kell ahhoz, hogy lefogyjak. Kívűlről tudtam az élelmiszerek Kcal tartalmát. Mellette kosárlabdáztam. Kitűnő tanuló voltam. Tökéletes akartam lenni. Uraltam a testem, a vágyaim. Végtelenül büszke voltam magamra. Aztán persze be kellett avatkozni, hogy ne fogyjak el teljesen. Ez az életesemény terelt arra a pályára, ami egészséges életmód/táplálkozás minden aspektusát felöleli. Egészségfejlesztő diplomát szereztem, fitnessz wellness instruktor lettem, funkcionális táplálkozási szakreferens és mentálhigiénés szakember. Ezeken a területeken 25 éves tapasztalattal rendelkezem. Amennyiben úgy érzed én vagyok a te embered, állok rendelkezésre. ❤️
Parentifikált kodependens voltam? → Igazából vagyok, mert ebből nem lehet kigyógyulni, csak megtanulni bánni vele. Érvénytelenítő gyerekkorom volt, sok olyan visszajelzést kaptam, hogy meg kell dolgoznom azért, hogy szerethető legyek. Később a kapcsolataimban, főleg a párkapcsolataimban szenvedtem. Jellemzően túlinvesztáltam azokat, míg a másiknak már minden hatáskörét elvettem. Végül ezek fájdalmas véget értek és mehettem tovább megmenteni a következő jelöltet. Persze ehhez megfelelő pszichológiai állapotú partereket is sikerült találnom (Borderline, nárcisztikus, neurotikus és az össze hasonló címke). De végső soron, akármennyire is rájuk akartam haragudni, végül be kellett látnom, hogy a felém eső végén, mindegyik kapcsolatban én voltam. Sok önmunkán, terápián és gyógyuláson keresztül ma már tudom, hogy értékes és szerethető vagyok. Tudok olyan kapcsolatokat kialakítani, ahol merek elvárásokat és határokat tartani. Szívesen segítek is ebben, ha te is hasonlóval küzdesz.
Ez lesz az utolsó karácsonyom? - életem legnehezebb kérdése volt ez az orvosomhoz, miután 2022 novemberében gyógyíthatatlan csontvelőrákkal diagnosztizáltak. Spoiler alert: nem az volt. Az elmúlt két évben meghalt, majd feltámadt a testem, tudatom és lelkem.
A nevem Szűcs Sándor. Egy alkohol problémákkal küzdő apa és egy érzelmileg nehezen elérhető anya mellett nőttem fel, sokszor mérgező családi környezetben. A nagyapám a születésem előtt pár évvel öngyilkos lett, ami az egész életemre nagy hatással volt. A nevemet az ő emlékére kaptam. A Sándor név jelentése férfiakat védő, férfiaktól megvédő. Gyerekkoromtól kezdve nagyon magas empátiával és beleérző képességgel rendelkezem, viszont ez eleinte átok volt a férfiasságom kapcsán, mert kisfiúként sokszor a szoba sarkába magányosan elvonultam, mert nem tudtam kifejezni az érzéseimet és úgy éreztem nem ért meg senki. Az elmúlt években sokat dolgoztam azon, hogy ezeket a képességeimet saját magam és mások javára fordítsam. Elkezdtem újra megtanulni érezni, mert hosszú időn keresztül csak bezárt szívvel tudtam túlélni. Ez idő alatt sikerült feldolgoznom az apámtól kapott sérüléseimet és sok sérült mintát is sikerült megtörnöm. Végtelenül büszke vagyok arra, hogy az Apámmal való kapcsolatom is rendeződött és mára már ő is elismeréssel tekint a munkásságomra. Természetesen nem vagyok tökéletes és van, hogy azt érzem elhagyom a tököm egy-egy pillanatra, de úgy gondolom ez rendben van. Attól még mert férfi vagyok, nem kell sebezhetetlennek lennem. Hiszek abban, hogy a tudásom és a tapasztalataim átadásával sok férfi társamnak segíthetek új, stabil alapokra helyezni az önmagával való kapcsolatát. 2022 óta több, mint 1500 egyéni tanácsadást tartottam a hozzám érkezőknek és ezeknek a tapasztalatából merítve 2024 év végén megszületett bennem egy vízió, amit Férfiak Körének neveztem el. Ez a kör olyan férfiaknak szól, akik elveszve érzik magukat az úton és egyedül, magányos farkasként néznek szembe a nagybetűs élet kihívásaival. A Férfiak köre célja az, hogy teret tartson arra, hogy legyen hol informálódni, legyen hová megérkezni és együtt fejlődni. Köszönöm, hogy elolvastad a soraimat! :-) Ha tudtál kapcsolódni az ügyemhez és érdekelnek a további részletek, akkor itt mindent megtalálsz: www.szucssanyi.hu/ferfiakkore
Szinte együtt kezdtük a felnőtt életünket, egy álompár voltunk, a környezetünk irigyelt bennünket. Ha a jövőnket tervezgettük - merre, hogyan tovább - egy biztos pont volt csak: együtt, holtomiglan - holtodiglan. 6 év együttlét, majd 7 év házasság után, gyermekünk 3 éves volt, mikor egyik este bejelentette: holnap elköltözöm. Éreztem egy ideje, hogy valami furcsa, de ez a mondat mégis hidegzuhanyként ért. „Rendes” feleség voltam, vasaltam az ingjeit, főztem, ügyeltem a tisztaságra, rajongtam a fiúnkért, dolgozni is visszamentem 4 órában, hitelünk volt, kellett a pénz. Már egy jó ideje sokat túlórázott, hát elfoglaltam magam, még többet takarítottam, még új ágyneműt is rendeltem, hogy jól tudjon pihenni, abban a kevés időben, amit itthon tölt. Szerettem. Bután, naivan. Csak sajnálatot láttam reggelente a szemében mikor az ajtót becsukta maga után. Miért sajnál engem? Ha véletlen időben hazajött, éreztem, hogy nem hozzám jön haza, csak a gyermekünkhöz. Mi ez az egész, amiben élünk? Normális ez így? „Holnap reggel elköltözöm… elköltözöm…. holnap reggel.” Egy pillanat alatt helyrekerültek a puzzle darabjai, és kitisztult a kép. Istenem segíts, ebbe belehalok. Miért érdemlek ekkora büntetést? - életemben először, de ma már azt is tudom, hogy nem utoljára tettem fel magamnak a kérdést. Miközben kerestem, a választ, hogy hol hibáztam, mikor vétkeztem ekkorát, egy merőben más felismerés csapott belém, mint a villám: nem, ez nem büntetés, ez ajándék. Rögtön újabb kérdések tódultak a fejembe: akkor ki az, aki vár rám? Ki az, aki miatt ebből a kapcsolatból tovább kell lépnem? Másnap reggel pakolni kezdte a ruháit, a holmiját. Én segítettem fogni a táska fülét, hogy könnyebben menjen. Ő zokogott, én csak néztem ki a fejemből bambán, és az foglalkoztatott, hogy: hol van az én ajándékom?
Svájcban az egyetem mellett 90 %-a a diákoknak dolgozik. Még genfi egyetem pszichológia szakára jártam, közben próbáltam elhelyezkedni egy olyan szegmensben, amiben sem tapasztalatom, sem képesítésem nem volt. Azt mondták lehetetlen. Jelentkeztem stage-ra, ami egy ingyenes munkát jelentett fél évig 80 %-ban, napi, 6 órában. Közben, hogy legyen valamennyi pénzem 50 %-ban egy étteremben kezdtem el dolgozni. Persze ott volt meg az egyetem is, éjjelente irtam a kötelező beadandókat. Tudtam, hogy mit akarok és oda ez a kemény út vezet. A stage után a posztra, amit szerettem volna még mindig azt mondták esélytelen. Soha nem hittem ezeknek az embereknek. 40 oktatási intézménynek írtam, 37 elutasító választ kaptam.A többiek nem is válaszoltak. Mit tettem ezután? Befűztem őket egy dossziéba és felhasználtam a levelekben szereplő neveket, hogy személyessebbé tegyem a leveleimet. Majd átfogalmazva úrja elküldtem őket. Kaptam egy darab igen választ. Nincs lehetetlen. Ha elakadtál a munka keresésben, gyere, beszéljünk.