Tapasztalatok

Szőcs Balassa Teodóra

Pár napja esküvő fotózásra indultam, mikor odaértem megláttam, hogy a videós az a kolléga aki közel 10 évvel ezelőtt az első elsőáldozás fotózásom alkalmával, odajött és megkérdezte engem ki tanított fotózni, mondtam senki, válaszolt látszik... Számomra a karrierem elején ez eléggé beégett.. Azóta, mikor megláttam valahol mindig összeszorult a gyomrom és félelmet éreztem, a régi megalázottság élmény miatt. Vissza a jelenbe, szóval odaértem és láttam kivel kell ma egész nap együtt dolgoznom és újra indult a nehéz érzés. Annyira úrrá lette rajtam, hogy persze bakiztam is egy nagyot lelöktem a menyasszonyi csokrot vázástól, és eltör egy része... Nah rögtön mondták ott mindannyian , hogy nem szólnak a menyasszonynak, stb... Összeszedtem magam az autóban mikor senki se látott, majd menyasszonyi háznál, mikor volt rá alkalmam szóltam, mi történt, és nézzük meg hogy lehetne kijavítani. Szerencsére a díszítős még megvárta menyasszonyt és tudott segíteni... Nagy kő esett le a szívemről, hogy mertem őszinte lenni és sikerült megoldani, de az a kisebb megélésem volt aznap. A templomi ceremónia a végén odajött a videós hozzám és azt mondta milyen jó velem együtt dolgozni ügyes vagyok... Nah éreztem most vagy soha, válaszoltam, oh köszönöm 10 évvel ez előtt nem ezt mondtad, és elmeséltem mit is. Visszaemlékezett és eszébe jutott, hogy milyen gáz volt az ő szavával élve, rájött hogy valami más miatt ideges volt és rajtam csattant. Bocsánatot kért, és nagyon sajnálta, én mivel aznap jobban sikerült megismernem, megismertem az emberi oldalát, teljes mértékben meg tudtam neki ezt bocsátani, és helyre tenni magamban ezt a 10 évvel ezelőtti történetet. Azóta mégegyszer bocsánatot kért, és mondtam nekem teljesen rendben van már, már ha meglátom szeretettel tudok rá gondolni. Rendrakás egy újabb részletének érzem ezt is.

Urbánkó Regina

Soha véget nem érő folyamat. Rendszeresen rendet rakok, lomtalanítok, aktualizálok. Átvizsgálom a mondataimat, a gondolataimat, a szempontjaimat, szokásaimat, szerepeimet, a társaságokat, ahova tartozom, az embereket, akik körülvesznek, a könyveket, amiket olvasok, előfizetéseimet, a reggeli rutinomat, a napi programjaimat, mit csinálok, és mit nem csinálok, mindent, amit csak lehet. Hova tartok? Kell ez nekem? Hogy szolgál engem? Rámpakolódik a sok hasznavehetetlen lom, szemét, kacat. Nyomasztó érzés. Az önreflexió része a rendrakás. Felszabadít.

Kinga Máté

Közel 10 év önismereti úttal a hátam mögött az a tapasztalatom, hogy egyetlen dolog állandó az életemben: a változás. Kívülről sokszor úgy tűnhetett a környezetemnek, hogy az életem kerek, minden jól halad a sikerek felé, mintha semmi különös nehézség nem történne, de belül ilyenkor is zajlottak a folyamatok, minden átalakult és időnként olyan óriási a transzformciót éltem meg, ami már minden szinten látható és érezhető volt. Az ilyen fordulópontokon először meg kellett ismernem újra saját magamat, döbbenetes, hogy teljesen egyértelműnek hitt dolgok is meg tudtak változni. A belső változások pedig kihatnak mindenre, az élet bármely területén szükségessé tud válni a rendrakás. Sok ilyet megéltem. Néha sok kis dologban kellett újrarendeznem az életemet, máskor mindent átrendező döntések, változások születtek költözésről, kapcsolatokról, munkahelyekről, tervekről vagy éppen csak legbelül valahol mélyen a szívemben, mintha onnantól egy új szemüvegen át látnám az egész létezést. Soha véget nem érő út ez, a rendrakás állandó témám.

Pallér Zsuzsanna

Mivel többszörös újrakezdő vagyok, kidolgoztam egy rendszert, ahogyan rátekintek a jelen helyzetre és arra, hogy hová szeretnék eljutni. Ez két aspektusból is rámutat arra, mi az időszerű és mi a szükségszerű most. Mi az, amit el kell intézni, meg kell lépni, abba kell hagyni, át kell szervezni stb. Ez egy nagyon praktikus rendszer. Mindig jól jött egy külső szem ahhoz, hogy olyam összefüggésekre rálássak, ami miatt a kialakult helyzetbe kerültem. Kényelmetlenség, önmagam határainak átlépése nélkül még nem sikerült megújulni. De sosem kellett attól tartanom, hogy egyedül vagyok a nehézben. Minden alkalommal megtapasztaltam, hogy az életben Rend van: érkezett valaki (egy ember vagy egy belső vezető), aki lámpást tartott, inspirált és képes lettem arra, amire nem gondoltam, hogy képes vagyok.

Marina dr. Varga

A legújabb podcast hatására ma írtam egy levelet Tamásnak, abból idézek, úgy gondolom, talán elegendő: "Értelmet nyert az elmúlt sok-sok évem, ahogy bejártam az ívet, amit leírtok. Aztán, hova jutottam, ahogy mondjátok, hogy az előttem álló nap feladatait megcsináljam. Lesve körül, hogy vajon én vagyok e bolond. Mert voltam magam is agglomerációscsaládos, új autós, karrierres ügyvéd. Férj, gyerek. Még boldog éveim is voltak, meg sok lóvém. Oktattam a szakmát. Aztán jött az a szenvedés, amit már nem lehet kibírni, és aminek a megszüntetése miatt hajlandó az ember végre bármire. Így aztán a sok-sok év önismeret meg jóga. Védikus bölcsész meg minden is lettem. Pszichodrámát vezettem és családot állítottam. És a megvilágosodás volt az egyetlen célom. Mondanám, hogy röhögnöm kell, de nem. A megtapasztalásaimat semmiért nem adnám. Elváltam, szerettem férfiakat, adtam, hatottam. Mint a nagykönyvben , tudod. Számüzetés vidéken, évekig. Egyedül. Mindent. A mester aztán azt mondta, mindent tudsz. Mostmár menj és csináld. Azóta nem voltam nála. Továbbképzéseken igen. Máshol. De mit csináljak? Mi van? Megvágytam a Férfit, és újra férjhez mentem egy akkor a remete korszakot toló emberhez." A rendrakáshoz értek :D

Danók Dániel

Türelem. Nagyon sok türelem. Ha nincs az sem baj, de én nem tudok másképp haladni. Nem tudom sürgetni. Milliméterről milliméterre. Hiába gondoltam magamról, hogy nekem nem kell mindent bejárni, mert különlegesebb vagyok annál... De. Be kell járni az összes pontot és amiket a legjobban meg tudtam magyarázni a 12 pont közül, eddig azokkal volt a legtöbb dolgom. Nincs varázspálca vagy varázspor, amivel egyből a végére lehet jutni és minden rendeződik. Rendezni kell. Vagyis nem kell, csak lehet, de ha nem rendeztem, akkor nem rendeződött magától semmi. Nem fogja senki elvégezni helyettem, nem várhatok az Istenre, hogy megoldja helyettem, nekem meg csak fel kell ülni a trónra és átvenni az uradalmat és megmagyarázni, hogy én hogy csináltam volna... Akkor lesz valami, ha megteszem. És nem himi-humi módra, hogy nagyjából jó, a többit meg majd mellémagyarázom. Az egészet meg kell csinálni ahhoz, hogy kész legyen. És igen, szar lesz, nem működik vagy nem úgy, ahogy szeretném, de a következő jobb lesz. Vagy mégrosszabb, de abból is lehet tanulni. Ehhez nagyon sok alázatot kell még gyakorolnom. Meg a kitartást, hogy a bukta után újra nekiállni annak ami nem sikerült és legalább ugyanazt ne basszam el, amit korábban. Ez már volt, hogy sikerült. Türelem, alázat, kitartás.

Kollár Erika

Még épp hajszoltam a vágyaimat, tele voltam tervekkel, elképzelésekkel, amikor a Covid megérkezett az életembe és borított mindent. Sokáig voltam dühös, csalódott és szomorú, amiért nem haladhatok úgy a dolgaimmal, ahogy szerettem volna. Nagy társasági életet éltem korábban és hirtelen ott találtam magam a magányomban, elképzelések nélkül, hogy most akkor hogyan is legyen tovább? Reménykedtem, hogy hamar visszatér az élet a normális kerékvágásba, de mikor kiderült, hogy ez nem így lesz, kénytelen voltam áthelyezni a fókuszt a kintről a bentre. Bár korábban is foglalkoztam már önismerettel, ez az időszak végül nagyon jól jött nekem ahhoz, hogy kiderülhessen számomra, mi is az, ami igazán fontos az életemben és mi az, amire már nincs szükségem. Mi az, amiben változtatnom vagy változnom kell, és mi az, amit már rég el kellett volna engednem vagy mi az, amibe végre bele kellene már kezdenem. Míg korábban úgy éreztem, szükségem van a zajra, ebben az időszakban a csend vált a legjobb barátommá. Segített abban, hogy a lényeget meglássam a káoszban és a fókuszt áttegyem a kintről a bentre. Mi van a lelkem legmélyén? Ki vagyok én valójában? Hogyan tudom magam a legjobban megismerni? Ki a kérdező és ki a megfigyelő? Ismét rengeteg kérdés merült fel bennem, pont mint a minták válsága idején. Csak immár a kérdésekre a választ nem a külvilágban kerestem. Az lett az élményem, hogy a válaszok már rég bennünk vannak, mindig is bennünk voltak, csak engednem kell, hogy meghalljam őket. Ez segített végül nekem abban, hogy a minden és bármi lehetősége valamivé formálódjon. Már nem vágyom mindenre és bármire, csak pont arra, amire adott pillanatban épp szükségem van.

Izsa István

Nekem sokáig a biztonság a csigaházat jelentette. Jól elbújtam benne így szinte láthatatlanná váltam. Nem szóltam sokat, nem vállaltam magam, nem mutattam magam mindezt addig míg el is veszítettem önmagam. Kamasz koromban rengetegszer kinevettek igy féltem az újabb megszégyenítéstől és kerestem és biztonságosnak éreztem a feltételnélküli szeretetet. Sokáig másoktól vártam és csak azoknak mutattam magam akik szeretnek, aztán mikor magamfelé érkezett meg ez a minőség kezdtem előbújni a csigaházból és megérkezni a végtelen biztonságba ahol igazán önmagam lehetek független attól szeret e valaki vagy nem. 🙏💙

Márkus Gábor

"Az út az ami boldoggá tesz, nem a végcél'" Jó pár évvel ezelőtt belemásztam az önismeret mélyebb bugyraiba. Nagyon szenvedtem az elején: a mintáimtól, a (be nem teljesülő) vágyaimtól, és dühös voltam mindenkire, aki azt mondta, hogy ezt az időszakot élvezte a legjobban, és ha tehetné visszamenne ide. Hogy lehet élvezni azt, amikor minden nap összeomlik körülötted valami amiben addig hittél; hogy taknyod-nyálad egybefolyva fekszel a padlón, zokogsz és úgy érzed, ebből nincs kiút - kérdeztem? Bármi jött, szembeszálltam vele: hisztiztem, toporzékoltam, hogy én azt nem akarom, de sajnos nem volt választásom, mert az Élet megoldotta helyettem, és összeomlasztotta azt, amire nem volt szükségem. Aztán ahogy egyre több dolog omlott össze, annál könnyebben engedtem el a következő dolgot. És igazuk lett. A környezetemben sokan láttak rendrakás közben, és volt aki megkérdezte tőlem, hogy ha én ennyire tudom, hogy mit kell csinálni, akkor most boldog vagyok? Mert ők ahogy rám néznek, azt látják, hogy szarul festek. A válaszom az volt erre, hogy tulajdonképpen igen. És el is magyaráztam nekik: amit csinálok, az az, hogy bemegyek egy sötét, koszos, büdös üregbe, ahova eddig féltem bemenni, és elkezdem onnan kihordani a szemetet. Kint annyit láttok belőlem, hogy a ruhám mocskos, izzadt vagyok és büdös, itt ott pedig horzsolások, vágások rajtam és fáradnak is tűnök. De közben én tudom és érzem, hogy odabent egyre nagyobb a rend és a tisztaság. Egyre inkább szeretek bemenni, mert jó odabent. Megszabadultam minden olyantól, ami nem én vagyok. És igazuk lett azoknak, akik azt mondták, hogy imádták ezt az időszakot. Mert visszanézve én is imádom! Nap mint nap egy újabb mázsás tehertől szabadultam meg, egyre jobban élveztem a napjaimat, de ehhez be kellett mennem a sűrű sötét erdő közepébe, mert azzal hogy csak a szélén topogtam, nem jutottam sehova. Szóval ha belekezdesz, csináld teljes odaadással! Egy nagy levegővétel és hajrá! És bízz! Bízz abban, hogy azt kapod amire épp szükséged van. Amikor nyakig benne leszel, rohadtul szenvedni fogsz, de utána ígérem, hogy visszatekintve imádni fogod!

Agee

Erő. Magabiztosság. Kisugárzás. Hét éve pont egyszerre dőlt össze minden. Válás, munkahelyi válsàg, anyagi csőd. Két kétèves gyermekemmel egyedül maradtam egy albérletben. Ott volt az alja a gödörnek. De jó volt, hogy leértem, mert onnan lehet szuperül felfele èpítkezni. 5-6 évig csak erőt gyűjtöttem. Idővel jött a magabiztossàg, az elismerès, önfejlesztès, kisugárzás. Kis kitartó lépèsek. És nem haltam bele ( pedig akkor ott lent úgy tűnt). Sőt, az út mindent sebet begyógyított, és a túloldalon sokkal erősebben jöttem ki. Most már tudok másnak is erőt adni. Ti hogy gyűjtitek az erőt magatokban?