Pallér ZsuzsannaAnnyira kíváncsi voltam mindig is az életre: tudni, látni, megismerni, de az anyaság vágya bennem nem volt erős. Valójában fiatalon többször eszembe jutott, hogy mi lenne, ha apáca lennék. Aztán belecsöppentem a korszellembe, ami szerint, amikor valakivel komolyabban jártam, kérdezték, hogy mikor lesz az eljegyzés, utána, hogy mikor lesz az esküvő, és aztán, mikor jön a gyerek. Többször éreztem azt, hogy bár nem érzem, hogy nekem ez igaz lenne, de "vállalni kell". Nagyon sokat tanultam és amikor elkezdtem 23 évesen dolgozni, nem éreztem időszerűnek, hogy otthon maradjak gyermekekkel. Mégis logikusnak tűnt engedni, hogy jöjjenek a gyerekek, ha akarnak, mert fiatalon csak könnyebb ez. Aztán persze tettem, amit kellett, de valahogy nem csordult túl bennem az a tipikus ősanyaság. Végtelen hála és tisztelet volt és van bennem a gyermekeim iránt, akik érzem, hogy bár, általam érkeztek, felelős vagyok értük, de nem az enyémek; egyediek, szabadok. Néha csak erővel tudtam kezelni a helyzeteket, ahogy mi is felnőttünk, de sosem ment bűntudat nélkül. Kerestem azt, hogyan lehetne tudatosabban? Mindig az hoz bennünket közelebb, amikor nem állok tekintéllyel felettük, sem alattuk önmagamat feladva, hanem mellettük. Rengeteget tanulok tőlük magamról. Nélkülük nem tudnám, milyen erős és milyen lágy is tudok lenni. Nem hatolt volna a csontomig a felismerés, hogy anyaként is ér egyedinek, tökéletlennek lenni. Ha beszélgetnél, keress bizalommal. Ha mélyebben foglalkoznál ide kapcsolódó témákkal, nézd meg a kihívásaimat!
7
AgeeBénázás. Mióta is vagyok egyedül? Már magam sem tudom, de az tuti, hogy több, mint 3 év. Pont egy másfél éves ért véget akkor. Pont arra jó volt, amire akkor kellett. A mai napig beszélünk, persze ő folyton újra akarja kezdeni, én meg visszafele nem lépkedek. Minek. A tindert már nagyon unom, semmi sincs ott csak a felszínes jobbra balra huzogatás. Agysejtromboló. Az elittárs meg. Minden van ott, csak elit nem (akármit is jelentsen ez). Rapidrandi. Haha, az egy tömény egyórás kínszenvedés, tudnék mesélni róla. Aztán vannak a nős férfiak, akiknek az ajánlkozásaival már tele a padlás. Na kiket hagytam ki. Ja, a kollégák, hát az is egy no-go. Szóval nincs előre. Néha zavar, néha nem. Így telt el 3+ év.
Varga AnnaEz egy nagy dilemmája a lelkemnek. Szentül hittem, hogy mint a régiek (nagyszüleink) igen is meglehet és meg is kell javítani azt, amihez (amibe) hűséget fogadtunk. Testemmel- lelkemmek akartam. Ez volt a baj. Függtem tőle. Egy olyan traumatikus kötésben voltam, ami egy torz képet mutatott. Annyira ragaszkodtam az idealizált képeimhez (csalàd), hogy nem láttam meg a fától az erdőt. István egyik gondolata pont ide vág, "még nem szenvedtem eléggé". Mert hogy ugye az egy nagy igazsàg, hogy aki már nagyon szenved az lesz képes vàltozàsra/vàltoztatàsra adni a fejét. Takargattam a sebeket, foltozgattam, vezekeltem, bizonygattam. Közben pedig elfelejtettem, milyen az ha megdicsérnek és viszont megdicsérhetek. Nem tudtam alkalmazni a szeretet alapvető eszközeit. Nem érintettem, nem csodàltam, nem voltam támasz, nem tudtam megnyugodni. Folyamatosan azt éreztem, nem vagyok elég jó. Nem tudtam olyan jó lenni, hogy ne bántson. Ez a dinamika igaz volt az alkoholista szüleimnél is. Nem voltam elég jó gyermek, hogy miattam "letegyék" az alkoholt. Hirtelen ugyan abban a fekáliában úszkáltam, csak épp nem a szüleim mellett, hanem a (volt) férjem mellett. Ismerős az a kép amikor egy katona keresztül halad egy teleszórt taposó akna mezőn?! Az állandó kiszámíthatatlanság, bizonytalanság, folytonos félelemben és stresszben tartott. Hiába lett szép autónk, szép házunk, két csoda szép gyerekünk, hiába készültek csalàdi fotók nagyon szépek, ha közben megsemmisült minden amiben hinni akartam. Elgyengültem. 8 év foltozgatás és állandó probléma leplezés után, borult az a bizonyos "bili". Ha újra kezdhetném, nem játszanék színdarabot. Csak és kizárólag magamat adnàm. És csak és kizàrólag olyan Férfihoz kapcsolódnék, akinek már meg van az ügye/küldetése és kölcsönösen építhetnénk egymást. Mert a le építés is ugyan annyi vagy még több energia, mint a fel építés.
Szőcs Balassa TeodóraPolihisztor… Így hívtak egy rádiós interjúban, mert legalább 3-4 ügyben tevékenykedtem. Gyógymasszőr, Fényképész, Dúla, Waldorf közösség szervező, Projekt megvalósító és még ki tudja mi nem voltam… Sokan kérdezték tőlem, hogy birom ezt kicsi gyermek mellett, ők nem bírják az anyaságot sem. Én azt mondtam nem tudom engem ez éltet, szerelmeim ezek az ügyek. Egyszer kaptam erre egy választ, én a szerelmet a párkapcsolatomban szeretném érezni. Ez elgondolkodtatott... Hol is élem meg akkor én a szerelmet? Biztos ezt akarom én? Elkezdett már teher lenni, sok lenni, elkezdtem rálátni mi az amit takargatok magamban ezzel a sok kifele figyelésben. Egyre nehezebb kihívásokat kaptam, baba halál volt a legerősebb a szakmámban, majd megtört bennem a bizalom magam és Isten felé, kiégtem… István térképe viszont elhozta nekem a megértést, hogy ez rendben van, nőként nem az én ügyeim fognak boldogítani, mert kifáradok bennük, hanem férfit támogatva tudom a szolgálatomat a világ felé adni. Keresem mi az az ügy amiben segíthetek ezzel az erővel ami bennem lakik. Már nincs benned akarás saját ügyeket csinálni, tolni, és ez jó.
ReniA vágyaimat igazán megélni talán épp azért sikerült, mert bátran követtem őket. Mindig is vonzott a külföld és a különböző kultúrák világa. Az évek során hét országban éltem és dolgoztam – Hollandiában, Belgiumban, Albániában, Görögországban, Oroszországban és Spanyolországban. Minden egyes hely új tanítást hozott, formált és gazdagított, és mindezek által váltam azzá, aki ma vagyok.
2
Gergő MagyarKözösségépítés – Kapcsolódj, töltődj, fejlődj Önismereti utam során gyakran feltettem magamnak a kérdést: hol és mikor voltam a legboldogabb? A válasz mindig egyértelmű volt: amikor tiszta szívvel tudtam kapcsolódni másokkal. Amikor együtt játszottunk, nevettünk, őszintén beszélgettünk, és egyszerűen csak jól éreztük magunkat. Az élet messzire sodort a gyerekkori barátaimtól, akikkel ezt megélhettem, és Győrben sokáig nem találtam hasonló közösséget. Kerestem, próbálkoztam, de egyik sem adott igazi otthonérzetet. Aztán 2024-ben jött a felismerés: ha nem létezik az a hely, ahová szívből csatlakoznék, akkor létrehozom magam. Így született meg a Veled Közösség. Azért hoztam létre, hogy támogassuk és inspiráljuk egymást. Itt mindenki megtalálhatja a helyét, miközben együtt haladunk a testi, lelki és spirituális fejlődés útján. Legyen szó feltöltődésről, új élményekről vagy a természethez való kapcsolódásról, nálunk nyitott és befogadó közeg vár rád. Változatos programokkal, inspiráló előadásokkal, közösségi eseményekkel, túrákkal és workshopokkal várunk – egy olyan légkörben, ahol önmagad lehetsz. Ha úgy érzed, neked is szükséged van egy ilyen közösségre, szeretettel várunk!
- Gergő Magyar
Ultrafutás – A mentális állóképesség ereje A teljesítménykényszerről már meséltem nektek. Most azokhoz szólok, akik nem bizonyítani akarnak, hanem fejlődni. Akik egy új kihívásra készülnek, legyen az egy félmaraton, maraton vagy egy extrém ultrafutó verseny. A legtöbben a fizikai felkészülésre koncentrálnak – edzéstervek, távnövelés, regeneráció. De van valami, ami nélkül a test nem bírja végig: a mentális állóképesség. Négyszer teljesítettem a Spartan Ultra távját, lefutottam a Kör 152 km-es kihívását a Börzsönyben (7100 m szintemelkedéssel), és hatszor álltam rajthoz 100 km feletti terepfutó versenyen. Tudom, milyen érzés, amikor a tested már feladná, de a mentális fókusz továbbvisz. Ha szeretnéd a saját utadon megtapasztalni ezt az erőt, és beépíteni a mentális edzést a felkészülésedbe, szívesen segítek.
- Gergő Magyar
Glutén- és tejérzékenység – amikor az étel választ helyetted Képzeld el, hogy egyik napról a másikra elveszíted a kedvenc ételeid nagy részét. Nincs többé spontán pizzázás a barátokkal, nincs egy gyors pékáru a reggeli rohanásban, és a nagymamád süteményei is tiltólistára kerülnek. Azt mondják, a gluténérzékenység az „apaseb”, a tejérzékenység az „anyaseb” – el nem engedett múltbéli minták és kötődések lenyomatai. Lehet benne igazság. Talán te is érzed ezt magadban? Én még úton vagyok a teljes gyógyulás felé, de ma már nem a lemondásra fókuszálok, hanem arra, hogy mit nyerek ezzel az életmóddal. 2015 óta kutatom, hogyan tudjuk az étkezésünkkel támogatni a testünket, hogy több energiánk, jobb közérzetünk és teljesebb életünk legyen. Ha most küzdesz az átállással, ha elveszettnek érzed magad, tudd, hogy nem vagy egyedül. Ha szeretnéd, segítek neked ebben az úton.
Balogh MariannA hozott mintáim, a társadalmi elvárások, a megfelelési kényszer mind-mind abba az irányba tereltek, hogy „be kell állni a sorba", ez a feladat, mindenkinek így kell csinálni. Az utam egyértelműen ki volt jelölve, és ezt egy pillanatra sem kérdőjeleztem meg, tettem, amit tennem kellett, amit elvártak tőlem, és ez annyira természetesnek tűnt akkor! Saját utamként éltem meg, és élveztem is. Egészen addig, míg mindent elérve, valahogyan mégsem volt rendben az életem. Úgy éreztem, az nem lehet, hogy csak ennyi az élet, ami valójában nem rossz, de valahogyan mégsem igazán jó. Ekkor a válaszok keresése során bennem is megfogalmazódott a kérdés, hogy vajon tényleg ennyi az élet? Dolgozni, háztatást vezetni, gyereket nevelni? Egyre jobban szenvedtem. Majd egy előadás felvételét nézve azt hallottam, hogy mindenki szabadon dönt a sorsáról és életéről és mindenki a saját sorsát alakítja, az akár rossz, akár jó számára. Döbbenetes élmény volt. És ekkor döntöttem. Egy olyan átváltozáson mentem keresztül, aminek hatására a mintákat kinőttem , és helyükre saját életet építettem, amiben már nincs több megfelelés. Önmagam ura lettem.
Balázs ANTÓKMég a rajtvonalat sem találom a tényleges ügyemhez, így jobb híján apró lépésekkel haladok óráról órára. Hitelesen képviselem magamat, amikor itt az ideje, ugyanakkor megengedem magamnak a hibázást, a halogatást, a pillanatnyi-látszólagos irányvesztést. "Erdő őre". Ezt már hallottam és igaz lehet. Láttam a segítségre szoruló források hívó szavát, akiknek enyhet tudtam adni. Az oltalomamra- erőmre szorulók egyre jobban megtalálnak, bár korábban simán ignoráltam ezt. Most talán már kezd kibontakozni az a hatalmas potenciál, ami hasonló alapokon-, sok területen mindig is jelen volt az életemben. És érzékelni vélem már a küldetésem irányát-, vektorait, amik már tovább fogják segíteni a haladásomat. Téged is arra bíztatlak, kezd összerakni/felismerni a saját ikiagai-dat. :-)