Tapasztalatok

Anita Weiss

Nagyon szivesen segítek anyukáknak akik a gyerekvállalás sikertelenségeivel küzdenek. 2 lélek elvesztése után úgy gondolom, hogy a környezetemben lévő nehézségekkel küzdő kismamáknak is segítettem. Nagyon sokmindent átértékeltem amikor a halállal szembetalálkoztam a kisbabáim által.

Andrea Rácz

Volt hogy felháborított, mikor szeretői viszonyokról hallottam. Persze ahogy lenni szokott, az élet megtapasztaltatta velem, milyen is az. Voltam függetlenként nős férfi szeretője és házasként is belekrültem egy ilyen kapcsolatba. Végül engem csaltak meg. Egyik sem könnyű szerep, de teljesen életszerű. Ma már tudom, bárkivel előfordulhat bármelyik szereposztás. És valójában senki sem "bűnös". Mert az élet ilyen. Életszerű. És időszerű. Szívesen elmondom a tapasztalataimat, ha kiváncsi vagy rá.

Szintia Sárkány

3 kislány 4 év alatt és nincsenek ikrek. Elképesztően nehéz volt az eleje! Traumatikus szülésélménnyel a harmadik szülésem után, kemény egy év padlón levés hozta meg bennem a "Változtatni akarok" erőt! Letettem a cigit, feldolgoztam csoportban a szülésélményemet, egy éves önismereti csoportba köteleződtem el(azóta folyton önismeretbe járok, bár ez nagyon nehéz is) és a legfontosabb: megtettem egy nulladik lépést a pályamódosítás felé. Tanítóként azt fontolgattam dobom a kukába a diplomáim és újra egyetemre megyek és megcsinálom az alapképzést szülésznői szakon, majd bába leszek és bábapraxist nyitok, hogy majd lehessen a lányaimnak is meg a vajdasági nőknek méltón szülni és a gyermekeiknek pedig méltón megszületni. Ez a bizonyos nulladik lépés egy dúlaképzés volt, amely az asszonytársi segítő szerepre készített fel. Itt hozott össze a sors azokkal a nőkkel, akikkel most éppen Waldorf intézményeket alapítunk. Mégsem ment a kukába a diplomám, inkább kiegészítettem még eggyel, még 3 évet tanultam, hogy Waldorf osztálytanító lehessek. 2024 szeptembrében kezdtem el a munkát az elsőseimmel. Nagyon szeretem amit csinálok, de azt is tudom, hogy a 20 éves tervben benne van a bábaság. Gyereknevelés témát választottam azért, mert rengeteget segített a hétköznapok könnyebb, egészségesebb és gyermekközpontúbb megélésében az, hogy egyszerűsítettem a gyerekek környezetét(nagyon kevés játékot hagytam meg a szobájukban és azok is inkább nyílt végűek), mindennapi tényleges ritmusát(ugyanúgy indulnak a reggelek, megvan mindennek a sorrendje amihez mindig tartjuk magunkat ezért végre nem kell könyörögni, hanem szépen megy minden a maga rendje szerint) és leszoktattam őket a képernyőzésről(ezért tudnak végre figyelni arra amit mondok nekik és sokkal, de sokkal nyugodtabbak)! Bár még így is van sok nehézség, inkább az én fáradtságomból kifolyólag, de klasszisokkal könnyebb így az élet, hogy tudom mi jó nekik és mi nem(csak a társadalom akarja elhitetni velem) innentől kezdve tudok felelőségteljes és biztonságérzetet adó szülő lenni nekik. Fontolgatok valami szülők iskolája dolgot, amivel lehetne segíteni azoknak, akiknek még mindig nagyon nehéz a szülőség, de keresem hozzá a megfelelő társakat.

Bábel Andrea

Amikor kislány voltam, akkor azt gondoltam, hogy én másként fogom a gyermekeimet nevelni, mert nem voltam elégedett azzal, ahogy a szüleim bántak velem. Nem fogadtak el olyannak, amilyen vagyok. Ma már - mivel már 30 éve elkezdtem ébredezni -, tudom, hogy ez a szüleimnek nagyon nagy feladat volt. De ennek ellenére, nagyon sok mintát vittem és viszek a mai napig. Bár egyre nehezebb felismernem. Van egy igazán erős minta, amit családban is viszünk tovább, de kollektívan is. Az úgy szokták. Ettől már fiatal koromban is égnek állt a hajam, amikor valaki ezt mondta, pedig nagyon sokszor estem bele ebbe én is, hiszen a megszokott a biztonságos. Egy jó példa erre: A családomban a nők úgy tanítottak rántotthúst panírozni, hogy csak jobb kézzel szabadott a húshoz hozzáérni. Ez annyira fontos szokás volt, hogy ha én bal kézzel is hozzáértem (számomra sokkal kézenfekvőbb volt, hogy két kézzel panírozok), akkor bizony kaptam egy nyaklevest. Hogy miért kellett így csinálni, azt nem tudták megmondani, amikor megkérdeztem, a válasz az volt, hogy így szokták. Annyira megtanultam a nyaklevesek után az egykezes panírozást, hogy 37 éves voltam, amikor felocsúdtam egy ebédkészítés alkalmával, hogy már panírozhatok két kézzel, felnőtt vagyok és senki nem fog nyakonvágni azért, ha úgy csinálom, ahogy én szeretném. Ezekből a berögzült mintákból rengeteget felismertem és elengedtem, tudatosan másként csinálom és megfigyelem, hogy az milyen érzés nekem, és addig változtatok, amíg megtalálom, hogy nekem hogyan jó. Időnként még a saját magamnak tetszetős szokást is megváltoztatom, mert rájöttem, hogy a legnagyobb mintám a berögzültség biztonsága.

Péter

A játékhoz való szoros kapcsolatom gyermekkorban kezdődött. A konzol, majd PCk elterjedésével hatalmasodott ki a 90-es években. Fontos különbség számomra, hogy örömből játszani az nem függőség, hanem az öröm, kreativitás kifejeződése. Továbbá szerintem lehet kapcsolódni másokkal játékon keresztül is. (sőt) De amikor az az öröm, inkább egy megszokás lett, inkább az elmém, ügyességem próbája inspirált és nem tudtam mosolyogva veszíteni és őszintén örülni a másik sikerének vagy megszálottan kijátszani a játékot, hogy a végére érjek, habár már csak feszültséget hozott, az már a függőség vagy annak az előszobája. És itt ha bárki kérdez azt mondom, hogy nagyon szeretem és nagyon érdekel a játék, nem vagyok függő. Visszanézve a játékokba beleölt éveket most már látom a kényszerességet, azt az érzést hogy nem az öröm és kreativitás kifejezésért ültem a gép elé, hanem mert valamit akartam kapni tőle. Valamit amitől teljesebb leszek, amitől jól érzem majd magam utána valamit amiből majd öröm és kreativitás születik majd bennem. Fordítva ültem a lovon, de szerintem ez minden függőség esszenciája. Ma már látom és érzem a különbséget, de még így is könnyen belecsúszok, hiszen játszani továbbra is szeretek. De már nem veszek el benne, úgy...,addig...🙂

Attila Takács

Amikor szépen elkezd lendületbe jönni az egó (spiri egó): "Na majd én milyen jól megváltom a világot, meg én jobban tudom, mivel lehet segíteni embereknek!" Akkor az ember gyorsabban csúszhat bele egy spiri egót ügyesen etetgetö spiri vezető köreibe, minthogy az ember észre venné józan paraszti ésszel, hogy mi is történik. Az energiádra, az idődre és pénzedre utaznak. Így jártam meg a (akkor még) Pszichotronika Magyarország sok hónapos képzését és tapasztaltam meg a belső szabályaikat. Ha jól belegondolok, voltak jelek. De azokat ilyenkor kitakarja az egó saját maga elöl. Jó esetben minél előbb koppan az embernek a feje és ébred fel a mély álomból. Nálam hála Istennek egy ilyen eset történt.

Attila Takács

Az önbizalom és a létre való jogosultság teljes hiányában éltem gyerekkoromban. Mivel árván nőttem fel gyerekként, nem volt egy erős és biztos hátteret nyújtó apa, akire felnézhettem volna, vagy egy feltétel nélkül szerető anya, aki megvígasztalt volna. Így nem volt egyszerűen alapja a világgal való kapcsolódásomnak sem. Sokat voltam magányos, elveszettnek éreztem magam. Nagyon sokáig nem volt erőm/önbizalmam ismerkedni. Küzdöttem a közeledéssel, féltem, hogy fájni fog, hiszen ezt tanulta meg a néhány éves énem.. Nagyon sok terápia, családállítások, támogató baráti kör kiépítése és felszínes kapcsolódások leépítése segített egy nagyon gyorsan javuló trendhez, amiben vagyok.

Molnar Anna

Eléggé eltökéltem, hogy szülni, na, azt én tuti nem fogok. Aztán jött valaki, akivel gondoltam, kipróbáljuk ezt az őrültséget is. És rákaptam az ízére. A beavatás egy formáját tapasztaltam meg, élet és halál táncát, amiben minden családi normát és társadalmi szabályt felülírtam. A kórházi autoriter rendszerből a teljes illegalitásba vonulva lépésről lépésre, mesterien kihasználva minden kiskaput, megtapasztaltam a női őserőt, a szégyentelen, orgazmikus önátadást és megnyílást. És mi volt a legnagyobb támogatás ehhez? Azok a nők, akik előttem jártak, akik szintén mertek, akik a szemembe néztek, és azt mondták, amit hittem: "képes vagy rá"!

Andrea Rácz

Nem vagyok az a tipikus ősanya típus. A gyermeknevelés mellett nekem mindig is fontos volt a magam világa - tanultam, dolgoztam mellettük, éltem a nem szokványos anyaszerepet. Persze ehhez rengeteg segítséget is kaptam, amiért hálás vagyok. Aztán a serdülőkori nehézségekkel egyenes arányban nőttek az én lelkiismereti problémáim. Azt gondoltam, nem voltam és vagyok jó anya. Sokat és sokszor emésztettem magam. Ma már, mikor elnézem, milyen szépen élik és intézik a saját életüket (ráadásul külföldön), megnyugszom, hogy azért jól csináltam. Nem tökéletesen, de elég jól.

Paksi Anna

Sokáig azt hittem, hogy vállalkozó leszek. Angolt tanítottam, sokat utaztam. A tengerparton dolgoztam, teljesen szabad voltam. De belül sosem szorongtam ennyire és azóta se, mint abban az időszakban. Azt tanultam, hogy csak akkor lehet olyan életem, amit szeretek, ha magam osztom be az életem, és gyökértelenül járom a világot. Aztán mégis hazajöttem. Visszamentem tanulni, és elkezdtem egy irodában dolgozni. Soha ilyen jól nem éreztem még magam. Nem vágyok a tanítás rivaldafényére, és az állandó utazás dinamizmusára sem. Szeretem, hogy csendes az életem. Hogy reggel mosolyogva ülök a metrón. Hogy Budapesten élhetek, ami a világ legjobb helye. De el kellett menjek, hogy rájöhessek arra, hogy amit kerestem mindvégig az enyém volt.