Humania lényege az a megfigyelésünk, hogy tapasztalatok őszinte megosztása által automatikusan vagyunk idegenek számára is hitelesek. Nézz szét – és kapcsolódj azzal, akinek a megosztása megérint!
Sokan hiszik, hogy létezik egyensúly munka és magánélet között... nekem nem ez az élményem. Az én élményem, hogy munka és magánélet vagy egység vagy háború – és nem is lehet más.
Sokáig vívódtam, hogyan legyek egyszerre fejlődő alkalmazott, gondoskodó anya, figyelmes társ, háztartást vezető és kertet gondozó nő. 25 évesen mentem férjhez, tele energiával, és úgy éreztem, mindenre képes vagyok. De amikor a második gyermekem is megszületett, már nem volt elég a 24 óra és az az életenergia, amit újra és újra vissza kellett töltenem – egyre kevesebb alvással. Egy váláson és egy kiégésen is túl voltam már, amikor elindítottam a vállalkozásomat. Újra a saját utamat jártam, mégis éreztem, hogy ismét kimerülök, szétszóródok. Ekkor édesapám elvesztése ráébresztett valamire, amit addig nem vettem észre. A temetésén három különböző beszéd hangzott el: egyet a felesége mondott, egyet a gyermekkori barátja, és egyet az egyik kollégája. Három különböző emberről meséltek, mintha nem is ugyanarról az életről beszélnének. Ez volt az a pillanat, amikor megértettem, miért éreztem magam annyira szétszakadva. Ha otthon voltam, bántott, hogy a munkahelyi feladatok állnak. Ha dolgoztam, fájt, hogy a gyerekeim hiányolnak. Ha magammal vagy a barátaimmal foglalkoztam, bűntudat gyötört, mert nem tűnt „hasznosnak”. A szerepeim széttagoztak, és azok váltak az identitásommá. Úgy éreztem magam, mint a tányérpörgető bohóc, aki egyszerre próbál mindent mozgásban tartani. De ez nem volt fenntartható. Le kellett vennem a szerepeket, és önmagammá kellett válnom. Megértettem, hogy nem a dolgok vannak az életem középpontjában – én vagyok az. Minden belőlem indul ki, és belőlem bontakozik ki. Ma már tudom, hogyan álljak stabilan, és mindig azzal foglalkozzak, ami éppen időszerű. Nem rohanok, nem zsonglőrködöm kétségbeesetten – helyette szabad vagyok és önazonos. Ez az, amit az élet megtanított nekem: ha magamat helyezem a középpontba, minden más a helyére kerül. 🌿
Lassan tanultam meg az erőmet jól beosztani. Hosszú évekig figyelmem és energiáim fő fókusza önmagamon kívűl sokmindenen máson volt. A nem jól segítés tipikus példáját gyakoroltam. A gyermekem segített megérteni, hogy az ilyen segítség azért nem jó, mert nem segítséget ad az önállóság megszületéséhez, hanem függőséget okoz. Csak akkor tudok jól segíteni, ha elfogadom, hogy szeretteimnek is joguk van saját "gödreik" megtapasztalásához és nem akarom őket mindenáron megmenteni. Ma már tudom fontos a "gödör" megjárása, mert ott születik meg a saját erő, ami a fejlődéshez szükséges.
Az anyaszerep mellett, a dolgozó anya szerep ami még kiemelkedően a szívügyem. 4 hónapos volt a kisfiam, amikor home officeból újra elkezdtem dolgozni, 11 hónapos, amikor már hibridben 8 órában és 14 hónapos, amikor bölcsis lett és on-site visszamentem a munkahelyemre. Persze az első időszakban sokat betegeskedett, így sokat dolgoztam továbbra is otthonról, ami valljuk be, beteg gyerek mellett nem egy leány álom. Viszont én akartam így és a munkám rengeteget segített, hogy ne égjek ki olyan gyorsan az anyaságban. Végül annyira túlhajtottam magam, hogy mindkettőben kiégtem :) Ha visszamehetnék másképp csinálnám-e? Egyértelműen nem! Rengeteget tanultam és fejlődtem ezáltal a tapasztalás által és továbbra is nagyon fontos számomra a munkám, természetesen csak a kisfiam után, aki pont azért, mert a világmindenséget jelenti számomra, nagyon átrendezte a prioritást, de a karrieremben való kiteljesedésről nem tettem le és mivel tudom milyen nehéz összeegyeztetni a két szerepet, nagyon szeretnék másoknak is segíteni.
Eddigi tapasztalataim alapjàn ritkàn van az, hogy munka ès magànélet nagyjàbòl egyensùlyban tud lenni egymàs mellett. Persze vannak ilyen időszakok is.