Tapasztalatok

Péter

A játékhoz való szoros kapcsolatom gyermekkorban kezdődött. A konzol, majd PCk elterjedésével hatalmasodott ki a 90-es években. Fontos különbség számomra, hogy örömből játszani az nem függőség, hanem az öröm, kreativitás kifejeződése. Továbbá szerintem lehet kapcsolódni másokkal játékon keresztül is. (sőt) De amikor az az öröm, inkább egy megszokás lett, inkább az elmém, ügyességem próbája inspirált és nem tudtam mosolyogva veszíteni és őszintén örülni a másik sikerének vagy megszálottan kijátszani a játékot, hogy a végére érjek, habár már csak feszültséget hozott, az már a függőség vagy annak az előszobája. És itt ha bárki kérdez azt mondom, hogy nagyon szeretem és nagyon érdekel a játék, nem vagyok függő. Visszanézve a játékokba beleölt éveket most már látom a kényszerességet, azt az érzést hogy nem az öröm és kreativitás kifejezésért ültem a gép elé, hanem mert valamit akartam kapni tőle. Valamit amitől teljesebb leszek, amitől jól érzem majd magam utána valamit amiből majd öröm és kreativitás születik majd bennem. Fordítva ültem a lovon, de szerintem ez minden függőség esszenciája. Ma már látom és érzem a különbséget, de még így is könnyen belecsúszok, hiszen játszani továbbra is szeretek. De már nem veszek el benne, úgy...,addig...🙂

Latinovics Tamás

Nem régen váltottam munkahelyet és igencsak jól alakult. Nem mondom, hogy az én módszerem a tuti tipp, ami biztosan rögtön az álom melóba repítene bárkit, de utána néztem, mit várnak a cégek általában és magamba néztem, hogy én valóban mire vágyom. Ennek a kettőnek a a finom ötvözete juttatott arra a helyre ahol jól vagyok. Fontos, hogy szeressek a csapattal együtt dolgozni, jó fej és szakmailag is motiváló a legyen a közeg, nyugodtan lehessek, aki vagyok, legyen kihívás, de annyi, amennyit elbírok, tudjak folyton tanulni és fejlődni, ha akarok, értékeljenek és honoráljanak megfelelő fizetéssel. Először meg kellett fogalmaznom magamnak, hogy én mit akarok. Ez után tudott kialakulni hozzá a lehetőség is. Utána néztem apró részletekig, hogy mit vár ma a piac, milyen CV kell, milyen megjelenést, kommunikációt, hogyan fogalmazzam meg azt, amit tudok stb. Ezek is mind előnyömre váltak. Azt látom, hogy a magabiztos és őszinte megjelenés minden technikai utánajárás ellenére, vagy azok mellett, elengedhetetlen volt, hogy a kezdettől fogva jól érezzem magam a munkában. Ha megjátszottam volna magam, akkor szenvedés lehetne most. Csak annyira finomítottam a dolgokon, ami segített, hogy bemutatkozhassak. Onnantól, ha nincs meg a “kémia”, jobb, ha nem is ott kötök ki. Igen, kémia. Azt látom, hogy fontos az emberi része a dolognak, hogy tudjunk kapcsolódni és ne csak szakmai dolgokról beszélni. Ha ez nincs meg, akkor a váltás egyben első nagy lépés lehet a kiégés felé szerintem. Kell ehhez az egészhez szerencse, de én kovácsoltam is a sajátomat és mostanra egész jó vasművessé váltam.

Urbánkó Regina

#munkahelyi vezető szerepről Voltam gazdasági területek vezetője (pénzügy, számvitel, kontrolling), és voltam cégvezető 11-15 és 127 milliárd forintos vagyonú vállalatoknál. Szervezeti létszámot tekintve 65-1000 fős cégek voltak ezek. Vezetőként nekem fontos volt a szakmai tudásom, hogy bármikor tudjak segíteni a kollegáimnak, szakmai vitákban részt tudjak venni. A munkafolyamatokat is igyekeztem jól ismerni, aztán egy bizonyos méret felett már el kellett engednem ezt az elvárást magammal szemben. A belső motivációmat az táplálta, hogy szeretek hatással lenni, befolyással bírni a dolgok, a folyamatok alakulására. Hangot adok a véleményemnek, fontos nekem, hogy tudjak a fejlődés irányába mozdulni, és erre ösztönözni másokat is. Szeretek tanítani, tudást átadni, megszerettetni a szakmát másokkal. Nekem mi volt fontos vezetőként? A példamutatás, felelősségvállalás, terhelhetőség, következetesség, nyílt, őszinte kommunikáció. Szerettem a szakmámat, a munkámat, mindig szeretettel közelítek a dolgokhoz, ezért szívesen csatlakoztak hozzám segítők, támogatók az életben, akár munkavállalóként is. Igyekeztem jó hangulatot teremteni a munkavégzéshez, ezért sokszor még a munkaidő lejárta után is dolgoztak velem, annak ellenére, hogy nem volt mindenért túlóra számfejtve. Voltak nagyon terhelt időszakok, szezonálisan nagyon sok munka, amit ugyanazzal a létszámmal kellett megoldanom. Az nagyon jó érzés volt, amikor kérés nélkül követtek a beosztottaim a meredek hegyen felfelé, és mikor úgy nézett ki, hogy lejtmenet helyett egy újabb meredeken kell felkapaszkodni, akkor is jöttek velem. Nem jelentett gondot a felmondás átadása soha, pedig előfordult velem számos esetben, hogy sor került rá. Mindig megelőzte több beszélgetés az elvárások tisztázása érdekében, így egyértelmű volt már, mi vezetett végül a döntésemhez. Úgy gondolom, hogy addig voltam jó vezető, amíg ez a szerep nem rólam szólt, hanem a szervezet szolgálatáról. Nagycsaládban nőttem fel, szerény körülmények között. A szüleim szakmunkások voltak, beosztottak. Sokat hallottam otthon, hogy a főnöküket szidják. Én jól akartam csinálni, jó főnök akartam lenni. Vagyis jó vezető, annak ellenére, hogy a dolgozóknak alapvetően nem célja „jó beosztott” lenni, de ez egy másik téma. Elsőként szereztem diplomákat a családban, és lettem vezető beosztású. Nem tudtak a szüleim ezen az úton sokáig támogatni, magamra maradtam a helytállásban. Kihívást jelentett, amikor a cégeket képviseltem más vezetők társaságában, főleg amikor először jelentem meg a már megszokott összejöveteleken. Le kellett küzdenem a kishitűségemet és fel kellett vállalnom önmagam. Nem felejtem el az első ilyen alkalmat, amikor a kinevezésemet követően egyedül mentem egy szűkebb körű szakmai rendezvényre. Nem akartam a tömegben elvegyülni, a társaság krémjébe akartam tartozni. Felkészültem ennek tudatában, minden befolyásos emberhez volt egy-egy aktuális kérdésem, amivel beszélgetést tudtam kezdeményezni. A sikerhez pont elég volt ennyi és egy jól időzített pillanat, máris komoly beszélgetésbe mélyült a felületes udvarias társalgás. Szívesen csatlakoztak hozzánk mások is, így volt lehetőségem további bemutatkozásra. Először mindig én érdeklődtem, nyitott voltam és figyelemmel hallgattam másokat, így később engem is érdeklődésre méltattak. Ennyi volt a titka annak, hogy befogadjanak. Rá kellett jönnöm, hogy a vezetői szerep nagyon magányos tud lenni. Minél magasabb szinten leszünk vezetők, annál inkább egyedül maradunk a szervezetben a „problémáinkkal”, a kihívásokkal. Egyre nagyobb a felelősségi körünk is, egyre nyomasztóbb a ránk nehezedő teher, és a gyengeségeinket, az érzelmeinket sokszor el kell rejtenünk. Szakmai közösségekben, mesterelme csoportokban találtam meg a támogató közeget. Ha csoportos tapasztalatcserét igényelsz, javaslom, hogy csatlakozz #Joósistvan #Vezetőkklubja -hoz. Én egyéni tapasztalatcserében tudok segíteni.

Cziráki Orsolya Boglárka

A válásom után én is kipróbáltam a társkeresők világát (Badoo) és bár itt ismertem meg végül életem egyik legmeghatározóbb kapcsolódását, mégis a hagyományos ismerkedés híve vagyok és nekem az a tapasztalatom, hogy nincs szükség „ismerkedésre”, nem kell tenni semmit azért, hogy megtaláljuk azt, akire szükségünk van, és nem is lehet erőltetni, mert amikor eljön az ideje ,úgyis ott lesz, akár akarjuk, akár nem. Sőt, mindig pontosan az fog érkezni, aki meg tudja mutatni nekem , hogy valójában hol tartok, milyen állapotban vagyok, hol van elakadásom, rá tud mutatni a vakfoltjaimra, akár tetszik ez nekem, akár nem. Nekem az a tapasztalatom, hogy nem kell hozzá mást tenni, csak önmagamat olyan Társsá formálni, amilyenre vágyok, magammal olyan őszintének lenni, amennyire csak tudok, és felkutatni magamban mindazt , ami akadályozhatja a kölcsönös elköteleződés megélését. A társkeresős kapcsolat pl 3 évig tartott , 3 évig jártuk a közeledés-távolodás táncát, 3 évig játszmáztunk egymással, mert nem mertünk érezni, bízni és szeretni, és hiába voltunk egymásnak mind fizikailag, mind érzelmileg, mind pedig szellemileg megfelelő partnerei , mégsem lettünk társak , mert nem mertünk elköteleződni és mert nem ezért találkoztunk, hanem, hogy meggyógyítsuk egymásban a korábbi sérülést. Hiába vágytam ugyanis mindennél jobban a szerelemre és hittem is benne, hiszen ezért váltam el , képtelen voltam befogadni ekkor még , le kellett ásnom nagyon mélyre önmagamban és a felszínre hozni azokat a gyerekkori és későbbi fájdalmakat, amik a bizalmatlanságomat táplálták és ami folyamatos védekezésre és páncél hordására késztetett. Meg kellett szelídítenem a bennem tomboló Amazont, hogy először is igazi Szeretővé válhassak, a szó legnemesebb értelmében, egy olyan nővé, aki képes szeretve lenni és szeretetet adni. Hosszú és fájdalmas út vezetett idáig, de minden perce fontos tanításokat tartogatott a számomra. Életem egyik legnagyobb tanítása az volt, amikor megtapasztalhattam azt a fajta szeretetet, figyelmet és elfogadást egy férfi részéről, amire mindig is vágytam sőt azt az egységállapotot valakivel amit egész életemben kerestem és én mégsem tudtam befogadni , mert nem álltam rá készen. A Egom számára iszonyatosan ijesztő volt az, hogy egy ilyen fajta mélységben totálisan megsemmisült az, amivel addig azonosítottam magam, gyakorlatilag szó szerint belezuhantam a semmibe az ölelése által és sikítva menekültem a helyzetből. El kellett még teljen pár év mire képes voltam erre a mélységű kölcsönös elköteleződésre , bizalomra és feltétel nélküli szeretetre egy férfival kapcsolatban is , amit addig egyedül a fiam iránt tudtam érezni. De szerencsére az élet kegyes volt hozzám, és nem csak egyszer kínálta fel ezt a lehetőséget nekem és másodjára már élni tudtam a lehetőséggel , ő most a második férjem. Még mindig van még mit tanulnom, még mindig szelídülök és közben képviselem is magam és tanulom, gyakorlom, hogy hogyan kell ezt jól csinálni, úgy hogy a másik számára érezhető legyen a tiszteletem és szeretetem , de én is tisztelve és szeretve érezzem magam. Tanulom az odaadást és az önátadást és tanulom a szabadság és a biztonság összeegyeztetését , egyensúlyba hozását egy mélyen elkötelezett kapcsolaton belül. Volt idő ugyanis amikor ebben is csak vagy-vagy-ban tudtam gondolkodni, vagy biztonságban voltam , de nem éreztem magam szabadnak, vagy a szabadságot választottam és akkor szenvedtem a biztonság hiányától, de ma már tudom, hogy ebben a témában mindenképp van egy harmadik lehetőség is, az IS-IS lehetősége, amikor ez a kettő együtt is meg tud valósulni.

Tünde

Sokáig azt hittem, ha nincs senki mellettem, nem vagyok egész ember, selejt vagyok, szánalmas, és kapartam azért, hogy ezt ne érezzem. Faltam a pasikat sorra, mert persze ezt érezni lehet, hiszen görcsösen, akaratosan ragaszkodik az ember... természetesen ilyenkor csak elvesznek tőlünk. Most már elértem, hogy jó egyedül, nincs szükségem senkire a boldogsághoz, lehet, hogy nem vagyok tökéletes, de így vagyok én! Folyamatosan fejlesztem magam ebben a témában is és általában az önismeret témájában. Szívesen tapasztalatot cserélnék ebben a témában másokkal.

Molnar Anna

Eléggé eltökéltem, hogy szülni, na, azt én tuti nem fogok. Aztán jött valaki, akivel gondoltam, kipróbáljuk ezt az őrültséget is. És rákaptam az ízére. A beavatás egy formáját tapasztaltam meg, élet és halál táncát, amiben minden családi normát és társadalmi szabályt felülírtam. A kórházi autoriter rendszerből a teljes illegalitásba vonulva lépésről lépésre, mesterien kihasználva minden kiskaput, megtapasztaltam a női őserőt, a szégyentelen, orgazmikus önátadást és megnyílást. És mi volt a legnagyobb támogatás ehhez? Azok a nők, akik előttem jártak, akik szintén mertek, akik a szemembe néztek, és azt mondták, amit hittem: "képes vagy rá"!

Tünde

10 éve nevelem egyedül a lányom. Most már Ő 18 éves lett, de még mindig minden nap beszélgetünk "az élet nagy dolgairól", és örülök, hogy hozzám fordul. Nagyon nehéz volt nagyszülői, baráti segítség nélkül, és apa is 100km-es távolságban... de talán pont ezért szereztem olyan tapasztalatokat, amikkel szívesen segítek.

Pallér Zsuzsanna

Voltam már barátnő, menyasszony, feleség, élettárs – és voltam olyan kapcsolatban is, ahol nem vállaltak fel. Mindezek között a legfontosabb felismerésem az, hogy ha önmagamhoz hű vagyok, a hűtlenség fogalma szinte értelmét veszti. Mert ha nem azt követem, amit a szívem és az értékrendem diktál, akkor valójában saját magamat csalom meg. Hiszem, hogy nincsenek véletlen találkozások. Amikor két ember érzelmileg már nem teljesen elkötelezett egymás iránt, akkor szinte elkerülhetetlen, hogy megjelenjen valaki, aki azt a hiányt tükrözi vissza, amit a kapcsolatban érzünk. A vonzalom mögötti igazság Amikor házas voltam, és valaki iránt elkezdtem vonzalmat érezni, feltettem magamnak a kérdést: Ő az, akihez vonzódom, vagy az, amit ő általa megélek? Az igazság az volt, hogy az utóbbi. A vonzalom pedig szétfoszlott, miután megértettem, hogy csak egy hiányérzet tükre volt. Az a figyelem, megértés és együttérzés, amit tőle kaptam, valójában a férjemtől hiányzott. De ő nem tudta, hogy ezekre vágyom. Két út állt előttem: 1. Megtanítom neki, hogyan figyeljen tudatosan rám. 2. Elfogadom, hogy ő soha nem lesz képes erre, és döntök, hogy együtt tudok-e élni ezzel. Próbáltam magamnak megadni azt, amit a páromtól szerettem volna kapni, de ez önbecsapás volt. Mikromegcsalások: a rejtett veszélyek Ma már tudom, hogy léteznek olyan helyzetek, amelyeket mikromegcsalásnak hívhatunk. Amikor nőként megengedjük, hogy egy férfi mélyebbre lásson bennünk, máris kötelék alakul ki. És ahol a mag el van vetve, ott könnyen szárba szökken más is. A nő természeténél fogva növeszt – akár bimbózó érzelmeket is. Ezért ma már tudatosan figyelek a határokra, tisztázom a kapcsolati kereteket, és folyamatosan felteszem magamnak a kérdést: Ki miért érkezett az életembe, mit mutat rólam, és én miben lehetek hozzájárulás neki? Az őszinteség önmagammal és a másikkal nem várhat. Ha utólag próbálunk rendet tenni, az már sokszor késő. Elengedés és bizalom Fordított helyzetben – amikor a párom figyelmét más ragadta meg – úgy éreztem, hátra kell lépnem. Bíztam benne, hogy önmagától rájön: amit talált, az csak egy szelete annak, ami köztünk lehetséges. Piszkosul fájt, de hagytam, hogy a folyamat a maga útján haladjon. Végül az a lufi is kipukkadt. Persze volt olyan is, hogy nem pukkadt ki. Ilyenkor megértettem, hogy ha valaki mással találta meg a boldogságot, akkor magam miatt kell őt elengednem. Mert az, aki már nem engem választ, azt én sem választhatom önmagam kárára. A legfontosabb tanulság, amit ezekből a helyzetekből levontam, hogy az önmagamhoz való hűség minden kapcsolat alapja. Csak így teremthetünk olyan kötelékeket, amelyek valóban építenek – és nem rombolnak. 🌿

Györkei Máté

BDSM, fétisek, kinkek, különleges szexuális szubkultúrák: Nagyjából 10-15 évet tett ki az életemben az az időszak, amikor én kimondottan valami BDSM irányból definiáltam önmagam. Kizárólag eszerint kerestem partnert, sehogy máshogy nem tudtam elképzelni a férfi-női együttlétet. Eleinte magam sem értettem mi ez az egész? Miért vonzó számomra ez a világ? Szégyenérzet, bűntudat gyötört, hogy miért vannak ilyen "beteges" vágyaim? Később otthonra leltem benne, kibontottam szárnyaimat, elkezdtem magam jól érezni. De aztán teljesen beszippantott és bezárt. Minden kapcsolódásomat ennek rendeltem alá. Már nem tudtam "csakúgy" örülni egy kedves és szép nőnek, amennyiben ő nem művelte a szexkultúra ezen elvont formáit. Még a kimondottan jól induló kapcsolataim is megromlottak emiatt. A BDSM mérgezővé vált számomra. Hosszú önismereti munka, sok-sok év, mire kimásztam belőle. Mire megértettem ezt az egészet. Mára ez letisztult bennem, békém és nyugalmam van ebben. Ma már tudok örülni a Páromnak mindenféle "kellékek" nélkül. Tudom élvezni a szexuális együttléteket mindenféle "kiegészítő" nélkül. Kitisztultak bennem az alábbi fogalmak és emberi állapotok: Vezetés-Követés. Uralkodás-Alárendeltség. Önrendelkezés-Kiszolgáltatottság. Ragadozó-Áldozat. Játszma-Játék. Bűntudat-Szégyen... és még sok minden más. Ha Te is vonzalmat érzel a BDSM, illetve bármilyen fétis, kink, stb. iránt, és szeretnéd megérteni, szeretnél megnyugodni, akkor szívesen segítek. Tudok segíteni Neked akkor is, ha épp most merészkednél bele, akkor is, ha nyakig benne vagy, és akkor is, ha már szeretnél kimászni belőle.

Gergely Kiss

Én egy olyan vidéki családban nőttem fel, ahol menő volt, hogy apukám rengeteg nőt megkapott édesanyám mellett, bátyáimnál is természetes volt hogy mindig voltak csajok a feleségek mellett, és így természetesnek tűnt hogy én is ilyen legyek. Ilyen is lettem. Aztán az egyetem elején egy nagyon jó barátomtól kérdeztem hogy az esti buliban azért majd csak becsajozunk ugye? Persze mindkettőnknek komoly kapcsolata volt. Erre ő teljes bizonyossággal hogy isten őrizz neki barátnője van. Döbbenet volt számomra. Érthetetlen. Azóta ismerem a szüleit is és az apukája mindegy hogy ha Győrben dolgozik is nappal, aludni hazamegy Miskolcra a szerelméhez. Na ilyen szerelemre vágyok én is...és azt szeretném hogy a gyermekem is ezt lássa